Alex Ballard

"Ha valakinek problémája van veled, mindig jusson az eszedbe, hogy azaz ő problémája."

Nem: Férfi

Kor: 16 év

Vér: Aranyvérű

Születési hely: London, Nagy-Britannia

Iskola/ház: Roxfort/Hollóhát

Munka: Tanuló

Családi állapot: Egyedülálló

Patrónus: Farkas

Pálca: Cédrus, sárkányszívizomhúr, tizenegy hüvelyk, kellően rugalmas.

Amit szeretnek bennem

Az egyetlen pozitív dolog, amit lehetne inkább negatív közé is sorolni, hogy túlságosan őszinte vagyok, még akkor is amikor éppen csöndben kéne maradnom. Hogy kinek jó vagy rossz ez a tulajdonság, azt mindenki döntse el maga. Amit magam is tudok és sokan mondták is, hogy nagyon sokat mosolygok és ezáltal, akik a környezetemben vannak, jó kedvűek. A kisugárzásom amúgy is pozitivitást hordoz magával.

Ami zavar bennem másokat

Ami a legjobban zavaró tulajdonságom, hogy túlságosan bizalmatlan vagyok másokkal szemben. A másik rossz tulajdonságom, hogy makacs vagyok és mindig próbálom a saját igazamat ráerőltetni másra. Még van pár, de azok igazán aprók és csak akkor tudhatod meg őket, hogyha igazán megismersz.

