gyre több és több a tanulni való van, ahogy cseperedünk fel az iskola falai közt. Már nem mi vagyunk a legkisebbek. Ebben az évben vettük fel a fakultatív tárgyainkat is. Az LLG nagyon izgalmas óra, de ma már ebéd után feladtam, hogy az órákon figyeljek. Sajnálom a tanárnőt, hogy hiába magyarázott az órán és kérdezett tőlem valamit, csak értetlenül bólogattam, mint az a kis műanyag kutya, amit apa az autóba tett annak idején. Biztos nagyon fontos dolgot kérdezett, de hogy nem tudtam rá a választ az egy megdönthetetlen tény. A délutáni órák után ellátogattam Longbottom prof szakkörére. Ott kissé hanyagul végeztem a feladatomat. Ezt valamelyik idősebb diák meg is jegyezte. Majd egy hatalmas sétát tettem az iskolában. Ellátogattam a könyvtárba is, majd a bagolyházba és végül a klubhelyiségben kötöttem ki, ahol két diák varázslósakk játékát néztem, de azt is meguntam. Felmentem a hálónkba. Az ágyamat pillantottam meg először, ahogy benyitottam, ahol ott lustálkodott Mr. Cat. Körbenézve a szobában Goldiet is bent találtam. A délutáni szakkör óta nem találkoztam vele. Ő is szárnysegéd, ahogy én is. Az egyik legjobb barátomként gondolok a lányra. Szinte az első napoktól kezdve jóban vagyunk. Ezt a levelezőtársamnak is egy levelemben leírtam, hogy mennyire kedvelem az aranyfürtös szobatársamat. Néha elképzeltem Marigold csodásan gyönyörű hajkoronáját, az én hétköznapi barna hajam helyén. Goldie a képzeletemben mindig hercegnő volt, aki szívesen lealacsonyodik hozzám és meghív a tea délutánjára egy nincstelen konyhalányt. Az apukája egy király. Neville Longbottom a legjobb fej professzor az egész suliban. Rajzaimon mindig koronával a fején ábrázolom és annyira jó, hogy én egy királylány barátnője lehetek. Az évek során a konyhába többször is kiugrottunk éjszakai csemegézni együtt, már sok közös emlék van a hátunk mögött. - Szia! - köszönök felé majd a táskámat az éjjeli szekrényem előtt teszem le és belehuppanok az ágyamba ezzel Mr. Cat nyugalmát megzavarva. Elkezdem simogatni, amire halk dorombolásba kezd. - Mi újság? Mi történt azóta, hogy elváltunk? - gondolok arra, hogy találkozott a "lovagjával". Én már csak így hívom a fura középső Potter srácot. Nem értem még mindig, hogy mit kedvel benne, de azért meghallgatom, ha róla kezd beszélni. Talán Potter lenne George Knigthley. Halkan sóhajtok. Nekem sose lesz ilyenem. Nekem csak Mr. Catem lesz mind örökre. Odabújok hozzá és megszorongatom. A füle tövénél kezdem el simogatni. Imádja ezt. Figyelmesen végig hallgatom Goldiet. Alig várom, hogy elmeséljem neki mit láttam a könyvtárban. Bár, megeshet hogy a mondandója végére elfelejtem a könyvtáros történetemet.
Vendég
Kedd Márc. 17, 2020 6:22 am
Eli & Goldie
A mai egy teljesen átlagos nap volt, egyre jobban gyűlnek ugyan fel a tanulnivalók az év vége közeledtével, de hogy őszinte legyek, mostanában egész sok minden más jár a fejemben, és nem az első a tanulás. Azokból a tantárgyakból erősen tartom a jó jegyeimet, amikből mindig is jó voltam, de a többivel most még több nehézségem akad, ez pedig sok mindennel magyarázható. A piszkálások a lány csapattól, az hogy mi folyik a szüleim között, az hogy mi folyik köztem és Albus között, na és persze a titkos órák Wilkinson professzorral kezdik felőrölni minden energiámat, és érzem, hogy a sok-sok dolog kezd teljesen összenyomni. A legnagyobb és legnehezebb teher, amit jelenleg cipelnem kell az az, hogy magamat próbáljam jobbá tenni, ami egyáltalán nem olyan egyszerű, mint ahogy azt az elején gondoltam. A hangulatom tehát nem éppen a legjobb, annak ellenére sem, hogy az egész délutánt Albussal töltöttem. Sőt, a vele töltött idő is egyre inkább kezd összezavarni. Kezdek rájönni arra, hogy nem feltétlenül barátként tekintek rá, de még képtelen vagyok arra, hogy ezt elismert tényként kezeljem magamban, főleg azért, mert túl sok minden történik jelenleg a kis életemben.
Nagyot sóhajtva teszem le az éppen olvasott könyvet, majd inkább elfekszem az ágyon és a baldachin tetejét kezdem merőn tanulmányozni, miközben próbálom kiüríteni a fejemben száguldozó gondolatokat. Csak akkor pillantok az ajtó felé, mikor hallom Elit belépni, és kicsit fáradtan, de azért rámosolygok. - Szia. – Köszönök a lánynak kevésbé energikusan, de azért felülök, és a mosoly sem tűnik el az arcomról. Elivel már akkor megtaláltuk a közös hangot, mikor egy szobába kerültünk, és azóta is nagyon jó barátok vagyunk, az legalábbis biztos hogy ő az egyetlen igazán közeli lány barátnőm, akivel mindent meglehet beszélni. Az már másik kérdés, hogy a legtöbb dolgot, ami foglalkoztat, és bánt, azt általában inkább magamban tartom, még előtte is, mert úgy érzem, hogy így egyszerűbb mindenkinek, meg ő sajnos amúgy sem tudna ezekben a dolgokban segíteni, akármennyire is szeretne. Ezzel pedig csak őt is elszomorítanám. - Semmi extra. Jól éreztem magam vele, mint minden egyes alkalommal. Nem tudom, ezt hogy csinálja, de amikor vele vagyok, valahogy mindig sikerül megfeledkeznem mindenről. – Mondom egy kicsit nagyobb és őszintébb mosollyal. Akármennyire is küzdök az érzéseimmel, Albus mindig képes felvidítani, már pusztán attól is boldogabb leszek, ha a neve elhangzik. - Veled mi újság? Merre jártál a szakkör után? – Kérdezem kíváncsian, majd már ülök is át mellé az ágyra, és beszállok Mr. Cat simogatásába.
