Margaret Violetta Fontaine

Kifejezetten szeretnek a társaim a biztospontként kezelni, aki ha kell meghallgat és megfigyel, tanulmányoz és megért. Jó emberismerőnek tartom magam. Elviekben az Amerikai Egyesült Államokban minden ember más és más, de egyenlő. A kulturális sokféleségről és szabadság értékeiről beszélhetünk. Sokszínűségnek meg vannak a velejáró előnyei és hátulütői ezt sokszor megtapasztaltam már. Sok dolog érdekel így őslakos indián kultúrák megértése vagy éppen a hátrányos helyzetű vakok írása vagy siketek jelbeszéde is. Meg kell ragadni a lehetőséget, hogy segítsük és megértsenek és megértsük embertársainkat, főleg akik elvben egyenlő bánásmódban kellene részesülniük.
Idősebb testvéreim életét látva, akik ösztönzően hatottak rám, így elmondhatom, hogy bátor, elszánt, kitartó és erős is vagyok. Vannak elképzeléseim, vágyaim és álmaim, amik lehet hogy nem is az én álmaim, hanem a család által megkövetelt hagyomány tovább élése bennem. Ezeknek a céloknak a megvalósításához terveket készítek. Ne is kérdezd mi történik, ha borul a terv.

Személy szerint úgy tudom, hogy másokat zavarja a közvetlenségem. Főleg, mikor kimondok szavak meggondolatlanul vagy meggondolva, rosszkor és rossz helyen. Az igazság fáj még nekem is és hát másoknak is. Látom másokban a szálkát és az enyémben a gerendát. Olyan embernek is adok második és többszöri új lehetőséget, akiknek nem kellene. A gyors döntéseim és megérzéseim és reakcióm visznek előre egy párbaj vagy egy meccs alkalmával, de ezek miatt lesznek ellenségeim és haragosaim is. Van az a helyzet, mikor fellángol a bosszúvágy vagy mikor már veszett az ügy és süllyed a Titanic, de a zenészek még játsszák a művet és makacsul tartják, ahhoz magukat. Én is ilyen vagyok. Nem tudsz elhúzni és elrángatni a székről, ha kést szúrnak a hátamba. Az se számít, mert tovább kell vinni míg el nem süllyed a hajó és a jeges vízbe belefulladva, rájövök mennyire makacsul ragaszkodtam, az ostoba tervemhez vagy érzéseimhez. Sok hibám van és próbálom elhagyni a hibáimat és kijavítani.

-Peggy, már megint hová rohansz? Nem kell úgy sietni - egy halk puffanással elém kerül az öreg ráncos dédapám és kissé kimerülten szuszogva, de elkapja a kezemet. Nem hagyja, hogy tovább rohanjak - Mondtam, hogy ne fuss!
Könnyes megduzzad piros szemeimet látva. Átölel és hagyja, hogy karjaiba zokogva találjak megnyugvást. Talárján érezni a pipafüstjét, olyan az illata, mint apáé. Még jobban zokogok, mint előtte.
Egy francia dalt énekel, amit apa is sokszor dalolt. Lassan nyugodok meg, de még nem engedem el a kezét. Megfogadom magamban, hogy kisöcsémnek mindent elmondok apáról. Sőt le is rajzolom neki, hogy emlékezzen rá milyen is volt őt.
Egy régi New Yorki Ghost számában szerepel egy kép apa temetési szertartásról  és megemlékezésről, ahol Tom, Ruth, Felix, Felicity, Sara, Elizabeth, Én egymás mellett foglalunk helyett és David  anya ölében ül. Nem emlékezem sokra csak arra, hogy látom a koporsóban, ahogy alszik és sosem mondja ki. Je t'aime ma fille.

- Margaret Violetta Fontaine-  szólítottak fel, hogy lépjek a gordiuszi csomóra. A híres várakozás, így nevezik azt a legtöbben. Valakinek csak pár másodperc és másoknál percek telnek el a döntésig. Mégis nálam mi történt? Nem izgultam, bár egy mély lélegzetet vettem, mikor a porondra léptem. Nem számított melyik házba kerülök, mivel hat testvérem előttem már megjárta ezt az utat és mind jó helyre került. Középen álltam. Számoltam a másodperceket. egy... kettő.. három... hatszázharminc... egyik sem jelzet felém. Már sugdolózni kezdtek, hogy mi lesz itt.  Úgy hittem, hogy a szobrok megvitatták, hogy melyik akar engem? Nem estem kétségbe, hogy még nem született döntés, inkább az egy helyben állás volt kissé fárasztó és a rám szegeződő tekintek keltek bennem félelmet, hisz még a név sor elején járunk.  Lecsuktam szememet hátha úgy történik valami.
A híresből, hosszú várakozás lett. A legtöbben a galériákon már elkezdetek beszélgetni és fogadni is, hogy még mennyi idő lesz ez az egész. A tanárok csitítottak a tömeget.
Felmerült a kérdés bennem, akkor ez azt jelenti válasszak én? Nekem igazán mindegy volt. Hisz a legjobb iskolába járhatok oda ahova anya és apa is. Most már nem számoltam a másod perceket. Elkezdtem végig gondolni. Miért mennék a Szarvaskígyóhoz? Mit kapnék aztán a Pukwudgiek közt?  Milyen iskola éveim lennének? Mosolyra derültem. Wampusos diákként is láttam az előttem feltárulkozó lehetőségeket. Végül a Viharmadár szobrára pillantottam. Miért lehetnék oda való? Futott át rajtam a gondolat.
A szél gyorsabb volt a fénynél, a mozdulatnál és a hangnál. Többen állítják, hogy hallottak egy halk morgást, láttak egy csillanást és az íj is megmozdult. Az az egyetlen nagy erejű csapás szelet gerjesztet, ami betöltötte a termet. Mindenkit elcsendesített pillanatokra. Némaság borult a csarnokra. Míg mások azt állítják, hogy láttak más szobrot is jelezni. Én egyet láttam és egyet észleltem a nagy madarat így nem volt kérdés, hogy felé léptem.
Egy hang törte meg a terembe fennálló csendet.
- 57 PERC, VIHARMADÁR, GYŐZTEM...
Elindultam a többi elsős beosztott diák felé útközben egy csapatnyi diák veregette meg a hátamat. A következő 57 perc alatt 21 diák kapott beosztást.

