Harry James Potter

Egyszer Hermione azt mondta nekem, hogy bátor vagyok. Nos ez akár igaz is lehet, bár lehet a vakmerő és kíváncsi jellemzés is megállná a helyét. A szeretteimet megvédeném bármi áron, egy ilyen helyzetben nem haboznék. Túl sok szörnyűséget láttam és tapasztaltam már, túl sok mindenkit veszítettem el a Voldemorttal vívott csatában ahhoz értékelni tudjam mit jelent a család, a barátság. Ahogy teltek az évek felettem, valamelyest változtam, bár szerintem mélyen ugyanaz a Harry vagyok. Iskolás éveim alatt sokszor úgy éreztem egyedül kell szembeszálljak a gonosszal. Egyesek azt hihetnék azért, hogy learassam a babérokat és egyedül enyém legyen a dicsőség. De nem. Én sosem akartam hős lenni. Részben azért akartam egyedül csinálni, hogy ne tegyem veszélybe a barátaimat, részben valószínűleg azért, mert Voldemort is ezt akarta elhihetni velem hogy nincs kire számítsak. Felnőttként megtanultam, hogy segítséget kérni nem szégyen, sőt, egy feleséggel az oldalamon tudom mit jelent támogatni valakit. Mint ahogy régen szívesen fogadtam egy nálam okosabb tanácsát (Hermione zseni esze mennyiszer kisegített), úgy van ez most is: aurorparancsnokként ugyan enyém a döntés, de szívesen fogadom az embereim ötleteit. Nem tartom magam zsarnok vezetőnek - és bár volt egy pár dolog ami közös volt Voldemorttal, na e tekintetben teljesen biztos vagyok, hogy különbözünk.

Talán az átélt szörnyűségek miatt kifejlődött bennem egy olyan érzés, amit úgy hívok: mélyről jövő harag. Ezt akkor éreztem amikor tanuja voltam Sirius halálának, és ez ösztönzött arra, hogy Bellatrixnek ártsak. Nem voltam rá büszke – és egy ideig azt hittem én is olyan leszek mint Voldemort. Ez felnőttként sem változott. Még mindig tudok megvetéssel és haraggal nézni egy olyan valakire, aki bántja a számomra fontos személyeket. Talán ez a tulajdonságom is hozzátett ahhoz, hogy auror legyek, és bár nem egy előnyös tulajdonság de motivációt ad. Egy olyan személynek, akinek az életében jelen vannak negatív dolgok, feltevődik a kérdés vajon meg tud-e bocsátani. Sokan kérdezték már tőlem, és én is felteszem magamban a kérdést sokszor. Az igazság az, hogy nehezen megy. El kell telnie időnek ahhoz, hogy képes legyek rá. De a végén mindig valamiféle megkönnyebbülést érzek, mintha egy szűk dobozból szabadulnék ki. És lásd, a fiam is Perselus Piton nevét viseli. Igazából van egy másik másoknak zavaró tulajdonságom is: az igazság érzetem és hogy tudok szókimondó lenni. Ez fiatalkoromban többször is bajba kevert, egyszer amikor Marge néni megsértett és lufit csináltam belőle, máskor pedig amikor Dolores professzornővel keveredtem vitába Voldemortot illetően (még mindig megvan a kezemen a heg). Felnőttként is bennem maradtak ezek a személyiségjegyek, és őszintén szólva a munkám során tudnak hátrányos helyzetbe sodorni (pl. kialakuló konfliktusok egyes minisztériumi dolgozókkal).

Harry csak hánykolódott az ágyban, hol az oldalára fordult, hol a hátára, de nem tudott aludni. Túl sok minden történt vele ma minisztériumban, a gondolatai egyszerűen nem hagyták pihenni. A csuklójával megtörölte a homlokát, majd az éjjeli szekrényéről elvette és feltette a kerek szemüvegét és felült az ágyban. A gyerekek, Ginny már rég aludtak, nem is volt szándékában felkelteni őket, had aludjanak csak. Bár Ginny biztosan virrasztott volna vele, viszont semmiképp sem akarta a terheit rátenni. Gondolta, majd megoldja azokat ő maga.

