Ethan & Scorpius

Scorpius & Ethan

Ha szükségem volt valamire, bármire, minden alkalommal Ethan-höz fordultam. Igaz még csak negyedéves vagyok, ő pedig végzős, és hogy megmondjam őszintén, nem tudom milyen viszonyban vagyunk egymással - mondjuk úgy Albus-on kívül igazából senkivel sem tudom teljesen, pontosan, akárhogyan -, de hát ő a diákszövetség elnöke, akármit is jelentsen ez, ezért kénytelen segíteni gondolom. Mindegy is, igazából nem szeretek kihasználni másokat és a saját bolondságomnak köszönhetem, ha valamiből kifogyok vagy éppen valamit elmulasztottam, és ezt ilyenkor gyorsan orvosolnom kell, még mielőtt valaki leköröz az évfolyamból valamilyen tantárgyból. Mivel Ethan elég népszerű egyéniség, nem telt túl sok időbe, hogy megtudjam, hol is van most pontosan. Táskámat felkapva azonnal a bájitaltan terembe vettem az irányt, szerencsére nem volt nehéz eljutnom oda, amúgy is a legközelebbi terem a klubhelyiségünktől. Ennek ellenére még a négy évem alatt nem tudtam megszokni ezt a sötét, vizes folyosót ami a klubhelyiségünkből vezet az iskola további részeire, valahogy mindig világosabbnak képzeltem, barátságosabbnak, és ha kilépek, egyből valami szeretetreméltóbb helyre vinne a lábam. A bájitaltan tanterem sem volt az, de le kellett győznöm a kényszereimet, mert tudtam, hogy tényleg nagyon kellenek azok a dolgok.
Benyitottam.
Ahogy a hangos ajtó felverte a bent lévő csendet, Ethan felém fordult. Nem is figyeltem mit csinál, nem is érdekelt amúgy, csak elkezdtem a mondandómat.
- Szia! Ethan... figyi, kellene néhány dolog... - Nem akartam tolakodó lenni, ha elhajt, hát elhajt, akkor feltalálom valahogy magamat, úgyhogy tekintetét figyeltem, kicsit elbambultam, ezeket a szitukat mindig olyan kínosnak érzem...

Scorpius & Ethan

Akármennyire is kínos, le kell gyűrnöm ezt a dolgot, és eddig egész jól megy, főként, hogy Ethan kedvesen tekint rám. Ez mindig sokat számít. Vannak páran a házunkban, akik undokságukkal és gonoszságukkal próbálják uralni a fiatalabb generációkat, de örülök neki, hogy akadnak még kivételek. Nem is értem egyébként... én nem tudnék bunkón bánni a diákokkal, soha. Ahogy egy lépéssel közelebb lépek, látom, hogy valamibe benne volt, hogy eszközök vannak az asztalon meg ilyenek, de a visszakérdezése miatt szürke tekintetem ismét csak rá emelem.
- Kellene írnom reggelre egy esszét a vérfarkasokról és valaki már kikölcsönözte a könyvet a könyvtárból amiben bővebb infók vannak róla. Tudnál segíteni ebben? - Elhúzom a számat a gondolatra, hogy nincs miből felkészülnöm és nagyon kellene, mert ez plusz jegyért megy, ami mindig jól jön. Aprón megrázom a fejemet. - És pergamenre is szükségem lenne, elszámoltam magam és a szobatársaim is kifogytak most. Még azt hiszem két hét mire Roxmortsba mehetünk. - Ez már több mint kínos. Amúgy nem is tudom, hogy ilyen dolgokban is tud e nekem segíteni, vagy egyáltalán milyen hatáskörei vannak az ő munkájának, de mást nem most megtudom, ha elküld és üres kézzel megyek vissza a hálótermembe.
- Amúgy mit csinálsz? - Érdeklődőm, mert gondoltam, hogy nem lenne rossz megkérdezni, mivel foglalkozik, csak hogy ne tűnjek annyira bunkónak és érdektelennek. De amúgy nem nagyon izgat, hogy mit is csinál, amúgy sem az én dolgom, de udvariasnak neveltek, legalább a látszatnak meg kell lennie, ha már sokszor belül másként érzek.

