““teach reflection, relationships, and resilience.””
Egyik órám végeztével kissé gondterhelten sétálok a folyóson végig. Nem az iskolával akadtam gondjaim, inkább egy bizonyos valakivel. Azt most jelentó pillanatban nem részletezném, hogy ki az a bizonyos személy. Elég csak annyi, hogy a gondolataim folyamatosan körülötte forognak. A lényeg az, hogy szinte elvesztettem önmagamat. Nem tudok gondolkozni. Az óráimon sem tudom már elmondani a leckéket. Ha nem oldom meg ezt a problémámat szinte biztos vagyok benne, hogy búcsút mondhatok a tanári állásomnak. De hogyan is tudnék józanul gondolkodni, ha ő épp most került ide a Roxfortba. Pont ide. Nem értem mit keres itt. Ráadásul képes volt megkeresni engem, csak azért, hogy megnézzen. Nem értem ezt az egészet. Milyen furcsa az élet, már azt hinné az ember, hogy megszabadult minden rossztól és emlékétől. Aztán egyszer csak betoppan az életébe valaki, aki emlékezteti erre. Felforgatja az életemet. Mindent amit felépítettem ez idáig. S arra még mindig nem jöttem rá, hogy mit keres itt egyáltalán. Fejemet lehajtva a padlót fixírozva vonul a folyóson, néhány könyvet ölelgetve magamhoz. Nem tudom, hogyan fogom megtartani a következő órámat, ha ilyen állapotban vagyok. De össze kell szednem magamat valahogy. Muszáj lesz. Kötelező. Ha McGalagony igazgatónő megtudja, meglát ilyen állapotban tuti kapok a fejemre. Ahogy így megyek a folyosón észreveszem, hogy Viviana Rennes professzornő is végzett az órájával. Magam sem tudom mi vezérelt de megszólítom. - Jó napot! Na vége mára? - mosolygok rá kedvesen, már amennyire sikerül megerőltetnem egy mosolyt ebben az állapotomban. - Nincs kedve kiengedni a gőzt, meginni velem valamit és beszélgetni egyet? -mondom ki a legelső gondolatot, ami eszembe jut. Igazából egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy elfogadja a felajánlásom.
Vendég
Pént. Jan. 31, 2020 3:06 pm
Evelyn & Viviana
Általánosságban szerettem tanár lenni. Leginkább akkor, amikor Runcorn nem keserítette az életemet. Hála Merlinnek ma még nem láttam. Ellenben ma minden osztályban röpdolgozatot írattam, mert így tartotta kedvem, és mert nem árt emlékeztetni a diákságot, hogy nálam bizony minden órára rendesen fel kell készülni. Persze ezen figyelmeztetés ellenére is biztos voltam benne hogy számos sikertelen dolgozat is lesz a mögöttem engedelmes lebegő kupacban. Ebben egy dolog volt jó. Megismételtethettem a dolgozatot azokkal, akiknek elsőre nem sikerült venni az akadályt. Elcsíptem a folyosón a második szünetben két negyedikes hugrabugos srácot, amint egy elsőévest győzködtek, hogy nem kell készülnie a mágiatöri témazáró dolgozatra, mert feleletválasztós teszt lesz, és minden válasz B. Felteszem jó viccnek tartották beugratni szegény ártatlan elsőst. De ki kellett ábrándítsam, és felvilágosítani, hogy nem feleletválasztós teszt lesz a dolgozat, de ha mégis lenne benne ilyen feladat, akkor sem a B a helyes mindenre. Szóval menjen csak tanulni. Persze azért szóltam erről a kis incidensről Richardnak is, hogy ne lepődjön meg, ha mégis felmerülne ez a probléma az elsősök dolgozatával kapcsolatban. Persze csak az után miután a két delikvenst alapos pontlevonással sújtottam. Vélhetően nem lesz elragadtatva a házuk többi tagja, de így igazságos. Nem szép dolog a kisebbeket ilyesmivel becsapni. Mégsem ez volt, ami igazán elvonta a figyelmem. Ebédszünetben Gina Accipitert találtam a könyvtár zárolt szekciójában egy farkasölőfű főzetes könyvel... Véleményem