Már szürkült és épen a tótól jöttem vissza, mikor belém kötött pár nagyobb hetedikes srác. Utálatosan viselkedtek velem és gúnyolódtak rajtam, amit nem tűrtem el. Ha hagynak, akkor én is hagyom őket, de körbe zártak nem engedtek elmenni és mikor át akartam törni egymás elé löktek. Egy öklöst is a gyomromba bekaptam. Alig álltam meg a fájdalomtól a lábaimon, így rogytam térdre. Az egyik karommal ösztönösen a fejemet védtem a másikkal, pedig próbáltam elővenni a pálcámat. Hirtelen felindulás volt és csúnyán végződött. Mert ketten a rémdenevér rontásom miatt menekültek el. Míg az utolsó sípcsonton rúgott még egyszer, mielőtt ő is tovább állt volna. -Ictus Vulneris. A dühös önvédelem, vezetett el odáig, hogy egyvarázslattal egybekötött pálca suhintással egy vágást jöjjön létre a tenyerén. Őrült módjára elkezdett üvöltözni a fájdalomtól. Amennyire tudtam összeszedve minden erőmet el siettem az ellentétes irányba. Az üvegházaknál álltam meg és fújtam ki magam. Az egyik ház falának dőltem és sírtam. Halkan némán peregtek le az arcomon a könnyek. Nem láttam semmit. Fájt a lábam. Szörnyen éreztem magam, mert nem tudtam megvédeni magam. Hagytam, hogy megüssenek és megrúgjanak és csúfot űzzenek a nevemből és az életemből. Kabátom ujjába töröltem meg nedves arcomat. Már a nap utolsó sugarai eltűntek a horizontról, mikor már a jobb lábamon se bírtam megállni, így a jég hideg földre huppantam le. Úgy folytattam a magamba mélyedést. Spicli lennék, ha beköpném őket? Egy olyan, akit a mardekáros hierarchiai rendszer még inkább kirekesztene, mint ahol most vagyok. Vajon mit kellene tennem? Az egyiket csúnyán megsebeztem, de tudom megérdemelte a másik kettő is. Anyu mutatta meg még tavaly nyáron a rémdenevér rontást. Vacsora idő volt, de nem akartam, hogy lássák mások a vörös szemeimet. olvastam egy gyógymódot arról, hogy van egy növény amelyik a vörös, duzzadt szemek ellen kiváló. Így nehezen fel tápászkodtam és elindultam a körbenézni hát ha megtalálom. Óvatosan néztem körbe az üvegházakban apró fény gyúlt a pálcám végén. Sántikálva lépegetem, néha húztam is a fájó lábamat. Félhomályban egyedül kissé ijesztő itt járkálni, úgy hogy tudom, hogy nem is szabadna talán Neville bá növényeit bántanom. Leültem egy kis zsámolyra. Bal lábamat nem hajlítottam be. Eloltottam a fényt és újra a sötétbe és a mély letargiába burkolózott Perselus Potter lettem. - Mekkora idióta vagyok.- mondtam ki hangosan a szavakat pár pillanattal később az egész teret fény ár töltötte be. Szemeimet mely már a sötéthez hozzá szokott becsuktam és kezeimet az arcom elé tettem, mint a kisbabák, akik elhiszik azt, ha ők nem látják a másik, akkor a másik sem látja őket. Legyen Neville bá, csak legyen Neville bá itt, ha kinyitom a szemem.
Vendég
Pént. Ápr. 10, 2020 5:16 pm
Neville x Albus
Mit számít egy hosszú és fárasztó nap, ha az estét egy forrócsokival ünnepelhetjük meg? A vacsoránál általában ellenőrizni szoktam, hogy mindenki a helyén van-e, eszik rendesen, stb. Lehet ez valami elcseszett apa figyelő, de tényleg érdekelni szokott. Hogy ez mégis kiket érint? Három kis muskétást, a fiamat, a lányokat és a keresztfiamat. Na jó, újabban már Williamre is odafigyelek, mint a legkisebb Longbottomra. És ha valami nincs teljesen rendjén, akkor bekapcsol az apasziréna. A vacsi nyugodtan és eseménymentesen telik el, miközben az asztalnál ülők társalgását hallgatom. Még igazából azon is hosszasan elgondolkozok, hogy Albus vajon miért nem érkezett meg a vacsorához, de elég nagy fiú már, hogy eldöntse. A naiv énem azt mondaná, hogy csak sok a lecke, biztos valami beadandót alkot. Míg a parásabb énem azt visszhangozza a fejemben, hogy valami akkor sem stimmel. Hogy mindebből mégis melyiknek hiszek? Nem tudom. De ami azt illeti, egyhamar nem lendülök túl rajta. Jóllakottan nyújtózok egyet a széken, miközben többek rosszalló tekintettel pillantanak el felém. Bocsánatkéréssel tápászkodok fel és megragadom a bögre forrócsokim és egy tányér sütit, hogy nyugodtan eloldaloghassak. Mielőtt azonban még végleg a szobámba vonulnék vissza, eszembe jut egy apróság, amit teljesen elfelejtettem. Az üvegházaknál hagytam egy újságot, amit bizony el akartam olvasni. Úticélom ezúttal megváltozik és az udvar felé vágok át a folyosókon. Az első, amit észreveszek, hogy már megint garázdálkodik odabent valaki. Esküszöm, hogy legközelebb estére lezárom mindegyiket és senki nem fog bemenni a tudtom nélkül. Ha a diákok azt hiszik, hogy ez vicces, akkor azt kell mondanom, hogy rohadtul nem az! Az újság helyett immár abba az épületbe lépek be és egy nebuló kobakját igyekszem megpillantani. Ahogy a félhomályban kiszúrom, arcul vág a felismerés: Albus! De hát ő mit keres itt? Nem kell hozzá pálca, hogy az annyira ismerős sziluettjéből egyértelműen őt véljem felfedezni. Halkan sétálok oda hozzá és guggolok le vele szembe. - Te mit keresel itt? - kérdezek rá halkan és óvatosan. Nem kerüli el a figyelmem a fájdalmas grimaszba torzult arca sem. - Nem is vacsoráztál? - újabb értetlen kérdés, de lassan összerakom a képet, hogy okkal nem lehetett esetleg a vacsoránál. Ha pedig nem házit írt, akkor bajba keveredett. - Mi történt veled? Minden rendben?
