Enemy or Friend // Richard & Walter

To: Richard

80 év. 80 éve élek itt és rontom a levegőt időnként a Roxfort-ban. Igaz még nem bántottam egy iskolást se és még lesem buktam, se a tanárok, se az igazgató előtt sem. Igaz ez alatt az idő alatt egy háborút is megéltem, de meghúztam magam és a háttérből figyeltem. Szerencse, hogy elszigetelten élek Roxmorts közelében.
Most is itt vagyok az iskolában és nézelődök. Nem változott semmi sem. Talán a személyzet és az igazgató, de ki tudja...egyikkel sem találkoztam egyszer sem. Az egyik folyóson sétálgatok hangtalanul. Az egyik ablaknál megállok és az égre nézek. Olyan békés...azaz éjszaka is úgy indult. Békésen és melegségben, amit a család nyújtót. És most...most egyedül vagyok. Se szülök, se az öcsém. Az öcsém, akit megkellet volna védenem. Akinek élnie kéne és boldognak lenni. E helyett most én vagyok itt. Én, aki egy kedves szót sem tud kinyögni. Az, aki nem érez bűntudatot, ha megbánt valakit. Nem vagyok méltó az életre. Jack az volt és mégis őt vitték el. Ostoba! Miért tette ezt? Miért nem hagyta, hogy én szenvedjek? Ő kedves volt...és a kedvessége vitte el.
Halk sóhajjal bámulok a csillagokat. Anyám azt mondogatta, mikor kicsik voltunk, hogy mindig mikor valaki meghal csillagként születik ujjá. Én nem hittem el. Egyszerűen nem tűnt logikusnak.
Belemerülve gondolataimba megfeledkezek a világról és arról, hogy számomra tiltott helyen járok. Nem lepődnék meg, ha most lepleződnék le. Bár tény, nem maradhat örökké titok a látogatásaim.

From: Walter