Éppen arról tartok beszámolót az egyik osztálynak, hogy milyen fajta bűbájok léteznek és miért olyan fontos tudni ezeket. - Szóval mint azt ahogyan bizonyosan tudjátok. A bűbájokat 5 csoportba szoktuk sorolni, mint például vannak: alapvető bűbájok, amelyek illik tudni használni. - teszem hozzá határozottan. - Háztartási bűbájok, ez bizonyosan inkább a lányoknak fog hasznára válni, de azért a fiuknak sem baj ha tudják. - nézek rájuk pajkosan. Elvégre is nem várhatnak el mindent egy nőtől. - Ezek mellett léteznek középfokú, nehéz fokú és felsőfokú bűbájok is. - érek véget a felsorolásnak, mindezeket pedig egy pálca intéssel fel is vésem a táblára. Tudom, hogy ezeket nekik már tanulniuk kellett, de az ismétlés sosem árt. Sőt az mindig használ, így sokkal könnyebben vásik majd bele az agyukba a fontosabb információkat. - De persze ide tartoznak az ártások és a rontások is. - teszem hozzá - De ezeket ti már mind tanultátok. - jegyzem meg azt, hogy tudok erről. Mielőtt még valamelyik diák szóvá tenné azt. De úgy gondolom ez fontos bevezetője lesz annak, amit most mondani akarok. Történetesen néhány múltbeli dolgot szeretnék nekik elárulni, mint például azt, hogy ki és miként fedezte fel vagyis hát hogyan találta fel a bűbájokat. Valami ilyesmi. Szóval mondjuk úgy, hogy történelmi dolgokba szeretném őket bevezetni. Tisztában vagyok vele, hogy jó néhányan nem szeretik a bűbájtan órákat. Arról is tudomásom van, hogy jó néhány diák csak azért jár be mert kötelező, mások meg szerény személyem miatt. Ám azt amit most az egyik diák teszem, nem tudom elviselni az órámon. Ha jól látom éppen a pad alatt foglalatoskodik valamivel és nem mondanám azt, hogy figyelt volna egyetlen szavamra is. Lassan feléje sétálok, bár tehetném azt hangosabban is, úgy sejtem akkor sem venné észre, hogy itt vagyok. Rámeredve megszólítom őt. - Igazam van Miss Accipiter! - szólok rá azt remélve, hogy felemeli a fejét hangomra. Sőt biztos vagyok benne, hogy fel fogja, hisz elég hangosan szóltam hozzá. - Megtudná ismételni, amit az előbb mondtam? - kérdezek rá következetesen - Vagy netán ennél fontosabb elfoglaltsága akadt. Olyan ami megérné a házától a pont levonást? - meredek rá.
Vendég
Csüt. Jan. 30, 2020 9:23 pm
Pomfrey prof. & Gina
Alapvetően kedvelem a bűbájtant. Jó vagyok belőle. Igaz, én mindenből jó vagyok. Kiemelkedően jó. Mi bajom mégis az órákkal? Nem bírom az osztálytársaim, nem bírom a tanárnőt, és úgy általában az embereket sem. Furamód az egyetlen ember akit valamennyire bírok az egy Zsebpiszok közbeli díler. Na jó. Újabban ott van még Lulu is. Őt is megtűröm magam körül. Bár őt a közös ornitológiai projeltünk miatt. Ezen túlmenően ott a tény, hogy mindent megjegyzek amit olvasok. Ez azt is jelenti, hogy kb. október közepére tökéletesen elsajátítottam a teljes egész éves tananyagot. Így nem is volt sok értelme bejárni órára. Pusztán kötelező volt. Ez persze nem tartott volna vissza a lógástól. Viszont Pomfrey nem volt ostoba. Tutira büntetőmunkán töltöttem volna a hétvégét. Ahoz meg most nem volt kedvem. Szerettem volna a változatosság kedvéért segíteni Lulunak a madármegfigyelésben. A gond csak az volt, hogy rossz voltam benne, hogy kibekkeljek egy hetet büntetés nélkül. Szóval most az egyetlen értelmes, és logikus dolgot tettem. Megtiszteltem az órát a jelenlétemmel, de valami új érdekességről olvastam, hogy hasznosan töltsem ezt az egyébként holt időt. - Felteszem a bűbájok csoportosításáról beszélt. Megint. - vetek egy pillantást a táblára. Egyéb iránt nem néztem fel nőre. Nem értettem meg, hogy mire jó ismételgetni önmagát. Tökéletesen elég valamit egyszer elmondani. Ha valaki sokat ismétli önmagát attól csak hal memóriájú szellemi fogyatékosnak tűnik. - Majd szóljon, ha valami újat és érdekeset is tud mondani sajátmaga ismételgetésén kívül.