| Szomb. Ápr. 11, 2020 12:07 pm |  Roisin Zara Hennessy Roisin, Rose, Zara, Ms. Hennessy "I intend to make my own way in the world."  Nem: Nő Kor: 15 év Vér: Félvér Születési hely: Ágyban, párnák közt, öröm és fájdalom összeérő cérnavonalán Iskola/ház: Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola, ? Munka: Diáklány Családi állapot: Macskám van, bibircsókom nincs Patrónus: Fülemüle Pálca: Nyárfa, 10 és ¾ hüvelyk, thesztrálszőr, mérsékelten rugalmas Who is that girl I see / Staring straight back at me? A lányok közt égimeszelőnek számítok. Megnyúlt csont és bőr, néha kényelmes töltött galamb, a nyakigláb, a messzeérő karok birtokosa, a kamaszok aránytalanságával és változékonyságával. A hajam szőke; ha nem éri elég fény, olykor vörösesre barnul. A szemem világoskék, kísérteties és üvegszerűnek hat, tudom, mert egyszer Scamander megijedt tőle. Az arcom csontozata kivehető, ha kevesebbet eszem, ha pedig éppen eleget, pufókká válik. Egyszer valaki Meryl Streephez hasonlított. Annak örültem. Máskor valaki azt mondta nem is lány vagyok, hanem UFO, vagy valami furcsa nemtelen lény, esetleg hibrid, de elkaptam a grabancát. Oisin pedig megtalált miközben egy könyv mögé rejtőzve sírtam akkor délután. When will my reflection show / Who I am inside? what do they like in her?A sodró erőt és határozottságot, ami körbelengi auráját, ami megfélemlít, vagy beszippant, magával ragad. A belőle sugárzó szabadság és vadság megfékezhetetlenségét; a zabolázhatatlan hurrikánt, a meghajlíthatatlan, s ellentétként megfogalmazható - mely megállja igazságát, s benne értelmet nyer - könnyed feszességet. A mindig váratlan - mint rágógumi az asztallap alján -, korszakalkotó - mint a női emancipációs küzdelmek a XIX. században -, rendíthetetlen - mint az a bizonyos ólomkatona -, furcsa - mint a csoki és a káposzta -, szokatlan - mint a fakardokkal hadakozó kislányok -, megvalósíthatatlannak hitt - mint a fekete mugli elnököt az USA-ban - ötleteit, amik éppen úgy sokkolják a köztudatot, váltanak ki csodálatot, vagy képezik nevetség tárgyát. A bohókás, lökött álmodozót, az élet kalandorát, aki a csillagokkal játszana, s járna körtáncot is mellettük. A lelkest, aki hatalmas elánnal magyaráz, s kalauzol át gondolatai és elképzelései útvesztőjén, aki úgy ad elő, hogy kiesik a kezedből a kanál, hogy összerezzensz az első mondat után. A sziklaszilárd, igazgyöngy tisztaságú, elveket, amelyekért minduntalan kiáll, amelyekért vitába száll, amelyekért modora éles és vág. A függetlenség elkötelezett élharcosát, aki hisz abban, amiben senki más. what don't they like in her? A türelmetlenségéből adódó 200. lábdobogást. Az éggel is pörölő indulatát, amely felcsattan, amely tör-zúz, csapkod, mar esztelen. A nyugtalan, izgatottsággal, ihlettel és energiával telt lépéseket, sasszéket, perdülést a szoba közepén, amikor önmagának/vagy önmagában - a kettő csak részint fedi egymást - monologizál, ötletekből épít hatalmas, ám ingatag lég- és kártyavárat, majd elfújja, ha nem kap lángra, máskor megerősíti a támasztékokat, s a csoda, vagy éppen a szentlélek tartja egyben az egyben tarthatatlan, lehetetlen építményt. Az égetően ki kell mondja véleményét, ami egyszer nyers, máskor pedig túl körülményes, hiszen az arányok személyenként változnak, mint a karácsonyi égősor színe ötmásodpercenként. Nem engedi, hogy lemásolják a háziját. A szeszélyes, hamar hisztiben, kiabálásban, Elkaplak!-ban kitörő természetét. Az ágy alá tuszkolt könyveket, a lefickándozott lepedőt, a hanyag ágybevetést, a keszekusza asztalt, a rumlit, amit lábnyomként hagy maga után. Az anekdotázót, aki bár sosem kuncog előre viccein, képes önfegyelemmel viseltetni saját előadása iránt - ha másé kapcsán nem is -, a végén sokszor egymaga nevet csak. Az izgalom körömrágását. A testvérével való összeférhetetlenségét, amellyel magát a Nyugalmat hozza ki a sodrából. A nyughatatlan, fáradhatatlan tettvágyat, amelytől a tenyere ég, az arca lángol, neked pedig a sajátod fog, a füled zúgni, s nyálcsíkot húzol majd magad után, amikor hajnal kettőkor a fejedre vágja a párnát, mert éppen világmegváltó