Prospero Bones

Elsős korában öt percig és huszonhárom másodpercig trónolt a fején a Teszlek Süveg - állítólag, Perry nem számolta az ólomlábon járó másodperceket, de mindig akad néhány diák, akik stopperrel mérik az időt, rekordra várva. A Süveg még az öt és feledik perchez közelítve sem volt biztos benne, hogy jó döntést hozott, amikor végül a kis Prospero Bones-t a Hollóhátba osztotta és nem a Mardekárba. Perry szerint tökéletesen ítélte meg a személyiségét, ha őt kérdezik, az ambíciói pusztán tudományos természetűek, inkább kíváncsiság vezérli, mint a személyes becsvágy (persze ezzel, objektíven szemlélve erőteljesen lehet vitatkozni).
Az természetesen vitathatatlan, hogy Prospero valóban kíváncsi természet. Lételeme, hogy a dolgok mögé lásson, feltárja a mások számára láthatatlan és akár érdektelen rétegeket, mindent érteni és tudni akar. Elismeri, ha valamely téren a tudása hiányos, ebben nem szégyent, hanem lehetőséget lát, azt viszont nehezen tűri, ha megtagadják tőle a válaszokat - gyűlöli, ha gyerekként és éretlenként, esetleg nem elég rátermettként kezelik. Amit azonban tud, abba megrendíthetetlen magabiztossággal kapaszkodik, széleskörű lexikális ismereteivel kiemelkedik kortársai és rengeteg felnőtt mágus közül is. Kíméletlen őszinteséggel szembesít másokat hiányosságaikkal és pontatlanságaikkal, beleértve a diákokat és a professzorokat is. Maximalizmussal párosuló tudálékossága gyakran a tiszteletlenség határait súrolja - a tanárok többsége szerencsére türelmes vele, a Bones család tragédiája végképp vajszívűvé tette őket, bár korábban is hajlottak a modortalansága szőnyeg alá söprésére, egyszerűen a jóval átlag feletti intelligencia kellemetlen velejárójaként könyvelték el.
Amennyire kíváncsi a mágiatudományt és általánosságban a tudományt illetően, annyira érdektelen a szürke hétköznapokban. Baráti társasága szűk, megválogatja, kikkel tölti az idejét, korosztálya nagy részét unalmasnak és felszínesnek találja, a többi tinédzser pedig egyszerre tart tőle, csodálja és gyűlöli őt. Nem enged közel magához sok embert, ez nem valamilyen gyerekkori traumából vagy érzelmi elhanyagoltságból eredő védelmi mechanizmus, egyszerűen nem látja értelmét, hogy olyanoknak engedjen bepillantást a gondolatai mélyére, akiket nem talál elég érdekesnek és elég értelmesnek ahhoz, hogy egy hullámhosszra kerüljenek. A hozzá közel állókkal azonban őszinte, figyelmes, törődő és a végletekig lojális. Bármilyen körülmények között megbízható, szavahihető és nem ítélkezik a szerettei felett. Ezt viszont kölcsönösen el is várja tőlük.
Inkább racionalitás vezérli, mint az érzelmei, ennek ellenére hajlamos rossz kalkulációt végezni a tettei súlyát illetően - talán ahhoz, hogy jobb és logikusabb döntéseket hozzon, a moralitást nem patikamérlegen kéne mérnie, könyvek alapján, hanem egyszerűen a szívére hallgatnia. Már-már klisés megtestesítője "a cél szentesíti az eszközt" elvnek, úgy gondolja, hogy csak a végső megérkezési pont számít, az odavezető út másodlagos. Sikerorientált, a szabályok között önkényesen válogat, a korlátokat rosszul viseli. Mégis van valamiféle, egyelőre inkább a felnőttek által érzékelt sármja, amivel képes kimagyarázni magát bármiből. Arra kínosan ügyel, hogy az iskolai és otthoni szabályok felrúgásával ne lépjen át egy olyan határt - vagy legalábbis ne derüljön ki -, amellyel igazán bajba keverhetné magát. Noha a mindennapokban nem fecseg feleslegesen, de ha arra kerül sor, hogy kibújjon a felelősség alól és elkerülje a büntetést, mindig megtalálják a tökéletes szavak.
Szereti a mély, tartalmas (és mesterkélt, de ezt sosem ismerné be) beszélgetéseket, azonban ezektől eltekintve kifejezetten csendes, magának való fiú, aki a nap nagy részét a saját gondolataiba merülve tölti. Baráti társaságán belül is inkább figyelmesen hallgat, csak akkor szólal meg, ha úgy érzi, valóban hozzá tud tenni a társalgáshoz. Nincsenek szociális gátlásai és szorongásai, egyszerűen nem fektet semmibe felesleges energiát, aminek nem látja hasznát és értelmét.
Bár a tudomány mágnesként vonzza kisfiú korától, az absztrakt, nehezen megfogható dolgok sem állnak távol tőle (kivéve a Jóslástant, már tizenhárom évesen sem értette, hogyan kerülhetett bele a roxforti tananyagba). Szívesen elmélkedik "mi lenne, ha..." kezdetű kérdésekről, gondolatkísérletekről, lehetetlen ötletekről, mítoszokról, történelmileg nehezen igazolható eseményekről. Érdekli a misztikus, a mágia tiltott és egyelőre csak kis részben feltárt ágai. Úgy gondolja, hogy a mágia megértéséhez annak minden szeletét ismerni kell, azt is, amitől a törvények és a társadalom mindenkit próbál távol tartani. Szerinte nincs eredendően sötét mágia, csak emberek, akik rossz dolgokra használják fel a tudásukat. Miért lenne önmagában gonosz egy átok, ha jó cél érdekében alkalmazzák? Miért etikusabb robbantóátkot használni, mint kíméletesen végezni valakivel egy Avada Kedavrával? Miért legális a szerelmi bájital, ha az Imperius átkot betiltották? Ezek a kérdések gyakran ébren tartják éjszakánként, amikor a könyvtár zárolt részlegéről lopott könyveket olvassa a takarója alá rejtőzve.
Noha a Griffendélbe osztásáról sosem gondolkodott a Teszlek Süveg, ettől függetlenül nagy adag bátorság is jutott Perrynek - talán családi vonás, a Bones család több tagja halálfalók és személyesen Voldemort Nagyúr pálcája által lelte halálát. Az óvatosságot hírből sem ismeri, a józan ítélőképessége egyelőre hagy némi kivetnivalót maga után, talán a felnőtté válással javulni fognak ezen képességei is. Hiába határozott, megingathatatlan jellem az élet szinte minden területén, a barátai könnyen belerángatják bármilyen őrültségbe. A kíváncsisága túl erős ahhoz, hogy bármilyen ötletre nemet mondjon.
Büszke, a szó minden értelmében. Tisztában van a saját érdemeivel, képességeivel, szinte kegyetlen pontossággal látja a körülötte élőket, és bár önmagát liberálisnak vallja, mégis éles rangsort állít az emberek értékét számba véve. Nehezen viseli a kritikát, ha olyantól érkezik, akit nagyra tart. A konstruktív (vagy kevésbé konstruktív) kritika elfogadásától eltekintve kiegyensúlyozott, higgadt természet, nehezen veszíti el a türelmét és az indulatkezelési problémák igencsak távol állnak tőle, képes szilárd nyugalommal kezelni a vitákat és mások haragját is.