Scorpius & Ethan

Apró megnyugodott sóhaj hagyja el a számat. Örülök neki, hogy ilyen rendes és tud segíteni rajtam, ha nem így lett volna és nem sikerült volna megoldanom a problémát, biztosan napokig magamat hibáztatom.
- Hát, holnap reggelre. 10-re kell leadnom. Igazából még van egy egész délutánom meg pár órám délelőtt. Szóval akárhogy is lesz, köszönöm. - Haloványan elmosolyodom, ez jó jel, amúgy nagyon ritkán mosolygok, szerintem az egyetlen, aki milliószor látott már az Albus, de vele nem tudok nem vidám lenni. Képtelenség, amúgy is évek óta össze van zárva velem, kénytelen meghallgatni minden bajom. Mondjuk szerintem ez kölcsönös, mert nagyjából ez miatt lettünk igazán jóban is.
- Kösz, rendes tőled. -Még egyszer megerősítem a hálámat felé, és tényleg nem akarom nagyon leterhelni, látom, hogy amúgy is sok dolga van, biztosan valami házi dolgozatot kotyvaszt éppen, és én továbbra sem akarok bunkó lenni, meg igazából feltartani sem őt, így hátrálok is pár lépést.
- Öhm, értem. Biztos nagyon... érdekes, egy-két eszközödet látván. Az ott vér?! - Hangom egy kicsit meglepődött amikor meglátom a kést amiről csöpög le a vér. Kicsit morbid és nem tudom ezt most hová tenni, de ő biztosan tisztában van azzal, hogy mit csinál, mivel is foglalkozik. Megköszörülöm a torkomat. Lehet, hogy itt lenne az ideje távozni, mielőtt beleütöm az orromat olyasmibe, amibe nem kellene. Vagy már késő?

Scorpius & Ethan

Bólintok egy aprót. Igazából ez az egyetlen dolgom a mai napra és ha ahhoz, hogy a dogám kész legyen, csak az kell, hogy várjak egy kicsit, hát megteszem. Fontos nekem, hogy minden úgy sikerüljön, ahogy elterveztem és egyébként ilyenkor már le tudnám rágni a körmömet, hogy nincs meg a megfelelő anyag ahhoz, amit szeretnék, amit kigondoltam. Az meg csak hab volt a tortán amikor kiderült, hogy a pergamen is elfogyott, hát, szerintem az univerzum is tökéletesen ellenem dolgozik, hogy ne sikerüljön elnyernem az évfolyamomból a legjobb tanuló díjat. Már ha van ilyen egyáltalán? Évfolyamelső. Na az.
- Fontos nekem ez, úgyhogy kivárom. - Erősítem meg azért még szóban is, hogy biztosan ne értsük félre egymást. Aztán pedig jön a kés dolog, nem tudom miben mesterkedhet itt, de elég rossz látvány ez, és ha ijesztgetni akarja vele az alsóbb éveseket, hát akkor azt hiszem kicsit sikerült is. Mondjuk próbálom nem mutatni, mert a hírnevet csak meg kellene egy minimálisan tartani, mármint nem azt, amiben azt mondják a sötétség szülötte vagyok meg ilyenek... Látom rajta, hogy elfehéredik, hogy nem számított ilyen kérdésre, de hülye voltam, mert ahelyett, hogy elmentem volna és kint megvárom mondjuk, rákérdeztem, pedig aztán semmi közöm az egészhez.
- Óh, ez nagyon... egyedi. Nem is tudtam, hogy ilyenekkel is foglalkozol. De elég király, hogy van ehhez érzéked. - Attól még mindig elég morbid és furcsa, hogy ilyeneket csinál, mármint hogy a vér is hozzávaló, de amúgy a varázsvilág sok sok rejtélyt tartogat és nem mindig lehet elkerülni ezeket a dolgokat. Már mindjárt barátságosabbnak tűnik a dolog, és eszem ágában sincs elfutni vagy beárulni vagy ilyesmi, és ennek értelmében, hogy ezt nyomatékosítsam, közelebb is lépek egy lépést. - És ezekkel mit csinálsz utána? Eladod vagy csak elteszed magadnak? Amúgy hogyan teszteled? - Ez már túl sok kérdés, még magamon is meglepődöm, hogy ennyire kíváncsivá tesz ez a dolog. Egyáltalán amúgy ez legális itt? De azért próbálom nem elterelni nagyon a gondolataimat a házi dolgozatról, emlékeztetnem kell még magam, hogy holnap 10 óráig végeznem kell vele.

