Mostanában egyre több elvetemült ötletem van. Talán azért, mert ez az utolsó évem a Roxfort-ban és kicsit lazábban veszem a dolgokat. Meg hát az is érdekel ki fogja átvenni a helyemet, mint DÖK elnök. Szeretném, ha olyas valaki lenne az "utódom", akit a diákok érdeklik és nem a befolyás és a hatalom. De most nem ezért keresem fel egyik kedvenc tanáromat. Van egy elméletem egy bűbájhoz, amihez szeretném kikérni a véleményét. Szerintem nem hangzik bonyolultnak, de ő a szakértő és a tapasztaltabb. Majd ő megmondja "hülye vagy, Ethan használd inkább másra az eszedet." De meg akarom próbálni. Kicsivel kicsöngetés előtt már a teremnél várok, ahol tanárnőm órát tart. Nem lógtam meg az órámról egyszerűen csak elengedtek. Főleg, hogy nem sokára itt a DÖK gyűlés. Felkel készülnöm rá. Nem csak tudásilag, de mentálisan is. Fáradtan nehezen tudok, majd figyelni és elhúzódhat és senki sem szereti, ha az idejét rabolják. Megértem, de az, hogy évek óta küzdök rémálmokkal, ami miatt nem tudok aludni csak ráhozni a frászt a szobatársaimra. Talán beszélnem kéne Neville professzorral, vagy a nejével tudnak e adni valami altatót. Leginkább az a baj, hogy megszoktam, hogy nem eszek és nem alszok. Mikor kicsöngetnek megvárom, míg a diák sereg kiözönlik. Pár lány pirulva köszön nekem, amit viszonzok is. Nem az eseteim ezek a lányok, de nem leszek egy bunkó paraszt és ignorálom őket. Engem csak egy lány érdekel. De állítólag ő az iskola "szörnye". Pedig ez nem igaz. Ő is tud kedves lenni és aranyos. Én már csak tudom. Naponta töltök vele egy kis időt, ha tudok. Mikor már csak a tanár nő maradt bent belépek. - Jó napot, tanár nő! Rabolhatok pár percet az idejéből? Feltéve, ha nem siet. - köszönök neki udvariasan. Ha nem küld el akkor ellépek az ajtótól és közeledek hozzá, hogy ne az egész termet kelljen végig beszélnünk.
From: Ethan
Vendég
Vas. Ápr. 05, 2020 9:10 pm
Evelyn & Ethan
““teach reflection, relationships, and resilience.””
Szorgosan magyarázok az órámon az előttem üllő diákoknak. De úgy veszem észre igencsak lankadni kezd a figyelmük, így idejét látom a játéknak vagy a figyelemfelkeltő feladatoknak. Ezt a fajta módszert nagyon sokszor bevetem, mikor úgy veszem észre, hogy lankadni kezd a tanulóim figyelme. Én sem bírnék ilyen sok időt egyhuzamban végigülni és hallgatni, ezért nem is szidom le őket. Ezzel legalább némiképp visszaszerzem a figyelmüket. Még csak egy 15 percet kell kibírniuk és utána vége is az órának. Bár néhányukon azt látom, hogy annyira nem várják a végét. Ez hízelgő számomra. Az óra végzetével gyorsan kiadom a következő napra a házi feladatokat, sajnos muszáj mert így tudjuk csak befejezni az anyagot időben. Tehát kiadom nekik a feladatot aztán elengedem őket. Miközben diákjaim kifelé menegetnek, izé vagyis hát rohannak a teremből addig én elpakolok a tanári asztalról. Fel se nézek a jegyzeteimből, csak igyekszem minél hamarabb elpakolni, hogy ne kelljen sokáig a tanteremben ülnöm. Hirtelen valaki megszólít én pedig gyorsan felpillantok. - Áh Mr Moore. - szólítóm meg a nevén. Szerencsére a végzősök nevét már nagyon jól tudom, az alsóbb évesekével még nem vagyok ennyire tisztában. Ott némiképp megesik pár összetévesztés. De mentségemre szóljon túl sok diákom van. - Jókor jött éppen most járt le az utolsó órám. Szóval most van időm magára. - fogom mellkasomhoz az összeszedett jegyzetemet. Közelebb lép hozzám, ami némiképp zavarba hoz. Fogalmam sincs mit szeretne de furcsán viselkedik. - Miért szeretné rabolni az időmet? -kérdezek rá immár így ha ő így kezdte az egészet. Közben pedig biztatóan rámosolygok.
