Mástól sem hangos az iroda, mint egyetlen egy auror nevétől. Értem én, komolyan, mindenki szemét szúrja, de ennyire? Egyiknek sem ártott, még is mindenki úgy csinál, mintha minimum a karrierjüket törte volna derékba. Miért ilyen könnyű manipulálni az embereket? És miért hiszik, hogy csak azaz igazság, amit egy felettesünk mond? A másiknak is jár a véleménynyilvánítás, nem? És mivel kisebb bukkanókkal, de végül átment a pszichiátriai vizsgán, nyilván mindenki azt várja, hogy majd most. Na, majd most elbukik, mert ennyi idő nem elég egy ilyen sérülés teljes felépülésére, még a mi világunkban sem. Teljesen úgy viselkedik egyik másik, mintha nem lenne más auror rajta kívül. Persze, értem, ez nagyon is fontos, elvégre nagy port kavart, ami történt, de az élet attól még nem áll meg és nem kellene keresztbe tenni egymásnak. Lehet, csak én gondolom így. Kíváncsi vagyok, kinek szúrja ennyire a szemét, hogy még egy ilyen ellenérzésbe is bele tud nyúlni. Meg aztán, úgy is vissza fogják engedni, ez csak felesleges huzavona. Meg aztán van valami, amit ők nem tudnak, de mindenki más igen, aki dolgozott vagy dolgozik vele. Még pedig, hogy egy ilyen "karcolás", meg se kottyan neki, ha meg még is, arról rajta kívül úgy se tud majd senki, vagy csak nagyon kevesen. Unottan kopogtattam az iroda ajtaján, majd bebocsátás után belibbentem és már kattant is a zár. Mint valami rossz horrorfilm. Félhomály, dohányfüst és szag, ami a whiskey-vel keveredik és két baljós alak, akik érkezésemre csak sokatmondóan összenéztek és a helykínálás után elém dugták az aktát. Felvettem belelapoztam és be is csuktam. Csak az érdekelt ki értékelte ki utoljára. Elnyomtam egy mosolyt a név láttán, és visszadobtam az aktát. -Mint látod, Holden Briggs átment az első vizsgán. A te feladatod lesz, hogy a másodikon felmérd, mennyire bírja a fizikai kiképzést- Tehát nem mondják ki teljesen nyíltan, de mind tudjuk, hogy mire akarnak célozni.-Ehhez pedig kapsz egy kis plusz segítséget. Kialakítottunk egy termet, csak nektek. Az ellenőrzés holnap lesz.-Sokat sejtetően összemosolyogtak. Sejtettem, hogy nem lesz ez olyan egyszerű.-Mérd fel a terepet, és sok sikert. Számítunk rád! Most elmehetsz! -Hát persze! Mindent tőlem telhetőt megteszek, hogy elérjem a célunkat.-Mosolyogtam és felkaptam az aktát. ~Úgy is átengedem, szóval ezt rossz emberre bíztátok.~ Ilyenkor hálát adok, hogy jelenleg jobb okklumentor vagyok, mint ezek ketten legilimentorok. Ahogy becsukódott utánam az ajtó, még egy gonosz mosoly is átsuhant az ajkaimon. Nem gondolhatták komolyan, hogy az egyik legjobb aurorunkat fogom meneszteni. Arról nem is beszélve, hogy a mentorom volt, majd később a kollégám is, de ezzel nem vagyok egyedül. Ezek semmit nem tudnak? Pedig minden benne áll az aktámban. Maximum akkor nem adnám meg neki, ha félholtan összeesne a vizsgálaton. Viszont ez a „plusz segítség” egyáltalán nem tetszik. Gondolom, valami kis csalafinta bűbájjal megnehezítik a felmérést. Kezdem félteni Holden-t, ami nagy szó. Lehet holnap hamarabb bemegyek és leellenőrizem a dolgokat… Igen, határozottan jól tettem, hogy hamarabb bejöttem. Igen haloványan, de lehet érezni, hogy egy két tárgyból varázslat árad. Ami nem lenne meglepő, lévén varázsvilágban élünk, de egy felmérésre alkalmas edzőteremben, azért nem feltétlen kellene, hogy tárgyakból varázslat áradjon. Szerintem egy órát simán elszórakoztattam magam, mire végeztem mindennel. Na, most már tényleg lehet érezni, hogy van mágia a teremben, de legalább minden normálisan fog működni, legalábbis bízom benne. Mindent visszaállítottam az eredeti beállításokba, és kicsit átrendeztem a termet is. A fele eszközt még csak használni sem fogjuk. Mindek emelgessen súlyt? A futópadot megértem, de ezt... Lehet kijöttem a gyakorlatból, de az aktájában minden le van írva. A medimágusok legnagyobb aggodalma a tüdejének állapota, de az is csak a sok dohányzás miatt. Lehuppantam az asztalhoz és amíg vártam előszedtem a táskámból a legújabb lego katalógust, egy toll kíséretében és elkezdtem bejelölgetni miket kell beszereznem.
