Murphy MacNamara

"When I discover who I am, I’ll be free..."

Nem: Nő

Kor: 17 év

Vér: Arany

Születési hely: Baile Átha Cliath (Dublin)

Iskola/ház: Hugrabug

Munka: -

Családi állapot: Egydülálló

Patrónus: Orka

Pálca: Vörös bodza, augurey toll mag, 13 és ¼ hüvelyk

Amit szeretnek bennem

Eleven vagyok, segítőkész, és őszinte. Ezeket szokták leginkább kiemelni, bár annyira nem meglepő, ha valaki nem lett könyvmoly egy olyan családban, mint az enyém. Szeretetteljes környezetben nőttem fel, ezért megbecsülöm a barátaimat, és hallgatok a tanáraimra. Nem kell félteni, ha arról van szó, hogy megvédjem magam, viszont senkit sem provokálok szándékosan, és a csínytevésekben sem járok az élen.
Ha a függetlenségemről van szó, határozott a fellépésem, viszont nehezen hozok meg egyszerű döntéseket. Ami nem annyira számít, abban szimplán a legkönnyebb utat választom, a bonyolultabb kérdéseknél viszont előfordul, hogy leblokkolok. Jól tanulok, de leginkább azért, mert érdekel a tananyag, és figyelek az órákon, így egyszerűbb a teszteket is kiválóra megírnom.
Tapintatos vagyok, könnyen észreveszem mások érzelmi vívódásait, és változásait, ha tudok, segítek, ha nem, azt is könnyen elfogadom. Minden rám bízott titkot gondosan megtartok, nem szeretem a pletykákat, akár én vagyok a tárgya, akár bárki más. Általában nyugodt vagyok, nehéz kihozni a sodromból, bár van egy-egy gyenge pontom, amire egyből ugrom.
Szeretek beszélgetni másokkal, de szabadidőmben azokat a dolgokat preferálom, amiket egyedül csinálhatok, legyen az a futás, vagy a zene. Barátsággal közelítek másokhoz, és nyitott vagyok, viszont szükségem van a térre, és az egyedül töltött időre. Amennyire kifelé figyelek a környezetemre, annyira igénylem a befelé figyelést. Könnyen bocsátok meg, akár sokadszorra is, nem vagyok képes haragot tartani, kitartóan hiszek az emberi jóságban, és abban, hogy bárki megérdemelhet még egy esélyt.

Ami zavar bennem másokat

Döntésképtelenségem sokszor hoz kellemetlen helyzetbe, mert a kérdéses pillanatokban képes vagyok teljesen leblokkolni. Amennyire határozatlan vagyok egyes dolgokban, annyira képes vagyok másban megmakacsolni magam. Ha valamit a fejembe veszek, annak úgy kell történnie, lebeszélni róla szinte teljesen felesleges próbálkozás. Talán beszédem is kissé szabados, bár igyekszem már odafigyelni a szóhasználatra.
Kritikus vagyok, bár nem csak másokkal, önmagammal is. Sok dologgal nem vagyok elégedett magamban, kezdve az állandó bizonytalanságommal. Ráadásul nagyon könnyű elterelni a figyelmem, ha éppen nem koncentrálok megfelelően, csapongó természet vagyok.
Ha nem alszom eleget, akkor nagyon nehézzé válik a természetem, olyankor semmivel se vagyok elégedett, és előtör a cinikus oldalam. Általában egy kávé nagy segítség tud lenni. Türelmetlen vagyok, ha valamire szükségem van, vagy szeretnék, azt azonnal és abban a pillanatban, a várakozás elviselhetetlen számomra. Hajlamos vagyok túlzásba vinni az egyedül töltött időt, és kissé magányossá válni.