szerint túl sok időt tölt a könyvtár zárolt részlegén az a lány. Nem, mintha nem lenne egyébként is tilos neki, de láthatólag nem érdekli. Ahogy a kiszabott büntetőmunka se nagyon. Pedig olyan tehetséges, és olyan sokra vihetné... de egyszerűen érthetetlenül kezelhetetlen. Szóval akár mondhatnánk, hogy sikeres, és jó napom volt, de Accipiter miatt mégsem. A lány körüli gondolataimból egy hang térít vissza a valóságba. Így egy kedves mosollyal fordulok a kolléganő felé a folyosón. - Jó napot! Igazából mára már csak dolgozatokat terveztem javítani. De persze bármikor szívesen beszélgetek a kollégákkal. Csak lepakolom ezeket a szobámba. - mutatok a mögöttem engedelmesen lebegő dolgozatkupacra. Miközben lassan megindulok a folyosón a szobám felé. Akár kellemetlen is lehetett volna, hogy nekem az irodám egy emelettel feljebb volt, mint maga a bájitalterem. De hát onnan nyíltak az alapanyagraktárak, és a gyakorló bájitaltan terem is. Akármennyire is szerettem a bájitaltant, azért kellemetlenebb lett volna a lépcsőzésnél folyton a diákok elrontott kísérleteit szagolni, esetlegesen tanórákon kívül is. - A húgomtól éppen most kaptam egy új teakeveréket, még nem volt alkalmam kipróbálni. És talán még némi keksz is maradt. Feltéve, ha Richard nem lopózott be a szobámba, és falta fel az összeset.- az utolsó mondatot persze viccnek szántam. Már-már kész legenda volt a tanáriban, ahogy mi ketten csipkelődtünk, és ugrattuk egymást. Persze sosem komolyan. - Persze, ha valami mást szeretne és nem teát, még egy üveg vörösbort is felajánlhatok. - mosolyodtam el. Igazából a bor volt a legerősebb ital, amit fogyasztottam, de tartottam magam ahhoz, hogy nincs is jobb, mint egy jó könyv, és egy pohár vörösbor. Ugyanakkor persze roppantul kíváncsi is voltam, hogy Evelyn Pomfrey miről szeretne velem beszélgetni.
Vendég
Vas. Ápr. 05, 2020 11:00 pm
Evelyn & Viviana
““teach reflection, relationships, and resilience.””
Még most sem hiszem el, hogy leszólítottam Mendes tanárnőt, de megtettem. Most pedig itt állok elképedve magamon, tettemen. Szerencsére kedvesen fogadta megszólításomat, amin jó magam is meglepődtem. Nem azért, csak nem igen beszélgettünk mi még. De lehet éppen itt az ideje. Mikor a kupacra mutat kikerekednek a szemeim, hát igen ismerős helyzet. Sajnos néha nekem is hasonló dologgal kell megküzdenem. Még szerencse, hogy boszorkányok vagyunk gy egy egyszerű lebegtető, meg mozgató bűbájjal megoldhatjuk a cipelést. Fel sem tudom fogni, mit csinálhatnak ilyenkor a mugli tanárok. Nekem megszakadna a kezem ha ezeket mind magamtól kéne a pontból b-be vinnem. Követem a Mendes tanárnőt egy emelettel feljebb a lépcsőn a szobája felé. Érdekesség módjára az ő szobája nem ugyanazon a szinten van, mint ahogyan más tanárnak. Biztosan ő kérte így. Mindegy is. Nem ez a lényeg. A következő mondatára elnevetem magam. - Hát igen. ezt nagyon is eltudom képzelni Richardról.- helyeselek nevetve. Persze tudtam, hogy Mendes tanárnő meg Richard csipkelődnek egymásról, ahogyan mindenki más is hallotta már ezt. Szinte csak ezzel volt tele az egész tanári. - Talán egy vörösbor mostani hangulatomban. - választom inkább az utóbbit. Csak azt kellett már kitalálnom, hogyan is fogom elmondani neki, ami a lelkemet nyomja. Igazából abban se voltam biztos, hogy jó társaság leszek én a számára. De úgy érzem valakinek muszáj kidumálnom magamat, mert különben megörülök. Mendes professzor pedig éppen akkor volt ott, így most rá esett a választásom.
