Hannah Longbottom (née Abbott)

Hannah Abbott 1979. július 2-án látta meg a napvilágot, családja nyári birtokán, Godrick's Hollowban. Szülei nem számítottak érkezésére csak hetekkel később, ezért sem London, hanem a kis falu vált szülőhelyévé. Szülei egyetlen gyermekeként minden figyelem rá irányult, s ez néha áldásnak, néha átoknak bizonyult. Szigorúbb mentalitással bíró édesapja szoros határokat szabott, magasfokú elvárásokat támasztott elé, melyeknek sokszor Hannah nem is tudom eleget tenni. Ezzel szemben édesanyja inkább elkényeztette, egy puhára kibélelt kis buborékban tartotta. Sokszor még bíztatta is, hogy próbálkozzon átlépni az apja által lefektetett határokat, hiszen csak úgy fejlődhet az egyén, de Hannah sosem mert szembeszegülni a szabályokkal. Ez a kettősség a nevelésében végül bizonytalansághoz és egy szorongó, örökkön megfelelni akaró személyiség kialakulásához vezetett.

Miután kiderült, hogy mint korábban szülei is, ő is felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába, édesapja még több figyelmet fordított rá. Igyekezett erősíteni benne azokat a személyiségjegyeket, melyek az ő egykori házába, a Griffendélbe kerülését biztosíthatták. Hannah évekkel később is úgy érezte, hogy elárulta és csalódást okozott neki azzal, hogy édesanyját követve a teszlek süvegtől a Hugrabug házat kérte önmagában. Első éve élményekkel teli volt, ártatlan és varázslatos. Kedves és nyílt személyisége által rengeteg barátra lelt a saját házából. Szívéhez legközelebb Ernie Macmillen, Susan Bones és Justin Finch-Fletchley került, de sajnos az élet mindannyiukat másfelé sodorta később, s azóta megszakadt kapcsolatuk.

Eleinte elég zárt volt a világa, a Hugrabugon kívül nem is érdekelte semmi más. Megfelelési vágya és az igény arra, hogy szeretett, elfogadott személy legyen mindig könnyen befolyásolhatóvá tette, legtöbbször a legnagyobb jóindulattal, de kritika nélkül követte a barátait. Azért nem lehet azt mondani, hogy mindeközben ő sem volt hatással a környezetére. Édesapja szavai mindig a fülében csengtek: "Tedd a jót, és kerüld a rosszat." Közeli barátai tisztelték azért, hogy órái után, fáradtságot nem ismerve, a saját kis határain belül, de Madam Pomfrey-nak segített a gyengélkedőn. Mindez azután kezdődött, hogy másodévben a Titkok Kamrája újra feltárult, és ezzel összefüggésben Justint megtámadták. A legbennsőbb félelmei ébredtek föl, kiszámítható és biztonságos gyermeki világa megrendült, és az ezzel járó frusztráció oldásában sokat segített neki a gyengélkedőn végzett önkéntes munka, a cselekvő figyelemelterelés. És a feltörő szörnyű honvágy miatt, igazából keresett magának valakit a matróna személyében, aki legalább a saját képzeletében a pótanyja lehet.

Abban az évben a nyári szünetben édesanyjától egy könyvet kapott születésnapjára. A fiatal boszorkányról és driád barátnőjéről szóló fantasztikus történet olyannyira magával ragadta, hogy a nyár hátralevő részét a Godric's Hollow melletti kis erdő tisztásain töltötte, ahol elkezdte első saját regényét megírni. Édesapja kizárólag a negatívumokat emelte ki művéből, mikor felolvasta neki. Később, a Roxfortba visszatérve Ernie barátja is csak kinevette, mikor megmutatta neki. Annyira rosszul érintette a kritika, ami valószínűleg egyébként jogos volt, hogy innentől kezdve senkinek sem mutatott meg semmit, amit saját képzelete nyomán papírra vetett. Figyelmét viszont hamar magára vonta házvezetője, Bimba Professzor órája, a Gyógynövénytan. Sokszor látogatta meg egyedül is a növényházat, s olyankor ártatlanul mindig azt játszotta, hogy neki is van egy driád barátnője. Innentől kezdve, érthető módon lecserélte Madame Pomfreyt, és a nála jóval kedvesebb és joviálisabb házvezetőjének való segítéssel töltötte fennmaradó szabadidejét.

