Iskola/ház: Roxfort - Mardekár Akadémia - varázsjog hallgató
Munka: tanuló
Családi állapot: alakulóban
Patrónus: oroszlán
Pálca: 12 hüvelyk, sárkányszívizomhúr, meggyfa
Amit szeretnek bennem
Bárkiért képes vagyok kiállni, aki egyszer már a szívembe férkőzte magát. Sosem tudnám ezeket az embereket cserben hagyni, hiszen akkor úgy érezném, hogy magamba is kést döftem. Sosem kell félni, hogy bárki unatkozna mellettem, hiszen elég jó a beszélőkém és nem riadok vissza egy-két jó vicc benyögésétől sem, ha éppen valakit fel kellene vidítanom. Amit talán a legjobban szeretek magamban, hogy őszinte vagyok, de nem bántó módon. Szeretem, ha az emberek körülöttem reális képet alkotnak magukról és a világról is. Ebben mindig szívesen segítek bárkinek.
Ami zavar bennem másokat
Nagyon megválogatom, hogy kikkel állok szóba, talán túlságosan is. Én ezt egyértelűen pozitívnak tartom, de a környezetemben élők ezáltal fennköltnek tartanak. Egész életemben én voltam Maurice Briggs nagyképű kölyke, aki nem tudja két percre befogni a pofáját, mert mindig valami baromságot magyaráz. Minden éremnek két oldala van, nemde? Egyébként meg miért fáj azoknak az embereknek, akikről nem veszek tudomást, hogy átnézek rajtuk? Bunkóságnak tűnik? Figyelemre vágynak? Az én figyelmem valóban nagyra értékelt volt mindig is, de megvan az alapja. Azt is mondják, hogy bunkó vagyok. Szerintem csak a nyers stílusom bánt néhány varázslótársamat.
Életem története
3 évvel ezelőtt...
- Eric, az üstödet otthon felejtettük! – kiált fel anyám pánikolva, amikor megérkezünk az Akadémiára. Ő és Naomi elkísértek beköltözni, apám sajnos a munkájából kifolyólag nem tud itt lenni ma velünk. Ilyen ez ha Mágiaügyi miniszterként tengeted a mindennapjaidat. - Anya, varázsjogot fogok tanulni és nem holmi bájitalokat összekutyulni. Dobjátok ki vagy adjátok el valami szegény varázslócsaládnak. Azzal már semmit sem értek – magyarázom, míg ledobom a kezemben található táskákat az új szobám közepére. – Azért ez menőbb, mint a roxforti szobám volt. Teszek egy kört, hogy mindent jól szemügyre vehessek. Valamivel modernebb a Roxfortnál, habár ugyanolyan hangulatot áraszt magából. A kilátást viszont semmi sem múlja felül. Egész nap el tudnám nézegetni, ahogy a tenger hullámai a szikláknak vetődnek. Egyszerűen lélegzetelállítóan varázslatos látvány. - Biztosan nem lesz rá szükséged? – anyám hangjában érezhető az aggodalom. Természetesen nem vághatom rá, hogy fogalmam sincs, mivel azt sem tudom, hogy milyen tárgyaim lesznek és talán lesz olyan alapozótárgyam, amin szükségem lehet rá, de amúgy meg kurvára nem érdekel ez a szak, csak azért vagyok itt, hogy ne mondjátok, hogy a lábam lógatom. - Anya, Eric tudja mi kell neki! – véd be Naomi rögtön, s mosolyra húzódik a szám. Odalépek a húgomhoz és megsimítom a fejét. Már nem borzolom úgy össze a haját, mint mikor még kicsik voltunk, mert nem akarom, hogy leordítsa a fejem, hogy tönkreteszem a frizuráját. A lányokkal óvatosan kell bánni ebben a korban. - Persze, felkészült vagyok – értek egyet a húgommal, s alig tudom eltüntetni azt a sunyi vigyort az arcomról. Én és a felkészültség. Ha! Mesélj még! - Jó, pakoljunk – nyugtázza a dolgot a nő, akinek az életemet köszönhetem. Odalép az első táskához és kibontja a zárat rajta, míg én mindössze suhintok egyet a pálcámmal és minden a helyére kerül. - Tudom, hogy azt akarod, hogy minl tovább itt maradjatok, de nem kell muglimódszerekhez folyamodni. - Tudom, Eric csak ez olyan nehéz... – anyám hangja elcsuklik, mire összehúzom a szemöldököm. - Miért nehéz? Az elmúlt hét évet a Roxfort falai között töltöttem, semmi sem változik, mindössze a helyszín. - De Naomira ki fog innentől vigyázni? - Tudok vigyázni magamra, anya – szól közbe a húgom, aki mellől egy lépést nem mozdultam az utóbbi percekben. Nehéz lesz elengedni, hiszen ő a legfontosabb a számomra. - Minden rendben lesz, nagy lány már – én magam sem hiszem el, hogy tényleg elszakadok tőle. Mindig is nagyon közel álltunk egymáshoz és az első pár Roxfortos évemben sem volt mellettem, ám akkor még kisebbek voltunk. Nem tudtuk felfogni, hogy mennyit jelent számunkra a másik. Legalábbis nekem nem ment. - Mennünk kellene, mielőtt anyát nem tudjuk kimozdítani innen – sóhajt fel Naomi halkan, mire bólintok. Anya arca meglágyul és egy szoros ölelést ad, amihez hamar csatlakozik a szőke ciklonom is. - Vigyázzatok magatokra – súgom oda neki, s még így állunk pár percig, mire erőt veszünk magunkon és egyedül hagynak. Percekig csak állok ott az ajtót bámulva, meghatódva, s arra várok, hogy visszajöjjenek, de nem fognak. Hivatalosan is kezdődik a nagybetűs élet.