ötlete támadt. Azt a megfogalmazhatatlan valamit, ami miatt furcsának tartják. Az ütést, amelyet a karodra mér, amelytől az csattan, a csípést, ami az oldaladból harap ki egy darabot, amelytől tested összerándul, és a süteményhabot, amelyet egy csuklómozdulattal elken az arcodon, amikor zavartan turkálod a saját tortaszeleted a születésnapotokon. “Writing doesn’t confer importance, it reflects it.” - Ha nem nyugszol le, nem fognak örökbe fogadni. - Kilenc vagyok, ennyi idősen senkit nem fogadnak örökbe. Jó, Oisint talán, mert ő okos, én meg csak hisztis vagyok. Már akkor is kellő öntudattal rendelkeztem, hála néhány nővérnek, akik száját szinte naponta hagyták el fegyelmező megjegyzések, amelyek rendre a hibáimmal foglalkoztak az erényeim helyett, és a meg nem változás fenyegetéseként éppen ezt: az árván maradást emlegették, mint imáikban a Jóistent. - Ne feleselj! - hangzott megrovón, de gyengédebben, mint néhány másik nevelőtől. Az alsóajkam kezdtem rágni, a tekintetem lesütöttem, de csak azért, mert ha ezt csináltam, nem mondták tovább, mindig ellágyultak a haragos, dühös, villámló egű kedélyek. - Talán már nem kell olyan sokat várnotok... - Helyébe a bizonytalan és semmitmondó nyugtatás lép, ez nem sejtelmes, nincs mögötte tudás, csak a felcsillanó reménye, ami számomra kevés. Kevés, mert beleéljük magunkat, mert elhisszük, mert csalódhatunk, mert nem tudjuk mit kapunk, mert jóra várunk, megváltásra. Reményt adni a legveszélyesebb ajándék a világon. (...) “I do think that families are the most beautiful things in all the world!” Édesapám és Édesanyám Zachary és Maya Hennessy ✞Hétévesek voltunk, amikor elvesztettük őket. Ma már egyre kevesebb eleven emléket tudok hozzájuk kötni, emiatt gyakran ostorozom is magamat, sírok és tombolok, mert kapaszkodom beléjük, ahelyett, hogy elengedném őket, mert biztos pont voltunk négyen, összekapaszkodott egység a mozgó, ingatag világban. Lett, és most nincs. Isten adta, Isten elvette. És ezt képtelen vagyok elfogadni. Nevelőszüleink Barney és Aliza Winters Az elsők voltak, akik nem próbáltak minden erejükkel betörni, akik a kiállásomat a szüleink nevének viseléséért diadallal jutalmazták, akik hagytak kibontakozni, felfedezni, hisztiben és kétségbeesésben kitörni. És nem azért, mert nem figyeltek, éppen azért, mert figyeltek. Testvéreim Oisin Eric Hennessy Az ikerbátyám, aki pontosan hét perccel idősebb nálam, és aki a legfontosabb az életemben. Aki megkérdőjelez, aki rendre int, s én hallgatok rá, olykor meg nem, mert én is megcáfolom, mert vitázok, mert mást gondolunk, de újrafogalmazzuk az álláspontunkat - vagy ennek kellene történnie, de legtöbbször csak ő hoz be másik látásmódokat a képletbe, én pedig nem tágítok. Olyankor zeng a ház, de csak azért mert tűz és víz vagyunk. Te a nyugodt hullámzás, én a perzselő tűz. Én vagyok az egyetlen, aki olyan vihart kavar a benső tavadban, ami hajókat süllyeszthetne el, és nagy óceánjárókat, nem csak ladikokat. Nicholas Winters (34)Elliottal szemben ő kevesebbet vendégeskedik a családja ezen felén, így kevésbé is ismerem. És ugyan mit kaphat egy tizenéves egy harmincas mostohatestvértől? Hátpaskolást, fejütögetést, és idegen tekintetet. Elliot Fitzgerald-Winters (26)Túl későn jött gyerek volt, talán éppen ezért tölt nálunk annyi időt. A legnyíltabb az idősebbek közt. Gyerekként kezel, úgy, mintha a testvére volnék, viccelődik, butaságokban akar társ lenni, és összeborzolja a hajamat, utálom érte, és mégis mosolyra fakaszt. Ewan Campbell (31)Mit kaphat a tizenéves attól a harmincas mostohatestvértől, aki a nevelőanyja édesgyermeke, és végigkövette az örökbefogadások sorát? Ewan nem utál engem - vagy nem vallja be -, én utálnám magam fordított helyzetben. A hátpaskolásnál ez már több. Julian Winters (24)Távol van tőlem, mint csillagoktól az anyaföld, így csak távolról csodálom, onnan nézek fel rá, azért amit elért, mert a köztünk húzódó korkülönbség sem segített rá egy nagyon bensőséges kapcsolat kialakítására, ami pedig a Dashiellel való kitapintható feszültségüket illeti, az az ő dolguk. Dashiell Winters (23)Chris és ő jött