Félreértések és pletykák!

A világ igazságtalan. Legalábbis jelenleg így érzem.
Amethyst az utóbbi időben egyre számon kérőbb és elítélőbb velem amiért szocializálódok. Pedig... Eddig is ugyanennyi emberhez volt közöm. Nem sokkal bővül a kör maradjunk annyiban és okkal. Nem vagyok egy népszerű valaki.
Annyira el vagyok foglalva a nővérem körüli gondolataimmal, hogy kis bicebóca létemre azzal szembesülök, hogy a folyosón kialakult, számomra indokolatlan tömegen pogózom át magamat, és mindenki gazdagabb lehet a könyököm lenyomatával az oldalában aki mellett elmegyek, mert semmi más vágyam nincs, csak a háló körletembe jutni és agresszívan az ágyba vetni magamat, majd a világfájdalmamat és értetlenségemet a párnámba sikítani, esetleg beleájulni némi légszomjtól...
Épp ezért eshet meg, hogy elővigyázatlanul figyelmen kívül hagyom, hogy az amúgy számomra indokolatlan tömeg, egyébként nem is olyan indok nélkül tobzódik. Ugyanis épp valami új csínyterméket tesztelnek, nem is figyelek, hogy mit, épp csak átvágok a kör közepén, amikor az ott tartózkodóknak sikerül élesítenie azokat a rágó gránátokat amik szépen fel is robbannak, telibe köpve mindnekit, aki nem volt elég gyors pajzsbűbájra rántani a pálcáját. Így én, mivel a detonáció közvetlen kötelében voltam, úgy telibe terít, szemből a takony állagú rózsaszín cucc, hogy öröm nézni! Csak állok ott, nyáját hívó Jézus pózra tartott kezekkel pár pillanatig, rezignáltan.
Nos ezzel talán még semmi gond nem is lenne, igazából mondhatni nem érdekel. Már nem... Csak még egy rubrika a szar napok számontartásába.
Mivel a cucc egyébként azon túl, hogy gusztustalan, és azon túl, hogy a többiek tök jól szórakoznak nem bánva, hogy rosszabbul festenek mint én, nem tűnik különösebben ártalmasnak, így tovább állok.
Hova máshová mehetnék ilyenkor mint a prefektusi fürdőbe? Az úgy is mindig ki van halva! Tökéletes lesz most is! Menet közben, bár maga a rózsaszín anyag, olyan mintha elpárolgott volna, már semmi nyoma nincs. Nem tudom mi történt, de nem is érdekel, érzem, hogy még a bőrömön van és le akarom magamról vakarni, hogy utána jöhessen az ágyba vetődés, agresszívan és a sikítás a párnába.
Olyan lendületesen nyitok be, az ötödik emeleti folyosóról nyíló, Balgatag Boris szobrától a negyedik ajtón, hogy jó, hogy az ajtó a helyén marad, meg a tokja is. Persze én hülye, mindezt kifelé figyelve, nehogy valaki mégis rajta kapjon!
És ekkor esik meg az első fázis. Ugyanis telibe felkenődök valami félmeztelen egyedre és amikor megpróbálom vissza nyerni a saját aurám terét, akkor döbbenek rá, hogy bizony hozzá ragadtam.. Nem is gyengén.
A döbbent kétségbeesés és a tudatosulás, hogy bizony a rágógránát áldozata lettem... ráadásul mi módon! Úgy kúszik végig a gerincemen, mint a yogiknak Kundalini a megvilágosodás abszolút pillanatában!
És a póz amiben össze tapadtunk... Nos inkább nem is részletezem! Majd megteszi a partnerem ha akarja, de az biztos, hogy egyikünknek sem ott van, se a keze, se semmije ahol lennie kellene!!!
És a mérőműszer odabent eléri a kritikus pontot és nem várom meg, hogy a párnámat elérjem, a nyomorult, velem együtt áldozatul esett vállába sikítok, majd majdnem bele is zokogok, de azért mindennek van határa...
Bár ha ezek mellett meglát valaki így minket, és teszem azt, az évkönyvfotózás plusz áldozatává leszünk, lehet leszarom a határokat továbbá...

