Rose Granger-Weasley

"Per aspera ad astra."

Nem: nő

Kor: 14 év

Vér: félvér

Születési hely: London, UK

Iskola/ház: beosztást szeretnék

Munka: diák

Családi állapot: hajadon

Patrónus: még nincs

Pálca: 9,5 hüvelyk rugalmas rezgő nyárfa egyszarvúszőrrel

Amit szeretnek bennem

Rose mindig azok között van, akik megfogják a munkát, akik beleállnak a kellemetlen helyzetekbe is, akik képesek a közösség élére állni - hogy ez jó csapatjátékossá teszi-e, azt nem dönthetjük el fekete, fehér szempontok alapján, de egy biztos: koraérett gondolkodásával, szarkasztikus humorával és ösztönös empátiájával sokan egészen megbízhatónak tartják, ami valószínűleg nem több, mint amit a legtöbb tizennégy éves elmondhat magáról, de ő igazán sosem akart extrém dolgokat, csak a legjobbnak lenni, mindenkit boldoggá tenni, és - ha közben úgy adódik - megmenteni a világot. (Az önmagával és másokkal szemben támasztott elvárások és célkitűzések egy másik bekezdésbe tartoznak, érthető módon.)

Ami zavar bennem másokat

Rose túlságosan ambiciózus az apja szerint, az anyja szerint pedig nem ad eléggé mások véleményére - ha a Granger-Weasley szülők alaposabban megnéznék a lányukat, valószínűleg revideálnák az álláspontjaikat, de amíg ezt megteszik, maradjunk csak annyiban, hogy Rose túlságosan az apja lánya, egészen addig, amíg a "másokat túlszárnyalás" nem kerül szóba, akkor ugyanis előtör belőle a kontrollálhatatlan versengő, aki mindenkinél, de tényleg mindenkinél magasabbra jut, ha beledöglik is. Nem, egyáltalán nem féltékeny típus, elismeri, ha valaki jobb nála, viszont a haragját valószínűleg a halála napjáig tartaná, ha a családja nem bírná jobb belátásra téríteni. Tanácsot elfogad, kritikát nem. Cserébe ő maga gyakran tanácsol, és ritkán kritizál. (Már amennyire ő érzi.)

Életem története

Hatalmasra fújt málnás rágógumi, kimondhatatlan című könyvek halmaza az ágy alatt, takaró a földön, párna lábnál, megrágott végű pennák, tintás ujjpercek, tejeskávé még sokkal több tejjel és két cukorral, rázza a lábát, ha jókedvű, és néha akkor is, ha éppenséggel majd szétveti az ideg – az apja szerint csodabogárnak született, az anyja szerint maga a szélvésszel pörölő öntudat, ami önmagát regulázza, mikor senki nem számít rá, és örömmel elfogadja a tanácsaidat; szabadsága ebben az elfogadásban van, még ha nehéz is ezt látni a fogkrémpöttyös fürdőszobai tükörben, vagy a mindent megúszó gyerekmosolyban, ami még mindig ott ül a szája sarkán, ha odabújik az apjához karácsonykor, vagy ha lisztes ujjakkal megtámadja Hugót, miután az anyjával linzersütésre adták a fejüket – hátha ezúttal sikerül eltalálni Molly nagyi receptjét, de persze sosem sikerül igazán, és így Rose és anya, anya és Rose csak döfködik a tésztát a pálcával, tojáslikőrt isznak, áfonyalekvárt kanalaznak az üvegből és hangosan nevetgélnek a fiúkon, akikkel anya randizott apa előtt – ezekben a szerecsendió illatú órákban Rose igazán boldog, ugyanis anya ilyenkor sosem oktatja ki, sosem érezteti vele, hogy már felnőtt a legtöbb dologhoz, amit még mindig élvezettel csinálna – csakhogy nincs módja rá, és éppen ezért maradnak a magányos órák a könyvtárban, a tömeges nagyjelenetek a kviddicspályán, Rose nem kiemelkedő mindenben, de éppen elég tehetséges ahhoz, mióta csak az eszét tudja, hogy halálra gürizze magát, meg hát, tudod, jönnek az RBF-ek, és a varázslók világa még mindig olyan iszonyúan le van maradva a muglik mögött, gondolj csak a kórházi körülményekre, a vajúdó nőkre, akik otthon futnak neki életük legnagyobb vállalkozásának, gondolj bele, hány életet megmenthetne, ha bevezetnék a császármetszést, vagy akár – vagy akár, de rendszerint itt már leintik, mert ráér még ilyen felnőttes dolgokkal foglalkozni, Rómát sem egy nap alatt építették, hát, tudod, igaz, ami igaz, kényelmesebb ezt hinnie, mert így még örökké tartanak a nyarak, még beázhatnak a gumicsizmák, ha átgázolunk a megáradt patakon, még magába tömi az erőspaprikát két marékkal, ha James felbújtja erre, és még leül Albus mellé egy pakli robbantós snapszlival, azután az unokatestvére szégyentelenül elveri, ő pedig csalással vádolja, de végül minden a helyére kattan, így kell lennie, ő pedig holnap még többet akar majd, a csínytevők hidegrázós izgalmánál is többet, többet a parázsnál és a földgöröngynél, egy része törni akar és zúzni, nekifeszülni a lombik falának, amibe a név tuszkolta, amitől ő hirtelen híres emberek gyermeke, egyetlen lánya, akinek az első menstruációja sem jöhetett meg titokban, aki az első fiúját is úgy csókolta meg, mintha ezrek kémlelnék minden mozdulatát, bezzeg, ha égiháborúvá változik, hirtelen mindenki elfordítja a tekintetét – mert olyankor úgy csapja be az ajtót, úgy vágja a falhoz a könyvet, és úgy kiabál, mint az anyja ennyi idősen, és a gyomrát elönti valami furcsa elégedettség, mert őrá mindig is hasonlítani akart, azzal a gyermekekre jellemző bizonysággal, hogy anya bátor és szilaj, a pillantásával tömegeket némít el, az ő ölelése a legszorosabb, és ő idézi fejből a legszebb verseket, ha erre éppen ideje van.

