A könyvtáros előszeretettel pakolja meg a táskámat és a kezeimet is különféle vastagságú könyvekkel. Általában úgy számolgat, hogy a kupac mindig a fejem búbjáig ér, ezért nem kifejezetten látok ki mögüle, a röntgenszem képességét pedig nem sajátítottam el tizenhat évem során, ami lényegében szégyen, merthogy ez lehetséges volna, ha... Komolyan ne vedd! Mindenesetre az igaz, hogy ekkora oszlopokkal magam előtt lehetetlenség közlekedni, ellenben a varázslatokkal védett könyveket sajnálatos módon nem tudom pálcával mozgatni. Ilyenkor bízom abban, hogy a környezetem egy kicsit figyel rám úgy is, hogy nem látszik az arcom, és esetleg valaki kinyit előttem egy ajtót, de hát általában nincs ekkora szerencsém, ahogyan most sincs. Igyekszem minél hamarabb elérni a lépcsőt, de közben beérek valakit, és ahogy próbálom kikerülni, az egész balul sül el. Nem tudom, hogyan történik, de a könyvek bántóan nagy ívben repülnek végig a lépcsőfordulóig, a következőkben pedig azon kapom magam, hogy én és egy lány a lépcső közepéig bukdácsolunk. Na szép, ez is összejött... - Basszus... - feltápászkodok, majd a kezemet nyújtom a felsőbbéves Zurie Lovellnak, és máris tudom, hogy ezt nem fogom egykönnyen megúszni. Kivéve, ha nagyon jó napja van (vagy nagyon rossz). - Nem esett bajod?
Vendég
Vas. Márc. 01, 2020 1:42 am
Nem így terveztem a délutánomat, legszívesebben a húgommal töltöttem volna, de egyszerűen áthúzták a számításaimat azzal a sok hülye feladattal. Meg sem csináltam volna, ha rajtam múlott volna, de nem akartam mással is kicseszni, így inkább csak belementem ebbe az egész marhaságba és végigcsináltam. Sokkal korábban végeztünk, mint azt hittük volna, de a társamnak valami dolga akadt, így csak egyedül sétáltam a lépcső felé. Megmondom őszintén, hogy nem igazán figyeltem, egyszerűen csak elkalandoztam egyetlen pillanatra és eszembe jutott a titokzatos és nagyon csendes új gyerek. Még mindig nem hagy nyugodni a dolog, hogy mégis miért lehet ilyen karót nyelt, vajon mi történhetett vele? Megjelent előttem egy srác, könyvekkel és a következő pillanatban már borult is minden velünk együtt. Gondolom nem kell ecsetelnem, hogy mennyire nem örültem az esetnek. Csak sóhajtok egyet, majd a segítsége nélkül tápászkodom fel. - Nem tudom, hogy mi a szarért nem tudsz odafigyelni magadra Longbottom. - mondom mérgesen, mikor megpillantom a csodálatos könyveit. - Az sem érdekel, hogy milyen kurva könyvekre izgulsz fel, de rohadt szemedet ne csak olvasásra használd! - pirosan villannak a szemeim, nem sejtet semmi jót.
Vendég
Szomb. Márc. 07, 2020 4:23 pm
Zurie & Frankie
Repül a nehéz könyv, ki tudja, hol áll meg... Jah, az más, bocsi. Jelen esetben hamar megáll, nincsen bántóan nagy íve, az egyszer biztos, mert mi nagyobbat esünk, mint a kupac olvasni- és tanulnivalóm. Persze az más kérdés, hogy ő van fölháborodva. Hát bocsánat már, hogy nem látok ki a torony mögül. Komolyan, nem kell egyből letámadni a másikat. El lehet ezt intézni szép higgadtan is. Mondjuk segíthetne összeszedni a könyveket, ha már közös sorsunkból adódóan mindkettőnkre jutott bőven. De nem, károgni könnyebb, ez csak természetes... - Nem csak nekem kell figyelne, nem gondolod? - kicsit ideges vagyok. Remélem nem szakadt el egyik könyv borítója sem. Azért meghurcolnak majd rövid úton... - Alapvető társadalmi elvárás, hogy mindenki figyeljen a másikra. - ez így igaz, csodálatos érv, de nem tudom beleélni magam a vita örömeibe. Csak pakolgatom a könyveimet egymásra. Komolyan, akkor mostantól lebegtetem majd magam előtt a könyveket, és üvöltök, hogy KÖNYVEKKEL VAGYOK, TAKARODJATOK! - Nem szeretnél segíteni esetleg, ms. Hű de nagy ember vagyok? - vetem még azért oda.
