Amethyst Gaunt

"A kígyó levedli a bőrét, de a színét nem változtatja meg."

Nem: Nő

Kor: 15 év

Vér: Aranyvérű

Születési hely: Nottingham

Iskola/ház: Roxfort/Mardekár

Munka: Diák

Családi állapot: *motyog pár kéretlen szót párszaszájul*

Patrónus: Sündisznó

Pálca: Tesztrálcsont, kökény, 14 hüvelyk, merev

Amit szeretnek bennem

Különc, feketebárány, üldözött, kiközösített.
Kifejezetten szeretik bennem, hogy még csak a minimális érdeklődés sincs meg bennem, hogy a társadalom része legyek. Többek között imádják azt is, hogy okot adok arra, hogy kiközösíthessenek, mindössze nevem és a párszaszájúság miatt. Teljesen tökéletesen elvagyok magammal és a nővéremmel, akivel az igazak nyelvét beszélem. Engedelmeddel akkor be is fejezném itt. 

Ami zavar bennem másokat

Kérek pár másodpercet, hogy gondolkodhassak, hirtelen nem jut eszembe... ja, úgy nagyjából mindenkit zavar bennem minden. Sokat és elég gyakran beszélek Carnelionnal párszaszájul, ráadásul másokkal nem igazán vagyok beszédes. Nem azért, mert ne tudnék bárkivel bármiről beszélni, mindössze egyszerűen miért foglalkoznék velük? Az utóbbi mondatokat lefordítva, bennem van az az igazi Gaunt gőg.
Utálják bennem, hogy azt adom, amit kapok. Egyszerű példa erre, hogy szeretem annak a lelkét apró darabokra zúzni, aki megjegyzést tesz rám, velem senki sem cseszekedhet. Mindenkinek van gyenge pontja és elég könnyen megtalálom, mintha erre születtem volna.  

Életem története

Lángnyelv whisky, dohányfüst, korom.