Ha tükörbe nézek

Vörös, szeplős villanás - igazi Weasley, egy vérbeli Granger értelmes, vesébe látó tekintetével, és valamilyen csoda folytán a haja még akkor is tart, amikor lekászálódik a seprűről. Egyébként önmagával gyakran elégedetlen, a túlzások határoznak meg minden tükörbenézést - mint ahogyan ez gyakori a kamaszoknál -, mert hol késlekednek már a mellei, vagy mikor lesz a csípője olyan "nem túlságosan kerek", mint Victoire-nak? Mikor lesznek a fogai elég szabályosak, és mikor szokja meg végre az orrát, ami ahelyett, hogy az anyjáéhoz hasonlóan elegáns és fitos lenne, inkább olyan, mint az apjáé, markáns, hosszú, egyenes? (Persze, vannak időszakok, amikor Rose boldogan tollászkodik órákon át, különböző kontyokat próbálgat, és azon töpreng, az ő színeihez passzol-e a fukszia színű rúzs. Egyébként, nem passzol. De a legtöbb lány erre csak sok-sok kísérletezés után jön rá.)

Családom

Ronald Bilius Weasley, az első szerelem a lánya életében, a hős lovag minden sárkányos játékban, a legvadabb mesék kitalálója és az első játékseprű beszerzője. Rose elképesztően szereti az apját, és nagyon büszke rá - érdekes mindezt összeegyeztetnie a természetes kényszerrel, hogy helyre is tegye, amikor Ron rosszul ejt ki egy-egy idegen szót, vagy viccet csinál valamiből, ami a lánya szerint egy cseppet sem vicces.

Hermione Granger, egyébként Weasley, és Rose elég nehezen bocsátja meg az anyjának mániás függetlenségét a családjuktól - kamaszlányként hajlamos elhanyagoltnak, mi több, lesajnáltnak érezni magát, mert az anyja jelentős eredményeit, ha nem is a családja rovására, de a családja nélkül érte el. Rose, aki nagyon szeretné, ha az anyjának ismét ő lehetne a legfontosabb, mint hároméves korában, nehezen nyeli le, hogy az anyja már fiatal nőként kezeli, és nem babusgatja. (Amit, lássuk be, ő már nem kérhet, hiszen mégis csak tizennégy éves. De miért nem érzi a mama, hogy mire vágyik igazából, hogy olykor nagyon megrémíti a felnőttek világa, a szülői minták, amikkel kapcsolatban vagy így, vagy úgy, de állást kell foglalnia - miért nem egyértelmű, hogy ő csak arra a régi, ölelgetős, kuckózós szeretetre vágyik?)

Hugo, a víziló - Rose mostanság egyre nagyobb döbbenettel veszi tudomásul, hogy az öccse igenis megáll a maga lábán, mi több, olykor - hangsúlyozom, csak olykor -, még nála is érettebben viselkedik. A kapcsolatuk sokak szerint elismerésre méltó, mert, bár olykor civakodnak, az idő javarészében nagyon jól elvannak együtt, bizonyos módon kiegészítik egymást.

Bonyolult. És ez nem csak valami kamaszos szöveg, amit a felnőttek aztán úgysem vesznek komolyan.

Apróságok

Új könyv, nyári zápor és Molly nagyi almáspitéje.

Egyelőre alaktalan fenyegetés - annak a rezsimnek az árnyékát hordozza, ami ellen annak idején a szülei küzdöttek.

Befolyásos, sikeres nőként látja magát, egy olyan hivatásban, amivel globális fejlődést tud előidézni - igen, tudom, mire gondolsz, de nem, nem azért vágyik erre, mert ő éppenséggel Hermione Granger lánya.

Kviddicsezés, idegen nyelvek tanulása - most éppen a francia és a görög van soron -, olvasás - bizonyos értelemben mindenevő, egyaránt olvas mugli és bűbájos szerzőktől is -, tornacipőkre firkálás, hajfonás.

Rose előre tervez. Nem állandóan, de elég sokszor. Elvek tekintetében a franciák jelmondata - liberté, égalité, fraternité - inspirálja igazán.

Sosem fordítana hátat a családjának.

Hajkefében felejtett hajszálak, korai kelés - ezzel összefügg az is, ha reggelente nem jut idő a lustálkodásra -, és kifejezetten jókat nevet az emberi ostobaságon. Annak minden fajtáján.

A család - szűk és tágabban vett értelemben egyaránt. Minden más cserélhető, alakítható, felejthető.

Mások véleménye. (Na, persze.)

Nagyjából ebben a sorrendben: sikerek, eredmények, célok - és az, hogy az öccsét ő tanította meg buborékot fújni a kakaóba, mikor Hugo még alig volt másfél éves.

Mellméret. Tudod.

Lehetőleg éppen világmegváltó cselekedetek sűrűjében, fontos publikációk szerzőjeként, vagy mint a női jogok élharcosa. Lehet választani! (Oké, benne is felmerült már a vágy arra a bizonyos Nagy Szerelemre, amit a szülei mázlistaként rögtön megtaláltak, de nincsenek illúziói. Kizárt, hogy a villám másodszor is becsapjon.)

Már nem azért, de egy ilyen hosszú ET minta kitöltése után szabadságra kell küldenem az agyamat. Bien joué!