◊ Szüleim: Gondolom ők azok, akik klisésen azt mondanák erre, hogy teljes egészében szeretik a gyerekeiket, mert azok így tökéletesek. Az más kérdés, hogy idegesítő dolgokat ettől függetlenül ugyanúgy fel tudnának sorakoztatni a jellemzésemkor, így hát innentől kezdve realitását vesztette a válaszuk.
◊ Húgom: Jót talán kevésbé talál bennem, mint, mint negatívumot, és biztos vagyok benne, hogy a túlzott aggodalmamat nem ide sorolná, szóval... Talán a sok-sok szeretet, és gondoskodás az, ami osztályrésze, és még élvezheti is. Segítek neki bármiben, kihúzom a bajból, ha kell.
◊ Diáktársaim: Általában elhangzik, hogy azért szeretnek velem lógni, mert menő vagyok, de én ezt abszolút nem érzem. Elvégre attól, hogy benne vagyok hatszázféle délutáni elfoglaltságban, az még nem jelenti azt, hogy menő is vagyok ezzel egyidejűleg. Mindenesetre szívük joga minősíteni, ezért sem szólok azért, mert kedvesnek és jó hallgatóságnak gondolnak. Az ő dolguk, még ha én ezzel nem is mindig értek egyet. Igyekszem meghallgatni az embereket, de hogy ez mennyire jó a másiknak... Majd eldöntik maguknak. (Sőt, egyesek szerint könnyedén ki merek állni tömegek elé csak azért, hogy elmondjam a véleményemet egészen kulturáltan.)
◊ Tanáraim: A legtöbb értékelésben elhangzik, hogy szorgalmas vagyok, és csak úgy megragad bennem a tananyag, ami igaz is. Ezen kívül értékelni szokták még az aktivitásomat és az iskolai élethez való hozzáállásomat, társaimmal való együttműködést. Talán igazuk van. Talán mindenkinek igaza van, csak hát én ezt... nem tudom... nem látom. Teszem a dolgom.
Ami zavar bennem másokat
◊ Szüleim: Szerintem az mindenképpen zavaró számukra - ha nem is teljesen irritatív -, hogy általában a saját elgondolásom felé veszem az irányt, és csak ritkán csinálom azt, amit ők is helyesnek gondolnak. Szilárd véleményem van egyes esetekben. és bár rákérdezek a véleményükre, ez csak egy udvariassági formula, amit alkalmazok. (Ez mondjuk egy kicsit engem is zavar az esetek elenyésző részében.) Egészen nehezen viselhetik ezt a fránya kamaszkort, amiből lassan már kilábalok - vagy nem.
◊ Húgom: Általában azt hangoztatja, hogy nagyon makacs vagyok, nem hallgatok senkire, pedig ezt tudatosan próbálom fejleszteni. Talán kárba veszik az ebbe fektetett időm, mint az is, hogy érte aggódok, és próbálom megvédeni. Legalábbis, ezeket szokta a fejemhez vágni alkalomadtán.
◊ Diáktársaim: Passz. Általában nem figyelek a pletykákra, aki meg odajön nyíltan kimondani, hogy mi a baja velem, az általában azt mondja, hogy túl borúsan látok bizonyos helyzeteket, és túl népszerű vagyok. Esetleg még a stréber létemet szokták felhozni. Az elsővel és az utóbbival még egyet is tudok érteni, a második meg a kinek mi kategória...
◊ Tanáraim: Maximalistának látnak, és mindig óva intenek, hogy nehogy túlhajtsam magam, de állításuk szerint ezeket a figyelmeztetéseket fel sem veszem, csak makacs mód megyek a saját fejem után. A többiről ér ám őket is kérdezni. Nekem nem mondanak ám mindent el.
Életem története
Borzalmas hangom van, ezzel így két évesen is tisztában vagyok, és ki is használom ezt a csodálatos adottságomat arra, hogy kapjak még egy kis vacsorát. És kapok is, mert én azt akarom. Aztán lágy ringatózás következik a habok között, egy jól időzített büfi, és már érzem is, hogy elnehezednek a pilláim. Mindjárt el fogok aludni, és akkor nem nézhetem anyut meg aput, pedig ÉN NÉZNI AKAROM ŐKET!