Vendég
Szer. Május 13, 2020 6:19 pm
Godfather & Albus
Bajban vagyok-e még?
Ha létezik valami nagyobb erő, ami irányítja a létünket. Hálás vagyok neki, hogy a keresztapám hangját hallom meg. A kérdése jogos, mit keresek itt. Valami elrágcsálható gyógynövényt, ami fájdalmat csillapít. Nem tudtam, ijedtem mit válaszolni. Sírás elfojtó hüppögést produkáltam felé. Nemlegesen megrázom a fejem. Nem voltam vacsorázni sem. Kinyitom a szemeim és az arcom elől is elveszem a kezem, hogy Nev bácsit arcába nézzek, aki immár leguggolt mellém. Őszintén elmondanám, hogy rossz gyereket kapott meg a Potter családból, ha valami baja lenne a szüleinknek. A szerencsétlen Potter kapta meg gyereknek. Lilyvel százszor jobban járt volna. - Nem, nincs minden rendben. - mutatok a lábam felé. Mély levegőt veszek és elhadarom neki egy szuszra az eseményeket. Talán megért, sőt lehet érti is már. - Többen is belém kötöttek, az egyikük belém rúgott jó erősen. Nálam is elszakadt a cérna, mert rontást küldtem rájuk. Nem úszták meg ők se szárazon ezt. Ki lesz Hannah néni akadva, ha megint megjelenek valami sérüléssel. Valami olyat akartam füllenteni neki, hogy megcsúsztam az egyik lépcső fokon, de ezt úgy se hinné el. - újabb levegőt veszek - Erre felé jöttem és az egyik üvegháznál ültem egy darabig. Majd bejöttem ide, hogy találjak egy kis fájdalom csillapító növényt. Bocsánat, Nev bá. Nem említettem neveket, azért annyira nem vagyok áruló. Bár, néha jól bemártanám az összeset, hogy milyen szabályszegő dolgot művel itt-ott a kastély falain belül vagy a birtokon. - Nem akartam sántikálva a nagyterembe asztalhoz ülni. Nevetség és beszéd tárgyává váltam volna. - fűzöm hozzá a mondandómhoz. Szerencsétlen egy srác vagyok. Nem kell sok, hogy közröhejé váljak, az iskola fele szereti látni a bukásaimat. A másik felét nem érdekli, mert rokonom vagy a rokonaim barátai. Nem tudom, mikor látott engem, ilyen állapotban a keresztapám. Már egy ideje más dolgokkal zaklatom őt és inkább felnőttesebb témákkal ülök le vele beszélgetni vagy állok be segíteni neki palántázni. Remélem megérti, hogy nem akarom anya aggodalmaskodó levelét kezeim közé kapni. Nem akarom, hogy bárki is gyengének lásson, mert a gyengébe könnyebb belekötni, mint az erősbe. A sebesültet könnyű szétmarcangolni, mint az egészségeset. Megérdemlem a pont levonást, de nem szeretnék egy éjszakát a gyengélkedőn tölteni. Arcomra volt írva a fájdalom a keserűség, amit most éreztem. Szívem a torkomban zakatolt.