oda hozzánk először, amikor Aliza és Barney hazavittek minket, úgyhogy még ha az első pár nap alkalmával szóba sem álltam velük lázadásom jeléül, és csak az vett rá erre is, hogy Oisin beszélgetni kezdett velük, és ez mélyen belül kíváncsivá tett annyira, hogy félretegyem a dacolást az árral. A kedélyek lecsitultak, a viszonyunk sem nevezhető vérmesnek, sőt! Szövetségesként tekintek rá, akinek a szerelmi élete annyira ijesztő, hogy soha nem akarok az lenni, ha ily módon szakíthat szét embereket. Nagyon meggondolatlan, és ez nagyon bosszant! Christopher Winters (21)A testvéremen kívül talán ő áll hozzám a legközelebb, Dash mondta egyszer, hogy könnyen leuralom, mert el- és félresöprő a természetem. De úgy találom, hogy ez korántsincs így. Chris egyenes, nem jár kerülőutakat, de az őszinteségében is van olykor valami kegyelem, kíméletesség. Szövetséges, akárcsak Dash, és nem is olyan hebehurgya, hogy felbosszantson vele, és sok dologban az ő ideáit vallom, amiket megtestesít, amiket kimond, még ha én nem is tudok nekik megfelelni, viszont felnézek rá teljes lényemmel. Jasmine Winters (20)Aki pont eléggé zárkózott ahhoz, hogy ugyanolyan messziről csodáljam, akárcsak Juliant. Sosem mesélt történeteket, amikre mindig vágytam, ő csendes író, azt hiszem a megfigyelő fajta. Amikor még több időt töltöttünk együtt, szerettem a közelében lenni, sokat beszéltem, ami sosem tudom ínyére volt-e, de olyan lenyűgözőnek tartottam, hogy egy leendő írónő is van a házban. Kyra Winters (18)Aki mindig anyáskodik, aki tudja hogy szeretem a tejberizst, melyik teát szeretem, a kakaót hidegen vagy melegen, aki a Roxfortban is örök állapotellenőrző volt. Anyáskodó természet, néha túlzásba viszi, néha nem, de ennyi árvánál, nevelt gyereknél talán szükség van erre is. Millie Winters (12)A legkisebb, aki hiába fél a fiúktól, mégis talán a bátyámmal jön ki könnyebben, mert én türelmetlen és házsártos vagyok, egy ilyen törékeny virágszálhoz, pedig pont erre lenne szüksége, és arra, hogy hallgassák, hogy vele hallgassanak, én pedig erre képtelen vagyok. Vele kapcsolatban még én is lábujjhegyen járok, de sárkány törne elő belőlem, ha bántanák, és Oisinnak engem is csitítania kellene, nem csak észérvekkel elgáncsolni minden támadót. Párkapcsolat A tábla csokim. Róla nem tudom mit mondhatnék. Rizses. És van egy mogyorós is. Nem féltékenyek egymásra. Nevezzük őket Micimackónak és Malackának. Gyermekeim Mr. Wilbur Holmes a szürke cirmos kandúr, aki éjjelente olykor megnyalja a fülemet is a smirglipapír nyelvével, majd teszi a szépet, és nyávog, ha nem figyelsz rá, máskor meg dorombol és dagaszt az ölemben, miközben macskaszőrt tapaszt a ruhámra, amitől rézsútosan mögöttem Finnigen tüsszögni fog mágiatörin. “I like good strong words that mean something.”
Amortentia Orgona, tinta, pergamen, harmatos hajnal. Mumus A testvérem elvesztése. Edevis tükre A testvérem tartja a magasba a könyvet, szerzőként kibetűzhetően az én nevem szerepel a borítón, próbálom elcsaklizni tőle, az ő keze magasabbra ér. Komédiázunk. Nevetnek rajtunk. Hobbim Könyvet bújok, világokban merülök el, kéziratok pergamenjét tapogatva, szavakat felróva és áthúzva lesznek tintafoltosak az ujjaim a körmöm alatt, ábrándosan messzeségbe révedő tekintettel kezdek dúdolgatni rúnaismereten, energikusan túljátsszva az összetákolt faléceken szavalok, még ha azok kerítésként is ismerik magukat, világszínház! Elveim “You are the gull, strong and wild, fond of the storm and the wind, flying far out to sea, and happy all alone.”Amit sosem tennék meg Nem bántanék állatot. Még pókot sem. Ami zavar Nem tudják kimondani a nevemet. A törékeny tollak és ceruzahegyek. A 'nem tudom'. A csütörtök. A recsegő pallók. Ami a legfontosabb az életemben A testvérem. El ne mondd neki, mert megharapom a homlokodat! Ami a legkevésbé fontos számomra Hogy megtalálom-e reggelente a zoknijaim párját. Amire büszke vagyok A közös kézfogásunk kitalálására. Ha valamit megváltoztathatnék Nem lennék árva. Így képzelem a jövõmet Jelmezben. Megelevenedett asztalfióklakókkal. Egyéb A testvérem volt! Ő vigye el a balhét!
|
|