- teátrálisan ásítottam, és lapoztam egyet a könyvemben. Mint aki halálosan unja ezt az egészet. Tulajdonképpen ez így is volt. Tényleg untam Pomfreyt hallgatni. -Addig is hasznosan tölteném a drága időm valami fontosabbal. - pontlevonás meg hasonló gyerekes baromságok rég nem hatottak meg. Kb. 8 éves korom óta. Most sem méltattam válaszra etzt a nevetséges fenyegetést. Egy percig végre felnézek a tanárnőre mintha fontolgatnám, a következő sakk lépést. - De ha már itt kell töltenem az időm, akkor hogy értelme is legyen, elmagyarázná hogy működik pontosan a legilimencia? Nem mindent értek tökéletesen ebben a leírásban. - húzok elő egy vaskos könyvet a pad alol. Egyértelműen a könyvtár zárolt részlegéből. A tekintetemben ezúttal tényleg csak kíváncsiság, és valami sajátos tudásvágy csillog.
„Ez a baj ezekkel, ezekkel a felnőttekkel, főleg a tanárokkal, mindig várnak valamit. Plusz cifrázzák. Készülhetnének a legrosszabbra, és akkor apró meglepetések érnék őket, de nem, ők folyton várnak tőled valamit.”
Vendég
Vas. Ápr. 05, 2020 10:38 pm
Gina & Evelyn
““teach reflection, relationships, and resilience.””
Ez az Accipiter kisasszony volt az, aki állandóan szabotálta az órámat. De ahogy hallottam nem csak az enyémet hanem másét is. Ő egész Roxfrort legrosszabb diákja, szerintem mindenki már alig várja, hogy végezzen és elmenjen innen. Bár igazán kár érte, hogy ilyen, mert amúgy egy nagyon okos lány lenne, ha ne volna ennyire neveletlen. Az otthoni 7 év nála nagyon hiányzik, mint ahogy azt mondani szokták. Most is megszólításomra flegmán és arrogánsan válaszol. Ezzel némiképp engem is kimozdítva komfort zónámból. Pedig rólam aztán nem lehet elmondani, hogy ideges típus lennék. Ám Miss Accipiter kisasszonynak lassan sikerül ezt is kihozni belőlem. - Kedves Miss Accipiter -mondom én is olyan arrogáns hangnemben mint ő. - Tudja az ismétlés a tudás anyja.- jegyzem meg, bár kötve hiszem, hogy ez őt annyira meghatná. - Ha pedig unja az óráimat nem szükséges részt vennie. - folytatom tovább - Ám akkor számolnia kell a következményekkel is. - teszem hozzá még ezt is. Ha az volt a célja, hogy felmérgesítsen akkor el kell szomorítanom nem sikerült neki. - Ha fontosabbal akar foglalkozni azt máshol is megteheti. - engedem meg neki , hogyha akar távozzon. Persze azt tudnia kell neki is, hogy ez következményekkel jár. Nem pusztán előttem hanem az igazgató nő előtt is. De gondolom ezzel Miss Accipiter tisztában van. Ha meg nem akkor vessen magára. A következő megjegyzésére kissé elképedek. Az osztály többi részére pillantok, akik csendben ücsörögnek és minket figyelnek. Ah. Miss Accipiter sötét bűbájokat szeretne megtanulni. - Úgy vélem nem ez az aktuális óránk tananyaga. Majd ha eljutunk ezekhez a dolgokhoz is akkor majd beszélek ilyesmikről is. Ám a legilimencia nem tartozik bele a tananyagba. - mondom határozottan. Eszemben sincs a legilimenciáról beszélni nekik. Az óra végeztével pedig jelezni fogom ezt az igazgatónak. Kissé korlátozni kéne a könyvtárban lévő könyvek kölcsönzésének korhatárát, azt hiszem. - Megértette Miss Accipiter? - nézek rá kérdőn, vagyis inkább öldöklő tekintettel, hogy befejezze kérdezősködését.