◊ ◊ ◊
Az első közös sátorozásunk apával. Olyan izgalmas, és annyira jó, hogy csak mi vagyunk ketten. Tudom, hogy máskor a többieket is el szokta vinni az ilyen alkalmakra, de ez most egy különleges megtiszteltetés, hogy egyedül csak miattam összepakoltunk, és kijöttünk a közeli erdőbe. Nem minden nyolcéves táborozik az apukájával a természetben, de én igen. Én igenis kint fogok aludni éjszaka a medvék meg a farkasok között! - Apu... - megfogom apu kezét, és amikor látom, hogy már teljesen rám figyel, akkor kezdek csak bele halkan. - Apu, ugye megvédesz, ha jönnek a vérfarkasok. - egy pillanatnyi zavart sem látok az arcán. Lehet, hogy már rég számított erre a kérdésre, de talán csak nem voltam elég figyelmes. Nem tudhatom, nem vagyok még ekkora zseni, mindenesetre biztonsággal tölt el a felállított sátor, a ropogó tábortűz, és legfőképpen a mosolya, amiben benne lakozik a világ minden szeretete. De talán mégsem az összes, mert amikor az ölébe vesz, és átöleljük egymást a hűvös, nyári éjszakában, melegség önti el a szívemet, és terjed a testem minden pontjára. - Köszönöm. - motyogom félig már álomban, aztán az álmok gyengéd pillangója rászáll az arcomra, és elfedi előlem a nappali valóságot.
◊ ◊ ◊
A komoly- és könnyűzene értéke
Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy vajon a komolyzene értékesebb, mint a könnyűzene? Egyesek válasza erre a kérdésre egy határozott igen vagy nem lenne, azonban érdemes alaposabban utánajárni mindkét ágazatnak, mielőtt az emberben megfogalmazódik egy szilárd gondolat a témával kapcsolatban.
Véleményem szerint a két ágazat közt nincs értékbeli különbség, hiszen a komolyzenéből fejlődött ki minden olyan műfaj, ami a mai szempontok szerint a könnyűzenei műfajok közé sorolható. Ez főként a továbbfejlesztés irányzatainál érhető nyomon. Ahogyan a neoklasszicista zeneszerzők építettek Bach formai elveire és stílusára, úgy építettek a dzsessz műfajának képviselői az Afrikából Amerikába hurcolt néger rabszolgák zenéjére.
Egyes műfajok eltávolodnak gyökereiktől, mint azt a spirituálé tette. Bár eleinte azt a rögtönzés és a vallásos szöveg jellemezte, mára az improvizáció már nem tartozik a stílusjegyei közé. Helyét felváltotta a kötöttebb, többszólamú spirituálékhoz szükséges megkomponálás. Ez lehetővé tette a mára kialakult koncertspirituálé létrejöttét. Fejlődött a műfaj, de nem hagyta el teljesen alapkövét, a dzsesszt. Megmaradt az improvizáció alapú, gyorsabb tempójú spirituálé, melyet gospelnek nevezünk. Ez azt bizonyítja, hogy minden műfaj hordozza elődjének jegyeit, így azok nem vesznek a feledés homályába. A könnyűzene a komolyzenéből fejlődött ki, így megtalálhatók benne olyan jegyek, melyek a komolyzenét értékessé teszik, és ezzel a könnyűzene felértékelődik.
Végül pedig, fontosnak tartom, hogy az ember, aki rögtön igennel vagy nemmel válaszol a fentebb megfogalmazott kérdésre, tisztában van-e a két fogalom – komolyzene és könnyűzene – jelentésével. Egyes felfogások szerint a komolyzene megkomponálásában kiteljesedik a zeneszerző, míg a könnyűzene egyenlő a tőkével. Ilyenkor kell megemlíteni az ellenpéldákat. Mozart élete során számos művet írt megrendelésre. Illetve a könnyűzeneként elkönyvelt beatles-zenék nem megrendelésre készültek, hanem az együttes tagjainak érzelmeit és véleményét hivatott bemutatni.
A fent említett állítások és érvek alapján, tehát a komoly- és könnyűzene nem áll egymással szemben, és nem határolódik el egymástól annyira, amennyire azt az emberek többsége gondolja.
Franklin Longbottom (harmadév) 2017. szeptember 2.
◊ ◊ ◊
- Baromi jófej az apád! Állat, amiket órán művel, de komolyan. Ki merné csak úgy megfogni puszta kézzel a sárkánytrágyát? - felvonom a szemöldökömet. - Rajtad kívül bárki. Ne rajongj ennyire, a hírneve el fog múlni idővel. Majd kiábrándulsz belőle te is. - Soha! Ő a legnagyobb arc tanárunk az évben. - Azért az Ilvermorny kísérőtanára se semmi. - Jó, de te puncsos prefi vagy, még szép, hogy a közelébe kerülhetsz egy OLYAN nőnek. Téged minden tanár imád. - Nem mintha akarnám... - Olyan hisztis vagy. Nem örülsz, hogy itt az apád? Bármikor vele lehetsz, mi meg sóvárgunk haza nap, mint nap. - A francokat örülök! Most csak még többen látják, hogy ő sokkal nagyobb sztár, és hogy én milyen kisstílű vagyok hozzá képest. Neked nem híres az egyik felmenőd le, Banks. Baromira nem tudod, hogy milyen érzés ez! - azzal elviharzok a prefektusi fürdő felé. Jobb lesz minél hamarabb lehűtenem magam.