Anya vacsorát készít, de biztosan egyetlen falatot sem fogok enni belőle, nem bízok benne, születésemtől fogva nem tudok benne megbízni. A férje még mindig nincs itthon, egy ideje... egy ideje?! Évek óta kimarad és iszik, csak remélni tudom, hogy Merlin hamar magához hívja, de kínok között.
- Elmegyek pár dologért, nem soká jövök. - mondja mosolyogva, amitől eleve a hideg kiráz, de csak megvonom a vállamat, Carnelion is hasonlóan tesz, majd lapoz egyet az éppen olvasott könyvben. Nem figyeltem, hogy mit olvas, azt sem tudtam, hogy ő is itt kint van a nappaliban. Én csak a kandalló előtt ülök és figyelem a lángok ámulatba ejtő és lenyűgöző táncát és fényjátékát. - Szerintem van egy szeretője. Minden szerda este ugyanakkor megy el dolgokért. - mondom a nővéremnek a nyelvünkön. Szerencsére az a szerencsétlen nem örökölte meg, ahogyan anyánk sem. - Miből gondolod? - kérdez hát vissza a nővérem. Elmosolyodom. - Csak tudom. - sziszegem neki kuncogva, miközben rá pillantok.
Az ajtó olyan erővel és lendülettel vágódott ki, hogy félő keretestül esik ki a helyéről. Megérkezett. Rezzenéstelen arccal hallgatom, ahogyan próbál betámolyogni az ajtón és közben még egy utolsót kortyol a majdnem üres üvegéből. Amint rendszerint földhöz vág és... megtette. - Hol van az a kurva?! Ez sosincs itthon?! - sok szerető férj van a világon, ez az ember nem egy közülük. Sóhajtok egyet. - Nem soká itt lesz, kellett valami a vacsorához. - válaszolok a kérdésére, de legszívesebben nem tenném. Carnelionra pillantok, egyenesen a szemébe, nem vagyok hajlandó erre a féregre pillantani. - Ideje a szobánkba menni, felnőttek, elintézik. - jelzem felé párszaszájul, de mire felállok mögöttem van már és a csuklómat is megragadja.
Próbálom kitépni a kezem a szorításából, de egyszerűen vasmarokkal tartja a kezemet, mintha sose akarná elengedni. Mérgesen villannak a szemeim és a felesleges próbálkozás helyett, inkább csak felhagyok vele, értelmetlen. Érzem a leheletén az undorító whisky és dohány szagát, időközben akkor rá is gyújtott. - Mindig felnőtt nőként viselkedsz és érezteted velem, hogy felsőbbrendű vagy. - súgja a fülembe, majd átölel hátulról. Nincs nálam pálca, ha jól sejtem a nővéremnél sincs, az arcáról legalábbis ezt olvasom le. Ez nem jó.
Látom, ahogyan a vállam fölött Carnelionra szegezi a pálcáját. -Petrificus totalus. - mondja ki a sóbálvány-átkot, ami nagyon rossz érzést kelt bennem. Nem szólalok meg, pedig nagyon meg tudnék, lenne pár kéretlen szavam felé, eltudnám mondani, hogy mekkora egy utolsó és undorító részeg faszfej. - Ez mire volt jó? A lányod... - nem értem, hogy mit akar, de amikor elhúzza a hajamat a nyakamtól, azt meg csókolgatni kezdi... átjárja a testemet a félelem. Próbálom ellökni őt, próbálok szabadulni tőle, de egyszerűen nem enged. A keze szépen lassan a mellemre kúszik, markolászni kezdi. A pánik a testemben úgy kezd el szétáradni, mint a méreg. - Engedj már el te faszfej! - kiabálok rá, majd megfordít, hogy a szemembe tudjon nézni, majd olyan erővel vág pofán, hogy a földre esek. Látnom se kell, hogy tudjam a pálcáját rám szegezi. - Imperius. - mondja ki és tudom, hogy végleg tehetetlen lettem. - Vetkőzz. - hiába próbálok ellenállni, hiába próbálom megparancsolni a kezemnek, hogy ne tegye azt, amit kér, nem tudom... egyszerűen csak leveszem a felsőmet, bugyistól letolom a nadrágomat és pár pillanattal később csak meztelenül fekszem előtte. Elmosolyodik, vágytól és éhességtől sugárzik a szeme, megnyalja az ajkait, majd pedig az övéhez nyúl, hogy kicsatolhassa azt. Volt már alvásparalízised? Érezted úgy, hogy alszol, csukva van a szemed és hiába próbálkozol egyszerűen nem tudsz felébredni? Hiába gondolod úgy, hogy gyorsabban fogod kapkodni a levegőt, tested ennek ellenére mégis nyugodtan lélegzik? Érezted azt a tehetetlenséget? Az semmi ehhez képest! Minden porcikám kiáltozott, ellenkezni akart, de egyszerűen... egyszerűen nem tudtam mást tenni, mint amit kért tőlem!
- Engedd! Engedd, hogy megbaszhassalak és nézd! Nézd végig, ahogyan magamévá teszlek! - kiabálja, majd már meztelenül térdel elém álló férfiasságával. Elszeretnék menekülni, elakarok futni, sikítani akarok, kiabálni, de... csak fekszem ott szétfeszített lábakkal és nézem, ahogyan belém hatol. A fájdalom és tehetetlenség, ezeket érzem, miközben durvát és erőseket lök rajtam... Mint aki soha nem is akarja abbahagyni, egyre intenzívebben csinálja. Carnelion... szeretnék rá pillantani, szeretném elfordítani legalább őt, hogy ne lássa mindezt, de nem tehetem meg. Egyetlen könnycsepp gördül végig az arcomon. Magatehetetlenül fekszem a földön és várom, hogy befejezze azt, amit tesz... Mikor pedig végez, csak a testemre rogyik. Hányingerem van, undorodom, undorodom tőle és magamtól is. Lelökném, egyszerűen csak feltépném fogaimmal a torkát, levágnám a farkát és feldugnám a seggébe, kibelezném...
Pár másodperccel később feltápászkodik, felöltözik lassan, miközben végig engem néz. - Csodálatos vagy. Öltözz fel. - mondja nekem. Csodálatos... Egyszerűen már nem volt erőm érezni bármit vagy bármin is gondolkodni. Aztán pedig öltözködni kezdek, felhúzom a nemrég lekényszerített ruháimat. Nézem ahogyan lassan Carnelion elé lépked és ismét rászegezi a pálcát. - Ez csak kettőnk kis titka marad Amethyst. - nem normális, ez az ember beteg... - Exmemoriam - valahol megkönnyebbülök és egyszerre irigykedem. Legalább ő nem fog erre az egészre emlékezni velem ellentétben. Ő még maradhat gyerek, maradhat ártatlan, maradhat az, aki volt... Feloldja az ő sóbálvány és az én imperius átkomat, majd pedig megy a szobájába, egyszerűen csak besétál oda, mintha jól végezte volna a dolgát.
- Megütött vagy miért fekszel ott? - kérdezi aggódva Carnelion én pedig visszatartom a sírást, elmosolyodom és a szemébe nézek. - Megcsúsztam ezen a hülye szőnyegen. - kuncogok egyet, majd elindulok a fürdő felé. - Mondd anyának, hogy lefekszem előbb, kicsit fáj a fejem, de előtte lefürdök gyorsan. - mondom, mire ő csak bólint, nem tehetem meg vele... nem mondhatom el neki és még csak... nem is éreztethetem, hogy van valami baj. Pár perccel később beleülök a forró vízbe és átölelem a térdeimet, ringatózni kezdek. Nem hallok semmit, nem érzek semmit, csak... az ürességet és azt a hatalmas magatehetetlenséget. Az öklömbe harapok és elkezdek némán zokogni.