Életem története

- Murphy MacNamara! - Ahogy felolvasták a nevem, a gyomrom görcsbe rándult, de végül kénytelen voltam felsétálni a pódiumra, és leülni a székbe, hogy a fejemre tehessék a teszlek süveget.
A szívem úgy kalapált, mintha kilómétereket futottam volna, pedig csak néhány métert tettem meg, azt is elég lassú tempóban. Mindenki azt mondogatta, ugyan, nincs mitől félned, ez nem a RAVASZ! Nos, azért meghatározóan a következő hét évem szempontjából legalább, meg aztán egész életemben fogják kérdezgetni, ha szóba kerül, hol is végeztem.
- Hová is tegyelek… - A fejemben visszhangzó hang furcsa volt, de csak egy egészen kicsit.
- Nekem kellene megmondanom? - Kérdeztem vissza tanácstalanul. Azt hittem, hogy ez amolyan felsőbb hatalomként meghatároz, és útbaigazít valamerre.
- Tőled is függ, hová illesz be, mit szólnál a Griffendélhez?
Kirázott a hideg a felvetésre, a két bátyám is ott ült az asztalnál, és bár imádtam őket, nemigen tudtam azonosulni azzal, hogy folyton bajba keveredtek. Mindenki annyira elevennek, zsizsegősnek tűnt, mint a meggyújtott tüzijáték a kilövés pillanatában, mégis hogyan illenék egy ilyen társaságba?
- Akkor inkább a Mardekár?
- Mégis hogyan boldogulnék a sok sznob között? - Fel akartam nézni a telek süvegre, de fizikai képtelenségnek tűnt.
Tényleg ő tudja a legjobban, milyen utat kellene bejárnom az itt töltött idő alatt? A vonaton mindenki izgatott volt, bár Devin azt mondta, hogy ha valakinek tíz percen belül nem mondják meg, hová való, akkor azonnal küldik is haza, én pedig nem szerettem volna szégyenszemre haza kullogni… vajon mennyi idő telt el? Már meg volt ez tíz perc?
- Nem maradt sok választásunk, a Hollóhát talán megfelelő volna, nem vagy buta lány!
- Ennyi elég hozzá? Nincsenek tesztkérdések, amiknek meg kellene felelnem, vagy valami beszélgetés, amiből kiderül, milyen a jellemem, mit rejtegetek a világ elől?
Mindenki úgy írta le a házakba való beosztását, mint valami hatalmas megvilágosodást, ahogy beszélgettek a süveggel, és végül ráébredtek, hová valóak. Én eddig csak arra jöttem rá, hogy igazán egyikbe se, vagy éppenséggel bármelyikbe. Talán a legjobb lenne, ha a következő hét évet ebben a kényelmetlen faszékben tölteném…
- HUGRABUG! - A teszlek süveg hangos kiáltása, majd az azt követő taps ébresztett fel gondolataimból, és egy pillanatra nem is nagyon tudtam, merre induljak.
Majdnem annyira bizonytalan voltam az asztal felé menet, mint mikor fellépdeltem a székhez. Végig pillantottam az örömteli arcokon, pedig még azt sem tudták, hogy ki vagy mi vagyok, mégis kedvesen fogadtak. Devin és Riley persze nagy “L” betűt formáztak az ujjaikkal a homlokukon, igen, határozottan nem lettünk volna egy házba valóak.

