Az idegen férfi egy pohár borral a kezében nézegeti a Vito-ról készült festményt. Két hónapja festették, mivel az előző már elég régi volt, így Lorenzo szeretett volna az újat kirakni róla. Armando mindig észrevette, ha valaki az öccse képét csodálta. Ő is gyakran tett így, mikor csak sétálgatott a házban, s megakadt rajta a szeme. - Gyönyörű, nemde? A férfi ennek hallatára összerezzen, egészen elveszett a részletekben és színekben. A festmény naplemetekor készült. Vito makacssága miatt az arcának fele árnyékba burkolózott, mert a nap úgy sütött rá. Neki ez így jobban tetszett. Titokzatosnak muttakozott, s valóban az is volt. Túl sokat sose mondott magáról, túlságosan feéltette a titkait. A háttérben egy folyó látszodik, a fiú körül virágzó barackfák. Halvány színeket használt a festő, csupán a fiú szeme volt élénk. - Lenyűgöző! - Különösen a mosolya... Imádom, olyan aranyos tud lenni...
Armando mindig úgy gondoltam, hogy Vito legnagyobb előnye a külseje. Kedvesnek tűnt, kedvelhetőnek. A mosolyával és a mély barna szemeivel szinte olyan volt, mint egy őzike, aki azért könyörgött, hogy valaki szeresse. Valahol igaz is volt rá ez. Sokszor tett másnak a kedvére, hogy aztán némi elismerést, meg törődést kapjon. Valójában csak két ember volt fontos számára. A többivel elhitette, hogy számítanak. Armando jól ismerte már a fiú trükkjeit. Pontosan tudta, mennyire könnyen eljátssza az aranyos srácot, az igazi jófiút, aki egy álombeli herceg is lehetne. Nem mondja, hogy a valóságban nem volt tündéri. Nagyon is szeretett figyelni és vigyázni azokra, akiket kedvelt. Feltette őket, s ha kellett, akkor bátran kiállt értük. Azért is volt kiváló bérgyilkos, mert nem félt nagyjából semmitől. Kivéve a vihart. Meg hideg fejjel gondolta végig, mit akar tenni. A Hollóhátba járt, nem hiába, hiszen mindig is kitűnt az eszével. Logikus, türelmes, és tudásvágyó. Ő volt az, akit szabadidejében a könyvtárban lehetett megtalál - mai napig ott szokott tartózkodni - mert információkat gyűjtött. Hitte, hogyha eleget tud elég sok dologról, akkor senki sem verheti majd át őt. Azon kívül persze, hogy így kiváló beszélgetőpartnernek minősült.
- Kicsit ijesztő... - Ijesztő? Nála viccesebb srác nincs a földön! Garantálom, hogy halálian jól fogja érezni magát.
Nagyon jó poénokat tud mondani. Meg elég precízen dolgozik, s nyomok nélkül tünteti el a hullát... Így az ismertelen férfi kiléte, már nem is számított annyira. Azon az estén az utolsó dolog, amelyet látott az ártatlannak tűnő őzike szemek voltak.
Done the impossible
A két férfi távozása után Lorenzo is a festményhez lépett. Emlékszik mennyi baj volt Vito-val aznap. Nem akart úgy pózolni, ahogyan a festő mondta, s nem is oda állt, ahova kellett neki. Le akarták ültetni, ő viszont csak állt. Egyik keze a csípőjén pihent, az ellentétes lábával pedig egy kőre lépett. Meglehet sok embert át tud verni Vito a fiatalos és sármos megjelenéséval, de Lorenzo pontosan látja milyen valójában. Az elsőre angyali mosoly mögött egy különös őrület lapul. Tagadni se tudná, hogy imád játszadozni az áldozataival, mielőtt megölné őket. Az aranyos szempárban pedig harag tükröződi, némi bánattal keveredve. A festmény ezt nem tudja visszaadni. De ő pontosan tudja. Neki nem tudott hazudni Vito, még akkor sem, ha egyébként mesterien csinálta már. El tudta rejteni az érzéseit, tökéletesen kontorollálta az arcizmait, a hangja mindig nyugodtnak tűnt mindig. Ez persze mind kamu volt.
