Dolohov & Gaunt

Három napja ért el a hír, aminek hatására a fél reggeliző asztalt lesodortam magam előtt; Levin Dolohov Roxmortsba érkezik!
Talán végre sikerül beszélnem vele!
Általában olyan nyugalom jellemez, amivel egy tengericsillagot is megszégyeníthetnék, de amikor az újságban olvastam a hírt, amellett, hogy nagy hévvel álltam fel, még egy diadalittas artikulálatlan ARGHHH! is kiszakadt belőlem. Ennek örömére persze a fél asztaltársaság tök hülyének nézett dekithhérdekkell??! Levin Dolohov Roxmortsba jön!

Igyekeztem nyomon követni az eddigi munkásságát és valamit felszított bennem. Leginkább a tettvágyat. Tettvágyat, hogy valaminek aktívan a részesévé váljak!
Mármint valami olyasminek a mivel nem csak a saját életem alakulásába lehet majd beleszólásom.
Azóta lázasan újra nyálazom az összes érintett területet amivel eddig foglalkozott és amivel mondjuk nyilvánosan Granger segítségére volt.
Örülnék, ha megbízna valamivel, ami kicsit merész vágynak tűnik, de.. a kis hang mondta, hogy "Menj! Ha beszélsz vele kérj tőle feladatot!" És ha a kis hang megmondta, akkor megmondta!

Eljött a hétvége nekem pedig zsong a fejem, zsibognak a csuklóim és jojozik a szemem! Úgy kelek fel mint aki le se feküdt aludni. Az elsők között vagyok Roxmorts Főutcáján kezemben egy nagy adag mandulaitalos fehér forrócsokit szorongatok és fel alá bicegek várakozóan. Nagyon kíváncsi vagyok a mostani kampányra!
Mások koncertre campelnek ki én az ilyen eseményekre.

Van az a pillanat, amikor úgy gondolod, mindenre tökéletesen felkészült vagy. Aztán meglátod a célt és annyira lesokkolsz, hogy még az is kimegy a fejedből, hogy miért vagy ott ahol! Na nem a szerelmetes zavar miatt Isten mentsen! Vagy égessen el máglyán! Egyszerűen csak nagyon fiatalon állsz egy olyan lehetőség előtt amiről amikor eléd kerül, cserben hagy minden információd, de még az improvizációd is!
Fel alá bicegve engem is nyakon csapott ez a szituáció, mikor meglátom az érkezőket. És tudom, hogy ráadásul szegről végről rokonok is vagyunk, szóval nem is értem ezt a beszariságomat!
Mindegy is. Amikor látom, hogy Miss Granger elviharzik Mrs Dolohov pedig utána, akkor jön el az én időm!
- Mr Dolohov! - köszönök rá az utca túlfeléről egy szerencsétlen ráintéssel amit kínosnak ítélek még magam is és inkább gyorsan hajigazgatásnak álcázom. Aztán felszívom magamat és oda bicegek sietve hozzá! Magamban sírok egy sötét sarokban, hogy soha nem leszek olyan elegáns és kifinomult mint Mrs Dolohov, de ha mást nem beérem a rettegett vagy tekintélyt parancsoló jelzővel is évek múlva. Ahhoz előbb azonban tenni kell!
Automatikusan csonka balomat nyújtom, hiszen nekem az a jobb kezem, nem azért mert nem tudom melyik kézzel fognak kezet az emberek...
- Nem gondoltam, hogy ilyen korán itt lesznek! Ööö... Tudok valamiben segíteni? - dobom be magamat teljes vézna zsiráftestemmel. És megeshet, hogy olyan arcot vágok, tettre készen össze préselt ajkaim miatt mint egy mindenre kész béka. Persze csak nekem nem állnak szét a szemeim. Közben azért elmém másik sarkában veregetem vállon magamat, hogy nem is volt ez olyan rossz! Végre itt van, beszélhetsz menj nyerd meg a meccset!

