árom perce igazából már mást sem csináltam, csak bámultam ki a fejemből és unottan firkáltam a füzetem sarkára. Ha valaki még egyszer azt mondja nekem, a mágiatöri érdekes, akkor egészben lenyeletem egy baziliszkusszal, mert hogy amit itt Avery prof csillogó szemekkel magyaráz, az jelentem nálam a kurva unalmas kategória… Szóval valamit egyszerűen muszáj csinálnom, mert különben agyfaszt kapok ha egy újabb évszám elhangzik. Jó, néha amúgy egészen érdekesek a történetek, de ma valahogy eléri az ingerküszöbömnek azt a határát, amikor csak el akarok innen tűnni a picsába, hogy… nem is tudom, mondjuk máshol legyek? - Professzor úr, kimehetek a gyengélkedőre? Nem érzem jól magam - bizonytalanul csengő hangom, és a menstruációs görcsöket imitáló hasra simított kezem remélhetőleg megteszi a hatását, de azért még nyelek is egyet, mint aki mindjárt kidobja a taccsot. Ide nekem az Oscart is. Megrázom a fejem arra a kérdésre, hogy kell-e kísérő és pár perccel később már a folyosón masírozok elégedett vigyorral a képemen. Na, így kell ezt csinálni. Viszont az álcának tényleg tökéletesnek kell lennie, különben romlik a szavahihetőségem a tanárok szemében, így bekopogok a gyengélkedő ajtaján, majd rögtön be is kukkantok. - Helló! - köszönök jó előre ábrázatomra fájdalmas kifejezést parancsolva az előbbi vigyor helyére. - Iszonyatosan görcsölök, már alig tudtam ülni az órán, nincs valami gyógyszer? - aggodalmasan ráncolom össze a szemöldököm, és kicsit még meg is tántorodok, mint aki alig áll meg a lábán. Amúgy fogalmam sincs hányan dolgoznak itt a gyengélkedőn, azért nem szokásom rendszeresen idelátogatni, nem vagyok kviddicsjátékos, aki minden meccs után összetöri magát… viszont úgy rémlik ezt az arcot még nem láttam. - Baszki, te nem vagy kicsit fiatal ahhoz, hogy itt dolgozz? - kétkedő pillantással mérem végig, mert hát így kinézetre egy idősebb diák is lehetne. Vagy akadémián tanuló. Még csak az kéne, hogy valami hülye rossz bájitalt sózzon rám aztán hetekig lilát hányjak vagy tudom is én. Kezdek erősen kételkedni abban, hogy jó ötlet volt-e idejönnöm ebben a nagy ‘tartsuk fenn a látszatot’ törekvésben.
♛ ♛ ♛
Vendég
Pént. Ápr. 10, 2020 11:28 pm
Nina & Natalie
Megint egy hosszú nap elé nézek azt hiszem. Ahogy végig nézek a gyengélkedőn, szinte mindenik ágy foglalt, így teljesen biztos vagyok benne. De sebaj. Én választottam ezt a szakmát. Tudtam, hogy ezzel jár. Másképp nem is lettem volna gyógyító. Szeretem is és mindig is ez akartam lenni. Szeretem az embereket és a való kapcsolat tartást is. Szóval nem panaszkodom. Csak néha elgondolkodom azért azon, hogy vajon más szakmába is ugyanennyit dolgoznak az emberek. Persze tudom, hogy más területen dolgozok is lehet pont ugyanezen gondolkodnak el néha. mindenki a saját szakmáját gondolja a légfárasztóbbnak és a legveszélyesebbnek. Az apa munkája is az volt. Veszélyes. Ezt tudta ő is, anya is és később már mi is. Nehezen fogadtuk el, de tisztában voltunk vele, hogy lehet majd megtörténik egyszer, hogy soha sem fog hazajönni többet. Hát meg is történt. Nem jött haza többet. Nehéz volt de túl kellett lépnőnk rajta. Muszáj volt. Szerencse nem voltunk már olyan kicsik a nővéremmel. Néha eszembe jut, hogy ha már akkor is dolgoztam volna megtudtam volna-e menteni őt ha kórházba kerül netán? Avagy a nővérem megtudta volna védeni őt? Elmélkedésemből egy hang térít magamhoz az ajtó felől. Arra felé nézek. Egy lány áll velem szemben és láthatóan nagyon szenved. - Ah szegénykém. - sietek a segítségére, s