- Vito Spadaro... A Spad. Tulajdonképpen... Miért is ez a neve? - Nem tudod a pikk király jelentését? - Ezeknek is van jelentése?!
Lorenzo mélyet sóhajt. A legtöbb ember valóban nem tudja ezeknek a jelentését. Ő sem volt tisztában vele, míg Vito haza nem állított egyszer, hogy ő bizony olvasta, hogy ezek is fontosak. Bár az írása nem egészen felel az angol "spade"-nek, de neki tetszett ez a bérgyilkos név. Főleg azért, mert a Spadaro-ból kreállta. A pikk király, aki katonai vezetőt, riválist, vagy éppen "fekete embert" jelent. Úgy tartották, hogy ő az, aki kegyetlenül lesújt ellenségeire, s aki a legkegyetlenebb az összes kiály közül. Vito pont ilyenné akart vállni. Nem kívánt megbocsájtó, vagy kegyes lenni. Neki jó volt az, ha ő volt a gonosz, az ellenség mások szemében.
- Igaz, hogy bolond? - Bolond vagy zseni... Van tényleges különbség? - Nagyot kortyol az italából, sőt le is húzza az egészet, s utána fordul vissza unokatestvére felé. - Azt ajánlom vigyázz mit mondasz Vito-ról! Eléggé könnyen megsértődik... És eléggé haragtartó... Ó! És bosszúálló természetű. - halkan nevetni kezd. - Bocsánat, csak eszembe jutott, hogy a születésnapján is már az én fegyveremért nyúlt!
Koreában ugyanis - mivel hogy ő maga koreai volt félig az édesanyja miatt - az első születésnapjukon a gyerekeknek szokás ünnepséget rendezni, ahol különböző tárgyakat helyeztek ki eléjük. úgy tartották, hogy amelyiket végül választja a gyerek, ahhoz kapcsolódó foglalkozása lesz. Vito viszont nem akarta sem a tollat, sem a kalapácsot, se semmit. Lorezo-t már piciként is imádta. Aznap is csak őt nézte, s végül az övén lévő fegyverért akart nyúlni. Innen tudta, hogy kiváló bérgyilkos lesz belőle.
I come as a blade
Drága Lorenzo,
Remélem levelem jó egészségben talál meg. Kérlek ne haragudj rám, amiért nem kertelek tovább, s hanyagolom az álltalad már annyira megszokott ír udvariassági formulákat, meg a hosszú, bár felesleges körmondatokat. Rögtön szeretnék a lényegre térni, a segítségedre van szükségem. A kisebbik fiamról lenne szó, Niccolò. Az a bolond elment itthonról a tudtunk nélkül, két napig a színét se láttuk, nem hallottunk róla, s tegnap hozták haza a holttestét. Állítólag öngyilkosság volt, de te is tudod, hogy Nic nem csinálna olyat. A temetés két hét múlva lesz 2023. május 16-án. Kérlek gyere el, ott majd részeletesebben megbeszélhetjük ezt a kényes családi ügyet.
Szeretettel testvéred, Renato
U.I.: Hozd magddal a consigliere-t és a sicario-t is. Sose lehet tudni, hogy mi történik egy ilyen eseményen.