A helyzet az, hogy soha nem voltam felkészülve arra, hogy velem bármi jó is történjen. Mondjuk úgy az elmúlt két hétben így éltem a napjaimat. Ágyból ki, zuhany alá be, talár fel, indulás órákra, aztán kviddics edzés, végül pedig ágyba be, olvasás, tanulás, alvás, és elölről. Az egész egy kicseszett nagy ismétlődő kör, én pedig annyira nem tudok kitörni a vonalából, hogy már fel is adtam, hogy akár egy ujjamat is ki tudjam onnan tenni. Úgy is valami visszaránt. Úgy is valami megmérgezi elmémet, hogy én nem vagyok elég jó, és ami a legfontosabb, én ezt el is hiszem ezeknek a hangoknak. Félreértés ne essék, nem vagyok skizofrén, nem vagyok őrült. Csak szeretek saját magamban gondolkozni. Aminek mondjuk azért lehetnek hátrányai is, hiszen elég érdekesen festhetek kívülről, ahogyan vívódok magamban. Legbelül, egyedül, és olyankor még a szokásosnál is jobban pillantok magam elé, nem nézek a lábam elé. Szemeim előtt köd, én pedig csak megyek, vagy éppen állok egy helyben.
Így esett meg az a történés is, hogy a Bájitaltanon magamra borítottam egy adag nyálkás valamit, amitől egész álló nap bűzlöttem. Hiába magyaráztam a többieknek, a tanároknak, hogy ez amúgy puszta véletlen volt, valahogy egyikük sem akart hinni nekem. Emily McLaggen egyenesen azt vágta a fejemhez, hogy soha életében nem szagolt ennyire büdös valamit, ez pedig kiválóan megkoronázta a napomat. Valahogy úgy éreztem, hogy bizony csak egy dolog dobhatja fel ezt a trutymós-bűzös szar napot. Egy jó csobbanás a prefektusi fürdőben. Óráim után szaladtam is a prefektus ismerősömhöz, hogy mondja már meg ugyan a jelszót a korlátlan habok tengerébe.
Jó fél órája ázhatott a szebbik felem, amikor kiszálltam a vízből, már nyálka és bűzmentesen, hogy nadrágom zsebében egy szál cigaretta után kutassak. Meg is találtam, és már indultam volna vissza, amikor kinyílott az ajtó, ennek a hangjára pedig megfordultam. Meglepődöttségem amilyen gyorsan megjött, abban a pillanatban el is tűnt, ugyanis időm nem volt csodálkozni. Csak azt realizáltam, hogy egy nagy szőke lobonc fut be az ajtón, és se szó, se beszéd nekem ütközik. Nem dőltem ugyan hátra, azonban a következő sokk csak most jött: nem tudunk elszakadni egymástól.
Ahogy a férfi az ösztönös cselekedeteitől sem, így reflexből mindkét kezem a derekára kulcsolódott az ütközés pillanatában, hogy legalább mindkettőnk egyensúlyát megtartsam. A feketeleves első fázisa most jött. A lány belesikított a vállamba, amire egy nagy sóhaj szaladt ki belőlem. És a második fázis? az egyik kezem lejjebb volt, mint a másik, így a szőkeség hátsóját is érintette.
- Öh… Én kérni bocsánat, hogy csak így megkérdez, de: biztos minden oké? – nem alacsony teremtés, de én egy kicsit fölé magasodom. Lányos zavaromban nem is tudtam volna ennél többet először kinyögni. Azt hiszem őt hívják Carneliannak. Igen, mintha jól rémlene. Kérdésemből hallhatja, hogy nem igazán jól beszélem a nyelvet, de ha tudná, hogy ez csak az apróbb probléma.
- Te Carnelian vagy? – azt hiszem nem ez a legjobb hely, és pillanat, hogy megkérdezzem a nevét, de annyira zavarba jöttem, hogy jelenleg azt is elfelejtettem, hogy oroszul kérdeztem meg. Így újra szólásra nyitom a számat, most már angol mondatokat formázva. – Bocsánat. Szóval te lenni Carnelian, igaz? Én nagyon sajnál ez a helyzet, nem tud most mi lesz. – És ha eddig nem tűnt volna fel nekem, hogy egy női test simul elég szorosan hozzá, hát most a testem ezt jelzi. Hátam izzadni kezd, szívem hevesebben ver, és csak imádkozni tudok, hogy hormonjaim ezt ne észleljék, vagy hamarosan nem csak az izzadásomból tudhatja meg, hogy mi történik odalent.