- Elsősök nem jelentkezhetnek, a repüléstanból még nem tartanak azon a szinten! - Megforgattam a szemeimet a felsőbb éves szavaira, mind tudjuk, hogy tettek már kivételt.
- Köszönöm az aggodalmat, de öt évesen ültem először seprűn, nem a tegnapi órán. - Kezdtem el összefogni hatalmas loboncom, hogy ne zavarjon játék közben.
- És mégis melyik pozíciót akarod megpályázni? - Szinte sütött a megvetés a hangjából.
- Bármelyiket. - Vontam meg a vállam.
Látszott a tekintetükön, hogy mit gondolnak, a szülei sikerei miatt nagy a szája, azt hiszi, hogy ez bármit is jelent az iskola falai között. Pedig szó sincs róla, bármennyire szerettem a szüleimet, az igazság az volt, teljesen mindegynek éreztem, milyen poszton játszom. Bármelyiket tudtam olyan szinten csinálni, mint egy diák, de mivel különösebben nem kötött le néhány percnél tovább, így nem ragaszkodtam semmihez sem. Ha értenék a szavak mögötti jelentést, nem lenne okuk megsértődni, de ugye az azt feltételezné, hogy két percnél tovább kellene gondolkodniuk.
- Ha ilyen nagyra van magával, a Mardekárba kellett volna kerülnie, ott biztosan szót értene a bunkókkal, és egyből csapatkapitány lehetne a háttere miatt… - Visszafogott hang, de éppen csak annyira, hogy azért halljam. Fel akarnak húzni? Ennél több kell, hogy megsértsenek, vagy elkergessenek, muszáj megírnom anyáéknak, hogy bekerültem, különben egész nyáron külön edzéseken vehetek részt, hogy jövőre sikerüljön. - Rendben, akkor játszol mindenhol tíz percet! Aztán meglátjuk, tudsz-e annyira teljesíteni, mint azt gondolod magadról! - Tapsolt hármat, és felálltak a csapatok.
Mit mondhatnék? Generációkra visszamenőleg tudnék felsorolni kviddics legendákat a családból, ez számukra nem munka, vagy szórakozás, esetleg sport, ez az életük, vagyis szerintük az életünk. Tudtam annyira teljesíteni, mint amit gondoltam magamról. Már az első évben bekerültem. Megírtam anyának, és azon a nyáron csónakázhattam nagyapával, és csak horgásztunk a külön edzések helyett.

Szinte fájt a tüdőm, ahogy a hideg levegőt kapkodtam futás közben, de fel se merült bennem, hogy lassíthatnék. Olyan lendülettel érkeztem, aminek segítségével félrelökhettem a nálam sokkalta nagyobb fiút, aki az öcsém felett állt.
- Al, menj innen! - Kiáltottam rá, és láttam, hogy nem akar, azonban felmérve a szituációt, tudja mit kell tennie. - Ne merj még egyszer hozzáérni, Kyle! - Inkább emlékeztettem egy macskára, aki épp felfújja magát, mint egy emberre, aki verekedni készül.
- Azt szeretnéd, hogy inkább hozzád érjek? - Nevetett, ahogy feltápászkodott, és felém lépett.
- Nem lesz rá alkalmad! - Rúgtam felé némi sarat, majd ismét futásnak eredtem.
Nagyobb volt nálam, erősebb, és ezért eszem ágában se volt szemtől szemben kiállni vele. Nem így, és nem most. Egy napon biztosan még több kellemetlenséget fog okozni, akkor talán a pálcámat is használnom kell. Most azonban elég volt, hogy sokkal gyorsabb vagyok nála, és a tavaszi esőzések miatti csúszós talaj vele ellentétben nekem meg se kottyant. Olyan gyorsan szedtem a lábaimat, szinte úgy éreztem, mintha seprűn ülve repülnék. Átugrottam a köveket, és a rengeteg felé vettem az irányt, akárcsak az életem múlott volna rajta. Meglehet így volt, számtalan rémtörténet keringett Kyleról, jó párat kénytelen voltam elhinni.
- Nem futhatsz el mindig, hülye hippi ribanc! Úgyis megtalállak még!
A hangján hallottam, hogy kifulladt, és kénytelen megállni az erdő szélén, én viszont nem lassítottam. Tökéletes volt a terep, a korhadt fák között szlalomozva, köveken és gallyakon át, a patakig. A tüdőm fájt, látszott a leheletem, ahogy kifújtam a levegőt, a testem reszketett, de hogy a hidegtől, vagy a jótékony fáradtságtól? Nem tudtam, csak azt, hogy épp elég, ha addig szem elől téveszt, amíg Devin és Riley el nem beszélget vele, néha nagyon is jól jön, ha az embernek vannak idősebb testvérei.

