Cassian Dougherty

Általában az emberek kedvelik a kisugárzásomat, hiszen a legrosszabb helyzetekben is képes vagyok megőrizni a jókedvemet, de ezt nem szabad összetéveszteni a komolytalansággal, aminek ugyan nem vagyok híján, de pontosan tudom, hogy annak mikor és hol van a helye.
A munkában a szorgalom, a kitartás és a megbízhatóság jellemez, valamint könnyen szót értek az minden korosztállyal, ami a hivatásom szempontjából egyszerűen elengedhetetlen.
A magánéletben extrovertált vagyok, szívesen nyitok, talán túlzottan is, bár ezt az emberek túlnyomó többsége kifejezetten kedvelni szokta, hiszen magamtól kezdeményezek, így a partneremnek nem kell ezen aggódnia.

Sokszor nehezen tartom kordában az érzelmeimet, a pozitívakat és a negatívakat egyaránt. Mindig, mindent ezer százalékon élek meg, ami számomra is sokszor kimerítő nem hogy a közvetlen környezetemnek. Időszakosan teljesen elzárkózom az ismerősöktől és a rokonoktól egyaránt, mert szükségem van egy kis feltöltődésre. Olyankor gyakorlatilag a munkán kívül teljesen használhatatlan vagyok, sőt szeretek is beletemetkezni, mert ezzel korlátok közé tudom szorítani túlpörgött agyamat.

-Anyaaaa! Aviana már megint hozzámér!!-nyüglődök az étkezőből kiabálva.
-Nem is értem hozzád!-teliszájjal röhög és valóban van az ujja és az arcom között legalább 3 milliméter de ez már szerintem érintkezésnek számít és totál kiborít vele, mert már 10 perce ezt csinálja.
-ANYAA!-kiabálok megint.
-Hagyjátok már abba..-sétál el mellettünk Helios egy unott sóhajjal, hogy leülhessen a helyére az asztalnál mire mindketten lefagyunk és követjük a szemünkkel.
-Hagyjátok már abba!-szólalunk meg egyszerre Avianaval túlgesztikulálva bátyánk korábbi megszólalását. A tekintete hirtelen emelkedik ránk.
-Hát na bezzeg most hogy egyet tudtok érteni.-a hangja ugyan unott, de az állkapcsánál megfeszül az izom jelezve, hogy egy másodperc alatt kezdtünk el az idegein keringőzni.
-..egyet tudtok érteni...-grimaszolunk egyszerre.
-Elegem van belőletek!-kiabál ránk Helios az asztalra csapva ököllel miközben feláll, amitől úgy megijedünk, hogy megpróbálunk kiszaladni az étkezőből, de hirtelen túlságosan megszaporodik az egy helyre jutó lábak száma és egymásba kapaszkodva esünk hasra a húgommal hangosan csattanva a padlón.
-HELIOS!-rivall a bátyánkra anyánk miközben megérkezik a konyha irányából egy nagy tál levessel a kezében.
-ÉÉÉN? Hát láttad már ezt a két marhát?-mutogat ránk miközben egymást visszanyomva a földre próbálunk feltápászkodni a földről.
-Cassian!-hisztériázik a húgom amikor a hátára támaszkodva igyekszem megtalálni a lábaimat.
-Aviana!-morgok rá amikor ő meg kirántja a karomat, amin támaszkodok alólam amikor véletlenül rátenyerelek a hajára.
Egy csattanás hallatszódik és egy pillanatra az egész szobát vakító fény borítja be. Hirtelen nézünk mind a bejárat irányába, ahol apánk áll egy fényképezővel a kezében.
-Ezt kirakom a falra, mint egy nagy kupac megvadult kelta tündérmanó.-nevetgél szórakozottan.