Telibe bele futok szerencsétlen srácba, és mivel neki sikerült szilárdan megállnia normál esetben képes lennék lepattanni róla és seggre ülni. Ehelyett teljes testtel sikerül össze tapadnunk... Az ütközés következtében és a meglepettség hevében nem sikerül kezeimet magam elé rántani ami miatt még annyi eltartás sem lehet segítségemre. Cserébe Ziggy számára egyértelművé válhat, hogy a pletyka miszerint a Gaunt lány olyan igénytelen, hogy még melltartót sem hord... Nos igaznak bizonyulhat, legalábbis az, hogy nincs rajtam az az önkínzó kaloda. Bár nem azért nem hordok, mert igénytelen lennék, csupán... Ekkora mellekre mi a francnak? Sosem tartottam magamat amúgy sem egy olyan csajnak aki után bárki utána fordulna. Igénytelen soha nem voltam! Soha a büdös életbe, most sem vagyok az, csak kissé csapzott vagyok a rágó gránáttól! Egyszerűen csak sosem gondoltam arra, hogy bárkihez is közel akarnék kerülni vagy fordítva és emiatt egy pénisz mágnesként kéne viselkednem, vagy ontani magamból a neontáblát idéző feromont.... Nincs bennem vágy ilyesmire... Legalábbis senkinek nem sikerült felkeltenie és én sem vágytam senki ilyesfajta figyelmére. Persze mivel olvasok és figyelek a környezetemre, külső szemlélőként ismerem a jelenséget és véleményem is van.. A jövőről meg nem tudok nyilatkozni igazából nem érdekel jelenleg. Van ennél jobb dolgom is!
Mikor össze csattantunk, a kezeimmel a hátába kapaszkodtam. Valószínűleg pechére meg is karmoltam bár nem olyan vészesen...
A vállába sikítok. Aztán csak magamban számolok kicsit hogy lehiggadjak.
Az hogy oroszul szól hozzám elsőre meglep és kizökkent, ennek köszönhetően be tudom azonosítani, és az arcához kapcsolni a nevét. Kedves mély női hangomon szolalok meg szinte dorombolok de csak úgy csöpög a fenyegetéstől és a dühtől. - Szerinted Ziggy, ez a legjobb pillanat, hogy a nevem után erdeklődj, hm? Miután már biztos kézzel tartod a hátsómat igaz?! - a végére már inkább morranok mint dorombolok. Felnézek az arcába. Érzem a szívvérését színte a mellkasomban és ő is érezheti az enyémet, majd szétveti a bordáimat az a nyomorult húsdarab. Jó ég soha nem akartam ennyire közel kerülni senkihez! Az arcomon azonban a dühöt lassan felváltaná valami kétségbeesés inkább. Főleg ha netán a kedves szervezete aktívabban reagál, mint kellene... És mivel menekülnék és szabadulnék ficeregni kezdek, amivel valószínűleg csak magam alatt vágom a fát persze és ha valóban bekövetkezne bármi konkrét, amit a hormonittas kiskutya testének a számlájára írhatunk, mélységesen elvörösödöm, az arcomra pedig vissza tér a düh... Logikus reakció nem?... Megdermedek. - Ne merészeld! - mintha ez ennyi idősen így működne!  - Különben esküszöm hogy puszta kézzel gyakoroltatom veled a légzéskontrollt!!! - rá vicsorgok. Ha már a teste reagált az enyémre, legalább agyban szeretnék számára kellően lelohasztó lenni.. Addig meg végképp nem akarok eljutni, hogy netán az én szervezetemnek eszébe jusson hogy a hormonjaim létező dolgok... Én ezt nem bírom!.. Soha nem kerültem ilyen idióta helyzetbe!
- Oké! Idefele jövet rám robbant egy cseszett rágó gránát. Én nem igazán vagyok egy nagy csínybajnok. Legalábbis foggalmam sincs, hogy kell ezt a vackot semlegesíteni, neked van?! - szegezem neki a kérdést szinte már követelve. Ezaz Carnelian! Koncentráljunk a megoldásra! - Nézd... Ha kell ázok veled amíg leold ez a takony rólunk.. Csak minél hamarabb had kapjam vissza a rothadó kis aurámat, amiben nincsenek benne mások! - borzasztó szerencsétlenül hangozhat a mondandóm. De így a végére elveszti a dühödt élét és inkább hat kompromisszumkész, frusztrált könyörgésnek...
A legcsodásabb, hogy amúgy nem Ziggyvel van bajom, hanem úgy amblokk mindennel jelenleg.