A temetés után Renato elhívta bátyját az irodába beszélgetni. Lorenzo megindult, mire Armando és Vito követni kezdték, azonban a férfi visszafordult. - Te nem, Vito! Te maradj.- A legfiatalabb nagyokat pislog, majd karba tett kézzel dől csak neki a falnak. Arcán sértődés tükröződik, rá se néz inkább a főnökére. - Ha kellesz szólok... Jó lesz így? - Vito viszont csak megvonja a vállát, s valami olyasmit motyog, hogy "persze". Lorenzo mélyet sóhajtva rázza meg a fejét, ahogyan ismét elindul az iroda felé. Nem lesz jó neki. Valójában sose tetszett az ifjú bérgyilkosnak, ha nem vitték magukkal. Nem elég, hogy úgy érezte, kimarad valamiből, de még aggódott is, hogy mi fog történni a tárgyalóban. Hiszen a mostohaapja és a bátyja is odabent voltak. Ha őket is elveszíti, akkor nem maradna már senkije, s ő nem fog más családtaghoz szegődni. Nem bírja őket. Egyiket sem. Csak Lorenzot.
A férfi pedig ezzel tisztában volt, mégse vitte magáva. Fenyegetés. Ha egy sicario-val megy "családi ügyeket" megbeszélni, akkor a másik fél azt fogja hinni, hogy meg akarja ölni. Pedig erről szó sincs. Renato nagyon is jó testvér, még akkor is, ha a pénzzel nem bánik olyan jól. De egy maffia családban nem lehet megbízni senkiben. Lorenzo legalábbis így gondolta. Nem hiába ment el Írországba, távol akart maradni a család olasz részétől. És távol akarta tartani a két fiút is ezektől. Az irodába érve Renato int a két férfinak, hogy foglaljanak helyet, s amint elhelyezkedtek bele is kezd a mondandójába. - Nem öngyilkosság volt Enzo... Te is tudod! - Nem tenne ilyet... -Megölték! - csap az asztalra Renato, mire bátyja csak rámorran. Sose bírta a heves természetét. Mindig csak bajt hozott a fejükre. - A padrino-ja voltál. Neked is meg kell bosszulni őt!
Armando eközben csak nézelődik. Tanácsadóként amúgy sem kíván beleszólni a két férfi vitájába. Ő csak azért jött, hogyha végre az üzletre terelődik a szó, akkor elmondja a véleményét. Nem mintha Lorenzo olyan nagyon sűrűn hallgatna rá. Önfejű, akár az öccse. Le se tagadhatnák, hogy rokonok... Mármint, hacsak felületesen ismeri őket valaki. Mert egyébként nagyon különbözőek. Lorenzo irodája letisztult, elég kevés benne a személyes holmi, csupán pár könyvet tart ott, meg esetleg egy zacskó csokoládés mazsolát. Egyébként meg semmi különös. Renato viszont teletette mindenféle ritkasággal a saját szobáját. Értékes fegyver gyűjtemény díszelgett az egyik falon, a másikon pedig érméket gyűjtött össze, melyekből nagyon kevés példány készült, így igazi kincsnek számítottak. Felvágós. Bár ebbe semmi újdonság sincs, jól ismerte már a főnöke testvérét. Kevesebb volt neki, mint a bátyjának, mégis mindig többet mutatott, hogy nagyobbnak érezze magát. Persze aztán futott Lorenzo-hoz ha valami baja volt, mint most is. Ujjaival a frissen lakozott asztalon kopog, látszik, hogy még ilyenkor is csak a külsőségre tud gondolni... Pedig a saját fia halt meg, igaz a fiatalabbik. Mely nem jelenti azt, hogy kevésbé fontos, bár tény, hogy Renato számár a legidősebb gyermeke volt a mindene. Ezért sem érti, mi ez a nagy felhajtás most, nem kell mindenkiért bosszút állni, márpedig pont ez volt a terv. - Add nekem Vitot! Armando hátán végig futott a hideg, ahogyan ezt meghallotta, s kezét ökölbe szorította. Vito nem egy egyszerű