Egyszerre hajolunk közelebb a tortánkhoz elfújva a gyertyákat. Aviana átöleli a nyakamat és egy nagy puszit nyom az arcomra. A 20. születésnapunk. Csak szűk családi körben ünnepeltünk, legalábbis most éppen, hiszen a barátaink későbbre vártak bennünket egy étteremben. Épp csak belemélyed a kés a tortába amikor a ház bejárati ajtaja szilánkokra törve robbant be. Anya és Avie azonnal felsikoltottak, apa és a bátyám a pálcájukért kapva védték ki az átkokat amik vörös villámokként cikáztak a levegőben. A húgom dereka után kapva rántottam át őt a konyhába , ami a lehető legrosszabb döntés volt, hiszen az oda nyíló hátsóajtó is hirtelen szakadt ki a helyéről engedve a rúgásnak a túloldalról. Az adrenalin hirtelen robbant szét az ereimben miközben a pálcámért kaptam, de az hirtelen repült is ki a kezemből. Esélyem sem volt észrevenni a poharakban és a vázákban vadul rázkódó vizet, amit akkor még nem tudtam, de a húgom idézett elő. A húgomat a hátam mögé húzva emelem magam elé a kezemet, mintha az bármilyen átoktól megvédene bennünket. A bőröm vörös volt és mintha lassított felvételben láttam volna az ujjaimat lángokba borulni. Anya talán éppen az utolsó pillanatban hasalt át az étkezőből egy csuklómozdulattal kiröptetve a támadónkat az ajtón, amin alig egy fél perce törte át magát a csuklyás alak.
-Kicsim! Kicsim! Nézz rám. Nyugodj meg.-másik közelebb anya a kezei közé fogva az arcomat miközben én csak hangosabban zihálok figyelve lángoló ujjaimat.
-Anya!-nyög fel pánikszerűen Avie miközben a víz erősebben rázkódik az asztalon pihenő vázában ahogy egyre inkább bepánikol tőlem.
-Cass! Avie!-apánk szigorú hangja ránt minket ki a ránk törő pánikból és hirtelen engedünk fel mindketten.
-Mi a fasz volt ez?-dőlök hátra a konyha hideg kövére.
-Elementális mágia.-válaszol teljesen higgadtan apánk.
-Nem arra gondoltam, bár az is érdekelt, köszi.. hanem a gyökerekre akik átrendezték a házat.-szuszogok nagyokat összeszorítva a szemeimet, hiszen a fejem éppen készült felrobbanni.
-Munkahelyi ártalom...
-Hányszor mondtam neked, hogy ne hozd haza a munkát..-nevet egyet kissé erőtlenül anyám.



Az ujjaim között tartva a képet nézem végig újra és újra ahogyan a húgommal birkóztunk, a bátyám kiabál és anyám egy tál levessel a kezében nézte az egészet mert nem jutott el tőlünk a karácsonyi asztalig. Óvatosan helyezek vissza a kandalló párkányára a többi emlék közé.
-Az volt az egyik legjobb karácsonyunk. Olyan kicsik voltatok.-jegyzi meg anya csendesen miközben a kezét a vállamra helyezi. Ez az első karácsonyunk Aviana nélkül. Hónapok teltek el az eltűnése óta.. eltűnése.. ez nem is a jó szó. Aviana megszökött. A szülinapomat idén meg sem ünnepeltem. Nélküle egyszerűen nem akartam a felhajtást és szerintem ez volt a jó döntés.
-Hogy vagy, kisfiam?-kérdezi megsimogatva a hajamat.
-Jól vagyok, anya..-adok egy puszit az arcára.
-De biztos?-tovább méregeti a vonásaimat. Most erre mit mondjak? Konkrétan nem volt olyan szakasza az életemnek, amiben a húgom nem volt mellettem. Beleszakadok, hogy nem tudom mi van vele, hogy van és legfőképp azt, hogy miért tette..
Ehelyett persze csak elmosolyodok.
-Igen, anya, biztos.
-Jól hallottam, hogy lemondtál az aurori hivatásról?-apám mély hangja szigorúan cseng. Tudtam, hogy nem fog örülni a változtatásnak.
Rövid hezitálás után fordulok felé megfeszítve az állkapcsomat.
-Nem megy, apa.-lassan ejtem ki a szavakat mire végül az ő vonásai megenyhülnek és kissé reszelősen fújja ki a levegőt.
-És akkor most mi a terv?-kérdezi miközben leül az asztalhoz.
-Tanítani fogok.-válaszolok végül egy árnyalattal megkönnyebbültebben.
-Vissza az iskolába, drága öcsém?-érkezik meg Helios miután felakasztotta hosszú fekete kabátját.
-Azt hiszem így lesz a legjobb.-sóhajtok egyet kissé lemondóan.
-Valóban.-bólint és egy gyors pillantást vetnek egymásra apámmal.
-Mi történt?-emelem fel a szemöldökeimet miközben a torkom összeszorul.
-Cass, kicsim ülj le.-anya kezei a vállamra fognak, de hirtelen rázom le őket magamról.
-Mi történt?-ismétlem meg újra.
-Körözést adtak ki Aviana-ra.-Helios hangja mérhetetlen nyugodtságot sugároz miközben bennem összetörik a fél világ.

A családban mindenkinek sötét, göndörödő haja van, így az összképbe jómagam is tökéletesen illek. Kék szemeimet anyámtól örököltem, de a többi vonásomban apámra hasonlítok, csak nekem még megvan mindkét szemem vele ellentétben. A testalkatom szálkás és nem vagyok túl magas, mármint ez nézőpont kérdése 177 cm… egy erős átlagos? A tököm tudja nekem ennyi jött össze az biztos.