Vendég
Szer. Ápr. 08, 2020 9:52 pm
Pomfrey prof. & Gina
Rossz lennék, aki szabotálja az órákat? Talán. De nem szándékkal. Egyszerűen csak ez nekem nem elég. Többet szeretnék ennél, és nem értem mi ezzel a baj. - Az ismétlés felesleges logikátlan időpocsékolás. Állítólag ez egy elit középiskola, és nem szellemi fogyatékosok kisegítő iskolája. Tehát, ha valamit elmond egyszer, az bőven elég ahhoz, hogy felfogjuk. Ha felesleges ismételgetések helyett új anyagokat vennénk, akkor másfélszer, kétszer ennyi tananyagot meg lehetne tanulni egy évben, ami sokkal hasznosabb volna, és az iskola oktatási színvonalát is emelné. - vetem ellen. Oké. Nem vagyok tanár. De attól még szeretnék többet tanulni, magasabb szinten, jobb oktatásban. Vagyis inkább jobbá tenni valahogy. Legalább saját magam számára. Mert ez nem elég. Lassú tempójú, és kevés tananyag. Túl könnyű. Szóval igen. Unatkozom. Csak azt kéne kitalálnom, hogy hozzam ezt a tanárnő tudtára, úgy hogy megértse a valódi problémám az órájával. Mert amúgy meg szeretem a bűbájtant. Tényleg. De ez az állandó ismételgetés a világ leglélekölőbb dolga. - Had legyek őszinte. Unatkozom. Pedig amúgy szeretem bűbájtant. Tényleg szeretem ezt a tárgyat, és érdekel is. Nagyon is. De túl lassan haladunk az anyaggal, és semmi kihívás, és nehézség nincs benne. Főleg, ha folyton olyasmihez térünk vissza, amit már vettünk, és mindenki tud, és a könyökömön folyik ki. - a hangom jelenleg inkább könyörgő, mintsem szemtelen. Szeretném ha megértene, és a problémám. - Tudja, csak szeretnék tanulni. Úgy értem több tananyagot szeretnék, nehezebb tananyagot. Sokkal többet, sokkal nehezebbet. Több házifeladatot, nehezebb házifeladatot. Amit felad az túl kevés, és túl könnyű. Nincs benne kihívás. Olyan feladatokat szeretnék, amik bonyolultak, és nehezek. Amikhez kutatni kell, könyvtárazni, amik próbára teszik az agyamat, és a képességeim határait feszegetik. Amikre nem jövök rá 10 másodpercen belül. - tárom szét teátrálisan a karjaimat. Unatkozom ez igaz. De ez nem azt jelenti, hogy nem akarok részt venni az órán. Hanem inkább azt, hogy nehezebb, értelmesebb, kihívást jelentő feladatokkal akarok foglalkozni a tanórákon, amik próbára tesznek, és fejlesztik a tudásom, és képességeim. Én elismerem, hogy valószínűleg sok mindenről nagyon kevés dolgot tudok, és bőven van mit tanulnom még. Csakhogy úgy érzem az állandó felesleges ismételgetés akadályoz az új anyagok hatékony és gyors elsajátításában. Az sem különösebben zaklat fel, hogy az osztályom valószínűleg most néz őrültnek, és húzna rám kényszerzubbonyt. Elvégre a diákok nem nagyon szoktak nehezebb plusz tananyagért könyörögni, én mégis ezt teszem. - Nem. Nem értettem meg. Maga már a második tanár, aki lepattint a kérdéseimmel. Úgy csinál, mintha a kíváncsiság, tudásvágy, kérdések, és hogy többet szeretnék tanulni, az valami szörnyen nagy halálos bűn lenne, és nem értem miért az? - Lestrange sem válaszolt, amikor a kiábrándító bűbájokról kérdeztem. Tényleg nem értem, hogy hol itt a probléma. Hiszen ez egy iskola, ahol tanulni kéne nem? Abban benne van ez is. A tekintetemben látszik, hogy valóban nem értem, hogy a tanárnőnek éppen mi a problémája ezzel. Meg úgy általánosságban sem. Persze alapvetően rossz vagyok az emberi kommunikációban szóval ez talán nem olyan nagy meglepetés.
