Speare ♛ The Queen Has Arrived

Egy új nap, de mintha mindegyik pontosan ugyanolyan lenne. Felkelsz, edzel,  vadászol, eszel, őrködsz, tanulsz, edzel. Olyankor pihensz amikor a nálad nagyobb ragadozók is teszik, mert a mélyben nem lehetsz a legerősebb sem a legnagyobb, helyette okosnak és ravasznak kell lenned. Szervezettnek, mert ebben van az erő, egyedül nem éled túl. Azért vannak a szigorú szabályok, amik ellen a lázadást nem tudod sokszor elkövetni. Szigorúan élsz, mert ezt követeli a kornyezetet. Durva, éles, erős, mégis az otthonod. Kegyetlen és kíméletlen, de ide tartozol. Fontos része vagy a közösségnek, mert együtt teszitek egy kis részét mégis virágzóvá. Így van időd meglátni benne a szépet. Szereted ezt és szereted a testvéreidet, mert minden nap egymástól függtök. Bízol bennük, amikor alszol, hogy felkelhetsz reggel. Bízol bennük, amikor ébren vagy, hogy fedezik a hátad. Bízol bennük és bíznak benned, mert együtt teszitek otthonná a legvadabb vizeket is. Megszelídíteni nem tudjátok, de otthonná tenni együtt, igen.


Nehéz volt minden lépés, mintha valami folyamatosan a talajba akarna sulykolni. Az is lehet, hogy a tenger hívott vissza magához, húzott vissza a mélybe, de nem mehettem. Ellen kellett állnom neki, visszafogni azt ami természetes, hagyni, hogy levegő töltse el a tüdőmet víz helyett. Mintha fuldokolnék, annyira üres, valami hiányzik, mintha lebegnék, pedig képtelen vagyok rá. Csak felpillantani tudok a felettem elterülő kékségre, de elérni sosem. A tenger hatalmas, de ez most valahogy még nagyobbnak érződik, mert hiába nyújtom felé minden izmom, tudom, hogy semmit sem közeledik hozzám. Nincs fel meg le, csak jobbra meg balra, előre és hátra, ez a gondolat pedig hirtelen a mellkasomra telepszik. Mintha egy pillanatra nem is én lennék a ragadozó, mintha nem lennék teljes, mintha levágtak volna belőlem egy darabot. Visszanézek a vízre, a végtelen kék szempárra, a mozdulatra, amivel a felszín felé int. Csak most süllyed a tudatom mélyére igazán: nem mehetek haza. Nem mehetek haza, amíg nem ismerem a szokásaikat, amíg a közelükbe nem férkőzök, de sosem kerülök igazán közel, mert a szakadék köztük és köztem nagyobb, mint köztem és a családom közt. Mélyebb, mint az óceán legmélyebb pontja és úgy érzem magasabb is, mint a legmagasabb hegycsúcs. Sosem láttam még a hegyeket. Talán majd most…


Hozzáérek a kőhöz, halványan dereng az alig észrevehető sorokban amiket rákopogok. Gondolkoznom sem kell rajta, természetessé vált, a felszínes beszélgetésekkel együtt, amik leginkább csak információ közlések. Egy kicsivel sem több mint ami szükséges, leadom a jelentést, a derengés pedig elmúlik. Az óceán allja kíméletlen hely, neked is azzá kell lenned, ha az otthonoddá akarod tenni.
Elmondom mi történt idefent ami említésre méltó, elmondják mi változott odalent. Mert oda húz a lényem, velük akar lenni egy részem még mindig, de fontosabb, hogy itt legyek. Most a legfontosabb, amikor egyre közelebb merészkednek a területeinkhez, egyre kíváncsibbak és egyre többet akarnak megtudni. Mi viszont nem vagyunk kíváncsiak rájuk. A tenger a miénk, és nem hagyjuk, hogy elvegyék tőlünk, úgy, ahogyan a földet is újra és újra meghódítják. A tengert senki sem uralhatja, az egyszerre mindenkié és senkié. Mégis a miénk. A mi otthonunk. Ezért vagyok itt. Hogy megvédjem az otthonomat…