Vendég
Vas. Május 31, 2020 2:38 pm
Neville x Albus
Más sem dühít jobban annál, mint mikor valakivel igazságtalanul elbánnak. Egész roxforti ittlétem alatt szenvedtem tőle, én már csak tudom, hogy ez mi fán terem és mennyire rossz tud lenni. Épp ezért, ha valami olyat látok, vagy jut a fülembe, akkor szorgalmazni szoktam legalább a konfliktus megoldását, a gyanús diák szemmel tartását, szóval úgy összességében rajtunk a felelősség, hogy ne hagyjuk az agressziót sem aktívan, se passzívan terjedni. Ahogy ránézek Albusra, rögtön lerí róla, hogy valami nem teljesen kerek vele. A francokat is, fájdalmai vannak, elég csak megmozdulnia, még a halovány fényben is látom az arcán átsuhanó fájdalmas grimaszokat. De legalább nem tagadja és nem kamuzik helyette valami ordas nagy baromságot. Az igazat megvallva, ezzel sokkal jobban megkönnyíti a helyzetem, mintha még ezután hosszú percekig magyarázkodna. De nem, mert mesél, én pedig hallgatom, miközben fejben már rakom össze, hogy mit kellene megetetni vagy megitatni vele. Egyértelmű, hogy nem akar a gyengélkedőre menni, az pedig szintén, hogy a nejemnek nem akar magyarázkodni. Azt hiszem sérülések szempontjából is én vagyok elnézőbb kettőnk közül és ez nem feltétlenül jó minden esetben. - Abban nem kételkedek. - igen, letolom. Gondolja csak azt, hogy ki lesz akadva és gondolja nyugodtan azt is, hogy ez nem helyes. Mindegy ki kezdte, ha önvédelem is volt, de nem helyes. - Jól van, Albus, semmi gond, keresünk neked valamit. A lábadra is. De had nézzelek meg jobban a fénynél. - segítő kezet nyújtok neki, hogy beljebb segítsem a helyiségben. Senkinek nem lesz furcsa, ha villanyt kapcsolok, szoktam éjszaka, meg úgy bármikor is itt lenni és foglalkozni a növényeimmel. - Mi történt, miért kötöttek beléd? - ismerem az indok sem kell kötekedés művészetét, de azért remélem, hogy itt nem erről van szó és el lehet simítani valahogy az ügyet. - És örülnék, ha megosztanád velem, hogy kikről van szó. - már az asztalra ültetem őt fel és gondosan megnézem a karjait, hogy aztán a lábán is felhúzzam a nadrágot, ahol mutatta, hogy megrúgták. - Mutasd, hol ütöttek meg még. - nem teketóriázok, ha segítségnyújtásról van szó. Nem vagyok ugyan olyan képzett, mint a nejem, de azért nekem is van egy, s más a tarsolyomban. Amint feltérképezem a problémáit, már kerítek is elő néhány port, némi vizet és keverem is ki a megfelelő kenőcsöt hozzá. Akad pár növény, amik szinte azonnal jók bizonyos sebekre. Amint választ kapok a kérdéseimre és kellő sűrűségűre összeáll a krém, már kenem is fel a sérüléseire. Ha minden igaz, holnapra már semmi nem fog meglátszani rajta. - A szüleid tudják, hogy zaklatnak? - azért a biztonság esetén megkérdezem ezt is. Elég jó barátságban vagyok velük ahhoz, hogy ne titkolózzak. És mellékesen nem véletlenül kértek fel, hogy legyek a keresztapja a gyereknek. Felelősség is jár vele. - Na jó, készen is vagyunk. Nem vagy éhes?
Vacsora idő volt, de nem akartam, hogy lássák mások a vörös szemeimet. olvastam egy gyógymódot arról, hogy van egy növény amelyik a vörös, duzzadt szemek ellen kiváló. Így nehezen fel tápászkodtam és elindultam a körbenézni hát ha megtalálom. Óvatosan néztem körbe az üvegházakban apró fény gyúlt a pálcám végén. Sántikálva lépegetem, néha húztam is a fájó lábamat. Félhomályban egyedül kissé ijesztő itt járkálni, úgy hogy tudom, hogy nem is szabadna talán Neville bá növényeit bántanom. Leültem egy kis zsámolyra. Bal lábamat nem hajlítottam be. Eloltottam a fényt és újra a sötétbe és a mély letargiába burkolózott Perselus Potter lettem.
Mit számít egy hosszú és fárasztó nap, ha az estét egy forrócsokival ünnepelhetjük meg? A vacsoránál általában ellenőrizni szoktam, hogy mindenki a helyén van-e, eszik rendesen, stb. Lehet ez valami elcseszett apa figyelő, de tényleg érdekelni szokott. Hogy ez mégis kiket érint? Három kis muskétást, a fiamat, a lányokat és a keresztfiamat. Na jó, újabban már Williamre is odafigyelek, mint a legkisebb Longbottomra. És ha valami nincs teljesen rendjén, akkor bekapcsol az apasziréna. A vacsi nyugodtan és eseménymentesen telik el, miközben az asztalnál ülők társalgását hallgatom. Még igazából azon is hosszasan elgondolkozok, hogy Albus vajon miért nem érkezett meg a vacsorához, de elég nagy fiú már, hogy eldöntse. A naiv énem azt mondaná, hogy csak sok a lecke, biztos valami beadandót alkot. Míg a parásabb énem azt visszhangozza a fejemben, hogy valami akkor sem stimmel. Hogy mindebből mégis melyiknek hiszek? Nem tudom. De ami azt illeti, egyhamar nem lendülök túl rajta. 
