Richard & Victoire - relax, it's just a cup of tea
Vendég
Szomb. Márc. 07, 2020 7:32 pm
Richard & Vic
Valaki mondja meg...
Hármat koppantok Mr. Avery ajtaján, mielőtt hátrébb lépnék. A folyosót kezdem kémlelni feszülten, mintha attól tartanék, hogy bárki is meglát és bármit gondol rólam... vagy sokkal inkább a dolgozatomról és esetlegesen a jegyeim vagy a magatartásom romlásáról a jövőben. Amint kinyílik az ajtó, hadarni kezdek, lehunyom a szemem, oldalra nézek, Avery professzorra csak félve, rögtön el is kapom a tekintetem, amint összetalálkozik bármelyik szónál, tulajdonképpen semmi konkrétat nem tudok megnevezni utólag abból, amit látok, sem abból, amit mondok: - Ha a legutóbbi házi feladatomról van szó... - csak erre tudok gondolni - Újraírom! Minden szavát! Talán elsiklott a tekintetem valami felett, lehet hogy rossz dátumot írtam, de kijavítom! Dolgozom rajta még! Adjon plusz feladatot! - mert utólag már nem voltam egészen biztos abban, hogy '28 áprilisát, vagy májusát írtam, minél több idő telik el, annál inkább elbizonytalanodom. Ekkora szarvas hibát véteni! Ezért fogom elbukni az aurorfelvételit! És minden mást is! Semmire sem vagyok jó! - Vagy Louis csinált megint valamit? Higgye el, nem gondolta komolyan a legutóbbit sem, csak James... Gyerekek még! Csínytevő gyerekek, majd kinövik, csak a nagyi állítja, hogy Fred és George bácsiról is ezt hitte, és nem nőtték, de ez nem jelenti azt, hogy ők sem fogják... Vagy Roxanne és Fred, velük is minden rendben lesz. A húgom biztosan nem csinált ilyet, vele nem lehet gond, sosem volt - Dominique-ról nem is feltételeztem, hogy rendbontó legyen - és Albus-szal sem és Lucy-val - ahogy róluk sem -, néha Molly talán túlzásba viszi, de... Rose és Hugo pedig... Nem fognak többet ilyet csinálni, megígérem! Én... Lyn és Tristan... És Lily... - Lily még nem is jár ide. - Teddy tehet róla! - Teddy pedig már nem. Fújok egyet. - Májust írtam, igaz? - nézek ijedten a szemeibe a sírás határáról.
Szerettem hangoztatni, hogy egyformán odafigyelek minden diákomra és egyformán szeretem őket. A lelkem mélyén természetesen tudtam, hogy nekem is voltak kedvenceim. Victoire Weasley egyértelműen ebbe a szűk csoportba tartozott, noha a mágiatörténet órák keretén kívül elméletileg nem sok közöm volt hozzá, nem az én házam diákseregét erősítette. Feltehetően a reggeli sütőtöklé vagy éppen kávé mellé, ki tudja mit szeretett, érkezett meg az alig egysoros kis üzenetem, miszerint a délutáni órákban várom a tanári szobámban egy rövid beszélgetésre. És egy teára is persze, de ezt már nem írtam bele a tömören megfogalmazott levélbe. A Mágiatörténeti Szemlét lapozgattam, amikor kopogtak az ajtón, háromszor és egészen bizonytalanul, mielőtt Vicky belépett volna az otthonosan és a többi tanár szerint talán túl színesen berendezett szobába. Letettem a folyóiratot az íróasztalra egy kupac könyv közé - történelmi szakkönyvek és szépirodalom is akadt a kisebbfajta toronyban, bár legalább a vállalhatatlan romantikus regényeim most nem mosolyogtak rá senkire, amiken Rody annyit nevetett. Az asztalon szokás szerint rendetlenség volt, már a diákjaim előtt sem igyekeztem fenntartani a rendszerető ember látszatát, mert hiábavaló lett volna. Megszólalni sem volt időm, Vicky azonnal magyarázatok tengerét zúdította rám és egy igencsak hosszú pillanat erejéig még el is szégyelltem magam. Konkrétabban kellett volna fogalmaznom a levelemben, halálra rémítettem szegény lányt... Vajon egész nap a találkozónk miatt stresszelt? Pedig nem akartam leszidni semmiért, ugyan miért is tettem volna? Éppen őt? Voltak persze botlásai, de hát kinek nincsenek, különösen ekkora nyomás alatt, amit az utolsó év jelent számukra... - Merlinkém, nyugalom - pislogtam rá nagyokat, szinte már olyan rémülten, ahogyan ő is nézett rám. - Bevallom őszintén, hogy a beadandóitokra még rá sem néztem. És a sok Weasley és Potter... már az egész tanári kar nehezen követi, hogy éppen melyikük mit csinált, de amúgy sem téged zaklatnánk vele. Felálltam az íróasztaltól és a mögötte elhelyezett kisebb asztalon lévő bögrékhez, vízforralóhoz és kávéfőzőhöz fordultam. - Kávé vagy tea? - emeltem meg jelzésértékűen egy "Tea-Rex" feliratú, dínó mintás bögrét, amit egy-két éve kaptam ajándékba egy kedves elsőstől. - Csak beszélgetni szerettem volna. Hamarosan le kell adnotok a jelentkezést a továbbtanuláshoz és ez elég nehéz időszak, tudom, én is keresztül mentem rajta, bár az nem tegnap volt. De látom rajtad az órákon, hogy sokat stresszelsz. A varázspálcámmal a vízforralóra koppintottam, mire az megtelt vízzel, ami aztán szép lassan melegedni kezdett. - Sikerült eldöntened, hogy hova adod le a jelentkezésed? Hallottam a kollégáktól, hogy aurornak készülsz, maradt ez a terv?