Életem története

A szüleim második gyermekeként láttam napvilágot. Kiskoromban még amolyan aranyosnak lehet mondani, hogyha valamit elejtek vagy épp neki rohanok a falnak. Igen, csináltam olyat is, amikor épp fogócskáztunk a nővéremmel, én pedig hiába láttam, hogy fal van előttem, nem akartak a lábaim megállni. Anyu ez miatt állandóan haza jött, mert úgy feldagadt a fejem, hogy Sophie sokszor azzal ugratott, hogy nőtt még egy fejem. Persze egy kisebb heg is van, ahogy koccant a fejem a falnak, de ez nem látható, csak ha valaki nagyon is azt keresi. Azóta már elköltöztünk onnan, gondolom a horpadást is megcsináltatták, ami jelezte, hogy hol randizott a fejem a fallal.
Ami az én balszerencsémet illeti a következő családi házunkban leginkább sok volt az üveg. Hiába mondta anyu, hogy ne rohangáljunk a házban, nem hallgattunk rá. Igaz, most nem én voltam közvetlen a sérült, de közöm volt hozzá. Veszekedtünk a nővéremmel az egyik játék miatt, mire rá akartam csukni az ajtót, de Sophie keze olyan szépen siklott át az üvegen, mint kés a vajon. Anyu megijedt, de bűbájjal meggyógyította a nővérem kezét, este apától a leszidás sem maradt el természetesen.
Fogjuk rá, hogy ahogy nőttem, úgy sikerült kontrollálnom az ügyetlenkedéseimet, de még így is akadtak bőven. Még emlékszem, hogy nem értem el a felső polcot, ahol a kakaópor volt, de én már csak azért is addig nyújtózkodtam, amíg sikerült a polc szélére bökdösnöm a dobozt. Csak annyi lett volna az egész, hogy leveszem, mert már elértem. Amint hozzáértem természetesen kicsúszott a kezemből és az egész kakaóport a fejemen piramisban épült fel. Pechemre mindenki otthon volt és egyből rohantak ki a konyhába, hogy megnézzék már megint mit vertem le. Hangos nevetésbe kezdett mindenki, ahogy megláttak szerencsétlenül állni a konyha közepén kakaópiramissal a fejemen.
Még ezután is sokszor sikerült eltörnöm poharakat, bögréket mosogatás közben, de ezek amolyan pótolható dolgok voltak, de ezeknek édesapám sosem örült, így mindig próbált fegyelmezni kevés sikerrel. Talán ezért sem szeretek vele együtt lenni, mindig le akart korlátozni.
Pár évvel később, a nővérem megkapta a levelét a Roxfortba, én pedig rendkívül irigy voltam rá. Annak ellenére, hogy tudtam ha eljön az idő, én is meg fogom kapni a levelemet. Viszont Sophie-val ezután már csak a szünetekben találkoztunk. Rendkívül sokat kezdtem el tanulni a suliról, anyuékat is kikérdeztem, de leginkább a nővérem nyakán lógtam, amikor haza jött. Ennek persze nem örült, de akkor is akartam mindent tudni. Sokkal jobban kezdett el érdekelni a varázslás, mint eddig. Onnantól kezdve pedig azt vártam, hogy én is elég idős legyek.
És lám, rá két évre én is megkaptam a levelet a Roxfortba, így izgatottan vártam a suli kezdést. Ekkor kaptam meg az első pálcámat Ollivandertől, és onnantól kezdve csak azzal aludtam.
Első év a Roxfortban. Valamiért a Hollóhátba kerültem, ami azért volt furcsa, mert én voltam az egyetlen a családban, aki ebbe a házba került. A szüleim és a nővérem is mind Hugrabugos volt. Igazából ennek egyedül a nővérem örült a legjobban, mert így legalább volt egy hely, ahova én nem tudtam követni.
Harmadikos koromba kerültem be a kviddics csapatba, aminek rendkívül örültem. Amióta megtanultam repülni seprűvel, azóta csak arra vágytam, hogy a csapatba is bekerüljek.
Ötödikes évemben kezdtek el a lányok is érdekelni, mint másik nem, akkor jöttek csak igazán a szerencsétlenkedéseim.
Amint egy olyan lány jött a közelembe, aki tetszett sikerült mindig beégetnem magam és ezt már az egész Roxfort tudta. Folyamat piroslott az arcom a kellemetlen helyzetek miatt. Pont ez miatt nem is volt barátnőm, bár eljutottam ahhoz, hogy megcsókoljak valakit.
A történet nyáron kezdődött, amikor otthon voltam. A szomszéd lány mindig is tetszett és végre volt bátorságom randira hívni. Hát nem ment olyan könnyen, mert amikor oda került a sor, a locsoló rendszer beindult, mert persze hol kell első randit leszervezni, mint egy virágos kertben. Vizesen mentem haza, ami eredményezett egy kis megfázást is, mert csak én lehetek annyira béna, hogy a nyár közepén beteg leszek.
Már a hatodik évemben járok, de itt sem könnyebb az életem, bár a tanulással semmi gondom nem volt, viszont akárhányszor meg akartam ismerni egy lányt, aki tetszett, mindig valamit elszúrtam.
Leginkább a szerencsétlenségem miatt, bár volt mikor megkaptam, hogy aranyvérű vagyok. Általában megvontam erre a vállaimat, mert nem érdekel, arról nem tehetek, hogy minek születtem.
A furcsa, hogy a szüleim arról meséltek, hogy a mugli származásúakat szekálták és csúfolták, mint sárvérű és az aranyvérűség volt a kiváltság. Most ez megfordult, mi vagyunk az úgy nevezett kékvérűeknek csúfolt "csoport". Engem ez sosem érdekelt, valahogy hidegen hagy, de ha nem muszáj nem büszkélkedek vele.
A bénaságomra még nem találtak fel bájitalt, de remélem, hogy hamarosan erre is sor kerül. Addig is néha azon gondolkozok, hogy komolyan megkérdezek valakit, miért utál az univerzum.
Viszont, hogy jó is legyen a végére, amióta bekerültem a kviddics csapatba, azóta igazából csak az a hobbim, hogy kviddicsezzek és persze, hogy tanuljak. A végén még én fogom feltalálni azt a bizonyos bájitalt a bénaságra.

