Wanna fly, compadre? Let's fly.

Sokan szeretik a humoromat, pláne mikor szarkasztikus vagyok. Visszakézből tudok olyan beszólásokat mondani az embereknek, amire nem tudnak válaszolni, én pedig jót röhögök a tehetetlenségükön. Bár ezt inkább csak azokkal játszom el, akik nagyon idegesítenek, vagy nagyon utálom őket.
Alapból kedves vagyok, még akkor is, ha szeretem betörni mások orrát. Igazából a ketrecharcban is csak azt élveztem, hogy sikeres voltam, meg levezethettem a feszültséget. Nem mintha sok lett volna, mert azért ritkán akasztanak ki. Inkább vagyok egy türelmes ember, aki próbálja megtalálni az élet szépségeit. Másképp én sem éltem volna túl otthon. Muszáj volt megtanulnom, hogy mindennek van pozitív oldala, és egyébként tényleg van, hiába hangzik lehetetlennek!
Igazi úriember tudok lenni. Eskü tök édes vagyok a lányokkal, fizetem az italukat, sőt nagyon figyelmes vagyok velük. Bár általában a legtöbb barátommal igyekszem az lenni. Annak ellenére, hogy egy krízis helyzetben inkább magamat mentem, még próbálok rájuk figyelni, mert fontosak nekem. Ha egyszer már tényleg sikerült megkedveltetnem magamat velük, akkor kitartok és nem szeretném elveszíteni őket.
Ugyan nem én vagyok a legélesebb kés a fiókban, de állítom, hogy elég bátor vagyok. A bátyámmal is szembe mertem menni, hiába tudtam, hogy könnyen bele is halhatok. Nem érdekelt. Ha meg kell halnom, akkor meg is fogok. Igazából nem tudok mit tenni, ha a sors helyettem dönt, így nem is próbálok meg ellene tenni semmit. Csinálom, amit jónak látok, aztán majd lesz valami. Egyszer élek, szóval most kell megtennem, amit csak akarok és nem halatszgatni. És annak ellenére, hogy gondolkodás nélkül rohanok bele a veszélyes helyzetben, még élek, szóval valaki nagyon imádhat oddafent, hogyha még életben tart...

Annak ellenére, hogy kifelé úgy tűnik, hogy nagyon is elégedett vagyok magammal, és az egom is eléggé méretes, valójában nem vagyok biztos magamban. Ennek az az oka, hogy a családom minden egyes tettem miatt csak cseszegetni bírt. Soha egy jó szavuk se volt rám, így aztán nehezen tudom feldolgozni azt, ha valaki megdicsér. Tulajdonképpen el se akarom hinni, hogy komolyan goldolja. Emiatt aztán sűrűn visszakérdezek, néha már idegesítő, hogy mennyire, de nekem kell a szóbeli megerősítés. Viszont ennek ellenére sem nagyon tudok megbízni az emberekben. Egy részem mindig kételkedik abban, hogy őszinték. Ezért sem tudnék komolyabb kapcsolatba kezdeni. Egyszerűen lehetetlenség lenne, hogy tényleg szeretnek.
Negatívumhoz sorolnám, hogy rengeteget iszok. Nem számít, ha elveszítem a kontrollt, sőt jobban is szoktam szeretni, mert csak úgy tudok kikapcsolódni. Meg a füves cigivel. Persze azt ritkábban szoktam, csak ha már annyira ideges vagyok, hogy remegek és félek, a következő pillanatban szétverek valamit. Vagy valakit...
Eléggé féltékeny alkat vagyok, és ez nem csak akkor lenne gond, ha volna csajom. A barátaimra is simán berágok, ha nem töltenek velem elég időt. Úgy érzem már nem bírnak.
Sokszor nem érdekel egyébként mások érzései és problémái. Az az elvem, hogy a legfontosabb számomra az saját magam vagyok - meg a nagypapiék - így semmi más nem számít. Emiatt aztán mindig magamat fogom előrébb tenni. Sok ismerősöm ezért utált meg. Sajnálom, de ezen nem fogok változtatni.

After sickness
Family can be your remedy

”Mégis hogy képzelted ezt?! Rohadt buzi!” A bátyám folyamatosan ezeket ismételgette, miközben én már a földön hevertem és meg se bírtam mozdulni. Feiyu mellettem feküdt, eszméletlen volt és talán már nem is lélegzett. A látásomat már elhomályosították a könnycseppek. Csak annyit éreztem, hogy a hátam eszméletlenül fáj és az utolsó dolog, amit hallottam, hogy apám Jackson-nal ordibál.

