London utcáin kóborlok, mint egy turista vagy egy ufó, aki még életében nem látott mugli tárgyakat és várost. Ez pedig így is van. Igaz Amerikában már jártam a mugli városokban és azokat már szinte mind ismerem. Szóval azért mégsem annyira ismeretlenek a mugli dolgok számomra, ám London valahogyan mégis más. Olyan mintha először ismerkednék meg a mugli dolgokkal. Ezek a piros emeletes buszok, meg a szintén egyforma színű telefonfülkék olyan érdekesek. Még sohasem használtam mugli telefont, egyáltalán minek kell ez nekik? Olyannak mutathatom magam, mint egy kisgyerek, aki most van először vidámparkban. Minden esetre az jó jel, hogy nem egyedül én nézek itt ki furcsán. Ha jól látom vannak itt még külföldiek, akik minden egyes dologról fényképet készítenek. Azt hiszem így mondják azt helyesen. De a fényképek miértjét már egyáltalán nem értem. Minek azt? Mért kell minden tárgyról fotót készíteni? Mire jó az? Ah mindegy is, jobb ha nem foglalkozom ilyesmivel. Ott egy hatalmas központ, ilyen izé, amiben többféle üzlet van. Amerikában már láttam ilyeneket. Sőt jártam is bennük. Nagyon érdekesek. Annyiféle mugli tárgyat lehet benne kapni, hogy az nem kifejezés. Szinte szaladva rohanok befelé a bejáraton, hogy ismét ámulhassak az újabb számomra különös dolgokon. Egy pontban megállok és csak jártatom a szemem mindenfelé, jobbra, balra, a plafonra aztán újra jobbra meg balra. Elég hülyének nézhetek így ki, de nem érdekel. Aztán megpillantok egy kávézót vagy micsodát, olyasmit mint a Három Seprű. Nagyon kíváncsi vagyok mit lehet itt fogyasztani. Azzal tisztában vagyok, hogy vajsört biztosan nem. Bátran de kissé remegve lépek be az ajtaján, szemmel üres asztalt keresgélve meg az itt lévő alakokat bámulva. Hirtelen jó néhány szem rám szegeződik így azt hiszem jobb ha leülök. Rögtön ezután már mellém kerül a kiszolgáló vagy micsoda. - Mit hozhatok önnek? - a francba azt sem tudom mit lehet itt kérni. De talán nem fogok bakkot azzal, ha olyat kérek ami Amerikában is van. - Kávét. - felelem zavartan. - Rendben. Hosszút, rövidet? - kérdez rám újra, nekem meg fogalmam sincs, hogy mire céloz ezzel. Nincs más választásom tippelnem kell de gyorsan. - Őőő... hosszút. - bólint és azzal el is vonul. Ezt megúsztam. Kissé megnyugszom majd körbenézek, hogy valaki felfigyelte erre a kis bizonytalanságra. De szerencsére nem. Legalább is nem látok senkit sem, aki furcsán bámulna rám. Pár perc után érkezik a pincér a rendelésemmel és még sok más rendeléssel egyetemben. Elég jól telepakolta a tálcáját és nagyon instabil rajta minden. Érdeklődve figyelem, ahogyan viszi kiosztásra az italokat. Aztán az egyik asztalnál ahogy lehajol az asztal főlé, a tárcáján megbillen egy tele pohár. Már majdnem felborul. Szinte ösztönösen, gondolkodás nélkül cselekszem. Megragadom a kabátom mélyesztett zsebében levő pálcám és elmormolok magamban egy Arresto momentum-ot, amitől megáll a pohár és nem dől ki. Mindenből a pincér és az asztalnál ülök nem vesznek észre semmit. Majd egy másik bűbájjal visszamozdítom a poharat a helyére. Remélem senki se látta. Amint kihozza nekem is a pincér az italom gyorsan megiszom azt és szinte azonnal felpattanok a helyemről, hogy elhagyjam a helyiséget, mielőtt még több furcsa dolgot tennék. Ahogy kiérek, mintha úgy érezném, hogy valaki követ aztán mintha meg is szólítana. De nem vagyok teljesen biztos benne. Hátrafordulok, hogy megbizonyosodjam sejtésemről.
