Did you miss me?

To: Gina

Mindig mikor visszaemlékszem elfog egy fura érzés. Már nem is emlékszem milyen érzés normálisan aludni. Egyedül a szünetekben tudtam rendesen aludni. Akkor áttudom öleli a párnámat, ami elüldözi a rémálmaimat és energikusabb is vagyok. De itt a Roxfort-ban ez nem kivitelezhető. Fura lenne mindenki részéről, ha látnák, hogy a Dök elnök egy párnát szorongat álmában néha össze is nyálazza.
Este van. A kastélyban már minden gyerek alszik, kivéve két személyt. Az egyik én vagyok a másik egy kóborló leányocska, akit eléggé jól ismerek. Gina mindig is szeretet kisurranni az éjszaka közepén és elmenni oda. Tudom, hogy ő sem tud aludni, de nem tudok ellene tenni. Jó tudnék, de még nincs kész a projektem. Ha kész lesz akkor oda tudom neki adni hátha sikerül az elméletem és akkor neki nem lesznek gondjai az alvással.
Elérve a rengeteg szélét benézek. Még távol lehet. Úgy gondolom jobb, ha bemegyek mielőtt valaki észre vesz és elkezd engem faggatni, mit keresek itt.
Apró mancsaimmal mászok a fák lombjai között. Néha egy-egy kígyó rám mereszti a fogát, de gyorsan pofán vágom őket és odébb megyek, míg lefagytak a hirtelen támadástól.
Nem sokkal később megpillantom Gina hajkoronáját. A Fölötte lévő fára átmászok és onnan figyelem. Tudom, ha innen a vállára ugranék megijedne és a földre dobna. Aztán láthatom el a sebeimet. Így csak megzörgetem a lobokat, hogy tudja itt vagyok. Miután észre vett és realizálta, hogy én vagyok a karjaiba ugrom. Előveszem aranyosabbik nézésemet és úgy bámulok a szemébe. Tudom, hogy szereti ezt az alakomat. Állítása szerint ekkor cuki vagyok, míg a másikban inkább pimasz. Mind a kettő jól áll nekem így nem zavar, hogy ilyeneket mond nekem.

From: Ethan

To: Gina

Orvul Gina ölébe ugrom és ott helyezkedem kényelembe. Szeretem mikor simogat és melegséget kelt bennem ezáltal. Olyan jó a közelében lenni mindig. Bár tény érzek valamit iránta sosem mondtam ki. Sosem mondtam el neki, mit érzek és hogy többet is szeretnék, mint barátság, de féltem. Féltem, hogy elutasít, féltem, hogy az önzőségem miatt ez a barátságunk rovására mehet. Így, hát magamban tartottam. Évek teltek el azóta, hogy először bevallottam volna magamnak igen is érdekel Gina.
Mikor megemlíti a párnát ledermedtem. Honnan tud róla? Minden este bezárom az ajtó, hogy senki ne jöhessen be. Akkor meg még is, hogy? A mugli világban nem használhatunk varázslatokat. Akkor meg mégis...
Nem moccanok és csak hagyom, hogy Gina vigyen az ölében. Jó itt nekem. És, ha tehetném sosem mozdulnék el innen.
Ahogy leül a gerendára a thesztrálokra nézek. Amikor meglátom őket mindig eszembe jut édesanyám. Karomban sírt, hogy magamra kell hagyjon, de közben mosolygott, mert tudta viszont láthatja édesapámat és, hogy erős vagyok, tudok magamra vigyázni. Aztán kilehelte a lelkét és elment. Az nap sírtam másodszor életemben. Napokig ott szorongattam anyám élettelen testét. Nem ettem, nem ittam. A gyámügy jött, mert bejelentették a szomszédok, hogy valami nincs rendben. Végül elvittek az intézetbe ahol kaptam enni és egy ágyat. Az nap Forrt bennem a düh. És megakartam ölni Kyle-t. Meg is tettem volna, de okosabb voltam.
A gesztenyére felfigyelek és felülve mancsomba veszem és elkezdem rágcsálni. Gina kérdésére bekapom a maradékot és arrébb menve visszaváltozom.
- Sajnos nem lehet, Gina... Rám még vár egy kihallgatás. - sóhajtottam az égbe. Úgy látszik Kyle még a túlvilágról is kikészít mindenkit. Talán előbb megkellet volna ölnöm és elvágni a torkát...de most már késő. Valaki más már megtette.
- Amúgy honnan tudsz a párnáról?