tárgy volt, akit csak kölcsön lehetett adni, mikor valaki úgy kívánta. Ember volt, az már mellékes, hogy egyébként bérgyilkos. - Nem! - szólal fel hangosan Armando, ahogyan a két férfira néz. - Vito nem bírná... Lelkileg kikészülne, ha messzire kerülne otthonról. - Mert bár fizikilag biztosan túlélné, de belepusztulna, ha elküldenék. Tudja jól, ismeri az öccsét, nem lenne képes kihúzni túl sokáig. Egy hét még talán rendben van, de annál többet sem. Rettenetesen ragaszkodik a családjához mióta a szülei elhagyták. Lorenzo is tudja ezt, látszik rajta, hogy erősen fontolgatja mit mondjon. Percekig csak ül némán a férfi, míg a másik kettő arról vitatkozik, hogy Vito a legjobb a szakmájában így csak ő tudja kideríteni, hogy ki ölhette meg a fiút, majd végezni is csak ő lenne képes a tettessel. Lorenzo-t viszont ez kevésbé érdekli. Tudja, hogy Vito a legjobb, s ő maga is szívesen bosszút állna a keresztfiáért, csak éppen nem tudja, hogyan mondja meg a beosztottjának, hogy el kell mennie. Főleg úgy, hogy maga sem tudja mennyi időre kell majd. Vitoból kinézem, hogy képes 1 hónap alatt mindent lerendezni... De azt is el tudom képzelni, hogy egy év lesz neki. Fejét rázza, mélyeket sóhajt, s valahol most utálja magát a döntéséért. - Bene...
-Nem hiszem el, hogy eladtad őt! Ez lenne a család, amiről mindig annyit papolsz?! - Nyugodj le a francba már Army... - fog rá testvére vállár Vito. Egész este veszekedett Lorenzo és Armando arról, hogy végül Vito-t elküldik megkeresni Niccolò gyilkosát. - Csak a szomszédba megyek. - Ugyan az ember kiléte még kérdéses, de ennyit tudnak, hogy egy Londoni szervezet egyik tagja tette. Legalább már el tud indulni, s nem vakon próbál meg járni egy amúgy is ismertelen országban. Bár az elején ő is eléggé hisztis volt. Nem volt hajlandó megszólalni, nem nézett rá senkire, s ha mégis piszkálták, hát dühösen leordította mind a kettejük fejét. Mostanra elfogadta, hogy a főnöke őt küldte el. Dicséretnek kéne vennie. Próbálta is. Csakhogy nehéz volt úgy, hogy ezzel azt is éreztette vele, hogy bármikor le tudna mondani róla az a férfi, aki magához vette, s aki sajátjaként nevelte. Egyedül a bátyja akarta, hogy maradjon, viszont tudta, hogy nem lehet. Muszáj megtalálnom és kinyírnom a rohadékot... A család miatt. Mely furcsa mód nagyon fontos volt... Annyira, hogy készek megválni az egyik tagjától is. Tőle, egészen pontosan.
- Mikor indulok? - Holnap. Pakolj össze. - Csak a pálcám kell, a pisztolyom, meg a fénykép a szobámból. Minden mást meg tudok venni, ha kell. - Vito... Ha nem az öcsém kérné... -De ő kéri! Szóval ne magyarázkodj. Utálom a "ha" kezdetű mondatokat.
Szerinte nem sok értelmük volt. Már csak azért sem, mert ezek alapján történhetett volna minden másképp, csakhogy Lorenzo nem akarta. Ez neki bőven elég is volt, hogy fájdalom nélkül távozzon másnap a házból, s beköltözzön a főnöke egyik ingatlanába, mely Londonban a belvárosban található. Aznap annyit költött új ruhákra meg egyéb kiegészítőkre, hogy Lorenzo felhívta, hogy mégis mit képzelt. De ez volt az ára annak, ha elküldték. Mindig morcogott, s dühében új holmikat vett, meg egy új motort. Most viszont hosszabb időre tervezet. Mégha gyorsan meg is találja az emberüket, akkor sem szeretne hamar hazamenni. Nagyon fájt, amit Lorenzo tett vele.