Aznap halt meg a lelkem maradék darabja.  

Ha tükörbe nézek

Sose voltam az a lány, aki túlzottan foglalkozott volna a külsejével, számomra az volt a legkevésbé fontos. De ha ennyire érdekel, akkor elmondom mit látok a tükörben.
Szinte nővérével egymagas lányt látok szőke hajkoronával. Haja sokkal többször göndör, mint egyenes, ahogyan az élete, így a haja sincs egyenesben. Két kék hideg szempár van az arcán, pisze orr és egy nagy száj, mármint nem fizikálisan nagy, hanem máshogy. Na mindegy.
A divat és a fashion, nem az én terepem. Én is szeretem a fekete színt és ha őszinte akarok lenni, akkor sajnos nem tudok Carnelion szekrényéből nagyon öltözködni, ahogyan ő sem az enyémből. Én szeretem a rövidebb szoknyákat is vele ellentétben.
Ennyi. Ne elégtelenkedj, így is megerőltettem magam.

Családom

II. Morfin Gaunt, nem tudom mit mondhatnék róla.

Apatite Bruke. A vak vagy inkább az önző! Tudnia kellett volna, egy anyának tudnia kellene a lányáról csak ránézésre, hogy valami történt, de ő önző volt, az én fájdalmamon váltotta ki saját szabadságát.

Carnelian Gaunt. Ő a nővérem, társam a bajban és mondhatni a jobbik felem. Kettőnk közül kifejezetten én vagyok a sötétség és ő a fény, ő az ő fényem, szinte csak miatta keltem ki másnap, mert ha nem tettem volna meg, akkor... sosem sikerült volna.

Apróságok

Barack, kávé és vattacukor

Magamat látom habos-babos ruhában, ahogyan kacarászva csevegek fiúkról a népszerű lányokkal.

A saját temetésemet látom benne.

Festés.

Egyszer voltak elveim, sok is... Most már csak azt vallom, hogy nem hagyhatom, hogy örökké elvesszek.

Nem bocsájtok meg Carnelion apjának, soha...

A boldog párocskák, a hagyma illata, a reggeli vakító napfény.

A gyógyulás.

Mások véleménye és tisztelete.

Jelenleg? Semmire...

Ki se kell mondanom, ha itt tartasz, akkor biztosan tudod mi lesz az.

Sehol, leginkább sehol.

Bármi, amit még fontosnak találsz.