Azt hiszem, hogy rosszabbul nem is indulhatott volna ez a fürdőzés. Én nagyon jól elképzeltem, hogy egymagam leszek itt, ha éppen eszembe is jut valaki, hát majd elmegyek a wc-re és könnyítek magamon valamennyit, vagy csak éppen fantáziálok a nőkről, ahogy a velem egyidős srácok többsége tenné. Erre mit ad Merlin, összeragadtam egy csajjal a prefektusi fürdőben. Ráadásul úgy, hogy egyelőre halvány gőzöm nincsen, hogyan fogom szétválasztani magunkat, és az összeragadás több problémát is szül. Az első az, hogy akrarva-akaratlanul beindulnak a hormonjaim, főleg azután, hogy realizálom, hogy Carnelian hátsóján pihentetem a kezem, ahonnan egyébként elvenném, de ott is ez a hülye ragacs van, így ezt tulajdonképpen már cseszhetem.
A másik probléma egy fokkal nagyobb, mint az, hogy éppen az egyik kezem a lány hátsóján pihen. Mivel én már egy fél órája áztattam itt magam, adta a helyzet, hogy bizony semmit nem hoztam magammal, amivel elfedjem alsótestem. Így csak a törülközőt tekertem magam köré, aminek a tartása ebben a helyzetben vészesen gyengül. Bekövetkezett ugyanis az, amit most egyáltalán nem akartam, és én esküszöm, hogy gondoltam arra, hogy Hisztis Mirtillel dugok éppen a mosdóban, vagy hogy egy durrfarkú szurcsók próbál éppen orálisan kielégíteni, de ezek sem hatották meg a testem, ami éppen pumpálta férfiasságomba a vért, így elkezdődött az, amitől a legjobban tartottam: a testem odalent jelezte, hogy bizony nagyon is értékeli ezt a helyzetet, és neki esze ágában sincs ebből kimászni, sőt! Ő inkább látná a hozzám tapadt lányt ruha nélkül, mintsem ruhában, és ezzel a hormonjaim csak a saját helyzetemet nehezítik meg. És ilyen helyzetben még csodálkozik, hogy nem találtam el a nevét? Hát ketten vannak basszus, ne csodálkozzon, ha rákérdezek hogy éppen melyikükkel beszélek.
- Bocsánat, csak lenni neked ikertestvér, én pedig nem tudom elsőre, hogy éppen kivel beszél. – pillantok rá bocsánat kérően, aztán csak felvonom a szemöldököm a fenekes témára. – Már kérni bocsánat, de te ütközni belém, én csak megtart téged, hogy ne ess el, kezem tapadni testedhez, nem tud levenni. – mondom el egy szuszra, talán hevesebb reakcióval, mint akartam volna. Mert igazából én itt rohadtul nem vagyok áldozat, sőt! Én itt egy olyan ember vagyok, aki egyszerre járt rosszul, és jól. Rosszul azért, mert egy paprikás hangulatban lévő lánnyal tapadtam össze, és jól pedig azért mert hé: én egy lánnyal tapadtam össze! Ziggy Yanovich, te vagy maga a megtestesült szerencse ezen a napon, csak kár, hogy még a szerencsédben is szerencsétlenséget okozol.
- Hé, én kérni bocsánat, de nem tud testemnek megmondani, mit tegyen. – emelném fel kezeim szabadkozva, de ezzel csak azt érem el, hogy jobb kezem – ami Carnelian fenekén pihen még mindig – továbbra is ott marad, és még jobban odatapad, így már nem is tudom onnan mozdítani.  – Én nagyon sajnálni, hogy ez történt, nem tudni ezt kontrollálni bocsánat, de igyekezni azon, hogy valami megoldást talál ez ellen. – szabadkozok még mindig, és bocsánatkérő tekintettel nézek a szőkeség szemeibe. Remélem hisz nekem, mert azon túl, hogy az odalent élénk életjeleket mutató férfiasságom lassan leoldja rólam a törülközőt, én fent annak ellenére a megbánás jeleit tanusítom.
- Én ezt venni észre, és csodálkozni is ezen, mert rendes rágógránát lejönni Suvickus bűbájjal, Weasley féle pedig valami másfélével, ami lehet akár eltüntető bűbáj is, de annak kettő lenni szín más, míg normális lenni kék, Weasley féle lenni zöld, én ilyet még nem lát soha, tudni nem, hogy mit lehet csinál ellene. – váltok komolyabb mondanivalóra. Ha valamihez értek, akkor az a bűbájtan és a rontások. Tudom, mivel lehet semlegesíteni a rendes rágógránátot és a Weasley féle termékeket, de félek, hogy ha azt megpróbálom, csak rosszabb hatást váltok ki belőle.