Scorpius & Ethan

Nem mondhatnám, hogy nagyon vonzzanak ezek a kísérletek, sőt, semmi olyasmi ami a bájitaltannal kapcsolatos, valahogy nem az én világom ez a kísérletezgetés, legalábbis eddig ezt tapasztaltam meg magamon. Sosem vágnék bele egy ilyen komoly dologba, mert nagyobb a valószínűsége annak, hogy felrobbantom az egész iskolát, vele együtt magamat is, minthogy sikerüljön bármit is elérnem. Hát igen, egyszerűen csak van, akinek spontán nem működik ez a dolog. Pedig... sokan mondják, hogy nem is olyan nehéz ez a bájitaltan. A fenéket!
- Értem... és sikerülni szokott általában? - Nem tudom, mi ez a nagy érdeklődés részemről, pedig tudom jól, hogy nem kellene beleütnöm az orromat mások dolgába, főleg nem a felsőbb évesekébe, mert ők aztán tudnak gonoszkodni, ha akarnak és úgy érzik sokszor, hogy a hatalmuk is megvan hozzá... volt pár rossz tapasztalatom az évek során, de ezt nyilván senkinek sem kell elmesélnem. Szinte tátott szájjal bámulok előre, amikor elmeséli, ennek az egész dolognak az elméletét.
- Áhá, így már világos. Hát ez, nagyon egyedi. Még ilyesmikről nem is hallottam az előtt. De ez nagy tehetség, tuti. - Úgy döntöttem, nem kérdezek többet, csak aprón odalesek, amikor ismét megkeveri a főzetet, aztán a fiolába önti. Egy pici fenntartásom még mindig van a dologgal kapcsolatban, így inkább hátrébb lépek egy lépést, de aztán már csak azt várom, hogy végezzen és akkor el tudjuk kezdeni a problémám megoldását. Már nem tudom, mit mondhatnék, de mégis úgy érzem, hogy én zavartam meg őt valamiben, szóval most türelmesebbnek kellene lennem.

Scorpius & Ethan

- Ó, én azt hittem már sokkal régebb óta csinálod ezt. - Szerintem ezt nagyjából levehette már az eddigi mondandómból. Egyébként most kicsit kezdenek kétségeim támadni a dolgokkal kapcsolatban, mert oké, hogy most csinál ilyet másodszor, ki tudja milyen furcsa volt az első kísérlete, ez meg olyan bizonytalannak tűnik nekem, főleg a vér látványa után... úgyhogy néhány lépést akaratlanul, reflexszerűen is hátrálok, de ha mondjuk felrobbanna itt a dolog vagy kiadna valami füstöt, akármi, akkor viszont már amúgy is mindegy lenne. Persze gondolom nem akarja a saját életét sem kockáztatni meg ilyenek, de akármi előfordulhat. Akármi, és én ezért nem vagyok egy nagy bájitalszakértő, tartok ettől az egésztől. Amúgy megcsinálom, mert kell a jó jegy az ambíciókhoz, amit szeretnék még fejleszteni az év végéig, de ez teljesen más téma, meg amúgy szerintem ezt nem is lehetne mondani bájitaltannak amit Ethan csinál.
- Ez kedves tőled. - Tudom milyen sokat számítanak a szerettek, ezért ezt át tudom érezni. Nem tudom mi lenne velem, ha elveszíteném Albust vagy a szüleimmel történne valami, de biztosan engem is megviselne, megváltoztatna és ki tudja mit tennék akkor, igaza van Ethannak, ilyenkor az ember sok mindenre lesz hajlamos...
Ahogy végignézem szinte mozdulatlanul az egész folyamatot, ahogy belehelyezi a fiolába a rózsát az valami elképesztő. Még ha nem is tudom mire jó ez, de legalább látványosnak látványos, és kicsit azért titkon örülök is neki és végre fel tudok lélegezni, hogy semmi extra dolog nem történt, minden a legnagyobb rendben.
- Szerintem amúgy a tehetséget nem kellene elpazarolni. - Bukik ki belőlem a véleményem, de igazán semmi közöm az egészhez, de ha nekem ilyen hobbim lenne, hát tuti ebből akarnék megélni valamilyen úton módon.

