Theatrum mundi - Bonnie & Vicky

Vic & Bonnie

Amikor először jártam a Festival d'Avignon-on, lenyűgözött, mennyi embert érdekel a színház, a művészet, és hogy milyen sokszínű ennek a kultúrája. Annak ellenére, hogy ez egy mugli rendezvény volt, nagyon megfogott, bár sok időm nem maradt a számtalan feladat mellett, hogy szétnézzek. A kezdő színészeknek mindig találtak valamit, mert kevesebb emberrel indultunk el, mintha a hopponálást is fizetni kellene, akárcsak a repülő utakat.
Az emlékek nem fakultak, bár tavaly nem tudtam eljönni, mert Herbert szerette volna, ha mindenképpen részt veszünk egy estélyen. Kicsit sajnáltam, az ilyen bálok sose kötöttek le igazán, a társaság egy része mindig szánakozó pillantásokkal illetett, akik nem, azokkal pedig elég kevés közös témám volt. Itt mindenkit az érdekelt, ami engem is, az előadások, a játék, a művészet! Szerettem volna behunyt szemmel körbefordulni, és magamhoz ölelni az illatokat és színeket, hogy sose engedjem el.
Erre azonban nem volt idő, mert bár a díszletek egy részét el tudtuk hozni, míg a maradékot a szervezők biztosították, elég nehezen értettünk szót velük. Sose tanultam franciául, pedig igazán szép nyelv, és általában mindig elhatározom, hogy most aztán tényleg ideje lenne, de ezek csak kósza gondolatok maradnak. Szerencsére azért akadt segítség, így végre úgy tűnt, sínen lesznek a dolgok.
Felpillantottam a kérdésre, a többiek épp egy nagyobb kartonnal küzdöttek, hogy a fényekhez passzolva álljon, mert a mi előadásunk este lesz. Nem igazán foglalkoztak szegénnyel, én viszont befejeztem már az előkészületeket, úgyhogy mosolyogva léptem mellé, hogy segítsek neki az üdítőjével, nehogy kiömöljön.
- Megfogom, amíg kibontod. - Nyújtottam a kezem. - Szerintem innen már megoldják a többiek, a fényekez beállították, szóval csak rajtunk a sor! Itt maradsz az előadásokra? - Érdeklődtem szelíden, nem szerettem volna nagyon ráakaszkodni, de olyan jó volt, hogy a társulaton kívül mással is beszélgethettem kicsit angolul.
Úgy vettem észre, hogy a legtöbb segítő igyekezett végigjárni a rendezvény legtöbb pontját, ha érdekel valakit ez a világ, ez egy kiváló lehetőség. Én is szívesen mentem volna egy kört, azonban egyedül nem olyan élvezetes, a technikusok és statiszták pedig fáradtak voltak, hogy jobban belevesség magukat.
- Ha nem untat, eljössz velem? - Kérdeztem aztán minden átmenet nélkül lelkesen. - Mármint… a többiek inkább pihenni szeretnének, én viszont láttam egy brazil amatőr társulatot, akik akrobata mutatványokat is csinálnak, és annyira szeretném megnézni őket! De nekem minden utca teljesen egyforma, és a feliratok semmit se mondanak. - Azt hozzá se mertem tenni, hogy még az angol nyelvű prospektussal is képes lennék eltévedni.