Ha tükörbe nézek

Ahogy belenézek a tükörbe, úgy néz vissza rám a tükörképem. (Milyen meglepő felfedezés.) A tükörben látom a barna szemeimmel a sötétbarna hajam, amit a legjobban felzselézve szeretem hordani. Persze szolidan felzselézve, nem pedig úgy mintha belenyúltam volna a konnektorba. Amint megvagyok a napi elkészüléssel, már megyek is be a szobámba, hogy kiválasszam a ruhámat.
Stílusom leginkább laza, bármit felszoktam venni, persze ez attól függ, hogy hova megyek. Szabadidőmben, ha nem muszáj talárt húzni, inget vagy pólót szoktam felvenni, kék vagy fekete farmerral, amihez egy edzőcipő is társul.
Igazából bármi jöhet, csak egy kicsit is kitűnjek a többiek közül. Nem tudom, hogy ez azért van, mert ennyire nincs ízlésem, vagy csak ennyire nem érdekel mások véleménye. Persze azt nem lehet mondani, hogy azért nem nézek ki jól, a nővérem folyamatosan mondja, ahogy az anyám is.
Amint az öltözködéssel is megvagyok, felkapom az órámat az ágyam melletti kis szekrényről, mint minden nap. Így állok oda a teljes alakos tükörhöz és nézek bele mindennap, hogy a külsőmet még utoljára megnézzem, mielőtt kilépek az ajtón.

Családom

Joseph Ballard - apa... Kicsit nehéz vele, főleg, hogy ő máshogy akarna nevelni, mint anyu. Ezt sosem fogom neki elfogadni, én akkor is anyut jobban szeretem, mert nem fog annyira vaskézzel, mint ő. Mindig leszid, ha sikerül valamit kiborítanom, vagy véletlen elejtenem de nem tehetek róla. Pont ezért a viszonyunk mindig ingadozik, hol jó, hol pedig épp ajtót csapkodunk. Bár nekem az üveget is sikerült kitörnöm az egyik ilyen fajta veszekedésnél. Ez azért is van így, mert a minisztériumban elég felelősségteljes pozícióban van és folyton ideges.

Anne Ballard - az édesanyám, akit nagyon is szeretek és sosem volt egymással konfliktusunk. Leginkább amolyan anyás gyerek vagyok és pont ezért ezt a felhőtlen kapcsolatot apámmal nem igazán tudnám elmondani. Anyu mindig mellettem áll és támogat, ahogy egy anyának illik, de néha túlságosan is aggódik értem, mert tudja, hogy milyen vagyok. Anyut lehet mondani apu stresszoldó labdájának. Anyu is a minisztériumban dolgozik, de sokkal nyugodtabb az ő munkaköre, mint apáé. Ő mindig azt mondja, hogy sosem lenne felelősségteljes pozícióban.

Sophie Ballard – az egyetlen nővérem, akivel amolyan testvéries a kapcsolatom. Sosem tudja elfogadni, hogy nekem semmi sem jön össze és állandóan összetörök valamit. Idegesítem a jelenlétemmel azt szokta mondani, de ugyanakkor nagyon is szeret szivatni, főleg ha rájön, hogy valamelyik lány tetszik nekem. Mindig beéget előttük, bár nem kell ehhez túlságosan sokat tennie, mert eléggé béna vagyok, ha ismerkedésről van szó. Ő amúgy pont most kezdte az akadémiát, szóval mostanában csak a szünetekben találkozunk otthon, ami egy kicsit nyugodtabb életet jelent a számomra.

Apróságok

Ezen még nem gondolkoztam, de talán a csoki. Ha megérzem az illatát, egyből kell ennem.

A halál.

Sikeres varázsló a jövőben, ami elég elképzelhetetlen egyelőre.

Kviddics és tanulás. Elég nehéz a kettőt összeegyeztetni, de eddig még nem volt gond.

Mindenkiben van valami jó.

Soha se tanulnék fekete mágiát.

Az értetlenkedést utálom a legjobban. Nyugodt természetem van, de ez az egy dolog, amihez kb pár másodperc kell, hogy robbanjon a bomba.

Őszinteség.

A nővérem véleménye.

Bekerültem a Roxfortba és a kviddics csapatba.

A szerencsétlenkedésem nélkül szívesen élnék tovább.

Ha tehetném, akkor követném a szüleimet a minisztériumba. Talán takarítónak felvesznek.

Sienna, a macska