Vendég
Hétf. Ápr. 20, 2020 12:19 am
Richard & Vicky
Valaki mondja meg...
- Nem? - nézek rá döbbenten, ízlelgetve magát a szót. Akaratlanul is megfogalmazódik bennem ez a kérdés, hiszen volt már rá precedens, hogy hozzám fordultak ezügyben, hátha én ismerem hozzájuk a megfelelő kódnyelvet, amelyet ők nem, és próbálkozom is, de a sok különféle lakathoz nehéz megtalálni a legjobb kulcsokat, amiket nem török bele a zárakba. Hogy ez-e a súlyosabb téma, ez okoz-e nagyobb problémát, vagy a beadandóink, az egy egészen kitűnő kérdés, mindegyik megijeszt olykor. - Tessék? - kérdezek vissza értetlenül, mintha legalábbis azt mondta volna, hogy Tudjukki visszatért, és én vagyok a világunk utolsó reménysége, vagy mintha álmomból keltene, és ahol az imént az arca helyén még egy manócska nézett rám a kedves, hatalmas szemeivel, ott most felocsúdva őt találom, s hirtelen csöppennék ebbe a valóságba, és ez volna a szürreális élmény, míg az a másik egészen kézzel foghatónak tűnik. Megrázom a fejemet. Nem manó, nincs manó, csacsiság! - Ömm... - nyelek egyet, és próbálom be- és elfogadni a helyzetet, hogy nem arra kell megoldást találnom, amit valamelyik testvérem, vagy unokatestvérem követett el, vagy én magam egy dolgozatban. De ha nem ezért, akkor miért vagyok itt? - Tea - bököm ki, amikor felfogom a kérdés tartalmát és jelentését. Mi van velem? - Köszönöm - teszem hozzá illedelmesen. Mert illik megköszönni, amikor az egyik kedvenc tanárod teázni invitál, és nem le akar nyelni keresztben, mint ahogy eredetileg elképzelted, nem igaz? Persze, én is tudom, hogy ő sosem tenne ilyet, de egy teljesen más jellegű időtöltésre számítottam itt. Kiderül rögtön, hogy kínos lesz, csak éppen egészen másként. - Ó - nyögöm. Óhatatlanul egyedül az jár a fejemben, hogy hogy lehet az, hogy ez mind leolvasható. Nagyon rosszul csinálom, nem látszhat, nem eshetek szét, egésznek kell maradnom, támasznak, nővérnek, legidősebbnek! - Igen - bólintok. - Vagy átöktörőnek. - Ebben legalább többé-kevésbé biztos vagyok, határozott, amilyennek lennem kell. Általában. Talán Avery professzor irodájában kicsit kevésbé. A tanárok és a felnőttek olyanok, mintha a tekintetük meg sem állna egészen a vesémig. - Mármint... azt hiszem ezzel tehetek a legtöbbet. Többet, mintha medimágus lennék, vagy tanár - pillantok rá, és egyszeriben tudatosul bennem, mit mondtam ki az imént, hogy mit jelent. - Azaz... - kezdek bele súlyosan, s közben pörög az agyam azon, hogy ezt mégis hogy fogom ezt helyrehozni, ezt a kijelentést megmagyarázni, mit értek ezalatt. - Ne értsen félre, tanárnak és medimágusnak lenni egészen csodálatos... nagyon eszményi, és úgy hiszem, hogy ők a legfontosabb tagjai a társadalomnak, de egyiket sem tudnám, jól csinálni, és... és inkább azok legyenek, akiknek megy, akik jók ebben: az interakciókban, az emberekkel való kapcsolatépítésben, kommunikációban, akik okosak, akik megértik őket, akik tudják mit kezdjenek a süldő és ravasz tizenévesekkel... - fejtem ki néha hadarva, néha lassítva, de legalább végtelenül őszintén. Olyan legyen tanár, mint MR. Avery. Vagy Lestrange. Vagy Fawley. - Nyilván arra sincs biztosíték, hogy ezt jól fogom csinálni, de talán jobban, mint... Talán erre nagyobb szükség van... Talán erre megfelelőbb vagyok, hasznosabb - harapom össze az ajkaimat ismét. Elbizonytalanodom, mert talán fogalmam sincs.
Hármat koppantok Mr. Avery ajtaján, mielőtt hátrébb lépnék. A folyosót kezdem kémlelni feszülten, mintha attól tartanék, hogy bárki is meglát és bármit gondol rólam... vagy sokkal inkább a dolgozatomról és esetlegesen a jegyeim vagy a magatartásom romlásáról a jövőben. Amint kinyílik az ajtó, hadarni kezdek, lehunyom a szemem, oldalra nézek, Avery professzorra csak félve, rögtön el is kapom a tekintetem, amint összetalálkozik bármelyik szónál, tulajdonképpen semmi konkrétat nem tudok megnevezni utólag abból, amit látok, sem abból, amit mondok:
❃ 
