gyöngy és kristály a padlata

Péntek este nincs nagy nyüzsgés a klubhelyiségben. Mindenki erre a napra várt hat napon keresztül, elvégre az a cél, hogy az ember jól kitombolja magából az egész heti fáradozást és a felgyülemlett stresszt, amiből hogy őszinte legyek, bennem is van nem kevés, de... Igen, van egy de, mint általában a tündérmesékben. De én nem szeretem a bulizós társaságot, és egyébként is van egy jó könyvem, ami csakis arra vár, hogy felcsapjam végre, és a sorok közé rejtett világ magába szippanthasson. Nincs is ennél felemelőbb érzés. Már előre belegondolva is érzem, hogy a szavak és a mondatok ide-oda dobálnak a történet viharok tengerén, és én csak evezek, evickélek minél beljebb, a nyílt víz felé.
Nem akarok partot látni, nincs szükségem pénteken is a kötöttségekre, ám pont, amikor ledobnám az egyik asztal mellé a táskámat, megpillantok egy könyvlapokat pörgető lányt, aki még csak arra sem hivatkozhat, hogy RBF vagy RAVASZ vizsgája lesz idén. Mire fel hát, hogy túlszárnyal engem, a nagy betűs STRÉBERT a hétvégi tanulásban? Gina Accipiter, harmadév. A táskám földet ér, én pedig mellette foglalok helyet.
- Ennyire még én se vagyok megrögzött prefektus és ügyeletes stréber, tedd el azt a könyvet. - ami nem mellesleg ötödéves. Mi a fészkes fene folyik itt, és én miért nem tudok róla? Itt kérem szépen bajok lesznek, ha ezt most nem magyarázza el nekem valaki. Még Ginával is beérem, pedig neki azért nem kellene semmit sem adnom a szavára - a jelenlegi helyzet alapján legalábbis.

Szeretem a griffendéles kubhelyiséget. Egyszerűen imádom a színeit, a kényelmes fotelokat és kanapékat, a rendkívül tágas közösségi tereket, de leginkább a függönyök tetszenek. Lenyűgöző, ahogy látszik az anyagban, miként szőtték egybe szálanként a vörös-arany színekben pompázó szövetet, és a hanyag mégis elegáns esése is képes minden egyes alkalommal lenyűgözni. Ezt a szépséget először egy hasonló pénteki napon vettem észre. Csak annyi a különbség a két nap között, hogy most felpörögtem a hét végére, míg akkor szokatlanul fáradt voltam, és csak meredtem önnön magam elé. Talán erre mondják azt, hogy minden rosszban van valami jó.
- Gondolom egy szabad országban szabad olvasni is. - szemforgatva veszem le a legfölső könyvet, ami előtte hever, de mielőtt kinyithatnám, megakad a szemem az órarendjén. Ötödéves, pedig ő nem az. Itt valami nagyon nincs rendjén, de azért belelapozok a jól ismert asztronómia tankönyve, egyenesen a harmincötödik fejezetnél. Hm... Szerettem ezt a tananyagot, de ahogy látom, még nem jutott el idáig. Kizárt, hogy az utolsó témánál tartson. Mondjuk előreolvastam, és a Z Andromedae változók érdekesnek tűnnek. A különféle komponensek fényességingadozása és a héjak fényáteresztő képességének változása is egyaránt érdekes jelenség. A tanár meg remélem, hogy nem rontja el az előadásmódjával az élményt.
- Miért tanulsz amúgy ötödéves anyagot? - végülis így a legtisztább. Ha válaszol, akkor legalább nem kell külön köröket futnom minden egyes tanárnál. Már pedig én nem félek odamenni McGalagonyhoz emiatt... Na jó, talán apával kezdem inkább a sort.

