Lyra Dawson

Extrovert: Mindig is szerettem az emberekkel barátkozni. Imádtam a társaság középpontjában lenni, ismerkedni és jókat bulizni. Én az vagyok, aki kezdeményezi a beszélgetést és nagyon is nyitott vagyok másokkal. Nincsenek titkaim mások előtt. Képes vagyok másokat is magammal rángatni és átragasztani a jókedvet rájuk. Mindig mosolygok, ha mégsem, akkor valószínűleg alszok. Még ha nem is figyelek rá, akkor is olyan, mintha én lennék a  világ legboldogabb embere, mert az arcom alapból olyan, mintha egyfolytában vidám lennék.
Smart: A memóriám eléggé jó. Persze mit sem ér, ha nem tudom használni az eszemet. Gyorsan fel tudom fogni a dolgok lényegét, és utána vissza is tudom adni a tudást. Többen kérték már, hogy segítsek nekik a tanulásban. Általában a könyvtárba is azért megyek, mert ha hallok valami érdekeset órán, akkor jobban bele akarok merülni a témába. Utána persze én magam is új ötletekkel állok elő a témát illetően és hipotéziseket kezdek gyártani, amiket később szeretnék majd tesztelni. Ezeken kívül az rejtvények és titkok megszállotja vagyok. Igaz, nekem csak szórakozás, hogy megfejtek egy anagrammát, vagy éppen egy kirakóst rakok össze.
Funny: Igenis képes vagyok megnevetetni másokat. Gyakran akkor is csak poénkodok, ha komoly lenne a helyzet. Sőt nagyon is szeretek csipkelődni másokkal. Imádnám, ha olyan párom lenne, akivel így fejezhetnénk ki a szeretetünket egymás iránt. Egy-két beszólás még nem fájdalmas, de szórakoztató lehet és szerintem, ha valaki képes értékelni ezt a humort, az egy kincs.
Peaceful: Nem szeretek veszekedni. Inkább kerülöm a konfliktusokat. Sőt inkább én vagyok a békebíró, aki elsimítja a vitákat. Ha velem veszekednek akkor is csak csendben hallgatom végig a másikat. Nem szólok vissza. Mármint, ha szeretem az illetőt. Elfogadom a kritikáját, mert ő külső szemlélőként valószínűleg másképp fogja fel például egy poénom, vagy a lelkesedésemet. Ha viszont nem ismerem az illetőt, akkor csak visszakérdezgetek. Nem ordibálok és nem kapom fel a vizet egyszerűen csak meg akarom tudni, hogy miért érez úgy, ahogyan. Ennek általában az a vége, hogy alaptalanul utál.


Emotional: Senki nem szokta látni, hogy néa nekem is fáj egy-egy beszólás. Inkább csak mosolygok, mert azzal másoknak is jobbat teszek. Viszont igenis én is szoktam szomorú lenni. Általában a párnámba sírom ki a szememet, mikor már tudom, hogy mindenki más elaludt. Vagy elmegyek egyedül valahova, ahol senki sem hall és lát. Az érzéseimet magamnak akarom megtartani, de nem azért, mert félek kimutatni, inkább csak szeretnék én lenni mások támasza, akit sose lehet megbántani, aki mindig vidám és kedves. Ebbe pedig nem fér bele az, hogy valakit én használjak lelki szemetesnek.
Sheep-like: Nagyon könnyű meggyőzni. Nem kell sok, hogy belemenjek valamibe legyen az jó vagy éppen egy rossz ötlet. Ha valaki most azt mondaná nekem, hogy irány a Tiltott rengeteg és vadásszunk szörnyekre, de pálca nélkül... Akkor valószínűleg igent mondanék. Gondolkodás nélkül. Nem szeretek nemet mondani az ismerőseimnek, így csak belemegyek. Ebből persze sokszor rosszul jövök ki, de igazából amíg nincs belőle vita, addig engem sem zavar!
Fragile: Ha egy barátom úgy dönt, hogy már nem vagyunk olyan jóba vagy szerinte nem kéne többet beszélnünk, akkor könnyen összetörök. Én mindig próbálok javítani a kapcsolataimon, küzdök értük és nagyon tud ártani a kis lelkivilágomnak, ha valaki csak feladja és magamban keresem a hibát. De ez van akkor is, ha egy új "szerelmem" utasít el. Nagyon neki tudok keseredni, hogy senkinek sem vagyok elég jó és soha nem is leszek.
Peremptory: Annak ellenére, hogy egy kis aranyos kislány vagyok és könnyen bele lehet vinni a rosszba, ha kitalálok valamit, akkor nem tűrök ellenmondást. Nem szeretek vitatkozni, így inkább csak lenyelem a válaszaimat, de az én döntésemet nem lehet megváltoztatni. A végsőkig kitartok a saját állításom mellett, még akkor is, ha később beigazolódik, hogy tévedtem. Majd kimagyarázom magam, de sajnos ez is hozzám tartozik, hogy nehezen lehet meggyőzni, ha valamiben szentül hiszek.