A világ mindig is változott. És mindig is fog. Nem tudom azt mondani, hogy az én életemben nem lesz egyetlen korszakváltás sem. Talán engem a nővéremen kívül senki sem fenyeget és természetesen ő sem úgy ténylegesen. Csak a birtoklási kilengéseivel nem tudom most már tolerálni. Elegem volt hogy rajtam vezette le ha valami nyomora volt és ha tőle független tevékenységeket űztem, szinte leköpött érte. Marhára nem volt erre szükségem. Nem értem miért kell egymással ilyennek lennünk. Épp elég szarban van az emberiség önmagával, legalább néhányan egyénileg lehetnénk értelmesebbek. Ugyanakkor mérhetetlenül aggódom érte. Tudom, érzem, hogy baj van. Viszont hiába kérdezem, hiába próbálom kiédesgetni belőle, egyszerűen ellök. Ha elküldöm a francba, hogy állítson már magán akkor egy idő után persze lehiggad és folytatjuk, csak hogy úgy, mintha mi sem történt volna és megint elsikkadnak a problémák.
Egyszer az őrületbe fog kergetni. Ironikus, hogy jószerivel az egyetlen ember akivel törődni akarok önszántamból, egy szeszélyes picsa és általában harcol, hogy hagyjam a francba békén... A húgom körül valami nagyon nagy szar van.
Igyekszem nem beszűkülni. Igyekszem megérteni az embereket és a világot amiben élünk, ehhez pedig nyitnom kell. Az objektív szemlélettel azt hiszem nem lesz bajom. Meg kell keményítenem magamat és némi tartást magamba verni. Különben sosem leszek az, aki lenni akarok.
És bár a járásom sosem lesz olyan szép egyenletes, dinamikus és elegánsan nőies, főleg nem magassarkúban, de meg kell találnom lényem azon elemeit cserébe amik arról árulkodnak, hogy igenis kompetens vagyok mindenben ami az előre haladáshoz szükséges. Meg sem kell játszanom, amint kezet fogunk jön magától, hogy kihúzzam magamat és ne valami lanyha lóhúgy legyen a részemről. Arra, hogy emlékezett a vezetéknevemre, ösztönösen mellé teszem immár határozottabban mint a kezdeti "ööö...*légyzümmögés* ööö..." - Az idősebbik iker. Carnelian Gaunt. - Innentől pedig hív, ahogy megjegyzi a nevemet.
Mr. Dolohov kávét akar. Nem fittyed le az elszántság az arcomról, hogy kvázi egy útbaigazítás erejéig titkárnőt játszom. Csak egy egyszerű kérdés volt, nem veszem megalázónak. Másfelől elhangzott a kulcsmondat is tőle, miszerint utána kerítünk valami rendes munkát is nekem!
- A Három Seprű-ben egészen kellemes a pörkölésűt használnak általában és kulturáltabb a közeg is mint a Szárnyas Vadkanban. Illetve van még Madam Puddifoot kávézója, amit bár a kamasz korosztálynak szánnak inkább, de a sima kávéjuk nekik is jó. - nem lehet letagadni, hogy a kávéjuk valóban finom. A légköre miatt, önös érdekből, hogy véletlenül se oda menjünk simán letagadhattam volna, de... már mindegy. A beszédemet sikerült rendeznem. Nem akad össze a nyelvem, nem hadarok és nincsenek nagy levegős szünetek sem a tanácstalanságtól.
Lehet eljutott a tudatomig, hogy Mr. Dolohov is ember és annyira nem kell össze csinálnom magamat. Hagyom, hogy eldöntse melyik helyet próbálja ki. Aszerint tájolom be magunkat és indulok is meg egy intéssel, hogy akkor az erre vagy arra lesz. Közben felkaptam ám a fejemet a diákmunka hallatán. Mostanra elég idős is vagyok hozzá!
- És jelenleg nem diákmunka program keretein belül vagyok itt. Csak érdekel a világ alakulása és szívesen járulnék hozzá, hogy a ez a haladóbb irányba történjen. - érzem hogy izzad a tenyerem és ahhoz képest, hogy mantrázom "nem kell ám betojni" kezeim meg meg remegnek. De ha erre nem figyel az ember, egészen határozottnak tűnök, minden lelkesen lefetyelő nyalizás nélkül.