Annyira kitöltötte gondolatait a fantáziavilága, hogy nemsokkal ez után Sirius Black szökése az Azkabanból újabb ihletanyagként szolgált számára és fejében zseniálisan össze is állt a kép a korábbi olvasmánya alapján. Képtelen volt magában tartani és mindenkivel megosztotta a megoldás kulcsát: a bűnöző úgy szökhetett meg, hogy bokorrá változtatta magát, ezzel megtévesztve őrzőit. Senki nem tudta komolyan venni, közröhej tárgyává vált és ez újabb sebeket ejtett érzékeny lelkén. Ezek után megfogadta Ernie tanácsát, nem foglalkozott többet a témával, sőt, csalódása végére elhitte, hogy semmi érzéke a történetmeséléshez sem, valószínűleg túl buta hozzá, ezért haragosan feladta az egészet, és elégette regénykéjét.

A negyedik éve igazán eseménydúsan alakult. Ekkor került megrendezésre a Trimágus Tusa, melynek ez alkalommal a Roxfort adott helyet. Az esemény Hannah minden rajongását és csodálatát elnyerte, akkor úgy gondolta ez lesz élete egyik legnagyobb élménye. A vendégek tekintetében a Durmstrang diákjai számára túl kemények és hidegek voltak, a Beauxbatons képviselői viszont teljesen lenyűgözték. Talán azért, mert a driádokat, tündéri lényeket juttatták eszébe. Legfőképpen a véla felmenőkkel is rendelkező Fleur Delacour ejtette rabul. Ezt viszont gyorsan elnyomta magában, nem szurkolhatott neki, mint egyetlen lánynak, ugyanis a Roxfort hivatalos bajnoka a Hugrabugos Cedric lett. Hannah ekkor volt a legbüszkébb arra, hogy Hugrabugos, végre valamit felmutathatott apjának, végre valami az ő döntése helyességét tükrözte, s ezzel feloldozást nyert és lelke megkönnyebbülhetett.

Persze az összes közeli barátja teljes valójában Cedricnek szorított. Természetesen ő is velük tartott és elkötelezett támogatója volt a fiúnak. Barátnői hirtelen mind szerelmesek lettek a Hugrabugos bajnokba, így hát keresve velük a közösséget, ő is szelíden ezt állította. Ezzel egyidőben viszont Ernievel való barátsága valamiért elkezdett megkopni, kiüresedni. Nagyon lassú folyamat volt ez, jelei sem akadtak, de Hannah érezte, hogy baj van, viszont azóta sem jött rá eltávolodásuk okára. Valójában kétségbeesett próbálkozás volt csupán az is, mikor Ernie kedvében járva ő is magára aggatta a Pottert becsmérlő kitűzőt. Igen, rettenetesen haragudott Harryre, annyira, mint még soha senkire, amiért ezt a kis dicsőséget is el akarta lopni a Hugrabugosoktól, tőle. Lelke mélyén viszont mindig rosszul érezte magát a dolog miatt. Ha nem féltette volna ennyire az Ernievel való barátságát, biztosan ellenezte volna a tettet. Így viszont, sodródott inkább az árral. Sőt, igyekezett felidézni régi szokásukat, mikor hétvégente órákat töltöttek a Nagyteremben. Bár korábban csokibéka kártyákat cserélgettek, most már inkább együtt próbáltak készülni a követekező évi RBF vizsgájukra.

Ugyanebben az évben figyelt fel igazán Neville Longbottomra is. Egy Sötét varázslatok kivédése órán, az akkori tanáruk, Alastor Mordon éppen a fiú előtt mutatta be a főbenjáró átkokat, azok közül is a crutiatust. Hannah ismerte akkor már Neville múltját, hiszen Gyógynövénytanon már az első alkalmak óta kifejezetten keresték egymás társaságát. Sosem tekintett Nevillere barátjaként, hiszen neki csak Hugrabugosok voltak addig a barátai, és valahogy más már nem fért bele ebbe a halmazba. Ezen az órán jött rá, hogy ez mennyire butaság volt a részéről. A társa nyilvánvaló szellemi kínja az órán megviselte, elborzasztotta a tanár érzéketlensége. A szavak szintjén semmit, a tettek terén viszont azt váltotta ki belőle, hogy innentől kezdve még inkább nyitott Neville felé. Egy szelíd, érzékeny lelkű, jószívű embert ismert meg benne, és nem akarta, hogy ezt bárki is összetörje. Sosem hozott fel kellemetlen témát, nem gázolt bele kérdésekkel, egyszerűen csak éreztette vele, hogy elfogadja olyannak amilyen, és igyekezett felébreszteni benne az önmagába vethető hitét.