A lakás maga kényelmes volt. Négy hónap alatt igazán otthonossá tette, mindenhoz gyertyákat rakott ki, meg illatosítókat, a ruháit szépen elrendezte, a falakra képeket rakott ki, s az éjjeliszekrényén ott virított a családi képe. A nappaliban egy külön kis asztalon elhelyezte Snidling terráriumát. Külön ügyelt rá, hogy a hőmérséklet minél jobb legyen, s hogy fény és árnyék egyaránt érje a kis dobozát. Másik újdonsült kiskedvence viszont szabadon mászkálhatott. Így mikor az ágyban feküdt még mindig, pedig már délután kettő volt, akkor Baron is felugrott hozzá, pontosabban a hasára, hogy szóljon, most már azért éhes. Nem akart felkelni, tegnap este sokáig kint volt, így legszívesebben csak aludt volna egész nap. Persze nem tehette. Baron már így is megijesztette, mikor ráugrott, hát még akkor mi lett volna, ha meg is harapja, mert már nem bírja étel nélkül. Ezek kívül nem volt más oke felkelni. Illetve de, hiszen csak fel kellett kelnie, hogy elmenjen mosdóba, meg a rendelt kaját átvegye. Most mégis telefonjának halk rezgése zavarja meg a nyugalmát. Kedvetlenül rakja odébb a nyusziját, odafordul a hang irányába, s felemelei maga mellől a készüléket, hogy aztán a képernyőre nézzen. Nocsak... Még egy kis ideig váratja az illetőt, majd felveszi a telefont.
- Ha Lorenzo akarta, hogy hívj, akkor üzenem, hogy még nem öltem meg. - Valójában azt akartam tudni hogy vagy. Nem mindig azért kereslek, mert Lorenzo ugraszt. - Testvére hangja miatt egy aprócska mosoly jelenik meg az arcán. Armando sűrűn telefonált, bár legtöbbször azért, hogy a főnökük üzenetét adja át neki. Utána persze szóba jött az is, hogy kivel mi történt az elmúlt időben, de nem ez volt a fő ok, amiért kereste őt. Némileg szomorú volt, de tudta, hogy a bátyja szereti és várja haza. - Élek... - Bővebben? - Jól élek? - hallatszik a keserűség a nevetésében, bár ez nem volt meglepő azok után, hogy az a férfi, akit apja helyett apjának gondolt, elküldte. - Nem igazán kapkodod el, hogy haza gyere. - Talán nem is akarok! - Értem sem? - Tulajdonképpen Armando később került be a családba, mint ő. Hiszen a férfi már 12 volt, mikor Lorenzo hazaállított vele. Az elején nem kedvelte, azt hitte elveszi majd tőle az apját. Viszont sokkal jobb lett a viszonyuk, mikor rájött, hogy Army valójában mennyire figyel rá. Mindig a kedvencét készítette el neki, megtanította főzni, segített neki a tanulmányaiban, sőt még azt is megengedte, hogy vele aludjon, ha vihar volt. Ugyanis rettenetesen félt tőle. - Legalább haladtál valamerre, vagy igazából az se érdekel, hogy kiderítsd ki ölte meg? - Rochus Anslinger... Német. Egyébként helyes. - Nem túl fontos részlet... - Megdugni meg lehet mielőtt kinyírom. - Felőlem fel is dughatod neki a pisztolyodat és úgy lövöd le, csak haladjunk már! - Hiányzom? - Igen. Testvére válaszára, melynél nem is habozott annyira meglepte, s zavarba hozta, hogy rövid úton elköszönt és letette. Bele se gondolt abba, hogy Armando hogyan viseli a helyzetet. Nem is akart valójában. Jelenleg csak a saját érzései foglalkoztatták, s az, hogy ő maga jól tudja magát érezni ebben a helyzetben. Kicsit szabadabbnak érezte magát, nem figyelt rá senki, és ez tetszett neki. A családban szigorúan tilos volt melegnek lenni eleve. Persze, a testvére tudott róla, csakhogy senki másnak nem szabadott, különben simán megölik őt. Itt viszont azzal lehetett, akivel csak akart. Nehezen tudta volna elengedni ezt.