Egy új nap és fogalmad sincs, hogy mi fog történni benne. Idefent semmi sem ugyanolyan. Idefent szinte már egészen könnyű. Idefent nem kell folyamatosan a hátad mögé lesned, idefent nem kell megküzdened az ételedért, idefent az ételed nem harap vissza. Fogalmuk sincs róla, hogy mennyire könnyű nekik. Megveted őket és fogalmuk sincs mennyire. Vagy ha mégis, nem tudják honnan ered az a fölényesség, vagy a könnyedség amivel szembeszállsz mindennel, megkérdőjelezed a szabályaikat és szokásaikat, lázadsz ellenük, amint ráébredsz itt mennyivel gyengébbek a következmények. Nagyon gyorsan ráébredsz. Idefent minden könnyebbnek hat. Csak annyit kell tenned, hogy ne bukj le - de te nem teszed. Te megteszed amit kérnek tőled, mint egy jókislány, pedig közel sem vagy az. Idefent uralkodni akarsz, sokkal jobban, mint odalent. Vagy csak mostanra rájöttél, hogy mennyire könnyedén megteheted. Azon gondolkozol, hogy ha visszamennél… mostanra már képes lennél átküzdeni magad mindenkin, eljutni a királynőig és átvenni a helyét. Csak egy dolgot kell tenned, legyőzni őt. De idefent minden könnyebb. Előbb idefent kell uralkodnod, utána pedig meghódítod a mélységet magadnak, mert csak egyetlen királynőnek van hely, az pedig te vagy.

Kemény vagy és erős, mert annak kellett lenned. Határozott és megingathatatlan, hogy ne sodorhasson magával az ár. Biztosnak kellett lenniük abban, hogy nem ránt magával semmi sem, ha elküldenek maguktól, csak egy, és csakis egy oldalhoz lehetsz hűséges, mert egy és csakis egy otthonod lehet. Ez így is lett, csak egy és csakis egy oldalhoz vagy hűséges, és egy és csakis egy otthonod van. Magadhoz vagy hűséges az otthonod pedig az egész világ.
Gyakran mosolyogsz vagy forgatod a szemeid, a pillantásod éles, a mosolyod  önmagában is egy fegyver. Egy fegyver lettél, de nem akarod, hogy használjanak. Kemény vagy és erős, mert az akarsz lenni. Határozott és megingathatatlan, de te választod ki melyik árral haladnál tovább. Biztos vagy abban, hogy nem ránt magával olyan ár amit nem szeretnél. Egy és csakis egy oldalhoz vagy hűséges, az pedig a sajátod.
Szereted a tieidet, túlzottan is szereted azt ami a tiéd. De ha mindenkinek odaadsz magadból egy darabot, egyszerűen elfogysz. Meg kell válogatnod, elválasztanod jót a rossztól, de hogyan teszed meg ha sosem tanultad meg igazán mi teszi mássá a kettőt? A határokat nézed, de nem látod, pont olyan jól el vannak rejtve, mint az illúziók amiket mindig is használtál. Elvesztetted volna a kapcsolatod a valósággal? Addig játszottál másokkal, hogy nem vetted észre, mikor lettél igazi játék. De már tudod, már látod, a játékot ismered, úgyhogy most igazán játszani kezded. Tudod, hogy a királynő a legerősebb. De még egy királynő sem győzhet egyedül…

Megtanultad elrejteni ami gyengévé tesz, csak a fogaidat mutatni, semmit abból ami támadhatóvá tesz. Nem sírsz, csak ha mások ellen használod. Csak a tieidben bízol, akik már bizonyítottak. Csak te vagy meg ők, mindenki más ellenetek. Erő van a számokban, de számít, hogy mekkora az összegük. Fáradt vagy. Néha annyira nagyon fáradt vagy, de nem állhatsz meg. A tengerben a mozgás jelenti az életet. A fehér cápa elpusztul ha abbahagyja az úszást, megfullad, ha nincs egy erős áramlat. Néha csak a vállára hajtanád a fejed, elmondanád az igazat és azt remélnéd, hogy ha nehezen is, de megérti. Félsz. Csak ettől a pillanattól félsz. Nem szabadna, mégis megteszed. Újra és újra a vállára hajtod a fejed és azt kívánod, sose legyen vége. Pedig tudod, hogy egyszer vége lesz. Őt nem akarod legyőzni.