„Ez a baj ezekkel, ezekkel a felnőttekkel, főleg a tanárokkal, mindig várnak valamit. Plusz cifrázzák. Készülhetnének a legrosszabbra, és akkor apró meglepetések érnék őket, de nem, ők folyton várnak tőled valamit.”
Vendég
Csüt. Ápr. 23, 2020 9:35 pm
Gina & Evelyn
““teach reflection, relationships, and resilience.””
- Lehet, hogy néked az ismétlés felesleges és logikátlan. De vannak olyan diákok is, akiknek ez szükséges hogy megértsék és könnyebben megtanulják a dolgokat. Kérlek ne mindig csak magadra gondolj. - mondom neki továbbra is kedvesen egy kicsit sem felemelve a hangom, mint az előbb. Ahhoz, hogy engem felmérgesítsen korábban kellett volna felkelnie. Nem szoktam mindenféle nagyképű, kicsit túl sókat képzelő diákok miatt felmérgelődni. Az ilyen dolgok rég nem érdekelnek. Persze azért megértem őt is. Megértem, hogy ő ezeket már mind tudja és nincs szüksége ismétlésre, mert ő felfogta. De akkor sem kellene a többieket lenéznie ezzel és nem hagynia, hogy ismételjenek tanuljanak. Egy okos és rendes diák ilyenkor elfoglalja valamivel magát amíg az ismétléssel foglalkozunk és majd akkor csatlakozik hozzánk ha új leckét veszünk. De nyilván ezt nem várhatom el egy olyan szemtelen, felvágott nyelvű diáktól mint Mrs. Accipiter, aki miatt szinte minden tanár idegbajt kap és alig várják, hogy már kirepüljön. - Kedves Mrs. Accipiter - kezdem mondandómat efféle képpen - Lehet, hogy a maga könyökén jön ki és nem érez benne semmi kihívást de mint említettem vannak olyanok, akiknek fontos ez. - teszem hozzá. Nincs kedvem az egész órámat végigvitatkozni vele. Mint mondtam ha nem tetszik neki a tanítási módszerem el is hagyhatja a tantermet. Nem fogok csak azért eltérni a tantervtől, mert ő kegyelme királyi fenség mást kíván. - Mrs Accipiter tudja létezik egy bizonyos tanterv is, ami szerint nekem le kell adnom az anyagokat. Tudja abban megvan adva, hogy mit kell tudniuk ennek az évnek a végére. Nekem ehhez kell tartanom magam ha tetszik magának ha nem. Ha többet szeretne tanulni jöjjön külön órára hozzám szívesen fogadom. -ajánlom fel neki rá mosolyogva. A királykisasszony azt hiszi, hogy ő mondhatja meg mit tanuljanak a diákok és mit nem. De sajnos ez nem rajta áll és nem az ő feladata. De ha annyira szeretnék akkor tanítok neki újat különóra képpen. Szívesen bevállalom, lehet más tanár pont őt nem vállalná, de én igen. - Nem azt mondtam Mrs Accipiter. e értsen félre. A tudás vágy és a kíváncsiság sosem bűn, sőt az egy nagyon jó dolog. - nézek körbe az osztályon ezt feléjük mondva is. - Mint említettem szívesen fogadok bárkit külön óra keretén belül, ahol többet is megtanulhat, mint itt az órákon. - mondom most már mindenkinek. - Ennyit megtehetek önökért. De más egyebet sajnos nem. Tartanom kell magamat a tantervhez. Ha pedig ez nem tetszik valakinek azt a Minisztériumnál kell jeleznie. -emelem fel a szemöldököm és a hangom kicsit kételkedően. Nem hiszem, hogy bárki merészelne odamenni de meglehet az is. - És most befejezhetjük ezt a témát? - nézek nyomatékosan Mrs Accipiterre.