From: Ethan

To: Gina

- Én meg a második. De nem kell félned minden rendben lesz. Ígérem. - mosolygok rá. Nem hagyom, hogy lecsukják. Már keresem is a bizonyítékokat, hogy ártatlan és nem volt ott a gyilkosság idején. Nem vagyok erős. Összetörnék, ha Gina-t elvinnék. Nem hagyhatom, hogy arra a sorsra jusson, mint az apám. Ő ennél jobbat érdemel. Sokkal jobbat. Okos, értelmes és szép. Attól, hogy árva és nincs senkije nem teszi őt gyilkossá, vagy rossz emberré.
- És...milyen gyakran jössz be a szobámba az éjszaka közepén? - kérdezem. Néha annyira fáradt vagyok, hogy nincs erőm átöltözni, így félmeztelenül fekszem az ágyba...vagy épp semmi nélkül. Arról nem is beszélve, hogy nála még tart a pubertás. Vicces dolog ez. Mikor arra ébredek, hogy olyan szívesen megölelnék, most egy lányt. Remélem nem látott semmi kínosat, vagy kellemetlent. Végül is nem az én hibám, hogy betör hozzám és...mit is csinál ott tulajdon képen?
- Amúgy mit csinálsz mikor bejössz hozzám? A pénzemhez nem nyúlsz ezt tudom...de akkor miért? - kérdezem. Tényleg érdekelni kezdett, hogy miért. Annyira nem vonzhatják a zárak, hogy feltörés után ne menjen tovább. Én, akinek érzései vannak iránta még én sem megyek be hozzá azt nézni, hogy alszik. Mondjuk ő nem is alszik.

From: Ethan

To: Gina

- Hivatalosan még nem vagyok gyanúsított. Csak a másodiknál derül ki, hogy az vagyok. Nem jó, ha az áldozat miatt lettél árva és meg is fenyegetted. - belenyúlok a zsebembe és elkezdek kotorászni. Kihúzok egy cigis dobozt és kiveszek egy szálat és Gina-nak is adok egyet. Tudom, hogy most kell neki. Mindkettőnknek kell. E nélkül nehezebb lenne elviselni minden gondolatot és félelmet.
- Gina. Nem fognak lecsukni. Nem hagyom. Mindent megfogok tenni, hogy ez ne történjen meg. - érintem meg finoman a kezét. Nem szeretem mikor ilyen állapotban van. Megfájdul tőle a szívem. A nyomás, amit a mellkasomban érzek..néha azt várom mikor áll le a szívem és esek össze. Bár ez a kialvatlanságtól is lehet az én esetemben.
Ahogy az erőltetett mosolyt sem szerettem. Imádtam, mikor őszintén és boldogan rám mosolyog. Akkor a nyomás eltűnik a mellkasomból és melegség veszi át a helyét.
- Úgy, hogy minden reggel megszámolóm és eddig hiánytalanul megvannak. - tudom, hogy engem sosem lopna meg. Ő nem olyan. Vagy csak túl sokat érek neki? Erről lenne szó? Nem tudom. Néha fogalmam sincs mit kéne gondolnom és ez megőrjít.
- De, ha már ennyire szeretsz a szobámban aludni mellém is feküdhetsz. De akkor nem tudom garantálni, hogy reggelig hagylak elmenni. - vigyorgok rá pimaszul. Viccnek szántam, de tény mind a ketten jobban aludnánk, ha nem egyedül kéne megbirkóznánk álmainkkal. Nekem is csak azért segít a párna, mert akkor úgy érzem nem vagyok egyedül.
- Nem, mintha bármi furát látnál. Legfeljebb azt, hogy egy kamasz fiú a pubertását éli. - mosolygok rá. Nem szégyellem kimondani elvégre ez egy természetes dolog. A fiú egyre jobban szemet vetnek a lányokra és ösztönös reakciók játszódnak le bennük, ami miatt olyan gondolatok terjengnek bennük, hogy általában abból lesz a baba. A lányoknál meg az ivarérés kezdődik meg és a hormonok beindulásával egyre vonzóbbak lesznek a másik nem szemében.