Ha tükörbe nézek
Azt mondják, külsőre leginkább apára hasonlítok. Az arcom, a magasságom, a hajam mind ezt mutatják. Meglehetek olyan jó százhetven centi, talán több is egy kicsit, és még növök. Az alkatomat azonban anyától örököltem. Egy kevéske sporttal igazán jó kondiban tudom tartani magamat, és nem kell aggódnom az olyan súlyfeleslegek miatt, amikkel apa is küzd... vagyis küzdenie kellene. Ruházkodást illetően kedvelem a kényelmes, de elegáns ruhákat, ezért gyakran veszek fel ingeket farmerral. A pulcsi inkább apa műfaja, én megvagyok alkalomadtán egy egyszerűbb garbóval is, de ezeket a napokat igyekszem csak a karácsonyi időszakban beiktatni. Egyébként az egyszínű - főként fehér, szürke, halványkék és fekete - ruhadarabokat szeretem, és ezek is állnak jól. A kiegészítők változóak. Egy karóra mindig van a kezemen, a sálakat sem vetem meg, a táskámat pedig nem váltogatom. Van kettő: egy a hátamon, egy meg tartalékba, ha valamiért kellene, de a varázsvilágban...
Családom
Édesapám
Neville Longbottom (39) Egész jóban vagyok vele már születésem óta. Le sem tagadhatnánk, hogy rokonok vagyunk, és ennek nagyon sokáig örültem, de ahogy közösen tettük be a lábunkat a Roxfortba, bennem előjött az, hogy nem vagyok elég jó a saját apámhoz. Egész életemben az árnyékában éltem, ezért is járok mindenhova, ezért érdeklődök, hogy aztán számos lehetőségem legyen a későbbiekben, könnyebben tudjak dönteni, és a saját utamat járni. De valamiért úgy érzem, hogy a legtöbben mégsem engem látnak, hanem az apámat egy fiatalabb testben. Ennek hála kicsit meg is romlott a kapcsolatunk, ami... hát, bevallom, hogy az én hibám, de még nem tudom magamat túltenni a helyzeten.
Édesanyám
Hannah Longbottom (39) Világ életemben anyás gyerek voltam, mint az elsőszülött fiúk általánosan. Bármit meg tudok beszélni anyuval, és mindig jó elalvás előtt megölelni, odabújni hozzá. Nem szégyellem őt még ötödéves fejjel sem, és nem kívánom azt, amit apa esetében: hogy bár kevésbé lenne híres, és bár eltűnne az iskolából. Anyuval minden pillanat csodálatos, és talán több mentális és lelki tulajdonságát is örököltem, ami miatt ennyire megértjük egymást - vagy csak nagyon jól alkalmazkodik a problémáimhoz, amiket el sem mondok neki mindig. Szeretem, de nem akarom, hogy apával még rosszabb legyen a kapcsolatuk, mint már arra volt példa. Szeretem mindkettőjüket, és azt akarom, hogy újra teljes legyen a családi béke.
Húgom
Marigold Longbottom (13) Mindig is imádtam a húgomat, és ezt sosem tagadtam. Nincs a családon belül rangsorom, mert mindenkit szeretek, de mint bátyja, mindig is felelősséget éreztem az irányába. Talán ezért igyekszem kellő figyelmet fordítani rá, minden pillanatban azt lesni, hogy hol tudok segíteni neki. Véleményem szerint szoros a kapcsolatunk, ha éppen nem idegesítjük egymást halálra a nagyon eltérő jellemünkkel és nézőpontunkkal. Sokszor például nem érti, hogy mi bajom van Albusszal. Holott nekem nem Albusszal van bajom, hanem a ténnyel, hogy Albusz egy FIÚ.
Apróságok
Amortentia
dohos könyvek és alvadt vér fémes szaga, valamint némi mungó-aroma nagyapáék szobájából, néha esetleg a nyugtatók szaga, mert ezek juttatják eszembe, hogy érdemes élni, és hogy van múltam is a jövőmön kívül
Mumus
szégyenbe hozom a Longbottom családot
Edevis tükre
önállóság anyu és apu boldogok, kibékültek, és velünk együtt töltik a nyarat
Adminként különösen szeretem, amikor egy család több tagja is egyszerre készül el, különösen testvérek esetében, mert mindig nagyon érdekes ugyanazt az életet, történetet és igazság szerint családot is több szemszögből látni. Goldie lapjának elolvasása után nagyon örültem, hogy nem ugyanazokat a történeteket kellett kétszer végigolvasnom, mégis nagyon szépen összefonódtak a szálak és az összkép a két nagyon különböző, de egymáshoz mégis nagyon közel álló testvéreknél. És még mindig nagyon imádom a családotokat, jó látni egy normális, átlagos családképet is, még akkor is, ha egy kicsit azért beárnyékolja azt a szülők konfliktusa és Neville hírneve. Nem tartalak fel tovább, futás foglalózni, aztán tiéd a játéktér!