Vendég
Szomb. Ápr. 11, 2020 10:33 pm
Evelyn & Viviana
Mint említettem is, bármikor szívesen szánok időt a kedves kollégáimra, és szívesen beszélgetek bárkivel, bármiről. Így Evelynnel is. Természetes, hogy kedvesen fogadom a közeledését. Bár eddig nem sokat beszélgettünk. De talán most. Annak azért örülök, hogy a Richardra tett megjegyzésem megnevetteti. Bár mindketten tudjuk, hogy ezt nem gondoltam igazán komolyan. Lassú, nyugodt tempóban haladok a szobám felé. Nincs értelme sietni bárhova is. Amikor odaérek a szobám ajtajához a pálcámmal koppintok a kilincsen, mire kinyílik az ajtó. Magamtól nem feltétlen zárnám bűbájjal, de amikor elhelyezkedtem itt, akkor gyorsan megtanultam, hogy egyes leleményes diákok próbálkozásai miatt, akik dolgozatokra, és ki tudja mikre pályáznak a szobámból mégiscsak szükséges. De felteszem ezzel nem én vagyok így az egyetlen tanár a kastélyban. Így csak egy kis mosollyal nézek Evelynre, ahogy beengedem a szobába. Meleg faburkolat, ízlésesen, mégis egyszerű eleganciával berendezett szobában találhatja magát. A dolgozatok a mahagóni íróasztalra lebegnek, és lerakják magukat. A szobában festmények, és néhány fénykép is helyet kapott. A fényképeken két szinte teljesen egyformának kinéző kislány mosolyog, integet különböző életkorokban, és helyzetekben. Az egyik képen egy férfit, valószínű az édesapjukat. A kényelmes kanapé felé mutatok, hogy Evelyn nyugodtan foglaljon ott helyet. Az ülőgarnitúra előtt lévő kis dohányzóasztalra egy süteményes tálat készítek. - Süteményt? - mosolygok kedvesen rá, és a borra is csak bólintok. Akkor legyen az. Egy vitrines szekrényből előveszek két poharat, és egy jobb minőségű palack vörösbort, amit fel is bontok, és jó házigazdaként töltök is a poharakba, hogy az egyiket aztán Evelynnek adjam. A palackot pedig lerakom az asztalkára a sütemény mellé. - Akkor egészségünkre! - emelem meg a poharamat egy kis biztató mosollyal felé, majd belekortyolok a borba. - Nehéz nap? - kérdezek rá némi habozás után. Talán megtisztel a bizalmával, és beavat abba, hogy voltaképp mi is nyomja a lelkét. Mi az amiről beszélgetni szeretne.
Vendég
Kedd Ápr. 28, 2020 12:19 pm
Evelyn & Viviana
““teach reflection, relationships, and resilience.””
Kellemes szobába érkezünk meg. Igazából nem pont ilyenre gondoltam az ő személyiségét ismerve. De lehet mégsem ismerem annyira, hisz elég kevésszer találkoztunk. Megállva a szoba közepén nézek körbe, legeltetve a szememet minden egyes tárgyon. Néhány fényképen megakad a szemem, mint például azon, ahol két kislány integet vissza rám. - A gyerekei? - kérdezek rá kedvesen miközben helyet foglalok a kanapén. - Nagyon aranyosak. - teszem hozzá. Arról már hallottam, hogy van két tündéri lánya, akik már felnőttek. Ha jól sejtetem az egyik nemrég érkezett a Roxfortba és most a Gyengélkedőn dolgozik. Kezembe veszem a bort, amit a kezembe ad. - Köszönöm most nem kérek süteményt. - utasítom el udvariasan. Nem vagyok éhes most és igazából annyira édes szájú sem. Sosem voltam az. Inkább a sós süteményeket szeretem meg a citromosat, azt különösen igen. - Egészségünkre! - emelem fel én is koccintásra a poharamat. Jól fog most esni ez a pohár bor. Talán kicsit javítani fog a hangulatomon, ami most nem éppen a legjobb. Ernyire szétszórt és búskomor talán sosem voltam. - Mondhatjuk úgyis. - jegyzem meg a pohár alját fürkészve. Mindeközben nagyot sóhajtok.- De nem a diákokkal van most a baj. - teszem hozzá ezt. Bár nekem sosem volt a diákjaimmal baj, maximum Accipiter kisasszonnyal néha. Ám őt azért tudom kezelni a legtöbbször. Legalább is eddig még sosem hozott ki annyira a sodromból, mint egyeseket. - Igazából... - keresem a szavakat hogyan mondjam el - Most inkább személyes ügy miatt vagyok ennyire kibukva. - motyogom ki valahogyan. Majd rá nézek kedves kolléganőmre, hogy kifürkészem arcából, hogy mire gondolhat. - Van valaki a múltamból, aki most itt van a Roxfortban. - mondom el el lassan. Bár ebből még nem vehető ki, hogy miért is vagyok ennyire ki.Lehet az az ember, akár jó is és örülhetnék is neki. De sajnos nem ez a helyzet. - Rossz. - mondom ki végül. Nem csodálnám ha ezek után tisztán dilisnek gondolna Mendes professzor. Csak össze vissza beszélek mindenfélét és ez idáig semmi értelmeset.