Az év végére Cedric halála teljesen irrelevánssá tette a tusa eredményét Hannah számára. Látva, és hallva Harry beszámolóját, érezte, hogy amit Potter mond, annak igaznak kell lennie. A zsigereiben tudta, hogy a fiú nem hazudik. Így nem hazudhat senki. Átjárta a jeges borzalom, de a Nagyúr valóban visszatért, és a második varázslóháború kitört.

Ennek ellenére a világ nem állt meg, sőt, mintha mi sem történt volna, minden folytatódott onnan, ahol abbamaradt. Kifejezetten meghasonlott érzés volt így nyáron gondtalanul pihenni. Bár így sem volt gondtalan, hiszen Hannah már előre rettegett a közeledő vizsgáitól. És Voldemorttól. Valahogy a fejében ugyanolyan félelmetessé vált mindkettő. Ezt elterelendő ebben a szünetben többször is találkozott Ernievel és Justinnal, ami ahhoz vezetett végül, hogy az év elején, mikor barátjával mindketten prefektusok lettek, barátságuk a régi fényében tündökölt. Hannah nagyon büszke volt magában a pozícióra, egyrészt eredményt mutathatott fel apjának újra, másrészt az önként vállalt plusz feladatok mindig megnyugtatták, legalábbis elterelték a figyelmét a problémáiról.

Miután elég gyorsan kiderült, hogy a Sötét varázslatok kivédésének új, hátborzongató tanára semmi használhatót nem fog nekik tanítani, erőt vett rajta a pánik, hogy mi lesz így vele a tanulmányai terén. Egyáltalán nem tartotta magát tehetségesnek, és nem akarta, hogy idejekorán erről mások is megbizonyosodjanak. Szerencséjére egy kisebb kiboruása után Hermione Granger meginvitálta egy titkos magánórára, mely Dumbledore Serege néven tevékenykedett teljes illegalitásban. A tanulókörben való részvétel jól jött számára, bár félt a lebukástól, nagyon jól érezte magát a szeánszokon. Mindkét félelmén segített a régi és új barátaival való együttlét: felkészülhetett a vizsgákra és Tudjukkire is.

Mivel Ernievel vett részt a DS óráin, Nevillel ott nem tudott beszélgetni, nem úgy a Gyógynövénytanon, amin valamiért hugrabugos barátja sosem vett részt.

170 cm magas, nőies idomokkal megáldott nő. Karakteres arcvonásait dús szőke haj keretezi, melyet szívesen hord különféle frizura kompozíciókban. Állcsontja erősebb, ami makacsság érzetét keltheti. Szeme szürkészöld, tekintete átható és éles. Szinte mindig hangsúlyozza vonásait ízléses sminkkel. Járása lassú, nyugodt, természetes.
Öltözködés terén nem hazudtolja meg a nemét, szeret nőiesen mutatkozni, de összességében visszafogottabb, ugyanis nem szeretne feltűnést kelteni. Ez az oka annak is, hogy mindig ügyel az alkalomhoz illő megjelenésre.
Igényesen, finom eleganciával választja ki nem csak szettjét, de kiegészítőit is. Kedveli a kendőket, sálakat, stólákat, amikbe bele tud burkolózni, ugyanis fázékony. Természetéből adódóan ragaszkodik emlékeihez, ruháihoz, tárgyaihoz. Régi családi ékszereit őrzi és esetenként viseli is. Vonzódik a romantikusabb ruhadarabokhoz, a kötött holmikhoz, a pasztellszínekhez, puha, természetes anyagokhoz. Ha csak teheti szoknyában jelenik meg, vagy hangsúlyos női idomait tökéletesen kiemelő, de soha nem kihívó ruhában.
Munkájában szakított a korábbi matróna hagyományos viseletével, inkább egy hosszú ujjú fehér tunika jelenti "egyenruháját", kényelmes balerinacipővel.