Vendég
Hétf. Márc. 23, 2020 6:21 pm
Oké, oké, oké... szóval most már annyira nagyra van magával, hogy azt hiszi, hogy visszapofázhat nekem. Hamar felpattanok és úgy nézek rá, mármint olyan kedvesen, hogy biztosan bepisilne, ha tudná, hogy milyen gonosz tudok lenni néha. Szemem persze szép piros színben pompázik. Remek hangulatom van. - Nem, rohadtul nem te vagy az áldozat. - közlöm vele egyszerűen, remélem ennyiben is hagyja, felfogja, hogy ő volt a hibás, bocsánatot kér tisztességesen és majd elhúzza a belét. De apuci pici fia mit csinál? Hát igen, persze hogy nem tud kussban maradni egyetlen pillanatra sem. - Alapvető társadalmi elvárás, hogy a csoffadt kezeiddel annyi könyvet vigyél amennyit elbírsz és tudsz még közlekedni is vele. - miért visz ennyi kurva könyvet, ha nem lát ki mögülük? Merlinre... Lábammal ellökök egy könyvet jó messzire. - Nem szeretnéd befogni a pofikádat Mr. Apuci pici fia? - lökök el még egy könyvet a lábammal. Franklin nem éppen a legjobb emberrel baszakodik, de majd rájön.
Vendég
Vas. Ápr. 12, 2020 2:44 pm
Zurie & Frankie
Igazán kedvelem az olyan embereket, akik ok nélkül belémállnak. De tényleg, annyira üdítő a jelenlétük és minden egyes megszólalásuk, mint egy vödör hering az arcodban. Ugye, milyen szemléletes kép? Legszívesebben én is most szereznék egy keveset valakinek az arcába, de csak szépen, illedelmesen szabad intézni a dolgokat... Na meg a nagy francokat! Nyugodtan el lehet felejteni. - Majd én eldöntöm, hogy mennyire érzem magam áldozatnak, ha megengedi őfelsége. - kedvem támadna pukedlizni, helyette azonban elkezdem a könyveket ismét toronyba pakolni, és még kapkodnom is kell azok után, amiket lökdös, meg hajigál. Ennél gyerekesebben nem tudnánk ezt intézni, komolyan? Kezd sokkal jobban idegesíteni, mint az a szar Ginan Accipiter. Komolyan, nem tök mindegy neki, hány könyvvel terhelem a "csoffadt" kezeimet? Törődjön a saját dolgával, ha már a szeme sem elég jó ahhoz, hogy lássa, ki kellene kerülni valakit. Takarodjon vissza oda, ahonnan világra jött! Mást már nem kifejezetten tudok erre mondani. Bőven elég bunkó ahhoz, hogy ne is tegyem inkább, csak csendben pakoljak, és amikor kész vagyok, elhúzzak a dolgomra. - Dögölj meg, Lovell! - azzal be is fordulok a sarkon, és belépek a klubhelyiség ajtaján. Nem kell nekem ez az intenzív hangulatrombolás, amit itt nagy buzgón, sebtében összerittyentett nekem. Én csak olvasni akarok ma már, nem a károgását hallgatni.