From: Ethan

To: Gina

- Hát...nálad volt a kés a bálon? Ha nem akkor feltételezhetőleg ez is egy indok miért nem te vagy a tettes. Hogy tudtad volna megölni azzal, ami nem is volt nálad? Ha meg napok óta nem volt meg akkor feltételezhetőleg ellopták és csak azért nem jelentetted, mert "féltél", hogy megbüntetnek. - próbálok összerakni egy normális gondolat menetet. Ha legalább egy kicsit igaz az állításom, akkor egyszerűbb lesz bizonyítani Gina ártatlanságát.
- Oh, az hagyd rám Gina. Megvannak a módszereim. Vannak dolgok, amiket még te sem tudsz rólam. - voltak dolgok, amiket még neki sem mondtam el neki. Ismertem pár embert még Nagyapám által. Törvényen kívüliek, akiket még mindig keresnek az aurorok. Nagyapám mesélt róluk és, hogy lehet őket megtalálni könnyen. Ha, majd minden kötél szakad akkor írok nekik egy levelet. Ismerve őket biztos kérni fognak tőlem egy szívességet. De, ha ez kell ahhoz, hogy megvédjem Gina-t megfogom tenni.
Nem szerettem, hogy cigizik, de nem tehettem mást. Tudtam, hogy most kell neki és, hogy nincs beleszólásom mit csinál. Így csak megkönnyítettem a dolgát és mikor kellett neki adtam neki. Mikor a szemébe nézek még mindig azt a törékeny és érzékeny lányt látom benne, akit először megláttam. Azon a napon összeverekedtem azokkal a fiúkkal és finoman leszedtem Gina-t. Akkoriban gyakran sérültem meg és mindig hordtam magamnál egy nyugtató kenőcsöt. Azt vittem fel Gina hólyagaira, hogy enyhítsem a fájdalmat. Nem hagytam ott ezek után. Megpróbáltam megvigasztalni.
Hálás vagyok, hogy végig nézhettem ahogy felnő és megkomolyodik. Bár én más életet szántam volna neki, nem szólhattam bele az életébe és nem is tettem. De, ha tudtam segítettem neki, nekem ez bőven elég volt. Az egyetlen, ami bántott az az, hogy megpróbált eltaszítani magától, den nem hagytam. Nem akartam eltűnni az életéből. Szükségem volt rá, valakire akire vigyázhattam.
- Talán...de mit tegyek, ha ez az igazság? Tudtommal a lányok az őszinte pasikat szeretik. - vigyorogtam. Sosem hazudtam Gina-nak és nem is fogok. Vagy legalábbis nem tervezek. De ez az időszak...lehet rákényszerít, hogy hallgassak el több dolgot előle.
- Tény...de nálam előbb jelentkeztek, mint nálad. Meg az is, hogy sokszor munka után csak levetkőzni volt erőm. Vagy akkor nem tartózkodtál a szobámban? - tényleg kíváncsi lettem, mit látott és milyen gyakran megy be a szobámba. Vagy akkor is bemegy, mikor nem vagyok ott és nap közben ott alszik egy kicsit?