-Nyugodjanak meg, fel fog épülni!
-És a másik fiú?
-Az ő esetében nem lehet tudni… Jelenleg kómában van.

Feiyu volt a legjobb barátom az akadémián. Illetve az első egy hónapban biztosan az volt. Utána már talán több is volt. Nem tudtam hova tenni azt az érzést, ami bennem volt, ez volt az első, hogy egy férfi felkeltette az érdeklődésem. Elsőre be se mertem vallani magamnak, hogy bármi lehetne köztünk. Egészen addig, amíg egy este nem hívtam át magamhoz és nem maradtunk csak kettesben a szobámban. Ittunk előtte, így aztán elhangzottak olyan mondatok is, amiket lehet józanon nem mondtuk volna ki. A bátyámnak viszont pont akkor kellett berontani.
Igazából nem csináltunk semmit. Nem történt más, minthogy elmondtuk egymásnak, hogy nagyon is kedveljük a másikat. Jackson pedig meghallotta. Szerintem direkt hallgatózott. Már akkor baja volt Feiyu-val, mikor meglátta, elvégre félvér volt, ráadásul ázsiai. Ugyan velem sose fogllakoztak a szüleink, neki állandóan figyelnie kellett, és abban a pillanatban, hogy szerinte hibát követtem el, megleckéztetett. Mindig utáltam ezért.
Egyáltalán nem volt jogos, amit tett. Megverte őt, majd utána engem is, mikor segíteni akartam neki. Mondhatjuk, hogy én voltam a szerencsésebb, mert én legalább csak egy sérüléssel megúsztam. Az is igaz, hogy a mai napig megvan a hege. Majdnem nyomorékká tett a saját bátyám és… Konkrétan majdnem megölte a legjobb barátom. Azóta se voltam hajlandó férfira nézni. Még azt is letagadom, hogy valaha szerettem volna valakit, aki nem nő volt. Rettegek, hogy talán ismét megtörténhet ez, én pedig nem akarom, hogy miattam legyen baja több embernek. Így is rémesen érzem magamat azért, ami Feiyu-val történt.
A verekedés után kómába került egy elég hosszú időre. Én igyekeztem meglátogatni, bár mikor egyszer bementem hozzá... Egyszerűen nem volt ott. Azt mondták felébredt. Nyilván örültem ennek, és meg is értettem, amiért többé látni sem akart. Mind a kettőnknek az volt a legjobb, ha soha többé nem találkozunk.


But sometimes you just cannot get it
You have to become your secure base

Amint talpra tudtam állni, inkább megpróbáltam elköltözni. Nem akartam tovább egy olyan helyen élni, ahol igazából nem számítok, ellenben a bátyám örömmel használ boxzsáknak. Az akadémiát már régen feladtam, nem nekem való a tanulás. A szüleim is folyamatosan azt verték belém, hogy milyen ostoba vagyok, így jobbnak láttam, ha nem húzom az időt egy olyan helyen, ahol úgysem fogok semmit sem elérni, meg a szüleim pénzét  sem költöm feleslegesen.
Én a sportokat szerettem mindig is, így gondoltam azzal próbálok szerencsét. 18 elmúltam, így szülői engedély nélkül is tudtam küzdősportot tanulni. Valahogy belekeveredtem a ketrecharcaba... Na jó, egy lány volt az oka! Elmentem egyik este iszogatni, összeismerkedtünk és ő mondta, hogy hát éppenséggel keresnek új versenyzőket. Persze nulla tapasztalatom volt, de én bevállaltam. Későn kezdtem, viszont elég ügyes voltam, így hála az égnek bevettek. Nyilván ezzel azért nem tudtam annyit keresni, hogy tökéletes luxus életem legyen, de szerencsére a nagypapiék (Merlin áldja őket) voltak olyan rendesek és támogattak, ha már a szüleim nem voltak képesek. Vagyis én nem kértem tőlük segítséget. Előbb költöztem volna a híd alá, hogy gazokon éljek.
Igazából szerettem volna minél messzebb kerülni a varázslók világától meg a családomtól. A kettő összefüggöt, mert ők voltak azok, akik megutáltatták velem azt, aki vagyok. Illetve nem egészen, mert szeretem magamat, viszont gyűlölök varázsolni, nem bírom ezt az aranyvér mániát, meg azt sem értem, hogy miért olyan nagy dolog az elemi mágia nálunk. Vágom, ennek jelentőssége van, meg nagyon menő, hogy nem kell öngyújtó a cigihez, de attól én nem leszek kevesebb, hogy nem tudok szikrákat hányni.
Szóval mindent összevetve, inkább csak leléptem otthonról. Nagyon nem is beszéltem a családommal utána. A bátyám néha lábatlankodni akart, eljött hozzám és fosta a szót arról milyen rémes vagyok. Én szinte már könyörögtem neki, hogy akkor csak intézze el, hogy kitagadjanak, de ez sosem következett be. Pedig... Igazán nem bántam volna.
Kellemes volt egyedül lenni. Úgy éltem, ahogyan én akartam és azt tehettem, amit csak szerettem volna. Többé nem szóltak rám, ha dohányzok, főleg akkor nem, ha fű is volt benne. Nem szabhatták meg hányszor menjek el bulizni, mennyit igyak, vagy mire költsek. Egy álom volt ez az élet! Pláne, hogy a nagyszüleim támogatásával az is járt, hogy sűrűn meghívtak magukhoz Spanyolországba. Mindig is szerelmes voltam abba a helybe...