Mindig fura volt nekem ez a csaj, ezért sem kerestem soha a társaságát, de most valamiért mégis leültem mellé. Nem tudom, hogy miért, talán a rögeszmés lapozgatása fogott meg benne annyira, hogy egyáltalán ránézzek, mert egyébként nem egy nagy szépség, és nem az esetem semmilyen téren. Meg hát fiatalabb is tőlem pár évvel így ránézésre, nem rémlik, hogy találkoztunk volna órán. Pedig én amikor lehetséges, belesek a felsőbbévesek óráira is. Nem mindegyikre, nyilván. Vannak nekem is óráim, de egyes tantárgyakból sokkal érdekesebb az, amit jövőre vagy két év múlva fogunk tanulni, ezért nincs mese, ha van egy kis szabadidőm, belesek fejtágítani.
- Barátkozni? Eszem ágába nincs ilyesmi. - na jó, ez a csaj tényleg fura, és ha így haladunk, akkor rövid úton fel fogom emelni méltóságos valagamat, és átülök máshova, lehetőleg minél távolabb, és olvasok. Előtte azonban ki kell derítenem, mi a szarért tanul ennyire.
- Én az okoskodásod "funkcionális logikáját" nem értem. Ha csak szimplán válaszolnál, már rég elhúztam volna innen, de te csak a saját különcségedet ecseteled egyre nagyobb elánnal. Szóval igen... utána hagylak tanulni. - komolyan mondom, letépem az arcomról a bőrt. Nagyon remélem, hogy nincs túl sok hasonló kaliberű háztársam vagy évfolyamtársam. Komolyan, még a hollósok sem tanulnak fölöslegesen magasabb szintű tananyagokat, és nem beszélnek ennyire lesajnálóan az egész diákseregről. Ébredj már fel, nem vagy különleges, csak dilis.
- Értem... Kérd kölcsön valakinek a könyvét, vagy menj el a könyvtárba. Annyi csak, hogy az enyémet felejtsd el, nekem is tanulnom kell. Ellenben a kérdésemre még mindig nem válaszoltál? Mi a Merlin kínja bajod van neked, hogy ötödéves tananyagot tanulsz? - egyre türelmetlenebb vagyok, és ez látszik is rajtam, de haladjon már azzal a szaros válasszal, aztán felejtsük el egymást...

Így utólag belegondolva lehet, hogy egy kicsit bunkó vagyok ebben a helyzetben. Pedig én aztán semmi rosszat nem akarok, csak kicsit felidegesít, hogy én kedvesen meg érdeklődően ültem le mellé, ő nem vevő erre, de azért húzza az időt. Kérlek, mi ebben a logika? Na ugye, hogy abszolút semmi! Hát mondom én... Pedig én tényleg nem ártó szándékkal ültem le. Én valóban nem akartam őt bántani, meg beszólni, ilyenek. De hát erre nem nagyon tudok ésszerű magyarázatot adni, sem nyugodt reakciókat. Már bocs, kislány, de kicsit megszívtad a saját szavaidat, szóval ezzel a későbbiekben majd vigyázz.
Ezek után el is hiszem, hogy elfelejtette. Nem normális ez a csaj, vagy valami nagyon rossz történhetett vele, de hogy ez így nem oké, abban biztos vagyok. Nem azért, mert én annyira az ésszerűség mintaszobra lennék, de akinek van egy kis ép esze, meg tudja állapítani, hogy itt gáz van, és Gina segítségre szorul. Kár, hogy én nem szeretnék segíteni rajta, elvégre vannak tanáraink, akiknek pont az a feladatuk, hogy az ilyen eseteket észrevegyék, és kezeltessék.
- Éppen nincs jobb dolgom, ezért érdeklődő vagyok. Benned sincs sok logika, bennem se keresd, ha kérhetem... - de legalább végre kinyögi a választ, hát Merlin legyen a szabadító, hogy ez már milyen jól esik. Esküszöm orgazmusom lesz most, hogy ezt már tudom. Jah, nem! Más kérdés, hogy baromira nem örülök, hogy egy évfolyamon leszek egy ilyen kis mitugrásszal, de ha Lestrange prof megengedte... Ó, a francos francokat már, még mindig nem kedvelem azt a palit. Emiatt meg aztán főleg nem lesz a szívem csücske.
- Bocs, de nem érdekelnek a buktatóid. Te akartad ezt, vállald a következményeket. - és lám, a hős prefektus szólásra nyitá az vala hatalmas pofáját. De hát ezért tartanak minket prefektusnak, nem? De! - Oldd meg, nekem mennem kell, mert nem bírok ilyen nagy elmékkel egy négyzetméteren tartózkodni. Nem a te hibád, az enyém... További jó tanulást. - igen, határozottan menekülőre fogom a figurát, de előtte még visszarakom a helyére a könyvét. Azért annyira gonosz nem vagyok, mint ahogy most beadtam. De Ginának is jobb, ha megtanulja, az ötödév nem olyan, mint a harmadik. Itt már nem csak a lexikális tudás számít, hanem az is, hogy gondolkodjon az ember ésszerűen. Szóval sok sikert, Gina Accipiter!