-Florae újabb pontot szerez a Viharmadaraknak. Őrjöngő üdvrivalgással ünneplik őt. Az évadban most utoljára játszik a csapat és hírek szerint, jövőre nem látjuk a madarak jobb szélső hajtóját, egy évre elköszönünk tőle.
- de a meccs tovább folytatódik. André üti a gurkót Peterson felé, de McRoy eltereli és megszerzi.
-Alonzonál a kvaff és viszi tovább egy passz a Kapitánynak, de megszerzik a madarak a labdát Floraenál, Peterson,  Julesnál és Peterson pontot szerez. Micsoda mesterhááármas!!! Az őrző  bosszankodhat ezen.
- Ahogy látom mindkét csapat fogója megpillantotta a cikeszt. Vajon ki fogja meg előbb.
- A Calderon-Boot figyelme kissé vissza esett, mert Alonzo pontot szerez. Micsoda szóló offenzíva volt ez részéről, de ha így folytatják kevés eséllyel nyerik meg a meccset Pukwudgie. A sztárjátékosuk, most úgy látszik nem csapatjátékos.
- André megcélozza Julest, de McRoy újra hárít. A cikesz üldözése nem ért végett.
- Így van ideje Julesnak végig vinni a pályán a labdát, de Alonzo blokkolja.  És Jules...
- André sikeresen kiütötte Julest. Reméljük, nem esett nagyobb baja.
-A labda Floraenál van igen passzol Petersonnak, akit a Pukwudgie cskja szorongat vissza Floraenak. Már csak Hernandezzel néz szembe és dob. Micsoda dobás.
- SMIDTH megszerzi a cikeszt. A viharmadarak nyertek. 450-220-ra
- Hosszú játék és fantasztikus győzelem.
- Izgalmakkal teli volt ez nem is kérdés.
- Nem unatkoztunk az biztos. Szól a viharmadarak győzelmi éneke.
- A győzelmi köröket repülik a játékosok.
- Joe megcsókolja Floraet! Rappaortra!
- Most tört ketté sok ember szíve, haver, nehogy  te is el kezdj sírni.
- Ühmp... Köszönjük, hogy... hogy minket hallgattatok.
- Ha következő meccs kommentátorai is mi legyünk, ne felejtsetek el szavazni.

A száztornyú kastély falai közé léptembe társaimmal együtt szeptemberben. A táj csodás ámulatba ejtően más az otthonomhoz az Ilvermornyhoz. Utána néztem néhány dolognak, az iskolai szabályoknak a jelenlegi brit társadalmi helyzetnek. Aggasztóak a hírek erre felé. Magnixokkal kapcsolatba lépni szinte tilos.
Négy hosszú asztalt láttok magam előtt. Ezek sorai közt, haladok előre, többi cserediák társammal. Csak egy év lesz, hamar eltelik az. Itteni élethez, épp csak hozzá szokok és mehetek is haza. Beosztási ceremónián a gólyákra adják a süveget, aki harsogva mondja a házak nevét. Vajon én hova kerülök? Biztos elég borzalmasan nézek ki majd, az aranyos elsősök után tizenhat évesen egy süveggel a fejemen.
- Margaret Violetta Fontaine - hallom nevemet. Oda biccentek udvariasan a profnak, ő pedig rám helyezi a fejfedőt.
Csak ne 57 perc legyen, mire döntés születik.
Halk kuncogó hangot hallok gondolataimba,  57 másodperc lesz akkor.
Már hallom is a házat és helyett foglalok az asztalnál.
Tudom, hogy új élmények, új kihívások és új kalandok várnak itt is rám.

Ha tükörbe nézek magamat látom. Ép olyan vagyok, amilyennek elképzelem magam. Hajam hossza kellemes lapockáig érő, vörös színű. Arcom kissé kereked, szemeim sötétek, mint az anyámé. 167 centiméteres magas vagyok és ideális testsúlyban vagyok.
Úgy nézek ki, ahogy egy átlagos, fiatal lány, aki a praktikusságra törekszik inkább, mint a kihívó ruhaviseletre. Látszik az a régimódi nevelés. Feleslegesen nem cicomázom ki magam, bár néha olyan különlegesebb alkalmakkor, mégis felveszek egy fülbevalót, egy szép nyakláncot, egy szép (báli) ruhát.
Mindennapi viseletemhez hozzá tartozik a karomon hordott mágikus  karóra, amit anyámtól első osztályos iskolakezdésemre kaptam. Az időt mutatja, ahogy másodpercről másodpercre változik, jelezvén számomra én is lassan változom és peregnek az elmúlt perecek az életemből.