Vendég
Hétf. Ápr. 06, 2020 12:35 am
Natalie & Sorsha
Csak magyarázd meg, hogy mit láttam az előbb!
Az ihlet nem csettintésre jön. Egy dal nem írja meg magát csak úgy, ha nincs miből inspirálódni. Éppen ezért járom gyakran a várost, ha épp megrekedtem a dalírással. A kiadónál sosem mondják azt, hogy most elég vagy most ne dolgozz, mindig készen kell lenned, és lehetőleg több dalnak is kell lennie a tarsolyodban. Ez amolyan, legyen valamid minden témára dolog. Próbálok más útvonalakat bejárni, s kicsit mondhatni szerencsém van azzal, hogy egy világvárosban lakok, hiszen így az ihletforrások csak úgy özönlenek külföldről. A metrón még írok egy sms-t a nővéremnek, megbeszéltük, hogy hányra menjek át ma este és milyen bort vigyek. Örülök, hogy ezt a kis hagyományt nem szakította félbe Edward, sem amikor megismerték egymást, sem az esküvőjük után. Minden pénteken együtt vacsorázunk felváltva hol náluk hol nálam és mindig az főz, akinél vagyunk, a bort pedig a vendég viszi. Nem akarok mellényúlni, ezért jobb biztosra menni, hiszen mégsem vihetek egy Cabernetet valami édesebb kaja mellé. Gyorsan jön a válasz a következő megálló után, miszerint száraz vörös. Oké, szuper. Nem terveztem túl sok mindent a mai napra az inspirálódáson meg a borvásárláson kívül. Éppen ezért az egyik bevásárlóközpont a jelenlegi úti célom, ahol az egyik kedvenc kávézóm van. Biztos mások is vannak úgy rajtam kívül, hogy szívesen elücsörögnek egy ilyen helyen órákat a kávéjuk meg a sütijük mellett. Ezért is szeretem a dalszerzői munkámat, mert nem vagyok olyan brutálisan helyhez kötve, dolgozhatok többnyire ahonnan kedvem tartja. Út közben az embereket figyelem és lövök pár képet buborékfújó gyerekekről és egy pocsolyákban ugráló kislányról. Őszinte mosoly mindenki arcán, ilyen az, amikor süt a nap Londonban. Ritka pillanatok egyike. A kávézóban már ismernek a pincérek és a pultosok. - A szokásosat? - kérdezi tőlem én meg csak mosolyogva helyeslem, hogy igen. Előveszem a jegyzetfüzetem és ötletelni kezdek, sorokat firkálgatok és dúdolok magamban. Rutinból megköszönöm a rendelésemet közben, de addigra már a rímeken és a szavakon jár az agyam. Nem tudom, pontosan mennyi ideje ülhetek itt, de a kávém meg a répatortám lassan elfogy. Fel-fel pillantottam időközben, hogy történik-e valami érdekes. Néztem, ahogy körülöttem újabb és újabb emberek foglalnak helyet a kávézóban, ahogy a pincér kivitte a rendeléseket meg hasonlók. Most is épp ezzel ütöm el az időt, hiszen érzem, hogy kicsit beakadtam a szövegírással. Így sikerül észrevennem valami furcsát és rögtön a kamerámért nyúlok, hogy legyen mivel rázoomolnom a történtekre. Én vagyok hülye vagy az a pohár magától mozog? Kattintok is pár képet, bár minden bizonnyal Photoshoppal valósághűbbet is tudnék szerkeszteni, hiszen olyan gyorsan történt minden. Körülnézek, hogy más is látta-e és csak egy lány tűnik gyanúsnak, sötét haja van és van nála valami meg nagyon alaposan nézeget körbe. Hmm... Hmm... Sorsha tegyél úgy mintha nagyban körmölnél, legyél átlagos! Felé pillantok pár másodperc múlva, közben meg intek is, hogy fizetnék. Gyorsan betolom még azt a két falatnyi sütit és megiszom a pár kortyot a lattémból. Figyelem őt, hátha csinál még valami érdekeset, de nem, csak gyorsan távozik a kávéja után, én meg persze, hogy gondolkodás nélkül utána megyek. Közben elhaladok az asztala mellett és pont kapóra jön, hogy látom, hogy ott felejtette a blokkot. - Hé! Bocsánat, de ott felejtetted a blokkot. Gondolom először voltál itt, így nem tudtad, hogy van kupon a hátulján. Az e heti azt hiszem talán mozijegyre van vagy fagyira - nyújtom a lány felé a blokkot már a kávézón kívül. Nem rohanhatom le csak úgy, azzal talán megijeszteném, de tudom, hogy ő is látta azt, amit én, hiszen olyan gyanúsan nézett körbe meg olyan hirtelen távozott...