Türelmesen álltam a tanári asztal mellett, amíg vissza nem tért a professzor, nem szerettem volna feleslegesen zavarni, és egyébként is ráértem. Aztán letettem a kezemben tartott papírokat, rajtuk a gyöngybetűkkel írt házidolgozattal. Közel állt hozzám a téma, épp ezért a kelleténél talán kicsit vaskosabb volt a kupac, de nem tudtam megállni, és csak egyet választani a témákból.
- Elnézést kérek professzor, de mind a három témát megírtam, mert olvasás közben annyi érdekességre bukkantam a golgotavirágról, de az illatos ruta és a homokfa is lebilincselő volt. Nem kell mindet elolvasnia, biztos sok dolgozatot kell javítani, csak nem tudtam választani, melyik sikerült a legjobban…
Rajzokkal díszítettem, és kis megjegyzésekkel, miközben összehasonlítottam a fellelhető forrásokat róluk, sokszor voltak más-más információk. Aprólékos munka volt, de szerintem nagyon megérte, hiszen rengeteg új dolgot tanultam, amik később hasznosak lehetnek. Szerencsére nem okoztam vele gondot, csak megdicsértek szorgalmamért, pedig ez nem olyan magamra erőltetett dolog volt, én tényleg élveztem csinálni.
- Ha ennyire élvezed, hogy ilyen tudálékoskodással a tanárok kedvence lehetsz, a homlokodra kellene rajzolnod egy hollót, és a kis barátaiddal lógni! - A folyosón álló lányok arca nem tűnt épp elégedettnek, pedig tudtommal semmi közünk nem volt egymáshoz. - Miért kellett felhívnod a figyelmét a beadandóra, ráadásul mindet megírtad? Talán belezúgtál a professzorba, vagy mi? - Összenevettek, mintha ez olyan nagy poén lett volna.
- Csak annyi dolgotok van, hogy a ti dolgozataitok jobban sikerüljenek, és akkor máris a tietek lehet. - Vontam meg a vállam, majd a kezemben tartott könyveket magamhoz szorítva elsétáltam mellettük.
Még szinte hallottam, ahogy elhordtak mindennek, de miért pont az ő véleményükre adtam volna? Ha egy órát rászánnak az életükből, éppen megfelelő dolgozatot tudnak beadni, ha ennél kicsit többet, akkor kiváló osztályzatot is szerezhetnek. Nem az én hibám, hogy képtelenek belátni, az iskolába tanulni jöttek, nem lánybandát alapítani, és aztán csak szórakozni.

A Szükség szobája egy olyan varázslatos hely, ami olyan alakot ölt, amire épp szükségünk van. Számtalanszor elhaladtam már előtte, de aznap azt hiszem annyira szükségem volt valamire, hogy megjelent az ajtó, én pedig nem haboztam belépni. Csak egy apró szoba volt, ablakkal a rengetegre, pedig oda biztosan nem néz ez a szárny, a közepén pedig egy kopott zongora. Öregecske, kissé poros, de csodaszépen szólt, amikor lenyomtam az egyik billentyűt.
A talárom ujjával töröltem le, majd leültem, és játszani kezdtem. Semmi értelme nem volt annak, ahogy lenyomkodtam a billentyűket, nem egy létező darab volt, csak a magam szórakoztatására játszogattam. Elképzeltem, ahogy futnak nagyapa lovai a legelőn, hogy annak milyen hangja lenne, vagy amikor anya áll az ablakban, kifelé figyelve a játszó gyerekeit. Olyan ismerős dallamok voltak, és a hangok csengése egy pillanat alatt megnyugtatott.
Mit kellene csinálnom a következő másfél évben, hogy rájöjjek, mit akarok csinálni aztán a következő évtizedekben?
Válasz persze nem érkezett, így csak a kottartatónak támasztottam a fejem, és beszívtam a lakkozott fa, és a por szúrós illatának furcsa keverékét. Talán csak itt kellene maradnom, ebben a kis szobában. Erre lenne szükségem...

