All you need is just some good music - Martin & Marci

Hiába hangoztatja  a bátyám, hogy csak a rossz társaságot részesítem előnyben, azért ez nem teljesen van így. Mióta bekerültem ebbe az iskolai bandába, azóta más ismerőseim is lettek, erre pedig aztán nem mondhatja Fabes, hogy rossz hatással lenne rám, főleg mivel ő is ugyanannyira szereti a zenét, mint én! A mai napot is a zenére terveztem szánni, meg is beszéltük Martinnal, hogy kihasználjuk azt, hogy a legtöbben a Roxmortsba özönlenek le ezen a hétvégén, mi pedig befogulalunk magunknak egy üres termet gyakorlásra. A háztársaim nyilván nem voltak túl boldogok, hogy így döntötte: ők azt szerették volna, ha velük megyek a Roxmortsba, ahogy általában szoktam, de hogy őszinte legyek, egyáltalán nem érdekel, hogy ők mit akarnak. Arra is határozott nemet mondta, amikor arra kértek, hogy akkor hadd maradjanak ők is a suliban hogy megnézzék a próbát. Erre nagyon egyszerű okom volt: a zenét veszem egyedül komolyan az életemben és tudom, hogy ha egy kisebb tömeg gyűlne össze a teremben, akkor nem tudnék úgy koncentrálni, ahogy akarok.

Ezért kivételesen teljesen egyedül sétálok az egészen kihalt folyosókon, gitárral felszerelkezve. Igyekszem azt a kevés embert is elkerülni, aki úgy döntött, hogy a kastélyban marad és nem használja ki a szép időt, mert tudom, hogy képesek lennének annyira feltartani, hogy biztosan elkésnék a  megbeszélt találkozóról. Ez más esetben teljesen hidegen hagyna, de jelen esetben ez most teljesen más. Sikerül úgy elérnem a megbeszélt teret, hogy még korábban is odaérek, mint Martin. Erre önkéntelenül is elmosolyodom, mert általában tényleg mindig én vagyok az, aki késik: mindenhonnan, de általában ez főleg nálam kívülálló okok miatt szokott történni, nem azért mert én akarok késni. Kinézek magamnak egy kényelmesnek tűnő padot, amire aztán fel is ülök. Amint sikerül elhelyezkednem, elő is veszem a gitáromat a tokjából és jól begyakorolt mozdulatokkal elkezdem felhangolni, hogy addig is hasznosan töltse az időt, amíg Martin meg nem érkezik. Kivételesen egészen élvezem azt, hogy egyedül lehetek: pedig általában rettegek ettől az érzéstől. Az, hogy a gitáromra koncentrálok, az határozottan segít, még dúdolgatni is nekiállok. Annyira belemerülök ebbe, hogy még azt sem veszem észre, amikor nyílik a terem ajtaja, jelezve Martin érkezését.