Kibaszott Spad... Állítólag megölte Narcisot. Tudom, hogy mindenki utálta, mert egy beteg állat volt, aki kegyetlenül végezte ki az embert, de mégiscsak családtag volt. Önvédelemre hivatkozott, pedig biztosan megbízta valaki. Talán még Lorenzo mondta neki, hogy tegye el láb alól. Fottuta puttana... Nem más, mint egy hím ringyó. Nem is értem miért vette magához Enzo annak idején.
Maga előtt bámulja a pultot, s közben emlékek ezrei törnek fel, ahogyan a whisky-t issza. Bár már nagyon nincs mit, hiszen a pohara régen kiürült, viszont annyira nem figyelt, hogy már csak az üres üveget tartja a kezében, s azt emeli néha a szájához. - Kérsz még? - A pultos lány kedvesen mosolyog rá, mire végre kikerül a gondolatainak ördögi hálójából, s bólint. Persze, hogy kér, már úgyis részeg, szóval igazából mindegy már az ő fejének mennyit iszik. Ugyanolyan őrült és kegyetlen, mint Narciso! Hallja annak a fickónak a gondolatait a távolból, s abban az irányba fordul.
Egy esküvőn voltak, őt is meghívták - illetve Lorenzot hívták meg, ő meg csak ment vele - s elugrott egy italért, mikor maghallotta, hogy róla beszélnek, meg arról, ahogyan kinyírta azt a szadista állatot. Ő támadott először, ez igaz volt, ahogyan az is, hogy önvédelemből küldte rá a gyilkos átkot. Viszont ha eddig nem utálták őt, hát most már igen. Megölni valakit a családból, még ha amúgy nem is bírták, akkor sem volt megengedett. Megbocsájtottak neki, azt is csak Lorenzo miatt. A két férfi viszont úgy fest élvezték a pletykálkodást. Nem tudtak semmit az igazságról, ahogyan senki sem, csak maga Vito. Ő viszont nem beszélt. Csak egyre idegesebb lett, érezte, hogy elborul az agya, s ha nem fejezik be azok ketten, akkor valam elyiket megöli. Nevettek rajta. Már készült felállni, oda akart menni és addig verni a férfi fejét az asztallapba, amíg annyira el nem torzul az arca, hogy a saját anyja sem ismeri fel.
Viszont most nem ott volt. Egy egyszerű nightklubban töltötte az estét, ahol hangos zene szólt, fiatalok ették egymást, táncoltak és berúgtak. Ő pedig megkaptam az újabb italt, fizetett és le is húzta. Nem akart most már maradni. Eredetileg jó bulinak indult, minden este így telt nála most már, azonban a mai... Bizonyára felzaklatta Armando telefonja, s így az ital miatt már nem tudta visszafogni az emlékeit, ahogyan a képességét sem. Viszont a tényleges gondolatolvasás helyett, csak képzelődött. Vagyis... Képzelődött? Nem tudhatta ki figyeli meg itt. Vagy éppen ki gondol hasonló dolgokat, mint ők. Dehát tt senki sem ismerheti! Igaz?! Cigi... Egy kis szünet kellett neki, így kiment a levegőre, hogy elszívjon egy szállal, melyből hamar lett kettő... három... Négy. A keze még mindig remegett a dühtől - vagy félelemtől -, szemeit lehunyta, s próbált megnyugodni. Folyamatosan azt ismételgette magában, hogy ők már nincsenek ott, nem is találkozott velük már évek óta, nem bánthatják. Ez egy biztonságos hely, vagyis annak gondolta. Szerette volna elhinni, hogy itt nem találhat rá a maffia.