Ha tükörbe nézek

Akkor réz vörös, göndör tincsek azok, amiket először meglátok. Állandó ágálásom miatt azt hihetik egyesek, hogy nem szeretem a színét, pedig nagyon szépnek találom, egyszerűen zavar, ha valaki szimplán ennyi alapján megítél. Bőröm kifejezetten halvány, arcomon megszámlálhatatlan szeplővel. Devin és Riley egyszer meg akarták számolni, ezért filccel elkezdték összehúzgálni őket, hogy nehogy egyet is kihagyjanak, nos anya nem volt elragadtatva utána a látvánnyal. De azt kell mondjam, kilencszáztizenkettőnél több szeplőm van.
Alkatom apától örököltem, nyúlánk vagyok, kezeim és lábaim is hosszúak, talán pont ezért elég gyorsan tudok futni. Kifejezetten hajlékony vagyok, már gyerekkorom óta táncolok, ami meglátszik lábizmaimon, és testtartásomon, ha nem figyelek, akkor is kecsesen járok. Szemeim szürkés zöldek, de csak egészen közelről látszik, hogy nem egészen egyforma árnyalatúak, a jobb oldali kicsit zöldebb. Arcom ovális, vonásaim puhák, de határozottak.
Ruhák terén sokáig hordtam a testvéreim kinőtt ruháit, így elég sokáig inkább fiúsan öltöztem. Manapság már majdnem érdekel a divat, de a kényelem az elsődleges szempont, a legrövidebb szoknyám az egyenruha része. Előbb nyúlok egy kinyúlt pulcsiért, mint egy koktél ruháért.

Családom

Redmond MacNamara (48) - Akárcsak anya, apa is profi kviddics játékos volt, manapság régi csapata a Ballycastle Bats edzője. Sokat dolgozik, de a családra mindig szakít időt, a vasárnapi közös ebéd szent számára is. Mindig igazságos, és igyekszik elsimítani az esetleges vitákat, akár a testvéreimről, akár anyáról legyen szó, ha ez nem működik, akkor ötletes versenyeket talál ki számunkra. Igazi apa-figura, aki bátorít, vigasztal, megnevettet, és mellettünk áll, attól függ, mire van szükségünk.

Riona MacNamara [née. Moran] (51) - Igen, az a Riona Moran, aki a ‘94-es bajnokcsapatának egyik hajtója. Mit mondhatnék? Három generáció óta kviddicsezik a családom, anya se volt kivétel, nagyapáék nagyon büszkék voltak, mikor beválasztották a válogatottba. Apával is a kviddics pályán ismerkedtek meg, bár akkoriban ellenfelek voltak. Jó a kapcsolatunk, ha a főzésről van szó, vagy családi eseményekről, de a sport után nem tudok annyira lelkesedni, mint ő, így előfordul, hogy nem értjük meg egymást. Ő a kamaszkornak tulajdonítja ezeket a hullámvölgyeket. Szeretnék egyszer olyan határozott és erős lenni, amilyen ő is, de ezt olyan távolinak érzem. Manapság a család birtokán segít a nagyszüleimnek, mert több lovat is tartunk, valamint egy hatalmas ültetvényt kell gondozni. Szerintem elégedett az életével, de apának is sok tanácsot ad, valamint felügyeli Brian edzéstervét.

Három bátyám (Brian, Devin, Riley), és egy öcsém (Alroy) van, szóval mint egyetlen lány mindig királykisasszony lehettem. Ja persze, egy másik családban minden bizonnyal, itt azonban inkább amolyan testvéries csipkelődés a jellemző, meg a birkózás. Brian már profi kviddics játékos, nincs sokat otthon, de ha úgy adódik, mindig elmegyünk a meccseire. Devin és Riley ikrek, végzősök a Roxfortban, néha szeretném letagadni őket, azonban a tanárok nagyon is jól tudják, hogy egy család vagyunk. Alroy viszont maga a cukiság… vagyis volt, amíg el nem kezdett járni, azóta inkább ördögfióka, és ahhoz képest, hogy még csak negyedikes, elég sokszor ült már büntető munkán. Na, és persze mind apa világosbarna, kissé göndör fürtjeit örökölték, csak én vagyok vörös, mint anya.