December 23-a van. Holnap van Karácsony. Holnap van a szülinapom. Minden évben elutazunk a nagynénémékhez Karácsonyra. Mivel ők egy kisebb faluban laknak itt Angliában így náluk sokkal nagyobb az esély a hóesésére. Sajnás nálunk otthon szinte sose esik, vagy gyorsan elolvad. Imádok idejönni, mivel szeretem a havat. Most is kint sétálgatok. A szüleim csak nemrég értek haza. Elmentek a fánkért a nagynénémékkel, én pedig vigyáztam a két unokatestvéremre. Danny megint azért nyaggatott, hogy készítsek neki forrócsokit, holott ő is tudja, hogy nem szeretem annyira, mert allergiás vagyok rá. Igaz attól, mert hozzáérek még nem fogok meghalni.

Emlékszem, mikor először kiderült, hogy allergiás vagyok rá. Túl sokat ettem túl tömény, magas kakaó tartalmú csokiból és egyszer csak nem kaptam levegőt. Anafilaxiás sokkot kaptam. Anya és apa halálra rémült, azt sem tudták először mi van velem, csak miután bevittek a kórházba tudták megmondani, hogy nem ehetek többé csokit. Valójában nagyon nehéz erre rájönni, mert a csokinak egy jelentős része már nem is valódi kakaóból készül, így kis mennyiségben fel sem tűnik az embernek, hogyha allergiás rá. De ez engem sose zavart, létezik más édesség is ezen a földön! Így lett  a kedvenc italom a vaníliás tej. Senki sem tudja olyan finomra csinálni, mint apu!

Lábam alatt hallom, ahogyan ropog a hó. Hiába tapasztalom minden évben, mindig ugyanolyan, mintha először volna tél. Újra meg újra beleszeretek. Kicsi korom óta csak erre az egy évszakra várok. Nem azért, mert ekkor születtem, ennél sokkal többről van szó! Mindenki azt mondja, hogy olyan sötét és barátságtalan az idő, hogy kevés a szín és hideg van. Senki sem szereti. De arra gondoltak már, hogy tél nélkül nincs tavasz sem? Hogyan tudnánk szeretni a többi évszakot, ha nem lenne tél? Ilyenkor minden kihal? Inkább hibernálódik. A természetnek is kell a tél, hiszen akkor pihennek. Nem öli meg őket a hideg, csupán elküldi őket aludni. Mindenki szeret szundizni, nem? A növényeknek is jár! A tél pedig az egyik legszínesebb évszak! Igen, talán a környezetünk tele van szürke felhőkkel, kevés a napfény és sok a fehér hó, de ez egy tökéletes vászon ahhoz, hogy minél színesebb ruhákat vegyünk fel nem? Csupán ahelyett, hogy a természettől várnánk, hogy a szivárvány minden színében pompázzon, nekünk kellene. És igen, hideg van. Ez olyan rossz? Hiszen nincs annál jobb, mikor a takaró alatt egy könyvvel a kezünkben olvashatunk.

A Roxfort is kicsit ilyen… Nem érdekes hányszor megyek vissza, mindig ugyanolyan, mintha először lépnék be az iskolába. Mikor elsősként megérkeztem el voltam varázsolva, persze nem valaki által, hanem az iskola fogott meg. Négy ház, de mindannyian olyan különbözőek vagyunk. Imádok ott lenni. Ugyan a szüleim hiányoznak, de annyi barátom lett és annyi érdekes emberrel találkoztam. A Roxfort a második otthonom, ahova mindig boldogan térek vissza. Annyi év alatt a szívemhez nőtt és mindenki, aki ide jár az életem fontos része lett. Na persze nem mindenkit szeretek, de azt elárulom, hogy senkit sem utálok. Mindenki, aki az életünkbe lép valamit megtanít nekünk. Igen, mindenki! Legyen akármilyen bunkó. Erről eszembe jutottak a haverok… hiányoznak, pedig csak pár napja jöttem el…

Hirtelen megbotlok egy kósza faágban, de szerencsére nem esek el. Saját magam figyelmetlenségén kuncogva hajolok le és veszem föl az ágat. Nem szeretném, ha más is elesne benne, így inkább messzire hajítom. Rózsaszín hajam a dobás erőssége miatt az arcomba csapódik és bele is ragad az ajakbalzsamomba. Szerencsétlenségemen csak még hangosabban nevetek. Hosszú hajam mindig csak útban van, de nem szeretem felkötni. Inkább bevállalom, hogy a szemembe lóg, hogy néha elkezdem enni, de kibontva a legszebb.

Anno azért festettem be, mert a kedvenc játékkarakteremnek is rózsaszín volt. Azt hittem így jobban fogok rá hasonlítani és akkor talán jobban is fogok játszani. Bár ez ugye nem így működik, de nekem mégis fontos volt. Anyáék nem ellenkeztek, bár anyu az elején nem nagyon örült neki, de mára már elfogadta és belátta, hogy a rózsaszín jobban áll, mint a barna. Szeretek játszani és még inkább szeretem a karaktereket, akiket választok. Nehéz olyat találnom, ahol a játékstílusom tökéletesen passzol a karakterrel. Igaz, sose voltam profi, de ez nem is baj! Nem akarok folyton a gép előtt ülni. A családommal is lenni akarok, suli időben meg amúgy sem tudok játszani. Bár a Roxfortban magam is tudok hős lenni! Na nem verekszem, sokkal inkább játszok Sherlockot. Szerettem mindig is a tárgykeresős játékokat, imádom a rejtvényeket. Várom is, hogy mikor visszamegyek akkor a csapattal milyen titkot tudunk felfedni!