mielőtt még földhöz vágná magát megtartom. Azt hiszem sejtem mi baja. Elég sok lánynak problémásan zajlik ez a dolog és sajnos fájdalmasan is. - Oh köszönöm. - Kijelentésére akaratlanul is elnevetem magam. - De megnyugtatlak nem vagyok diák. - segítem az egyik üres ágyhoz a lányt. - Dr. Natalie Mendes vagyok. - mutatkozom be, miután sikerült az ágyra segítenem őt. Persze ha engedi. - És te ki vagy? - kérdezek rá, hogy tereljem a figyelmét a fájdalomról. - Most kérdeznem kell tőled némi fontos dolgot. - magyarázom el neki. Erre azért van szükség, hogy tényleg megbizonyosodjam róla, hogy tényleg az a baja vane, mint amire én gondolok. - Nos. - kezdek bele egyenesen a szemeibe nézve - Valami rosszat ettél vagy ez a szokásos hónapos fájdalmad? - próbálom finoman és számára nem túl kínosan feltenni a kérdéseket. - Tudod ez nagyon fontos, hogy biztosak legyünk abban, hogy mi a bajod. - próbálom kedvesen a tudtára adni a dolgokat. Nagyon fontos a diagnosztikában, hogy pontosan kikérdezzük és megvizsgáljuk a beteget, hogy még véletlenül se kezeljük félre.
Vendég
Szomb. Ápr. 11, 2020 1:19 pm
Natalie & Nina
between us girls
V
an az a fajta ember, aki mindig mindenkin segíteni akar. Aki naivan, kedves mosollyal jön feléd és rögtön azt lesi, hogy mit tud tenni érted. Egy első benyomásként azt hiszem a fiatal medikát is ebbe a csoportba sorolnám. És őszintén? Ez a csoport a kedvencem. Mert adni akarnak, segíteni és önzetlenül sietnek a segítségedre, hogy aztán egy kellő pillanatban, mikor önként és dalolva nyújtották át mindenüket neked, te hátat fordíts nekik, mert már nincs több, amit adni tudnának. De néha.. néha talán nem érdemes felégetni azokat a hidakat, amiket éppen elkezdünk építeni. Megkapaszkodom a felém nyújtott kézben, előszeretettel használva ki a támogatást, amit nyújtani képes. Fürkésző zöldjeim még mindig a fiatal arcot vizslatják, és próbálom megállapítani, hogy vajon csak hazudik, és így húz hasznot a diákokból vagy tényleg egy orvos lenne. - Nina - mondom röviden ahogy felmászom az ágyra, és kényelmesen elhelyezkedem. Persze a mozdulatok közben egy-két jól elhelyezett grimasz sem maradhat ki. Elvégre én itt szenvedek, kérem szépen! Ártatlanul pillantok a barna szemekbe, igyekezve figyelni minden egyes szóra. Bólintok, nyilván, ha gyógyító, akkor kérdez. A cipőimet közben gyorsan lerúgom és lábaimat felhúzom az ágyon, sokkal jobb összegörnyedve ülni, hátamat a párnáknak támasztva. - A szokásos havi… - vonom meg a vállam. Nem hoz zavarba a téma, köszönöm szépen az udvariaskodás, de közölném, hogy manapság egy átlag nő sokkal több vért lát, mint egy férfi. End of sensitive content, akinek nem tetszik, ne nézze, de hát kérlek ez az élet része, döntsük le a tabukat, meg ilyenek. - Bár ha jobban belegondolok a reggeli tojásnak mintha lett volna valami mellékíze - húzom oldalra a számat és hát… szerintem tényleg fura íze volt, de annyira valószínűleg nem, hogy komolya bajom legyen belőle. Csak nem akar senki megmérgezni, ez nem valami elbaszott krimi. Ám azt meg kell mondanom, hogy Natalie egészen jó tippeket ad. - Ahh… nem is tudom, nem lehet csak, hogy felmentést kapok a nap további részéről, meg valami fájdalomcsillapítót, aztán ennyi? - kérdezem angyalian ártatlan szemekkel pislogva fel a nőre.. vagy lányra.. szerintem max négy per hat évvel lehet idősebb nálam. Eskü! Úgy tűnik jól kifogtam az egyik leglelkiismeretesebb gyógyítót itt… túl lelkes munkatárs, a végén még bent tart egy hétig, arra meg nyilván semmi szükségem.