- Rendben, menjünk fürdeni. Talán forró víz segíteni egy kicsit. –mélázom el, miközben a derekamon egyre oldódik ki a törülköző. Feszengek kicsit, hogy meg tudjam tartani, csípőmet próbálom elmozdítani, de ennek csak az a következménye, hogy a pamut lejjebb csúszik a csípőmön. – Öh, igen, menjünk fürdő, és próbáljunk gondolkozni. Ami lenni fontos, ne próbáld meg elszakítani magad tőlem, mert akkor ragadni jobban oda, és a végén lehet, hogy nem is tudni egymást szétválaszt. – indulok meg a fürdő felé. – Amire én most felkészít téged: én levenni ruha, nem lenni értelem törülközőben bemenni, lehet hogy testi kontaktussal jobban oldódni ez a rágó. Az lenni legjobb, hogy te elfordítani fejed amíg mi bemenni. – próbálok koncentrálni, hogy szépen és érthetően beszéljek angolul, de nem megy. Amíg a mondatokat formálom, addig oldalazok a fürdő felé, és ha elértünk a lépcsőig, ami bevezet oda, beteszem az egyik lábam a vízbe. A törülköző lecsúszik rólam, de egyelőre nem törődöm vele, csak arra koncentrálok, hogy mindketten beérjünk a vízbe. - Amúgy nekem nem lenni baj auráddal, szerintem lenni teljesen normális. - jegyzem meg, mikor már a vízben tapadunk össze, ami egyébként még mindig elég forró. Így érzem, hogy a melegvíz hatására kipirulok. Próbálok Carnelian szemeibe nézni, de tekintetem elkalandozik testén, már amennyit látok így belőle. A lenti reakcióm szinte cseppet sem csillapodott. Emiatt eléggé szarul érzem magam, de nem tudom irányítani a nemi szervem, és a testemnek sem tudok parancsolni.

Elismerem... Sőt... Az, hogy így testközelből tapasztalom, hogy az emberi testek ugyan mégis milyen hatással képesek lenni egymásra... Totálisan sokkol. Aligha nyugszom meg, vagy vesztek bármennyit is paprikás hangulatomból.
Erősen áldom az eget, hogy fogalmam sincs mire gondol. Megeshet hogy annyira ledöbbentene, hogy telibe arcba röhögném gonosz módon. Igazán kétségbeesettnek hatna Mirtillről fantáziálni, vagy egy durrfarkú szurcsókot bármiféle ilyen helyzetbe képzelni... Bár meg kell hagyni, ha egy szopólyuk túloldalán lennének... Jövedelmező alternatív felhasználási módja lenne azoknak az egyébként haszontalan dögöknek!... Még jó hogy nem hallom, hogy mire gondol... A borzalmas humorommal, simán magával rántana.
A helyzetünkre vissza térve; megállapítom, hogy minden bizonnyal velem van a baj. Ötszáz féle teoria kezd keringeni a fejemben, de mindnek ugyanaz a vége. Itt vagyok egy sráccal, aki ráadásul egész helyes, még így közelről is. Testileg sem valami szét csúszott hájas kocka, inas és rugalmas, mint én. Érzem a tenyerem és az ujjaim alatt a lapockája fejlődőfélben lévő izmait... És mégis az egész helyzet semmi mást nem vált ki belőlem, csak dühöt.. Leginkább mert tehetetlennek érzem magamat. És azt, hogy meg akarom leckéztetni és nevezzük néven, rommá dominálni. Leginkább az önkontroll végett. Erre pedig az agyam ontani kezdi magából a jobbnál jobb nem túl hagyományos ötleteket...
Őszintén örülök, hogy ő sem lát az én fejembe...
Ha szembe nézünk egymással, vagyis én vele, mert ő engem bámul, az arcomba szökik a vér. Továbbra is leginkább a dühtől... Persze totál félre lehet érteni.
Bár a tekintetem izzik nem jó értelemben, amikor pedig elkezd magyarázkodni belemarok a hátába nem körömmel egyenlőre, de érezheti, hogy azok is várják a sorukat, (a számomra még egy hülye elszólásért).
- Ennyire nehéz megkülönböztetni egy kétpetélyű ikerpárt? - sziszegem neki angolul egy lágy- fenyegető mosollyal. Tennék én még más megjegyzést is szegényre, de inkább vissza fogom magam. Tudom én, hogy nem kellene vele kekeckednem és a figyelmével kapcsolatban csesztetnem... De!!!asghffukkk
Amikor arra hivatkozik, nem tud a testének parancsolni viszont nem bírom tovább... - Erre vannak trükkök és módszerek tudod? Áruld el, hogy lehet az, hogy valaki akinek non-stop a farka körül jár az agya, mégsem foglalkozik vele? Ennyire az egyszeri gyors öröm motiválná az embert? - őszintén szólva amúgy is fel akartam már tenni ezt a kérdést valakinek... Csak hát ki a franc akarna velem ilyesmiről beszélgetni?!.. Másfelől... Én is a legjobb szituban tudok ilyenekkel elő rukkolni. Na mindegy... Minden bizonnyal tényleg orbitális baj lehet velem.