From: Ethan

To: Gina

- Hm, nem tudom szerintem aranyos volt az a kis vakarcs. Ahogy a hátam mögé bújt, mikor jöttek a nagyok velünk szembe. Olyan édes kis arca volt. - nevettem fel. - Tény néha még mindig őt látom benned, de tisztában vagyok azzal is, hogy ő már nincs többé. De szívesen dédelgetem még ezt az emléket, mert legalább tudtam milyen voltál még előtte. És nem, nem e miatt akarlak megvédeni mindentől. Maradjunk annyiban, hogy más az oka.
Nem álltam rá készen, hogy bevalljam az érzéseimet. Pedig nagyon szerettem volna már. De egyszerűen féltem. Féltem, hogy ha megtudja a barátságunk tönkre megy és tényleg elveszítem. Nem akartam ezt megkockáztatni, de érzem, hogy egyre jobban felemészt ez a bizonytalanság.
- Hé, semmi baj. Nem tehetsz róla. - csúszok hozzá közelebb és karolom át. - Mondanám, hogy idővel elmúlik, de...hosszú lesz, mire képes leszel elengedni. De én itt leszek. Tudom, hogy nem szeretsz segítséget kérni, de kérlek had könnyítsem meg a dolgod és keres meg, ha úgy érzed kell valaki, akinek ki öntheted a lelked. - igazság szerint, mikor megtudtam akkor dühös voltam. Őrjöngtem és a falhoz vágtam dolgokat. Csak az járt a fejemben, hogy nem voltam ott, mikor szüksége lett volna rám. Terveztem, hogy elvágom Kyle torkát, de nem tettem és most Gina-nak ezzel az emlékkel kell együtt élni élete végéig. A dühöm miatt nem tudtam józanul gondolkodni. Magamat hibáztattam mindenért. Hogy nem voltam ott, hogy féltem megtenni a lépést és nem koncoltam fel azt a barmot már az lején.
Meghagytam neki a lehetőséget, hogy az ölembe üljön. Nem tudom, hogy ebben az állapotban mennyire kíván a közelemben lenni, de nem akarom egyedül hagyni. Azt sem akarom, hogy egyedül érezze magát. Tudom milyen érzés és nem, nem jobb egyedül megküzdeni vele. Attól csak rosszabb lesz.
- Gina, nem. Nem lesz rá szükség, nem fognak elítélni garantálom. Csak kérlek bíz bennem és had, hogy segítsek. - nézek rá. Nem akartam arra gondolni, hogy elítélik, nem akartam arra gondolni, hogy elveszíthetem. Ő maradt nekem egyedül. Ha elveszítem én belepusztulok.
- Ugyan nem vagyok én olyan népszerű. Csak szeretek segíteni a diákoknak ennyi. - vigyorgok. - Netán féltékeny vagy, hogy annyi lány akar velem szóba állni? - kérdeztem. Sejtettem a választ, de tőle akartam hallani. Nem tudom mennyire érdeklem őt, de szerettem volna, ha tudná, hogy én csak őt akarom. De ezt nem mondhattam ki, még nem.
Azóta, hogy azaz incidens történt, ami miatt furán néznek rám a festmények, mindig mikor kapok valamit az egyik lánytól előbb megkóstoltatom másokkal. Ha elcsábul nem eszek belőle és elcibálom az illetőt a gyengélkedőre. Azóta nehezen bízom meg rejtélyes csomagokban.
- Kitértél a válasz elől...tehát láttad. - állapítom meg. - És tetszett, amit láttál? - vigyorgok rá pimaszul. Csak húzom az agát igazából nem kell rá válaszolnia. Előbb vagy utóbb úgy is látott volna ilyesmit. Csak nem biztos, hogy az enyémet. De nem bj legalább elmondhatja magáról, hogy látta. Nem zavar.

From: Ethan

To: Gina

- De aranyos. Talán ezért is akarok, majd egy kislányt az életemben.
Ugyan Gina. A bátorság abból fakad, hogy a félelmeinkkel szembe nézünk. Te ezt teszed. Bármennyire is félsz, te a szemébe nézel és behúzol neki egyet. Ez a bátorság. A hősi lélek, meg abból, hogy megvédesz másokat. A kicsiket és a lányokat mindig megvédted bármi is lett a következménye. – nézek Gina-ra. Fájt végig nézni, ahogy egyre jobban befordult és én nem tehettem ellene semmit. Nem lehettem ott mellette, mikor kellett, mikor csak annyit kellett volna tennem, hogy csak végig hallgatom és megölelem. De nem… Minden esetre remélem jó sora lesz Avery-nél és végre őszintén is mosolyogni is tud, majd.
- Ez had maradjon az én titkom. – mosolygok rá. Nem állok még készen, hogy elmondjam neki, mit érzek. Tudom, nem halogathatom sokáig most már, de most még nem. Nem hiányzik, hogy még ezen is agyaljon a sok szarságon kívül. Kikell találnom valamit. Valamit, amivel bebizonyíthatom, hogy ártatlan. Nem hagyhatom, hogy őt is elvegyék tőlem. Ezúttal mindent megteszek, hogy ezt megakadályozzam. Nem élném túl, ha ő is oda jutna…
- Azzal te húztad volna a rövidebbet és hidd el nem ér meg ennyit. Azzal csak ő nyert volna. Ha ennek ellenére tovább lépsz és egy normális életet élsz, akkor azzal ő veszít, mert nem érte el azt, mait akart. Azt akarod, hogy veszítsen, ugye? – nézek rá. Az ilyen emberek így működnek. Bármit megtesznek, hogy romba döntsék mások életét és, majd a túlvilágon röhögnek rajtuk egy jót. Nekik nem számít élnek e, vagy halnak. Csak a kiszemelt áldozatuknak legyen szar bárhogy is.
Ahogy meghallom, hogy mit kér tőlem kiegyenesedem és megfogva a vállát magam felé fordítom.
- Gina, ezt nem várhatod el tőlem! Nem várhatod el, hogy végig nézzem ölbetett kézzel, hogy lecsuknak! Nem várhatod el, hogy hazudjak és mentsem a saját irhámat a tiéd helyett! Ezt nem kérheted tőlem! – igen talán kissé kiborultam, de akkor is! Hogy juthatott ilyen az eszébe? Miért akarja, hogy eldobjam őt magam mellől? Csak, hogy én ne legyek gyanúsítót? Egy frászt! Már így is annak számítok csak még nem hivatalos.
- Aha… akkor miért zavar, hogy körbe vesznek a lányok és néha beszélgetek velük? – vigyorgok rá. Tudom, hogy zavarja, ismerem már. De inkább nem gondolok bele semmit. A végén ő is kiborulna.
- Oh ennél pimaszabb is tudok lenni, te is tudod. – vigyorogtam és kicsit még megböktem az arcát. Aranyos ahogy titkolózni próbál, de mindketten tudjuk, hogy előbb, vagy utóbb meg tudok mindent, amit elakar titkolni előlem.