Hirtelen a szempillámra száll valami. Elsőre meglepődöm. Valami csillogó volt rajta, de leszedtem, mert zavart a látásban. Mégsem láttam semmit a kezemen. Csak ezek után néztem fel és máris elmosolyodtam. Havazik! Ezért szeretem itt tölteni az ünnepeket. Csendes, békés és még hó is van. Érzem, hogy Benny és Danny hamarosan kirohannak, hogy építsünk együtt hóembert. Mondjuk már szinte furcsa, hogy nem bent ülök velük, hanem idekint mászkálok.

Sokáig egyedüli gyerek voltam az egész családban. A nagyszülők, a szüleim testvérei és ugye a szüleim ünnepeltük csak a Karácsonyt. Én voltam a középpontban. Minden alkalommal Karácsony este közösen énekeltünk, meggyújtottuk a csillagszórókat aztán kiosztottam mindenkinek az ajándékot. Én adtam oda mindenkinek, pedig nem is én vettem őket. De én akartam személyesen odaadni. Emlékszem, hogy folyamatosan vigyorogtam. Utána megvártam, hogy kibontsák őket, hogy láthassam az arcukat. Mindenki olyan boldog volt, úgy örültem! Utána pedig én is széttéptem a csomagolópapírt az ajándékokon. Mit is kaptam? Nem tudom pontosan, de imádtam mert mindegyik ajándék rólam szólt, rám gondoltak, mikor megvették. Utána jött a vacsora. Tradicionális angol vacsora volt, de azért apa mindig csempészet egy kis kínait is a menübe, mert az ő szülei még kint születtek. Vacsora végén pedig jött a tortám. Vaníliás, a kedvencem! A unokatestvéreim születése után sem változott túl sok minden. Csak most már velük együtt osztogattam ajándékot. Hogy utálnám, hogy Karácsonykor születtem? Soha! Imádom, hogy az én napomon van együtt az egész család.

Anyukám hangjára leszek figyelmes, ahogyan befelé hív. Csak most vettem észre, hogy igazából nem jutottam túl messzire, csak a kert végéig. Többet elmélkedtem, mint amennyit sétáltam úgy fest. Anyukám megint csak hív, mert segítenem kell felhozni a karácsonyfadíszeket a garázsból. Idén is kék lesz! Mint a Hollóhát. Az én házam… Boldogan rohanok is, hogy aztán együtt készülődjünk a szülinapomra… Vagyis a Karácsonyra!

Most azt szeretted volna hallani, hogy csajos , igaz? Csak azért, mert imádom a rózsaszínt és a hajamat is pink-re festem, még nem feltétlenül leszek az. Persze, kicsi vagyok, kemény 165 centiméter és folyton mosolygok, így azt is lehetne rám mondani, hogy kis cuki kislány vagyok, de nem! Igaz, nem zavar, ha annak tartanak, mert tényleg próbálok mindenkivel aranyos lenni, de azért az öltözködésem még nem lesz olyan, mintha rágógumi hercegnő lennék.
Öltözködésileg sokkal jobban bírom a nagy pulcsikat, amiknek az ujja hosszabb, mint az én karom. A Farmer és futónadrág is sokkal kényelmesebb, mint a miniszoknya. A cipő esetében.... Magassarkú? Soha! Bakancs és sportcipő? Minden mennyiségben! Persze, ha kell felhúzok valami elegánsabbat, például, ha színházba megyünk vagy éppen egy ünneplésre, de ha nem muszáj akkor csak úgy hétköznapra nem veszek fel ilyet. Ami még fontos tartozékom, az a sapim. Imádom a beanie-ket! Van egy egész gyűjteményem.
Smink? Csak a szememet sminkelem azt is ritkán, mert rengeteg időt vesz igénybe, nekem meg nincs türelmem az ilyesmihez. De azért egy randira össze tudom magam kapni. Amit viszont szeretek az a kék kontaklencsém. Eredetileg barna szemeim vannak és barna hajam, de miután rózsaszínre festettem, elkezdtem kék kontaklencsét is hordani. Mint egy igazi anime karakter úgy nézhetek ki. És igen, a szemeim kicsit mandula vágásúak, ezt aputól örököltem.
Az alkatom... Picike. Nem vagyok egy égimeszelő, sőt valószínűleg segítséget kérek a boltban, ha a felső polcról akarok valamit. A lábaim és a kezeim is kis minik, de ez csak még aranyosabbá tesz. Egyébként meg az ázsiaikra jellemző vékony, de formás alakom van. Ami nem nagyon látszik a pulcsiban, de a party ruhámban annál inkább!