Nem szólok, csak hallgatok mikor azt mondja menjünk fürdeni. És ahogy mozdul, igyekszem követni a mozdulatait a medence pereméig, bár rozoga jobb lábam miatt ez egy kicsit esetlen részemről és érezheti, hogy az egyensúly megtartása érdekében, őt használom támaszul, vagyis a hátán meg meg szorulnak az ujjaim aminek következtében a felső testünk időnként összébb préselődik, ami felettébb frusztrál mert a melleim érintettek leginkább a témában.
Amikor közli hogy ledobja inkább a törcsit leginkább az arcába nézek. - Kérlek! Mindenképp! - pedig igazából tényleg nem tett semmi rosszat. Amikor a peremhez érünk és bele lép a vízbe igyekszem követni. Mivel nincs segítségemre jelenleg a kezem, így kénytelen vagyok realizálni, hogy a vízbe lépés közben mindenképpen kénytelen vagyok a rossz lábamra helyezni a súlyomat, és bele is remeg ebbe a manőverbe de arra nagyon ugyelek, hogy ne boruljunk el. Már csak az kellene!
Annyira koncentrálok arra, hogy jól lépjek, hogy pillanatra semmi másra nem figyelek. De mikor végre mindketten vízbe kerülünk tulajdonképpen valahol megkönnyebbülök. Noha ennél szörnyűbb már csak az lenne, amibe bele sem gondolok, hogy lehet tök fölöslegesen ázunk... Mennyivel egyszerűbb lenne ha legalább egyik kezünk szabad lenne!
- Ezt úgy értettem, hogy ölelkezni sem szeretek... Meg, hogy masok is inkább kerülnek. És nem bánom! - ismerem el kelletlenül.

Azt hiszem a testem nem a legjobb alkalmat választotta arra, hogy kifejezze az örömöt, hogy egy másik női test préselődik hozzá. Odalent már eléggé eldurvult a helyzet, főleg ahogy beléptünk a forró vízbe, és az még rásegített amúgy sem lankadt állapotban lévő férfiasságomnak arra, hogy nyomatékosan kifejezze: ez a helyzet neki bizony tetszik. Én? Nos, én egy egészen más tészta vagyok. Persze, hogy tetszik nekem a helyzet, sőt! De ezt attól független még nem fogom Carnelian orra alá dörgölni, nem adom meg neki ezt az örömöt. Öröm. Nos, azt csinálhatnánk ke… Nem! Ziggy Yanovich, neked most le kell nyugodnod! Gondolj a durrfarkú szurcsókra! Durrfarkú! Szurcsók!
Oké. Ez nem megy. Feladom, akkor inkább hagyom, hogy a testem máshova szállítsa a vért, vállalva ezzel a következményeit a történetnek. Mennyivel könnyebb lenne, ha Ő is ruha nélkül lenne. Egek. Egek, nem kéne ilyenre gondolnom. Nagyon nem. Ebből még nagyon rosszul is kijöhetek, főleg úgy, hogy ebben az iskolában bizony még a falnak is füle van, és biztos én leszek az, aki meg fogja szívni ezt az egészet. Mert ki más is lenne, ha nem a béna, angolul sem tudó, idióta ruszki pöcs. Nem, ezt nem én mondtam saját magamról, a legutóbbi Mardekár elleni meccsen – amikor katapultáltam a lelátóra egy gurkó miatt – akkor hallottam a zöldek szurkolótáborából a „ruszki, haza!” rigmust. Általában nem veszem fel az ilyen dolgokat, az akkor valahogy mégis mélyebben érintett a kelleténél. Valószínűleg Carnelian is láthatta a meccset, azért sincs jó véleménnyel rólam. Meg azért sem, mert az egyik gurkó egy pillanatban a Mardekár szurkolótáborában landolt. Hát igen. Én is tudok nem éppen kedves ember lenni, ha akarok.