Geminio /jeh-MIH-nee-oh/ (charm) | latin; gemini for "twins".
Másodéves korukig összekeverték őket. Ariel hullámos, szőke fürtjeit rövidre vágatta, az idősebb rokonok legnagyobb bánatára. Pedig olyan csinos kislány lenne - sóhajtották, megnyugtató karpaskolással hozzáfűzve, hogy majd kinövi.
Valójában már akkor sem hasonlítottak. Messziről talán összetévesztetted a két aranyszőke, karcsú alakot a folyosón, de ha közelebb léptél, csukott szemmel is érzékelted a különbséget. Ariel melegséggel vegyes karizmáját és Prospero hűvös elhatárolódását. Senki nem értette, hogyan fejlődhetett egy anyaméhben két ennyire különböző személyiség.
Perry – az elsőként magasba lendülő kéz minden órán; a könyvtár legcsendesebb sarka; gondolatokkal teleírt füzetsarkok; tanárok által csitítgatva félresöpört kérdések; vélt és valós intellektuális felsőbbrendűség; a tizenévesek dacos megközelíthetetlensége; tudományos érdeklődésbe csomagolt ambíció.
Ariel – minden társaság mágneses pólusa; faliújságra tűzött diákgyűlések látványos poszterei; szilárd, de érzelmes érvek egész tárháza; az agressziótól mentes szenvedély; a példakép, az iránytű, a mozgatórugó; a közegéhez illeszkedő, de mégis átlagon felüli; ideák és álmok.
Egymás baráti társaságával nem vegyültek, mégis elválaszthatatlanok voltak.