Faszom Belső Ellenőrzés... - Ez a három szó visszhangzott a gondolataim között, amikor kiléptem a minisztériumi hopp-hálózat zöld lángjai közül, amikor be-és kiszálltam a liftből, amikor lefordultam a Varázsbűn-üldözési Főosztály már-már otthonos folyosóira, és különösképpen akkor, amikor a kényelmes parnancsnoki irodám helyett a Belső Ellenőrzés részlege felé vettem az irányt. Egy vicc, egy kibaszott vicc volt az egész. Még hány Canossa-járást vártak tőlem a Byrne villában történtek miatt? Mit szerettek volna, hogy kukoricán térdepelve korbácsoljam magam, csak mert kimentettem a legértékesebb informátorunkat a neo-halálfalók gyengéden ölelő karjai közül? Elbasztam, igen, én is tökéletesen tisztában voltam vele, hogy a tervünk és végképp annak a kivitelezése nem volt száz százalékos, de még csak tíz sem. Igen, volt veszteség, igen, sérültek civilek, igen, Devon Selwyn meghalt és igen, bűntudatom volt, kibaszottul, minden áldott nap ezzel ébredtem és feküdtem. De semmit sem csináltam volna másként, mert ez a szörnyű terv volt az egyetlen lehetőségünk és a történtek ellenére is tudtam, hogy amit tettünk, az helyes volt. Kockázatos, öngyilkos vállalkozás, de helyes. És mindent összevetve az életemben legtöbbször a helyes döntések meghozatalára törekedtem, még akkor is, ha ezek messzire vezettek a komfortosan járható úttól. Nyilván a vezetőség ezt máshogy látta - persze, tele korrupt neo-halálfalókkal, akik ott lihegtek Potter nyakába, ahol csak érték -, és lóbálhattam a jelvényemet, célozgathattam a bátyám mágiaügyi miniszteri poizíciójára, a kutyát sem érdekelte. Részben azért sem, mert a bátyám az első pillanatban beintett, esze ágában sem volt kihúzni a szarból, amibe kevertem magam, úgy ítélte meg, hogy ártana a Minisztériumon belüli népszerűségi mutatóinak. Bezzeg, ha Russel fivérem kínos ügyeiről lett volna szó, már szorgosan takarítottak volna utána, mint egy házimanó - ezzel azonban most nem akartam foglalkozni, nem engedhettem meg magamnak, hogy a magánéleti családi problémáim beegyűrűzzenek az amúgy is katasztrofális karriergondjaimba. A megadott időpont előtt pár perccel érkeztem - mint mindig, utáltam a késést -, a fáradt idegeim kisimítása érdekében rágyújtottam egy cigarettára, mielőtt beléptem volna az előre megbeszélt ajtón. Fogalmam sem volt róla, kit találok bent, az utóbbi hetekben szinte már a Belső Ellenőrzés kollégáinak a háromnegyedét végigzongoráztam, úgy passzolták egymás között az ügyemet, mintha legalább fertőző beteg vagy Tudjukki reinkarnációja lettem volna. Tudtam, hogy ez elsősorban a nevemnek szólt: senki sem akart a mágiaügyi miniszter öccsével baszakodni, de nyilván a felülről érkezett paranccsal sem szívesen mentek szembe. A személyes érzéseket már bele sem akartam venni a képletbe, tisztában voltam vele, hogy megosztó volt a személyem a parancsnokságon, vagy ódákat zengtek rólam vagy reggelente elmormoltak egy fohászt, hogy ne jöjjek haza élve a következő kommandós bevetésről. Átláttam és megértettem a kollégák nem túl bonyolult viselkedésének mozgatórugóit - éppen csak higgadtan elfogadni nem tudtam, hogy hetek óta húzódott ez a nevetséges ügy. A terembe belépve azonban egyetlen kolléga sem fogadott, akiknek eddig a kezei alatt megfordultak az augusztusi balhé aktái. - Hűha, fordult a helyzet és most már nem én vizsgáztatlak téged, hanem te engem? - fújtam ki a cigarettafüstöt, előbb Leah Flynnt, majd a terem berendezését végigmérve. - Különben nem értem, mi szükség van erre. Az elmúlt hetekben legalább harmincszor elmondtam, hogy földre vittem egy kibaszott medvét San Franciscóban, ezek után még bárkinek kérdéses, hogy nem fog elfújni egy erősebb szellő? A lelkem mélyén tudtam, hogy minden rosszindulat ellenére volt némi realitás a fizikai alkalmasságom megkérdőjelezésében. A sokat emlegetett medve animágust ugyan földre vittem, de ő is engem, hetekig ápoltak a Szent Mungóban és a törött bordáim olykor még most is jelezték egy-egy hirtelen mozdulatnál, hogy ideje lenne visszavenni a tempóból.