And if fate favors you
All your hard work will be paid for

Ugyan mindig azt kívántam, hogy Jackson meghalljon, de sose gondoltam komolyan. Én magam egészen biztosan nem tudtam volna vele végezni. Egyszerűen nem visz rá a lekiismeret. Azzal nem volt gond, hogy a ketrecben szétverjem az embert, de ott nem is gyilkoltuk egymást jobb esetben.
Viszont a hír, hogy a saját bátyámat megölték még engem is sokkolt. Nem, egyáltalán nem voltam szomorú, egyszerűen meglepett. Mindig kétszínű volt, neki volt pofája telibe hazudni az ember szemébe és átverni mindenkit. Becsülete és lelke sosem volt, így a bűntudat se sűrűn marcangolta, ha valakinek fájdalmat okozott, esetleg meglopott. Ő mindig többet akart, mint amennyit adott. Mondanám, hogy ezek alapján csak idő kérdése volt, hogy mikor lesz valakinek elege belőle, de... Előbb történt meg, mint vártam. Mindössze 28 éves volt. Egy üzletet kellett volna nyélbe ütnie, azonban a szüleim napokig nem hallottak róla. Állítólag még anyám is alig bírta megismerni a saját fiát, annyira csúnyán elitézték a hulláját. Én meg se néztem, mert akkor tuti elhányom magam, egyszerűen csak elhittem, hogy ronda.
A szüleim a lakásomon vártak engem és anyám zokogva mesélte el mi történt, ahogyan azt is, hogy nem találják a gyilkosát. Amit nagyon sajnáltam, mert nagyon szerettem volna neki gratulálni, meg komolyan mondom két csókot is kapott volna tőlem ezért. Nyilván ezt hangosan nem közöltem a szüleimmel, inkább csak bólogattam, hogy milyen rémes is ez.
Ami viszont ennél meglepőbb volt, az az, hogy ezek után mindent én öröklök majd. A szemeim kipattantak a hír hallatán, igazából csak tátott szájjal bámultam a családra, mikor beközölték, hogy akkor enyém lesz a cég is, a ház is, a nagypapiék nyaralója, az összes vagyonuk... Hát mi ez?! Egy pillanatra úgy éreztem, hogy végre megkaphatom azt, ami jár nekem, hogy megérte annyit szenvedni az évek alatt, elviselni a testvéremet, meg a családot, mert minden kifizetődik.
Szép is lett volna, ha nem szabnak hozzá feltételeket. A rohadt életbe, hogy soha semmit nem kaphatok meg ingyen!


Tho you have to keep in mind
You never can be fully yourself

- Nem akarok a bátyám lenni! Mi a szarnak kell úgy beállítani, mintha tudnám helyettesíteni?! Sose leszek egy mocskos, kétszínű, aranyvér mániás genya.
- Jake, szebben beszélj a bátyádról!
- Minek? Már hallott! Amúgy sem érdemli meg, hogy kedves legyek vele. Tudod mit csinált velem gyerekként, mikor elmondtam neki, hogy félek a sötétben és a szekrényben rejtőző mumustól? Azt mondta jól teszem, hogy félek, és bezárt a rühes szekrénybe!