Vic & Bonnie

- Semmiség! - Feletem mosolyogva, és megfogtam a poharat. - Drága Merlinkém, azt hiszem ez életmentő! Köszönöm! - Vettem el a felkínált csokoládét.
Igazság szerint a nap folyamán még a reggeliig sem jutottam el, holott már jócskán elmúlt az ebédidő is, de a próbák és fellépések mindig ilyenek. Ráadásul idejét se tudtam már, mikor ettem utoljára csak úgy édességet, pedig a szerencsésebb alkatok közé tartozom, és nagyon nem kell ügyelnem a súlyomra. Élvezettel haraptam bele a csokoládéba, és tényleg úgy éreztem, hogy most megmentették az életemet.
- Szerintem csak az átállásokat, díszletek váltakozását kell elpróbálni, nem az egész darabot. - Gondolkoztam el, bár nem én voltam a rendező, szóval erről nyilván nem dönthettem. - A rendezőnk most nincs itt, mert gyanítom épp valakivel összeveszik, nagyon érzékeny arra, hogy minden tökéletes legyen. - Igazi hajcsár volt velünk is, de azt hiszem többek között ez volt a sikerének a kulcsa. - Ő tudna erre érdemileg válaszolni, de maximum két óra, ha a teljes darabot el akarja próbálni. - Annál csak átöltözésekkel lenne több, azonban arra már csak nem vetemedik. Bár nála sosem lehetett tudni.
Igazság szerint nem éppen a legújabb darabunkról volt szó, így valószínűleg csukott szemmel is tudták a stábtagok, mikor hol kell lenniük. Persze, egy új helyszín, ami ráadásul kültéri, mindig felvet némi problémát, de nem úgy ismertem őket, hogy ez néhány percnél több plusz munkát jelentene. Profik voltak, nélkülük bizonyosan nem lenne olyan könnyű egyetlen előadás sem, a gyors megoldások emberei, ami ebben a szakmában sokat számít.
- De ne vedd kötelezőnek, tényleg! Csak ha van kedved. - Biztos voltam benne, hogy feladataik közé tartozik az is, hogy minél barátságosabbak legyenek a vendégekkel és résztvevőkkel, nem szerettem volna ezt kihasználni.
Ismertem olyanokat, akik csak kötelességből jártak színházba, vagy mert elvárás volt. Herbert barátai nagy része olyasmiként hivatkozott rá, mintha csak valami iskolás csoport lennénk, akik szórakoznak, nincs ebben olyan sok munka, pedig ha tudnák. Legtöbbször csupán mosolyogtam az ilyesféle megjegyzéseken, nem tehetnek róla, hogy fogalmuk sincs, mi az igazság, hogy mennyi munka van egy-egy darab mögött. Jól tudtam, hogy nem mindenki számára akkora szerelem a színház, mint mondjuk nekem. Nincs is ezzel semmi baj, mások vagyunk.
- Hű, szerintem egy utcában volt kifeszítve több kötél is, és tudom, hogy elsétáltunk egy szobor mellett is! - Talán nem ez a legtöbb információ, amit életében kapott egy hely leírásaként, de sose voltam jó a helyek megfigyelésében, mindig az embereknek szenteltem inkább a figyelmem. - Ó, tudom! Volt tőlük nem messze egy énekes is, aki ilyen felvevő készülékkel csinálta a zenét, loopolta, talán. Azt hiszem így hívják.
Sose értettem túlságosan a mugli eszközökhöz, de amikor ilyen helyeken jártunk, mindent megcsodáltam. Egyesek lemaradottnak vélik őket, pedig amire nem képesek mágiával, arra nagyon érdekes ketyeréket találnak ki. Gondolataimból a kérdése szakít ki, muszáj elmosolyodnom, mennyiszer hallottam ezt a kérdést? Se nem sokszor, se nem kevésszer.
- Ez mindenkinél változó, azt hiszem. Én a Roxfortban lettem a színjátszó kör tagja, és már tiniként játszhattam a Helios jó néhány darabjában. - Emlékszem, hogy milyen büszke voltam, amikor igazi színpadon állhattam, és hogy anya hányszor próbált lerángatni a földre, hogy ezek csak apró mellékpszerepek. - Innen már csak munka és tehetség kérdése, de jórészt nagyon sok szerencse. Az első főszerepem nem nekem szánták, azonban nem vállalta, akit fel szerettek volna kérni, így kaptam lehetőséget a meghallgatáson. - Nem tudom, mit csinálnék, ha nem lenne nekem a színpad, semmi más nem érdekelt soha ennyire. - Ha az érdekel, mi volt a motivációm, akkor azt hiszem a bátyám fantasztikus meséi. Bármilyen egyszerű, hétköznapi történést fel tudott dobni, és úgy előadni, mintha a világ mindenség legfenomenálisabb dolga volna. Mindig irigyeltem azért, hogy olyan jól tud beszélni, ezért jelentkeztem a színjátszókörbe, azt hiszem. - A többi már mind csak úgy megtörtént. - És neked ez az állandó munkád? Mármint, hogy különböző fesztiválokon segítesz, vagy tolmács vagy? - Butaságnak éreztem, hogy ilyesmit kérdezek, de nem volt teljesen egyértelmű, kinek mi is pontosan a feladata körülöttünk. Maximum kinevet, nagyobb bajom sose legyen.