Scorpius & Ethan

Bele sem gondolok, hogy ez amit csinál valójában megengedett e egyáltalán. Talán azért nem sejtem, mert nem értek ezekhez a kísérleti dolgokhoz. Rosszat pedig senkinek sem szeretnék. Persze ezt nyilván Ethan nem tudhatja, mert alig ismerjük egymást, de mindketten Mardekárosok vagyunk, a háztársainkban pedig csak megbízunk. Mondjuk én jobban bíznék egy Hollóhátasban, de hát ez már csak a saját véleményem.
- Ó, értem. Nemsokára tényleg úgy lesz. És utána mivel foglalkozol majd? - Kérdem óvatosan, ha már az iskola utáni időkről beszélgetünk. Nekem még nincs nagyon ötletem, mi leszek ha nagy leszek, de még évem is van bőven, tehát nem aggódom... annyira.
Nem hallom, hogy Ethan mit motyog, próbálok kicsit közelebb hajolni és fülelni, de nem hiszem, hogy rám tartozik, így vissza is lépek. Még mindig közelebb vagyok az ajtóhoz mint hozzá.
- Igen, a vérfarkasok... - A nagy ámulásban szinte ki is ment a fejemből a dolog, de most, hogy újra emlékeztetett rá, görcsbe rándul ismét a gyomrom. - Segítsek? - Ketten mégiscsak gyorsabb, közelebb sétálok, most már kevesebb olyan dolog van ami elrettent. Ha engedi, akkor segítek, ha nem akkor pedig megvárom még végez.
- Értem. Hát végül is így is fel lehet fogni. - Tudjuk jól, hogy nem vagyok egy bőbeszédű srác, és most sem erőltetem meg magam túlzottan, csak figyelem Ethant. Amikor pedig elővesz egy nagyobb jegyzettömböt, hát arra aztán elképedek, ha nekem lenne ilyenem, tutira semmit nem találnék meg benne...

Scorpius & Ethan

- Hát, igazából ha belegondolok abba én is, hogy már csak három év... ebből a szempontból totál megértelek. - Három év, és milyen rövidnek tűnik már így, hogy most kimondom. Persze Ethannek már ez az utolsó hajrá, és biztos vagyok benne, hogy nekem is hiányozni fog a suli, a társaság ha egyszer innen ki kell lépnünk, de nem maradhatunk itt örökre. Esetleg akkor, ha visszajövünk tanárnak. Ami szerintem én nem leszek, soha.
Meglepetten tekintek Ethanre amikor a segítségkérésemet úgy veszi, mintha kísérleti alanynak jelentkeznék, pedig igazából csak elpakolászni szerettem volna segíteni neki, de megkönnyebbülök, hogy nem értettük félre egymást és keveredtem bele ilyesmibe, mert ha balul sül el, ki tudja mennyi időt tölthettem volna a gyengélkedőn... vagy rosszabb esetben a mungóban. Így inkább csendben is maradok, miközben azt figyelem, hogy a fiú megállás nélkül keresi a jegyzetét abban a tömbben, amit a táskájából húzott elő. Hm, hát tutira nem járnék ekkora kupac papírral, biztos jól lehúzhatja a vállát, hisz most így elnézve, igen csak sok mindent hordhat magánál.
- Oh, köszönöm. Életet mentettél. Holnap visszaadom! - Jegyzem meg hálálkodva, miközben kezemben szorongatom a lapokat. - - Mivel tartozom érte? - Nem vagyok önző, sem fukar, szívesen adok érte bármit, csak kérnie kell a fiúnak. Nekem ennyit megér, hogy ne essek el a jó jegytől, amúgy is már csak hajszálak választanak el attól, hogy Rose nyomába érjek. Az ajtóhoz indulok, de még mielőtt kilépnék azon, természetesen meghallgatom Ethan kívánságát, mondandóját, már ha van.
- Ha nem bánod, sietek, mert még ma meg kell ezt csinálnom, tudod. De majd megkereslek. - Mosolyodom el lelkesen és lenyomom a kilincset, majd amikor félig már kint vagyok az ajtón, akkor köszönök el tőle, és futóléptekkel vágok neki a Mardekár klubhelyiségnek, majd a hálótermeknek, ahol az asztalomnál ülve hamar összerakom ezt az esszét holnapra, reménykedve, hogy mindez elég lesz majd a jó jegyhez.


// Köszönöm a játékot!