Tárt karokkal nézek a nagyapámra, aki nagyon próbál meggyőzni arról, hogy a MiM nem is olyan rossz hely és legalább barátkozhatok majd varázslókkal is. Csakhogy én nem akarok! Nem szeretnék egy ilyen... Szekta vagy micsodának a tagja lenni, ahogyan azt sem akarom, hogy mindeféle gyökér aranyvérű vegyen körbe. Engem ezek nem érdekelnek. Ha tehetném, akkor inkább muglivá változnék, csak hadd ne szenvedjek már ettől a világtól. Viszont a szüleim kikötötték, hogy csak akkor leszek örökös, ha a bátyám helyére lépek és folytatom, amit ő elkezdett. Valóban ennyire megérte ez nekem? Talán, ha a vagyon nem is, az mindenképpen, hogy a cég az enyém legyen. Ugyan nem tudtam, hogy pontosan mit kéne csinálnom majd, de a nagypapinak fontos volt. Az ő édesapja alaptotta, így persze, hogy azt szeretné, ha én irányítanám, és nem az ostoba unokatestvérem, aki semmivel sem jobb, mint a bátyám volt.
Ezért is teszem azt, amit a szüleim mondanak nekem. Otthagytam a ketrecharcot és a bátyám halála után pár hónappal csatlakoztam a a Magic is Might-hoz. Pont olyan volt, amilyennek elképzeltem. Unalmas, felesleges és tele volt idegesítő emberekkel. Az esetek nagyobb többségében igyekeztem fapofa maradni, vagy elviccelni mindent. Mondanom sem kell, hogy nem sűrűn akadtak barátaim. Igazából nem is bántam, sőt kifejezetten örültem, mert amíg nem bírnak, addig biztos lehetek abban, hogy nem illek én ide. Ennek ellenére teszem azt, amit mondanak és eljárok a kötezelő edzésekre.
Valami viszont még motivál a szüleim akaratán kívül... Nem tudom pontosan micsoda, illetve nehéz lenne szavakba önteni. Igazából csak véletlenül történt meg. Az egyik pasas pofázott hozzám, tulajdonképpen már azt sem tudom miről. A fejemet elfordítottam, mert rettenetesen untam a szövegét. Ekkor történt... A hátamon végig futott a hideg, a levegőt nem tudtam kifújni a tüdömből és a gyomrom idegességemben összerándult, mégis melegség töltött el. Egy pillanatra arra gondoltam, hogy beteg vagyok, biztosan belázasodtam, talán éppen haldoklom, mert a szervezetem úgy döntött nem bírja tovább a sok piát és cigit, de nem ez volt. Csupán egy percig tartott, talán még annyi sem, viszont ezt az érzést örökre megjegyeztem, ugyanis soha sem - de igen, pont Feiyu mellett - éreztem ilyet. Megmagyarázhatatlan volt, nem tudtam hova tenni és a mai napig nem értem miért történt ez velem.
Pont olyan volt mint ő...

There will always be a part of you, which you have to hide

Ahogy a lányok szoktak fogalmazni egy igazi snack vagyok a szemnek. Egyébként egyetértek, mert valóban kellemes látvány vagyok, főleg ha mosolyogok, márpedig azt sűrűn szoktam.
A magasságom irigylésre méltó, mert azok a srácok, akik azt hiszik, hogy ők az átlag fölött vannak, a 190 centimhez képest még így is semmik. Persze nem a magasság a lényeg, de kifejezetten vonzóak a magas pasik.
Kinézetileg mindenki azt mondja, hogy akár a nagyapám is lehetnék. Nagyon látszik, hogy félig spanyol vagyok, ez pedig leginkább a barnás bőrömön és sötét hajamon látszik a legjobban. Apám miatt viszont mégsem vagyok olyan durván csokoládé színű, mint amennyire szeretném, meg a szemeim is inkább zöldes barnák. Anyám állítja, hogy ez mogyoró színű, de annál szerintem zöldebb.
Apám kifejezetten szereti a "letojom" kifejezést használni rám, mivel egész megjelenésemből ez sugárzik. Holott én csak szimplán szeretek laza lenni. Öltözködésileg is inkább a kényelmes darabokat szeretem, persze ennek ellenére megpróbálok divatosabb ruhákat hordani. A járásom és kiállásom viszont tény, hogy azt mutatja, hogy mindjárt összeesek, annyira laza vagyok. Ez a másik kifejezés, amit a szüleim imádnak használni.