Ha tükörbe nézek
Szőke haj, kék szemek, csábos mosoly, sötét szemöldök, picit elálló fülek. Minden jóba kell valami rossz, hogy létrejöjjön a kontraszt, ami által az ember sebezhetővé, emberivé válik, s amitől vonzónak hathat mindenki számára. Senki sem akar egy tökéletes férfival együtt lenni, mert akkor attól félnek, hogy nem tudnak eleget nyújtani. Amúgy annyira túlzottan magas sem vagyok a 178 centimmel, de alacsony sem. Pont az átlag, de ezt szépen egyensúlyozom a kigyúrt felsőtestemmel, a bicepszemmel. Ja meg a mosolyommal, mert az nagyon fontos. Nyilván mindenki a mosolyt nézi meg először, nem? Persze, hogy nem. Ez egy bullshit. Testemet nem borítják semmilyen tetoválások és testékszerek. Ellenük vagyok, de attól még másokon tetszenek. Az Akadémia falain kívül pedig próbálok úgy öltözködni, hogy az emberek felfigyeljenek rám.
Családom
Édesapám
Maurice Briggs - mágiaügyi miniszter - mostanában felhős a viszonyunk, nem értünk mindig egyet a másikkal
Édesanyám
Penelopa Briggs - a legédesebb nő, skit hátán hordott a föld
Testvéreim
Naomi Briggs - a kicsi húgom, aki a szememben sosem fog felnőni, s akit mindig védelmezni fogok
Párkapcsolat
Sapphire Rayne-Avery - ugyan még nem sikerült teljesen elhódítanom, de nagyon különleges helyet foglal el a szívemben
Apróságok
Amortentia
vanília és anyám parfümje
Mumus
Szeretteim halála
Edevis tükre
Sapphire-ral az oldalamon két gyerkőccel, a szakmámban sikeresen állok tíz év múlva.
Hobbim
Edzés
Elveim
Mindig oda kell figyelni, hogy kik vesznek körül, hiszen bármikor könnyedén hátba szúrhatnak.
Amit sosem tennék meg
Hagynám el Naomit.
Ami zavar
Amikor azt hiszik az emberek, hogy egymás háta mögötti beszéléssel mindent meg lehet oldani.
Ami a legfontosabb az életemben
Naomi
Ami a legkevésbé fontos számomra
Tanulmányok, apámnak hála bárhová bejutok.
Amire büszke vagyok
A származásom. Őszintén úgy gondolom, hogy nagyon szerencsés fickó vagyok, s ezt a családomnak köszönhetem.
Ha valamit megváltoz- tathatnék
Nem fordulnék mindig apám ellen tinédzser koromban a lázadásom jeléül.
Így képzelem a jövömet
Életem végén egy békés kis angliai faluban szeretnék élni, mindentől elzárva életem szerelmével.
Őszintén szólva eléggé meglepett, hogy valakinek is eszébe jutott megírni ezt a karaktert. Nagyon reménykedtem benne már akkor, amikor Richarddal felraktuk a canonok közé, hogy esetleg megakad rajta majd egy szempár, mert hihetetlen potenciált láttam benne azzal a családdal, amilyen az övé is. Persze ezzel bármilyen irányba el lehetett menni és nagyon örültem, hogy te ezt az utat választottad. Nagyon tetszett, hogy nem akartál egy kiállhatatlan, bántalmazó Ericet írni, akinek mindent szabad pusztán azért, mert az apja a mágiaügyi miniszter, hanem egy olyan mardekáros srácot kaptunk, akinek ugyan a mágiaügyi miniszter az apja és ő szereti ki is használni a hírnevet, amit ezzel kap, de nem ez befolyásolja az életét, hanem egy önálló jellem és karakter. Már csak a foglalók vannak hátra és mehetsz is partnereket keresni!