Jó a segge...
Hirtelen felkapja a fejét, s tekintetét az egyetlen ember irányába fordítja, aki a közelében van. Ezt viszont tudta, hogy véletlenül olvasta ki a srác fejéből. Ilyen állapotban már nem tudott uralkodni magán. Oldalra dönti a fejét, majd elmosolyodik. A fiút még éppenséggel aranyosnak is lehetett volna nevezni. Kár, hogy semmi kedve nem volt hozzá. Felhúzta ő saját magát eléggé, s most semmi másra nem vágyott, csupán nyugalomra. Rossz napot választottál... Mi dispiace... Ma csak a halottakhoz van kedve.
A sacred guardian
Laza ruházata tele van vérfoltokkal, mikor hazaér. Elsőre fel se tűnik neki, így sétál be a fürdőbe, ahol a tükörbe nézve látja meg, hogy kedvenc fehér ingje és fekete farmerját ellepta a vörös folyadék. Ki kell dobni. Az arcát viszont muszáj letisztogatnia, hiszen azt sajnos nem tudja lecserélni. Kezeit megmossa, látszik rajtuk, hogy férfias, hiszen az erek az alkarján már eleve jól látszódnak. Fejét lehajtja, s egy adag vízzel megpróbálja leszedni az árulkodó foltokat a pofijáról, meg hajáról, mely eléggé rendezetlen. Nem jellemző rá, általában szépen megfésülködik, s órákat pepecsel azzal, hogy beállítja a tincseit. Most viszont, ahogyan a tükörbe néz, csupán árnyéka önmagának. A haja kócos, a szemei karikásak, és beesedtek, csupán éles arcvonala ugyanolyan, mint mikor nem munkából ér haza. Az ingje szakadt és véres, a testtartásából látszik, hogy még mindig be van feszülve, ugrásra készel áll, mintha a lakásában bármilyen veszély is fenyegetné. Ez Spad... Nem Vito. Mélyet sóhajtva kezd el levetkőzni, így megmutatja széles vállát és keskeny csípőjét. Mármint... megmutatná bárkinek, ha lenne ott valaki. Így viszont csak saját magát nézegeti a tükörben, az izmos karjait, a szinte tökéletesen látszodó kockahasát és kidomborodó mellizmait, ahol jobb oldalon egyetlen egy apró pillangó volt tetoválva. Mindennek ellenére Armando mindig azt mondja, hogy kecses, sőt ha nem lenne ilyen izmos a válla, akár egy nő is lehetne. Ez persze nevetségesen hangzik, még neki is. Maximum is azért mondható rá, hogy lányos, mert mániákusan gyantáztat, s igyekszik megszabadulni a legtöbb szőrtől a testén. Így még fiatalabbnak tűnik... Bár ki tudja miért imádja ezt ennyire.
So you keep me sharp
Lorenzo Spadaro
Valódi édesapja egyik legjobb barátja volt. Vito még csak hat éves volt, mikor édesapja Lorenzo gondjaira bízta. A kisfiú akkor azt hitte, hogy elhagyték a szülei, mivel az édesanyja a születésekor elhunyt, apja pedig egy másik férfinak adta. Szereti Lorenzot. Valóban olyan számára, mint egy szülő, s tiszteli őt, meg védelmezi. Nagyjából mindentől félti, még a széltől is. Ezért utálja, hogy ő is elküdte maga mellől. Csak úgy érzi, hogy megint ellökték őt, holott nagyon is hiányzik a férfinak Vito. Mindent megadna azért, hogy hazamenjen, s hogy újra mellette állhasson. Néha már jobban szereti őt, mint avalódi családját.