From: Ethan

To: Gina

- Lehet. De a lány, akit magam mellett akarok tudni...nem hiszem, hogy ő is velem akar lenni. Főleg, hogy nem tudom, miképp mondjam el neki, mit érzek iránta. Pláne, hogy megmondta nem érdeklik a fiúk és nem akar még a szerelemre gondolni. - sóhajtok. Tudom ezzel most vékony jégen táncolok, de az érzelmek nem Gina erőssége. Talán nem jön rá, hogy rá gondolok. Ha igen max letagadom. Ő még nem akar ezzel foglalkozni, amit meg is értek. De én évek óta többet szeretnék tőle. Évek óta tervezem, hogy elmondom neki, de sosem sikerült. Mindig ott csenget a fülemben szavai és fejemben a gondolat, hogy mi van, ha nemet mond? Nem akartam a barátságunkat veszélyeztetni e miatt.
- Ugyan. A süveg a diákok legerősebb tulajdonságai alapján választ házat. A Hugrabug-osok híresek a hűségről, a szorgalomról, a türelmükről és toleranciájukról. Míg a Griffesek bátrak, erősek, merészek és lovagias diákok járnak. A Mardekárba a találékonyak, a ravaszak, határozottak. És nem mellesleg varázslók gyermekei. A Hollóhát az eszes, kreatív és bölcs diákok járnak. De persze vannak kivételek. De te nem vagy kivétel. Csak nem hiszed el magadról. - tartok egy kis történelem órát. A házak sokszor megvetik egymást és haszontalannak találják őket, főleg a Hugrabug házat. Pedig mindegyiknek meg van a maga szépsége.
- Nem a türelmedről vagy híres. De tény előbb vagy utóbb meg tudod. Ahogy én a te titkaidat. De veled ellentétben én nem erőltetem a dolgot és megvárom míg te önszántadból elmondod. Kyle-t sem én hoztam fel...nem is kérdeztem rá. Azt akartam, hogy te mond el. Mert így tudom, hogy megbízol bennem. - ölelem át. Szeretem mikor mosolyog. Olyan szép ilyenkor. Elszívom a cigit és a hamutartóba teszem.
- A normális egy relatív fogalom. Mindenkinek mást jelent. Valakinek tök természetes, hogy a családja halálfalókból áll és Tudjukkit istenítik. Valakinek a sablonos anya, apa, testvérek jutnak tőle eszébe. Aztán vannak olyanok, akik utazásokon nőttek fel, mint te. De egy közös bennük. A normális az, amikor szeretet van. Ahol mindenki boldog és senki sem emel kezet a másikra. Amikor képesek félre tenni a másik másságát és elfogadni azt. Avery-ék meg ilyenek. Ismernek téged és minden hibáddal együtt elfogadnak. Csak pásztort akarnak játszani és arra az útra terelni, amit a társadalom elfogad, hogy jó életed legyen. Hogy ne keljen az utcán élned, hogy legyen családod, hogy legyen aki szeressen. Ők csak jót akarnak és ők türelmesek. Időt fognak adni, hogy megszokd azt az életet, amit neked nyújtanak. És őket ismerve nem lesz olyan rossz azaz élet. - mondom én itt a hegyi beszédet. De nem bánom, ha naponta többször is elkell mondanom, hogy Gina elhiggye lehet jobb sora akkor megteszem. Nem akarom, hogy abban a tudatban élje le az életét, hogy neki nem jár jobb. Pedig igen is jár.
- Nem, Gina! Attól még, hogy jó embernek tartasz és aggódsz értem ez még az én életem. Nem vagyok olyan jó, mint amilyennek tartasz ezt te is tudod. Hiába várod el tőlem, hogy hazudjak az auroroknak nem fogom megtenni. Ahogy azt sem fogom letagadni, hogy igen is megakartam ölni Kyle-t és azt sem, hogy mi történt közte és köztem. Nincs mit titkolnom, mert nem én öltem meg. Ha meg az aurorok engem vesznek elő nem fog érdekelni! Tudod, miért? Mert az fog engem vigasztalni, hogy TE legalább biztonságban vagy. És van valaki, aki vigyázni fog rád. Fontos vagy nekem, ezért ne várd e tőlem, hogy ezt tegyem, mert nem fogom. - nem érdekel, hogy most elkezd velem ordibálni. Nem fogom hagyni, hogy ártatlanul kerüljön börtönbe, mint az apám. Akkor nem tehettem semmit, de most tudnék. Ha meg mérges lesz rám, vagy nem fog hozzám szólni legyen. Legalább biztonságban tudhatom és ez nekem elég.
- Az lehet. De szerencsémre ők nem érdekelnek. Csak egy valaki, de tudom ő nem akar kihasználni. - mosolygok rá.
- De tudom, így szeretsz. - bökdösöm még az arcát. Ha meg elakar menni, meg fogom és az ölembe húzva csikizni kezdem.