A 6 éves hermelin, akinek kedvenc elfoglaltsága a délutáni szundi, és a bújócska. Bundája szinte teljesen fehér, csak a szemei körül vannak barna foltok, illetve a farka végén, apa szerint hasonlít rám, mert olyan, mintha ő is szeplős lenne.

Apróságok

Kamilla, zsálya, és az otthoni öblítő, a reggeli palacsinta, a régi papír összetéveszthetetlen aromája, és Lady Morticia bundájának keveréke.

Hogy csalódást okozok a családomnak, és emiatt szomorúak lesznek.

A tükörbe nézve azt látom, hogy az akadémiai jelentkezési lapon bejelölöm, melyik szakra szeretnék menni, de bármilyen közel is hajolok, sose látom tisztán a választ.

Szeretek sütni-főzni, a családi vacsorák alkalmával sokszor segítek anyunak és a nagyinak, apa pedig egyenesen imádja az epres pitém! Közel áll hozzám a zene, nagyon szeretek énekelni, sokszor saját dalokat, vagy ír népdalokat énekelek, játszom zongorán és gitáron is, bár utóbbit csak autodidakta tanultam. A sportok közül a terepfutás, abból is a hosszútáv az, amit a leginkább szeretek, főleg a természetes környezet miatt. Na és persze a tánc! Mint vérbeli ír lány, elég sokat táncolok otthon, és ha alkalmam van rá, máshol is persze, bár a néptánc a nagy szerelmem, a modern táncok se okoznak nehézséget, kiváló a ritmusérzékem.

Arccal a nap felé, ha elesel, elég csak felállni, aztán mehetsz tovább. Nincs lehetetlen, csak tehetetlen. A gondatlanul kimondott szavak képesek megsebezni másokat.

Sose ártanék olyannak, akit szeretek.

Nem szeretem, hogy a kinézetem miatt folyton Weasly-nek néznek, mintha azt ennyire egyszerű lenne meghatározni. Utálom, ha valaki pletykál, és kibeszél másokat a háta mögött, de aztán jópofizik szemtől szemben. A legjobban azonban azt ki nem állhatom, hogy képtelen vagyok elmondani a családomnak, ami a szívemet nyomja.

Mindig első a család!

A családomon kívül megfelelni bárkinek.

Nyereg nélkül meg tudok ülni szinte bármit!
Ha gyógynövényekről van szó, jobb vagyok, mint egy kézi határozó.
Láttam már tündér rajzást.

Már gyerekkoromban szólnék, hogy nem igazán érdekel a kviddics...

Annyi minden érdekel, hogy nem is tudom mi tenne boldoggá… a növények, az aurori pálya, vagy a pálca készítés? Bármelyik is legyen, azt tudom, hogy ha a kviddicset választom, az sose tesz majd olyan boldoggá, mint a családom többi tagját.

A pálcáját apai nagyapjával készítette, ez amolyan családi hagyomány. Murphy déd- és ükapja még pálcakészítők voltak, akik számtalan ír varázslónak készítettek varázspálcát, igazi ír hozzávalókból. Bár manapság már nem üzemeltetnek üzletet, Finnian MacNamara minden unokájával közösen készíti el azok pálcáját.
A vörös bodzát azért választotta, mert annak törzse vörös és bézs árnyalattal keveredik, így  egy különleges, foltos pálca alapot létrehozva, ami illik unokája összetett jelleméhez. Rugalmas és hűséges pálca, amivel precíz varázslatokat lehet végrehajtani, csak a tulajdonosának engedelmeskedik. Magja pedig ír főnixtoll, amit ritkán használnak magként, mert sokáig azt hitték a madár éneke előre jelzi a halált. Ezt manapság már megcáfolták, de akárcsak az augurey, a pálca is reagál az esős időre, ilyenkor sollak könnyebb használni, erősebb varázslatokra képes.