Armando Spadaro
A fogadott testvére. 8 éves volt , mikor Lorenzo hazaállított az akkor 12 éves fiúval. Vito az elején nagyon nem bírt, nem is volt vele kedves, sőt kifejezetten ellenséges volt. Tartott ez egészen addig, amíg rá nem jött, hogy Army valójában próbál kedveskedni neki. Sűrűn adta oda a saját süteményét, sőt mikor már volt saját keresete, gyakran lepte meg a fiatalabbat ajándékokkal. Végül odáig jutottak, hogy Lorenzo-hoz futott, ha vihar volt, hanem Armando-hoz és vele aludta végig az éjszakákat.
Párkapcsolat
Bene... Egyébként egy nyílt kapcsolatban él Baron nyuszijával, aki már 3 hónapja boldogítja őt, és Snidlinggel, a kígyójával, aki pedig már 2 éve hű társa.
♤ Amit ma megtehetsz, holnapra is meg fogod tudni. Szóva, ha nem sürgős, akkor halaszd el. ♤ A család a legfontosabb, még ha utálod is őket. Legalább fizetik a kajád meg a ruháid. ♤ Nincs olyan, hogy rossz ötlet, csak rossz kivitelezés. Vagyis, ha nem tudod megoldani a feladatot, akkor az azért van, mert alkalmatlan vagy. ♤ A kor, csupán egy szám.
Amit sosem tennék meg
♤ Nem árulná el a családot.
Ami zavar
♤ Renato ♤ A távolság ♤ Viharok ♤ Fehér bor ♤ Íztelen kaja
Ami a legfontosabb az életemben
♤ A csalás ♤ A siker ♤ A bosszú
Ami a legkevésbé fontos számomra
♤ Minden, ami az előbb felsoroltakhoz nem kapcsolódik
Amire büszke vagyok
♤ Ritka sok embert megölt már ♤ Életben tudott maradni eddig ♤ Az esze ♤ A tudása
Ha valamit megváltoztathatnék
♤ Nem hagyné, hogy Lorenzo elküldje őt maga mellől
Így képzelem a jövõmet
♤ Sejtelme sincs... Ha Lorenzo meghal... Ki veszi át a helyét? Ki lesz a főnöke?
Egyéb
♤ Legilimentor: Negyedik szinten van jelenleg. 15 éves korában kezdték el tanítattni, pár évvel a harci kiképzés megkezdése után. Lorenzo úgy gondolta, hogy hasznos lehet még neki a kihallgatásoknál, vagy éppen a küzdés közben, hogy mások fejében tud olvasni. Külön tanárt vett fel neki, aki folyamatosan foglalkozott vele, s még mindig foglalkozna, ha az elköltözése után nem vágta volna be a hisztit, hogy ő nem akarja.
♤ Okklumentor: Harmadik szint. Mert nyilván ezt is meg kellett tanulnia, hogy tudja magát védeni az esetleges támadások ellen. Az ő életükben, pláne az övében sűrűn előfordul, hogy úgy akarnak neki ártani, hogy a fejébe másznak. Lorenzo semiképpen sem akarta azt, hogy emiatt baja essék.
♤Párszaszájú: Valójában kiskutyáért mentek az állatkereskedésbe, majd Vito elkezdett beszélgetni egy kígyóval. Először nem értette Armando, nagyon furcsán is nézett a 13 éves öccsére, hogy mit művel. Végül az apjuk jött rá, hogy értik egymást.
Minden karakter egyedi és megismételhetetlen – egyszerre színesíti és tágítja a megismert univerzumunkat, amelynek nem csupán része, hanem irányítója is lehet. Nyomot hagy, lehetőségeket teremt, kapcsolódási pontjai egyediek, ugyanakkor az oldalt átitató plotok fősodrát is eltérítheti, módosíthatja. Örülünk, hogy megérkeztél közénk, reméljük, számodra éppen annyira lesz izgalmas építkezni, mint számunkra olvasni a folyamatot. Mielőtt azonban a játéktérre engednénk, kérjük, ne hagyd ki a bürokratikus lépéseket, és foglalózz, ahol Spad esetében szükséges!