A neo-halálfaló mozgalom egyre jobban és jobban erősödött – már minden erről szólt a médiában. Nem telt el úgy nap, hogy a hírre éhes újságszerkesztők ne keresték volna fel Harry-t, hogy a kérdéseikkel bombázzák. És a legszörnyűbb az egészben, hogy ő mint aurorparancsnok csak ennyit tud mondani: nem tudjuk. Mert sok minden még homályos a helyzetet illetően: nem tudják milyen szervezet áll mindezek mögött, nem tudják mi a konkrét céljuk. Talán túlságosan naív volt azt hinni, hogy Voldemort halála után minden jobb lesz és hogy nem kell majd egy félelemmel teli világban felnevelni a gyermekeit, mint amilyenben ő élt az iskolaévei alatt.

Na és ha kiírná magából a frusztrációt? Talán segítene. Olvasott már ezzel kapcsolatos terápiákról korábban.

Harry felállt az ágy széléről és odaballagott az íróasztalhoz. Csendesen kihúzta a széket és hallkan felkapcsolta az éjjeli lámpát, majd lopva hátrapillantott hogy ellenőrizze nem-e ébresztette fel Ginnyt. Papírt és tollat ragadott, de eleinte csak nézte az üres lapot mert nem tudta hogyan kezdje. Egyáltalán kinek írja?
Kedves naplóm ….. Nem jó, ahogy leírta azzal a lendülettel át is húzta. Nem naplót akar írni mint Tom Denem, hanem csak írni. Albus Dumbledore és Sirius jutottak eszébe, mint két nagy példaképe. Talán hülyeség írni nekik (nem mintha kisebb korában mindig ésszerű dolgokat cselekedett volna), de hátha valami csodafolytán kap tőlük egy sugallatot… valamilyen segítséget.

Sok minden hozzájárult ahhoz, hogy az aurori hivatást válasszam. Az iskolás éveim alatt átélt borzalmak, ahogy láttam Sirius szeméből kihullni a fényt amikor megölték… Mert ott voltam. A szemem előtt zajlott az egész, és akkor nem tudtam tenni ellene semmit. Albus professzor volt az aki visszaadta a hitemet, hogy igenis le lehet győzni a gonoszt mert mindig van rá mód. Sokat köszönhetek neki is, és a vele eltöltött beszélgetések is segítettek abban, hogy erre a döntésre jussak. Hogy auror akarjak lenni. Hogy tudjak tenni a gonosz ellen mert elhittem, hogy igenis lehetséges.

De most itt vagyok. Egy szervezet élén, egy parancsnok, aki a legnagyobb felelősséggel bír, aki sokat tudna tenni a halálfalók ellen – de mégis úgy érzem kevés vagyok. Veled Sirius, és önnel Albus professzor úr biztosan könnyebb lenne, mert nem tudom mi tévő legyek. Merre induljak? Elég volt a Voldemort-időszakból, túl sok keserűséget okozott, és a legkevésbé sem szeretném hogy a jelenlegi családomnak szenvedést okozzon. Tényleg ettől félek a legjobban. Gyerekként más volt, talán egy kicsit kaland is volt, de most felnőtt fejjel, apaként és férjként nem mindegy milyen döntéseket hoz az ember. És talán most értettem meg igazán édesanyám tetteit, amikor megvédett engem a gyilkos átoktól. Most értettem meg, amikor én is szülővé váltam, mert ilyenkor már féltő szemmel nézzük a világot.

Bárcsak Ti is itt lehetnétek velem, hogy elmondhassam ami bennem van.

Sirius Black és Albus Dumbledore emlékére,
Harry Potter

Magas erős férfiú, barna hajjal és hosszú borostával, kerek szemüveggel. Volt egy ismeretető jegyem: egy heg a homlokomon amiről mindenki azonnal tudta kivagyok. Munkában jobbára öltönyben vagyok, de a hétköznapokban szeretem a lezserebb öltözetet (farmer, sportcipő).