- Igen, képzeld, első pillantásra téveszteni össze titeket sokszor a folyosón. – bólogatok nagyokat a kérdésére. Mert én nem is igazán szoktam azzal törődni, hogy egy ikerpárnál ki kicsoda. Vagyis ha jóban vagyok velük, akkor azért meg tudom őket különböztetni, de a Gaunt ikrekkel nem beszéltem olyan sokat. Sőt, inkább nagyon keveset. Bár amikor meg beszélgettem velük, akkor általános, mindennapi szituációk voltak. Most meg itt ragadtam Zsémbes kisasszonnyal a prefektusi fürdőben úgy, hogy én meztelen vagyok. Nem ám ketten lennénk azok. Nem. Csak én egyedül. Ez Ziggy Yanovich formája az élethez. Ez.
- Ó, tényleg? És hogy csinálni? Neked lenni farok, ha igen, mutatni meg, vagy különben én nem hinni el! – elég sokáig kell birkózni a mondandóm végén arcizmaimmal, hogy ne nevessem el magam teljesen. Így csak egy szélesebb mosolyt vélhet felfedezni a számon. Ami már közelebb van az övéhez annak köszönhetően, hogy beszálltunk a medencébe. Kezd égetően furcsa, kínos és egyben izgató lenni az egész helyzet, én meg nem tudok ezzel mit kezdeni. Mert azt csak nem csinálhatom, hogy lesmárolom, mert valószínűleg akkor ma már a sellőkkel aludnék, és csak holtamban tudnám meg hogyan is sikerült lefejtenie magát rólam. Azért pedig nagyon nagy kár lenne.
- Figyelj, én szerintem veled lenni nagyon kevés probléma. Szerintem te vagy teljesen normális. Engem nem érdekelni emberek hibái, én nem kigúnyolni senkit semmi miatt, inkább próbálni meg sok emberrel jóban lenni, nem tudni soha élet mit hoz. –pillantok a szemeibe. Ezt most komolyan gondolom, és próbálom is megnyugtatni, felvidítani. – De ha már élet hozni e furcsa pillanat, próbáljuk meg… Ő, hogy is mondani? –állok meg egy pillanatra. Szabad kezemmel megsimítom nyugtatóan a hátát. – Jól érezni magunk, és összedolgoz, hogy tudjunk elszakad. – mosolyodom el a végén pimaszul. Mert azt most éppen a legkevésbé sem akarom. Szabad kezemmel még mindig a hátát simogatom, amikor arcom felcsillan jelezve, hogy hatalmas ötletem támad. Mondjuk ezek után tuti nem lesz az, ami odalent még mindig vérrel teli jelezze, hogy a helyzet mennyire tetszik neki.
- Szerintem próbál meg vetkőz. Nem azért, mert én akarni valamit… - ugyan nem Ziggy, ezzel az ábrázattal te biztosan nem akarsz valamit. Ja, persze. – hanem ragadni neked ruháid főleg. Ha azokat le tudni szedni valahogy, talán lenni közelebb megoldás. – kezeim most vállait simogatják, aztán visszatérnek a hátára, hogy végül a pólója alatt álljanak meg. Egyenesen a melltartója közelében.

Az kéne még, hogy az orrom alá dörgölje, hogy áll a farka, és ennek a forrása jelenleg én vagyok! Őszintén megszorongatnám, de úgy, hogy utána egy hétig legalább nem lenne ilyesmivel problémája!
Meglehetősen agresszív vagyok ha a testiségek kérdéséről van szó. Vagy ha nem is agresszív, de valahogy túl... túl semlegesen közelítem meg a témát. Ezért érzem úgy, hogy velem valami mérhetetlen baj van. És biztosan nem az, hogy a lányok tetszenek. Sosem álmodtam lányokkal és totálisan hidegen is hagynak. De bizonyos szempontból a srácok is...
Ez az egész néha kétségbe ejt. Hogy miért működöm másképp? Néha rávetítem a saját testem iránt érzett elfogadhatatlanul undorodó gondolataimra. Máskor meg egyszerűen kilukadok oda, hogy tényleg nem érdekel senki és semmi.
Megint máskor pedig, amikor mégis elfantáziálok... mindenféle megfordul a fejemben, de sosem maga a hormonittas dugás a lényeg...
Amikor legutóbb utána olvastam ezzel kapcsolatban pár témának... Hát elég sok olyasmit találtam ami első olvasásra tök hülyeségnek hat, aztán... mindig rájövök, hogy igazából egyre többet akarok tudni erről. Ugyanakkor a gyakorlati része mégsem érdekel eléggé...
Kéne valaki akivel tudok erről beszélni...