From: Ethan

To: Gina

- Ez rátok lányokra is igaz nem? - vigyorgok rá. Sóhajtva nézek fel. Csak mondjam el, mit érzek? De mégis...hogy? Mit mondhatnék? Csak burkoltan közöljem vele? Vagy mondjam ki nyíltan? Nem tudom melyik lenne a jobb. Tudom, hogy nem most kéne ezen agyalnom és csak rontanék a helyzeteken. De nem bírok tovább várni. Képtelen lennék abban a tudatban élni, hogy olyan messze leszünk egymástól és nem mondtam el neki, mit is érzek.
Hallva Gina szavait felé fordulok és arcét kezem közé veszem, hogy a szemembe nézzen.
- Gina ez attól függ, TE mit gondolsz. Okos vagy, értelmes. Nem szabad kételkedned magadban. Tűz ki magad elé egy célt. Ted le a vizsgáidat, vagy nem kerülsz bajba egy hétig. Bármit! A lényeg, hogy nem szabad feladnod. Válj olyanná, akivé válni akarsz. Legyél tudós, vagy művész, tök mindegy. Csak képzelj el valamit és valósítsd meg. - próbálom biztatni őt, hogy változzon. Nem azért, mert annyira átakarom formálni. Ő miatta. Ha legalább nem változik egy kicsit a jó irányba akkor később bajban lesz. Jövőre már kevesebbet leszünk együtt és nem leszek ott mellette, hogy megvédjem. És ez frusztrál. A tudat, hogy bármi megtörténhet vele.
- Arra kíváncsi leszek. - mosolygok rá. Ha kitudja várni míg bevallom akkor nem panaszkodhat. Bár, ha idő előtt rájönne akkor nem tudom mi lesz. Megharagszik rám? Vagy előbb kérdőre von? Esetleg megvárja míg én kezdeményezek aztán benyögi, hogy már régóta tudja? Sejti egyáltalán? Ha igen, miért nem kérdez rá? Úgy sem hazudnék neki, nem tudnék. Arról nem is beszélve, hogy ő is tudja mikor hazudok.
- Gina... hányszor ismételjem el magam? - kérdezem tőle bár vicces hangvételűre vettem a dolgot. Igazából tényleg magamat ismételem. Mindig itt lyukadunk ki a kételyeinél én meg mindig elmondom ugyan azt csak máshogy megfogalmazva. Csodálom, hogy még nem unja. Nem mintha zavarna, hogy több dolgot is elkell neki mondanom, elvégre így rögzül a fejébe. De lehetne egy kicsit több önbizalma.
- És arra nem gondolsz, hogy én hogy éreznék? Te vagy nekem már csak. Te vagy az, aki a legfontosabb nekem ezen a világon és az, hogy lecsuknak és elveszítelek igen is zavar! Nem akarom, hogy úgy járj, mint az apám, ártatlanul rohadni egy tömlöcben! Nem akarlak....elveszíteni... - hajtottam le a fejem. Tényleg fájt a gondolat, hogy elveszíthetem. Nem akartam, hogy ez a gondolat valósággá is váljon. Csak őt akartam. Magam mellett.
- Mert ismerem őt és tudom, hogy nincsenek ilyen szándékai. - mosolygom rá. Majd valahogy a földön kötünk ki. Felnézve Gina-t látom, aki rajtam ül. Tetszik ez a látvány és sokáig elnézném még. Tudom, hogy szeret irányítani így szerintem neki is tetszik, hogy rajtam ülhet.
- Meg bizony. - ülök fel és arcunk közel kerül egymáshoz. Aranyosnak tartom Gina-t, mindig is az volt. Sosem tudott olyan helyzetet összehozni ahol ne gondoltam volna annak.