Először a nevetését hallod meg, majd a léptei kopogását, ahogyan egyre közelebbről érkeznek. A hideg futkos a hátadon, lehűl a levegő, szinte már látod a lehelleted magad előtt. A mosolya mögül rádvillannak a fogai, azt hiszed, képzelődsz. Élesek és veszélyesek, ezt érzed a levegőben, mintha a végzeted fagyna bele éppen. Amire egyet pislogsz, eltűnik a szemed előtt, amire kettőt, már késő menekülnöd. Nem hihetsz a szemednek, nem bízhatsz a füledben, az érzékeid cserben hagynak, mert az érzékeidet ő uralja. Játszik veled, ahogyan az étellel szoktak, s amire ráébredsz már beléd mélyednek a fogak. Neki viszont ennie kell, te pedig, jobb esetben, másnapra úgyis elfelejted az egészet. Csak azt nem, hogy találkoztatok. Mert ismerős marad valahonnan, de fogalmad sincs honnan. Az egyetlen amit érzel, a gyorsuló pulzusod és lebénuló végtagjaid mögül: a veszély. Ezt az egy érzetet hagyta benned emlékeztetőül. Tudja, hogy nem puhulhat el, mert tudja, hogy egyszer haza kell mennie, azon a napon pedig meg kell küzdenie mindenkivel, hogy visszakapja a helyét. És ha többet akar…?


Ha nem lehetsz a legerősebb, a legravaszabbnak kell lenned. Nem félhetsz,  a félelem lebénít. Elrejtőzöl, de csak egy időre, elrejtőzöl, de csak hogy előnyt szerezz. A meglepetését és a tervezését, felépíted az illúziókat, megtéveszted az ellenfeled. Pont úgy, ahogyan odalent tennéd. Otthon is így maradtok biztonságban, azért sem találnák meg az otthonodat, mert néznék, de nem látnák. Néznék, de nem tudnák mire figyeljenek. Néznék, de amire észrevennék, már a szigonyod végén lennének.


A tükörbe nézek és vöröset látok, mégsem vagyok elégedett. Nem elég, vagy sok? Az emberek a szemüknek hisznek, én semminek. Legfeljebb annak, amit magam teszek. Nem félek bemocskolni a kezem, ha arról van szó, sőt, ha én hajtom végre legalább tudom, hogy úgy zajlik ahogyan akarom. Az anyag is pontosan úgy alakul a kezeim közt ahogyan én szeretném, vágok és varrok, varázsolok és újra próbálok, amíg elégedett nem leszek. Az emberek elhiszik amit látnak, én pedig elhitetem velük amit láttatni akarok. Egy királynőnek pedig ahhoz méltóan is kell öltöznie. Akármilyen is a helyzet, azt kell sugallania, hogy én irányítok.

Ha a gyakran élénk pirosra festett haj nem árulta volna el még, könnyen magára vonja a figyelmet. A megjelenése, mozgása, gesztusa és mimikája egyenesen vonzzák a tekinteteket.
A természetes hajszíne barna, a tekintete hozzá passzoló mélybarna. Az arca jellegzetes, a vonásai mégis kiegyensúlyozottak. Figyel a megjelenésére és a benyomásokra amiket tesz vele. Nagyobb részt szirén, mint ember, így a fogai és körmei élesek, a kopoltyúja jól kivehető, a vízben pedig közel teljes szirén alakot ölt. Tapasztalatlan szemeknek fel sem tűnne, hogy az átlagnál mennyivel emberibb arca és színe van… a szirének viszont gyorsan kiszúrják. A képességeivel viszont ügyesen palástolja ezeket, bár bizonyos helyzetekben előszeretettel mutogat belőle részeket, néha el is túlozva a sokkhatás kedvéért.
Szereti a szép ruhákat, szereti a kényelmes ruhákat. Egyszer egy bőrdzsekiben és farmerban látod, máskor estélyiben. Nem mindig alkalomhoz igazítva, legalábbis elsőre ezt hinnéd, de igazából gondosan kiszámolja, hogy mikor mit és hogyan mutat magából. Persze, van amiből nem ad alább. Bármi is történjen, ő akar irányítani.
Saját zsebből nem mindig tudná megvenni azokat az anyagiakat amikre vágyna… de az ilyen helyzetekben lesznek kreatívak az emberek, szóval mégiscsak megjelen egy-egy dizájner ruhában is amiket úgy félt mint az életét. Másokat pedig ő tervez és alkot. Könnyen meg lehet ismerni, hogy mit készít ő, mert egyformán merészek és határozottak. Figyelmet parancsolóak, csak a tárgyuk változik. Néha a ruha a lényeg, máskor aki hordja, attól függ melyik az erősebb. Ideális esetben az ember, de a ruhák előnye, hogy átalakítanak, kipótolják ami hiányzik, teljessé teszik a felet is. Erőt adhatnak, de el is vehetnek.
Szereti a felszín élénk, vibráló színeit, amik életnek a mélységtől. A tenger alja sok színt elnyel és átalakít, ezért is vonzzák az erős árnyalatok és hasonlóan a csillogó, fényes dolgok. Gyakran látni ilyenekben.