Ziggy talán sosem fogja megtudni, vagy össze kapcsolni, de... egyáltalán nem a meccsen történtek miatt haragszom rá. A jelenlegi hülye helyzet miatt vagyok kiakadva. És sajnos egyáltalán nem könnyítem meg a dolgát.. dolgunkat, hiába kér rá..
Az egyik, hogy minden embert egyformán utálok. Nincs kivétel. Ha nem is hangoztatom, egyszerűen nem szeretem őket.
A másik, hogy amikor a Mardekár szurkolótábor soraiban landolt, még egy pillanatra menőnek is tartottam, ahogy vissza felpattant a seprűjére. Mintha egy borz egy kígyóverembe esett volna, de megőrizve méltóságát tudott elpucolni onnan. Bár ezt kurvára nem vallanám be, mert a Mardekáros banda a pályán égetne el...
Maga a sport része miatt szeretem a kviddicset. Irigylem azokat akik tudnak seprűn ülni minden gond nélkül. Rettenetesen megalázó volt amikor én elsősként seprűlovaglást próbáltam produkálni.
Az az átkozott fadarab azonnal reagált és a kezembe is szökkent, de... képtelen voltam megtartani az egyensúlyomat a lábam miatt. Akkorát estem, hogy öröm volt nézni!
Ettől függetlenül szeretem magát a sportot.
Jó elismerem, eléggé hasonlítunk a húgommal, csak jól esett kötözködni. Az mindig jól esik.
Mindkét kezem, a hátához van ragadva amiatt a hülye rágóbomba miatt! A farkas megjegyzésre, csak félárbocra engedem a szemhéjaim az arcom pedig ismét kissé fenyegetővé válik. Félre fordított arccal, hogy biztosan képtelenség legyen félre érteni a mozdulatot, a füléhez hajolok, csak egy kicsit kell nyújtózkodnom érte, mert majdnem egy magasak vagyunk.
- Szerintem eléggé meglepődnél, ha elő venném. De tudod mit Ziggy? Ha annyira nem tudsz lehiggadni, gondolj arra, ahogy valaki szétfeszíti a formás kis segged és felcsusszan jó mélyre és addig tologat, ameddig sírva nem könyörögsz neki, hogy keményebben! Még! Végül pedig azért könyörögsz, hogy had szopd le! - hümmenek egyet, mélynek ható de még nőies hangomon - Ha ez nem lohaszt le, akkor nem csak velem van baj! - közlöm vele és csak reménykedem benne, hogy észhez kap. Elhúzódom, amennyire csak tudok. Nem kívánok ilyen közel maradni hozzá semmiképp.
Kicsit még távolabb húzódom, amikor érzékelem, hogy mennyire közel van az arca az enyémhez. Amikor megsimítja a hátamat a hideg kiráz, nem jó értelemben. Nem az ő érintésével van bajom. Alapból utálom az érintéseket.
- Ha velem akarsz jóban lenni, akkor nem simogatsz! Takarodj a hátamról vagy esküszöm, ha kiszabadultam letépem valamidet! És nem fogok levetkőzni, akkor inkább felőlem itt rohadhatunk össze! - közlöm vele sziszegve felcsattanva, és remélem nyomatékot kap az agyában, hogy húzzon a pólóm alól! Azt viszont ez miatt a manővere miatt egyértelműen érezhette, hogy nincs rajtam olyan, hogy melltartó.
- Ha már így felszabadult az egyik kezed, igazán matathatnád inkább a pálcádat vele, hogy gyorsítsuk a folyamatot! - az más kérdés, hogy az ő pálcája minden bizonnyal a ruháinál van, az meg valahol nagyon nem itt. - Az enyémet nem ajánlom. Az bodza. - számomra egyértelmű, hogy nem tudná használni. Vagy ha mégis, csak nagyobb kupacba kerülnénk.
És ekkor bekövetkezik valami, amire lehet hogy számítottam, de esküszöm megtanultam volna imádkozni a világ összes nyelvén, hogy elkerüljem! Mirtille, mintha csak szegény Ziggy gondolatai idézték volna meg egyszer csak kiszüli magát az egyik meleg vizes csapból és leír egy kört a fejünk felett gúnyosan cincogvva, kacarászva.... Kiidegel ez a hang!
- Nahát nahát! Csak nem az unok Gaunt és az a nagyon helyes orosz fiúcska! Mit csináltok itt?? ~ihihihi~ undorító az a hang ahogyan beszél, Ziggvel már csak a hangsúlyával is flörtölgetni próbál, és kajánul kérdez rá arra is, hogy mit csinálunk... Mintha valami sokkal nagyobb szenzációra számítana.