Colloportus /cul-loh-POR-tus/ (charm) | latin; colligare for "restrain", porta for "gate".
Hogyan lehet egyszerre utálni valakit és vágyni a figyelmére? Bizonyára sokan feltették ezt a kérdést A Társaságot szemlélve. Tulajdonképpen senki sem tudta megfogalmazni, miért ennyire különlegesek, de a lelke mélyén egy kicsit mindenki hozzájuk akart tartozni. Zárt baráti kör, kiváló tanulmányi eredmények, az őket körüllengő aura, ami folyton azt sugallja, hogy különbek másoknál. Nem úgy, mint a többi népszerű gyerek. Ők sosem voltak Wagtail és a tetovált, hangos barátai, gitártokkal a vállukon. Nem voltak Munter és Graves nyílt terrorral operáló iskolai arisztokráciája. És mégis... Mindenkinek nyilvánvaló, hogy kilógtak, a szó büszke értelmében.
Tehetségesek, gazdagok, különlegesek és tudják magukról.
Perry számára mindig nyilvánvaló volt, hogy nem illik bele a roxforti többség középszerű közegébe. Sosem érezte magát kívülállónak vagy különcnek és mások sem érzékeltették vele, hogy az lenne. Amolyan természetes elkülönülés volt ez, amit mindenki elfogadott.
Pollux már más kérdés. Testvéri kötelék vérrokonság nélkül, semmihez sem fogható intellektuális kapocs, szavak nélküli megértés, folytonos kölcsönhatás, egymás tudatosság nélküli formálása - nem mindig a jó irányba -, ógörög és latin órai levelezések, amelyek még a tanárok kódfejtő képességein is kifognak. Biztosan sokan irigykedtek már a barátságukra, noha annak rétegeibe nem nyert még senki betekintést.


Cave Inimicum /CAH-vay uh-NIM-i-kuhm/ (charm) | latin for "beware of the enemy".
Harmadéves korában kapták rajta először a könyvtár zárolt szekciójából kiosonva. Két hét büntetőmunka - bár nem érezte büntetésnek, kiselejtezett tankönyveket kellett leltároznia, kettőt észrevétlenül sikerült ellopnia -, alapos fejmosás és természetesen egy életre szóló tapasztalat: csináld jobban és csináld diszkrétebben. A kicsempészett okklumenciáról szóló könyvet elkobozták, jövő hónapban már nagyobb gyakorlattal szerezte vissza egy alaposan megszervezett éjszakai házirendsértés keretein belül.
Negyedéves volt, mikor először került gyengélkedőre az iskola területén tiltott átok gyakorlása miatt. Azt hazudta, hogy felrobbant egy csomag, amit Zonko Csodabazárjában vett. Pollux falazott neki, Ariel az ajkába harapva bólogatott a gyengélkedőn, tekintetét lesütve, Perryvel ellentétben sosem tudott jól füllenteni.


Crucio /KROO-see-oh/ (curse) | latin for "I torture".
Nem elég tudni a szavakat és az elméletet. Szándék kell. Megkérdőjelezhetetlen, megingathatatlan szándék. Ezt tudta attól a pillanattól kezdve, hogy először olvasott a főbenjáró átkokról.
Sosem érzett még olyan pusztító dühöt és félelmet, mint amikor a Roxmorts utcáit elborító fojtogató, fekete füsttől vakon kapálózva nyúlt a húga után. Ariel - krákogta, de a tömeg sikolyai és a kósza átkok dörrenései elnyomták a hangját.
Izzadt, korommal és vérrel borított testek csapódtak egymásnak, a cipőtalpa alatt valami puha, szilárd formát érzett - éppen csak egy pillantásra méltatta a földön fekvőt, de Ariel aranyszőke tincsei helyett egérbarna hajat látott, hát tovább törte az utat -, a varázspálca instabilan simult verejtéktől csúszós tenyerébe.
Pollux - ordította, de barátja helyett egy vicsorgó ezüstmaszk bontakozott ki a füstből. Mintha minden elnémult volna, amikor az alak pálcát szegezett rá, tisztán hallotta a maszk mögül kiszűrődő szavakat. A teste önállóan cselekedett, elvetődött, csupán néhány centiméterrel elkerülve a robajjal földbe csapódó robbantóátkot, a térkövek a vállának csapódtak és lehorzsolták a halántékát. Csak a saját szívdobogása tombolt a fülében, mikor pániktól tágra nyílt szemekkel, de ösztönből válaszolt.
Vegytiszta ártó szándék vezérelte, a karja belebizsergett a Cruciatus-átok nyers erejébe. Elvétette a célt, a maszkos alakot pedig újból elnyelte a tömeg.
Ariel, Pollux - kiáltott újból, háborgó gondolatai egy hátsó szobájába száműzve a kérdést: sikerült volna? tényleg képes lett volna rá?