||music:zene|| words: szavak száma || note: megjegyzés ▲▼
Vendég
Pént. Ápr. 10, 2020 9:37 pm
Sorsha & Natalie
A vér is meghűl bennem, amikor hátrafordulva megpillantom a lányt, aki ott volt a kávézóban asszem. Annyira beijedtem, hogy azt sem tudom mit csinálja. Hirtelen az is megfordul a fejemben, hogy elfussak. Nem tudom ki mit láthatott, eléggé ügyeltem arra, hogy senki se vegye észre amit csináltam. De nem lehet tudni. Ám úgy döntök mégsem futok el, az nagyon feltűnő lenne. Jobb ha maradok. Mindenképpen. Közelebb megyek a lányhoz és figyelem mit mond és nyújt felém. Közben egyik kezemmel a mélyített zsebemben levő pálcát szorongatom. - Oh. Tényleg. - nyugodok meg gyorsan. Ezek szerint mégsem azért szólított le, mert látott valamit. Huh. Ez nagyon megnyugtató. Mintha egy hatalmas szikladarab esett volna le rólam. - Mozira? Tényleg? - kérdezek vissza, miközben elveszem tőle a blokkot. Valóban először járok itt, igazából mugli helyre is szinte először lépek be. Szóval halvány lila gőzöm se volt róla, hogy mi van ezeken a blokkokon. - Igen jól látod, először járok itt. - vallom be zavartan. Ezzel azért még nem mondtam el semmit neki. Hisz akár lehetnék egy turista vagy más városból való, azok se biztos tudják, hogy mi van pont ezen a blokkon. Közben a blokk hátát figyelem, hogy meggyőződjem róla mi van rajta. Aztán egy gyors ötlettől fogva a lány felé nyújtom. - Tessék. Neked adom. - mondom kedvesen. - Ha szeretnéd..- teszem azért hozz udvariasan. Hiszen nekem nincs szükségem rá. Én nem járok ilyen mugi mozikra meg micsodákra. Fagyit meg még nem is ettem soha, legalább is nem emlékszem rá. Eszembe jut, hogy még be se mutatkoztam neki. Pedig azért illene, ha már ilyen kedvesen utánam hozta a számlát. - Köszönöm, hogy utánam hoztad. - mondom előbb hálálkodva. - Egyébként Natalie vagyok. Natalie Mendes. - mutatkozom be neki, feléje nyújtva kezemet ha elfogadja. - Komolyan beszéltem, hogy nincs szükségem rá. - térek vissza a blokk témához. Feléje nyújtom ismét ha még nem vette el. - Igazából nem szoktam ilyen helyekre járni. - utalok a mozira. Remélem ezzel sem mondtam el túl sokat magamról, hisz vannak még muglik között is olyanok, akik nem járnak moziba. Nem? - Amúgy mindig ilyen szétszórt vagyok. Csoda, hogy a fejemet nem felejtem ott valahol. - nevetek zavartan. Valójában nem is tudom miért magyarázkodom. Valamiért még mindig zavar az, hogy esetleg valaki megláttatta ezt az egész mutatványt. Ha jobban belegondolok akkor is kicsi az esélye annak, hogy rájöjjön az a valaki bármire is, hiszen mindent titokban csináltam, a kabátom alatt. - De nem akarlak feltartani. Biztosan bent hagytad amit rendeltél. - szabadkozom. Igazán nem akarom feltartani egy ilyen kis semmiségért.
Vendég
Csüt. Ápr. 16, 2020 11:36 pm
Natalie & Sorsha
Csak magyarázd meg, hogy mit láttam az előbb!