From: Ethan

To: Gina

- Csak néha? Nekem kicsit többnek tűnik az a néha. - szurkálódom vigyorogva. Ismerem Gin-t mindig túlgondol dolgokat. De engem nem zavar. Legalább használja a fejét. Nem úgy, mint én bizonyos esetekben. Rennes is ezért kapott el, mert nem gondolkodtam csak cselekedtem.
- Nekem is hiányzik. - sóhajtok fel. - Nos...én boldogan tekintek vissza a múltra, mert legalább megtörtént és olyan élményekkel gazdagodtam, amit már nem vehet el tőlem senki. Meg hát...találtam mást, amire szívesebben emlékszem és nem fáj.
Mikor megtanultam patrónust idézni eleinte mindig a családom jutott eszembe, de fájt ahogy neki is. Így elkezdtem kutatni, mi az, ami szép és tudok rá gondolni. Épp ekkor toppant be Gina, mert kérdezni akart tőlem valamit. Ekkor világosodtam meg. Ezután mindig sikerült patrónust idézni. Halás is vagyok, hogy van nekem Gina. Annyiszor segített már nekem a tudta nélkül.
- Hát nem a türelmedről vagy híres....velem ellentétben. - vigyorgok. Vele ellentétben én már évek óta várok, hogy legyen merszem bevallani. De a kételyeim mindig győztek és tartottam a számat. Az évek alatt egyre nehezebb lett ez a teher. Egy nagyobb a nyomás a szívemen és nem tudok tőle szabadulni. Félek. Félek, hogy ha hamarosan nem teszek valamit örökre elveszítem a lehetőségeimet.
- Gina ez nem ilyen egyszerű te is tudod. Még, ha nem is keverem be magamat az aurorok belekeverhetnek, mert jól ismerlek. Szinte mindig együtt vagyunk. Azon csodálkoznék, ha nem vesznek róla tudomást. - én mindenre felakarok készülni. Még a legrosszabbra is. Szerencsére nekem lenne elég pénzem ügyvédre, kitudnám húzni ezt az egész marhaságot, de Gina? Ha nem lenne ott Avery jobban aggódnék.
- Igen. Kb olyan jól, mint téged. - mosolygok rá. Ha a "titokzatos lány" olyan lenne, mint Gina akkor oda rajtam a majdnem szót. De mivel a lány maga Gina így nincs rá szükség.
A földön ülök, Gina az ölemben és nagyon közel vagyunk egymáshoz. Megakarom tenni, de...félek.
- Kéne... - erősítem meg, de látva, hogy nem mozdul én sem mozdulok. Egy ideig elnézem Gina szemeit, majd egy ötlettől vezérelve adok egy puszit a homlokára. És ilyenkor jön az a rész, mikor nem lepődnék meg, ha most orrba vágna ezzel eltörve azt.

From: Ethan