Confringo /kon-FRING-goh/ (curse) | latin for "destroy".
Nem sírt a temetésen, még akkor sem, amikor földbe eresztették a fényes koporsót, földet hintettek rá és egy marék százszorszépet dobott rá - Ariel kedvenc virágát. Üresnek érezte magát, mint a koporsót. Nem volt test, amit eltemethettek volna, Ariel sosem került elő a roxmortsi tragédiát követően.
Nem ő az egyetlen, sajnálom, Mrs. Bones - tördelte az ujjait a nyomozóauror, aki végül több hónap céltalan keresés után archívumba süllyesztette Ariel Bones aktáit.
Nem mondott búcsúbeszédet, noha legalább tízet írt, amióta a húga eltűnt. Papírra vetette az emlékeket, megpróbálta szavakba önteni Ariel meleg mosolyát, a tévedhetetlen intuícióit, a benne égő tüzet, de minden ócska, teátrális ömlengésnek tűnt. Arielnek kellett volna megírnia a saját nekrológját, nem a fivérének. Te mindig jobban értettél a retorikához - gondolta Perry, mikor hátat fordított a sírgödörnek.
A halotti toron csak süteményt evett. Rózsaszín és barackszínű macaront, Ariel kedvenceit. A rokonok folyton beszéltek hozzá, az anyja a kezét szorongatta, az apja olykor sután megpaskolta a hátát. Senki nem tudta, mit kéne mondani neki, szegény fiúnak, akinek a lelkéből kitéptek egy darabot - vagy legalábbis így képzelték, egyikük sem tudta, milyen lehet elveszíteni a másik feledet, azt, akivel még az anyaméhen is osztoztál.
A temető előtt újságírók várták őket.
Mrs. Bones, őszinte részvétünk a lánya miatt, mondana pár szót a... - Sosem derült ki, melyik szennylaptól érkeztek. Perry apró szilánkokra robbantotta a kezükben szorongatott fényképezőgép hatalmas objektívjét.
Mikor szeptemberben átiratkozott a Durmstrangba, lenyűgözte az északiakat a robbantóátkával. Ha megkérdezték, mi a titka, csak vállat vont. Mégis mit mondhatott volna? Hogy újra és újra azt az ezüst maszkot képzelte a darabokra robbantott tárgyak helyére?


Reverte /ree-VUHR-tay/ (charm) | latin for "you shall return".
Te nem a húgom vagy - gondolta minden alkalommal, amikor az ismerős szürke szemekbe nézett.
Adj neki időt, Perry, mindent el fog mondani, ha készen áll rá - kérlelték a szülei. Zokogtak a boldogságtól, mikor Ariel egy júniusi reggelen bekopogott a Bones-villa ajtaján, mintha csak tegnap ment volna el. Mrs. Bones a földre rogyott, Mr. Bones a helyzethez nem illően csuklani kezdett a sokktól. Perry pálcával rontott a húgának, a szüleinek kellett szétválasztani őket.
Ez csak egy beteg vicc, ő nem lehet Ariel - tombolt, de senki sem hitt neki. És ahogy teltek a napok, Prospero is belátta, hogy valóban a húga tért vissza, legalábbis fizikailag ugyanaz az ember, aki egykor mindenkinél közelebb állt hozzá.
De valami nem volt rendben.
Valami most sincs rendben.
A szakadék egyre nagyobb közöttük, Perry szinte felrobban a haragtól és a kételytől, Ariel azonban hallgat. Senki nem tudja hol volt majdnem egy évig, de mindenki beletörődni látszik a tudatlanságba. Mindenki, kivéve Prosperót.

Átlag feletti magasság, hullámos, szőke haj, szürkéskék szemek, karakteres arc - a családi fotóalbum alapján kísértetiesen hasonlít a néhai Edgar Bones-ra, eltekintve a most már nem éppen divatos bajusztól, amit Perry valószínűleg akkor sem tudna növeszteni, ha megpróbálná (de egyelőre esze ágában sincs próbálkozni).
Azon kevesek közé tartozik, akinek nincs problémája az iskolai egyenruhával, tanítás után és iskolai szünetekben is szívesen öltözködik laza eleganciát sugározva. Ingek, zakók, nyakkendők is megfordulnak a ruhásszekrényében, feltűnően több lapul ott belőlük, mint a korosztályában divatos ruhadarabokból.
Kíváncsi, már-már nyomasztóan fürkésző tekintet és konstans unott arckifejezés jellemzi egyszerre. Iskolatársai szerint szavak nélkül is képes elérni, hogy mások kellemetlenül aprónak és ostobának érezzék magukat mellette - Perryt ez végtelenül szórakoztatja.