Gyanús alakok mindig vannak ha valami furcsa történik. A kérdés csak az, hogy mennyire vagyok gyors abban, hogy utolérjem őket, meg az, hogy egyáltalán léteznek-e tényleg. Nagyon durva, mert már többször is előfordult velem, hogy láttam valami izgit, amire nem találtam a magyarázatot. Például múltkor az az öreg meg az újsága a mozgó képekkel. Na én tök jól "nindzsáztam" amúgy utána feltűnés nélkül, de eltűnt. Hogy hova? Arról fogalmam sincs, szóval abban sem vagyok már biztos, hogy egyáltalán létezett. Az Unbelievable-nél mondjuk nagyon cukik voltak a többiek, mert bizonygatták, hogy normális vagyok, mert ez velük is előfordult már. Szerencsémre viszont ez a lány nem tűnik el, még meg is áll, amikor leszólítom. Remélem nem én vagyok a gyökér és ő is látta azt, amit én, talán... Talán köze is volt hozzá vagy nem tudom, mert nem láttam mit csinált a kabátja alatt. Mindegy, ha majd rákérdezek úgyis kiderül, de csak szépen sorjában, először adjuk oda neki a kuponos blokkot, majd ha már megered a nyelve, akkor rákérdezhetek, mégsem lenne szerencsés csak úgy letámadnom ezzel, igaz? Aranyos ahogy meglepődik, a legtöbben így szoktak reagálni, mikor a srácoknak is eszükbe jut jelezni a kupont a vendégeknek fizetéskor, de annyira sokfelé figyelnek, hogy nem csodálom, ha néha elmarad. Tudom, hogy ez a hely népszerű a turisták körében is, pont ezért szeretek én is erre lófrálni ha nincs ihletem, mert errefelé hemzsegnek aztán az emberek és hátha egy arc vagy egy stílus megihlet. - Oh, de cuki vagy. Köszi, én mostanában tök sokat járok moziba a barátaimmal - fecsegek össze mindent szokás szerint, ha egy idegen valami kedves gesztust tesz felém. Manapság az emberek túlságosan elvannak magukban, az se lepett volna meg, ha ez a lány is csak elhesseget, hogy jesszus hagyjam már békén, minek neki az a kupon? Azért kivételek is szoktak lenni, mert volt, hogy a srácok kértek meg, hogy vigyem ki valaki után a számlát, mert otthagyta véletlen, pedig tudták, hogy az a pasas mindent leszámláz. Ők se gondolták, hogy azért pattant fel olyan hirtelen, mert a feleségének megindult a baba, de nagyon köszönte, hogy utánafutottam. - Sorsha Woodley, nagyon örülök - a bemutatkozásom annyira reflexből jön már így, hogy szinte fáj. Annyi emberrel találkozok a fotózásokon meg a stúdióban, hogy már megvan a bemutatkozós nézésem meg hanglejtésem, tiszta röhej, igazán kezdhetnék ezzel valamit. - Pedig most egész jó filmek vannak. Mondjuk megértem, sok embertől hallottam, hogy zavarja, hogy mások is vannak a teremben - én a mozis popcornról meg natchosról nem tudnék lemondani, meg az egésznek olyan jó feelingje van, hogy beülünk együtt egy filmre utána meg a maradék kólát szürcsöljük a maradék popcorn mellé valamelyik parkban vagy a Temze partján. - Na ez ismerős - nevetek rögtön. Nem is csoda, hogy folyamatosan listákat készítek a noteszembe meg a telefonomba, mi lenne velem ezek nélkül? - Áh én ráérek, már fizettem és ennél többet nem tudok kihozni a mai napból, szóval inkább feladtam a dolgot. Gondolkoztam egy fagyin is, ha már ilyen ritkaság van ma, hogy szép az idő, de még nem döntöttem, szóval tökre ráérek - pláne akkor érek rá, ha te is, teszem még hozzá magamban, de gyorsan kapcsolok, hogy mi van akkor, ha amúgy ő siet valahová és azért lépett le olyan gyorsan? - Amúgy ha te sietsz, akkor inkább én nem tartanálak fel. Viszont mielőtt elmész, lehet még egy gyors kérdésem?
||music:zene|| words: szavak száma || note: megjegyzés ▲▼
