A mai napon kivételesen jónak mondható. Az órák hamar elteltek, mindenféle különösebb incidens nélkül, ráadásul két kedvencem is volt ma, dupla bájitaltan és számmisztika, ami mindig fel szokta dobni a napjaimat. Az sem egy utolsó szempont, hogy ma végre nem esett annyi hó, mint az elmúlt pár napban, és még a nap is kidugta végre az arcát a zavaróan vastag felhőréteg mögül. Úgyhogy teljesen jó hangulatban ballagok le a kviddicspályára az utolsó órám után, annak ellenére, hogy még mindig hó borít mindent, és továbbra is elképesztően hideg van, de ezt most igyekszem teljesen figyelmen kívül hagyni. Nem akarom, hogy semmi is elrontsa a jó kedvemet, hát még hogy ha arról van szó, hogy végre megint terelőként bizonyíthatom magam, nem pedig hajtóként. Mindig is ez a pozíció volt a szívem csücske, anno elsőként erre is jelentkeztem, de végül sajnos nem én kaptam meg ezt a kitüntetett helyet, így maradtam a hajtónál. Egészen mostanáig,
Végre leérek a pályára, mire könnyed mozdulattal elő is kapom a pálcámat, hogy magamhoz hívjam hűséges kis seprűmet, amíg Leora várok türelmesen. Végigsimítok a megérkező seprűn, mintha csak az egyik éppen aktuális barátnőm lenne és egyből még jobban mosolygok. Szinte remegnek a tagjaim, hogy végre megint a levegőben legyek, de ellenállok a késztetésnek. Úgy érzem, hogy egy kicsit kijöttem a gyakorlatból. Már több mint három éve annak, hogy csak hajtóként játszom a meccseken, és az edzéseken is csak erre koncentráltam többségében, teljesen érthető módon, hiába adtam volna meg mindent, hogy inkább terelőként bizonyíthassak. Aztán most, mikor végre azt csinálhatom amit igazán szeretnék, rá kellett jönnöm, hogy bizony túl sok idő is eltelt azóta hogy igazán ebben a pozícióban gyakoroltam volna. Ezért döntöttem úgy, hogy megtisztelem Leot azzal, hogy gyakoroljon velem, ha már úgyis csapatkapitány lett. Legalább ő is gyakorol, hogy hogyan irányítson, habár tudom, hogy nem nagyon lesz problémája a dologgal. Azt el kell ismernem, hogy elég nehezen vettem rá magam arra, hogy megkérjem. Az a fránya büszkeség… utálok segítséget kérni másoktól.
Türelmetlenül kezdek nézelődni a távolba hátha hamarosan ő is felbukkan, tudtommal már végeznie kellett neki is az utolsó órájával. - Igazán igyekezhetnél már… ide fagyok. – Mormogom magamnak, és már-már épp úgy döntenék, hogy nem érdekel Leo, és már csak azért is repülök pár kört a pályán, mielőtt még tényleg jégcsappá dermednének a lábujjaim, amikor végre meglátom a távolban a közeledő alakját. - Na végre! – Kiáltok felé most már határozottan türelmetlenül. - Mi tartott ennyi ideig? – Kérdezem ordibálva, meg sem várva, hogy közelebb érjen, az úgy nem vicces. Az is teljesen lényegtelen, hogy maximum ha öt percet vártam…
Vendég
Csüt. Feb. 06, 2020 1:50 pm
to Ty
Mostanság igen csak zsúfoltak a napjaim és nem minden esetben a jó értelemben. A sok óra, a beadandók, meg a biztatások amiket kapok az új posztomhoz nem tudnak igazán jó kedvre deríteni, ha közben kapok sokszor hideget is. Néhányan nem kicsit bátorodtak fel azon, hogy rajtam köszörüljék a nyelvüket, biztosan nekem is közöm van Briggs halálához és ahhoz, hogy hamarosan én legyen a hivatalosan is megválasztott csapatkapitány. Senki nem kérte ezt a posztot, a szívem diktálja csak azt, hogy helyes úton járok és a csapatomért igen is meg kell tennem ezt. Nem hagyhatom, hogy mint a kártyavár, széthullunk. Nem adjuk meg ezt a lehetőséget az ellenfeleinknek. Arról nem beszélve, hogy Olivia kerül, mi több haragszik rám, amiért a kihallgatáson elmondtam, hogy velem volt. Ugyan már, azt gondolta, hogy majd ez csak köztünk marad? Óra után bekapok pár falat édességet a konyháról csenve és úgy indulok el útnak a pálya felé. Edzést ígértem a legjobb haveromnak, aki a stratégiai átbeszélést követően átveszi Briggs helyét. Tudom, hogy neki sem lehet ez olyan könnyű, mint amilyennek tűnik, hiába is vágyott mindig erre a pozícióra. De el kell feledtesse a diákokkal Briggs hírnevét is, ahhoz pedig bravúrosan kell remekelnie a kezdettől fogva. Ezt kell fejben összerakni és segíteni szeretnék neki mint a másik terelő, hogy jól legyen kieszkábálva. Én tudtam mi klappolt köztünk és mi hiányzott. Mégis most inkább az jár a fejemben, hogy ma a folyosón mit hallottam. - Neked is szia. Bocs, hogy késtem, de éhen halok. - immár a seprűmmel a kezemben csámborgok oda vékonyabb kabátban, hisz azért be fogunk mi rendesen melegedni. De mielőtt még tovább mennénk, muszáj leszek feltenni a nagy kérdést. Ahogy legyűröm a fánk egy nagyobb falatját a számban, szóra is nyitom. - Figyelj, tesó. A suliban azt hallottam, hogy te mint a Mardekár csapat tagja leckéket meg mindenféle tippeket adsz egy hugrás csajnak. Tudod mint a csapatkapitány, csak tiszta vizet akarok önteni a pohárba. Remélem megcáfolod és nem kell letolnom a fejed, hogy mennyire inkorrekt dolog volt ez a csapattársaiddal szemben.
Amint végre közelebb ér, úgy kezdek egyre inkább lenyugodni és már mosolygok mikor közvetlenül mellém ér. - Jó, nem gond, így egy kicsit érthető a késésed. – Mondom ezt úgy, mintha az előbb nem sürgettem volna és nem akartam volna éppen halálra fagyni. Kicsit halványodik a mosolyom, mikor látom rajta, hogy most valami olyan dolgot fog mondani, ami nagy valószínűséggel egyáltalán nem fog nekem tetszeni. Nagyot nem is tévedek. A kérdésére felsóhajtok és először nem is tudom, hogy hogyan válaszoljak rá. - Azt nem mondanám, hogy leckéket adok. Tippeket meg pláne nem. – Válaszolom őszintén. De mivel mégis csak Leoról van szó, tudom, hogy ennyivel nem fogom tudni lezárni a témát.
- Alinával gyakoroltam az egyik nap, de semmilyen tippet és leckét nem adtam neki, egyszerű gyakorlás volt. Különben pedig ha jobban belegondolsz, ez nekünk is később jól jöhet, kifigyelem a gyengeségeit, amit fel lehet majd használni. – Azt okosabbnak tartom nem megjegyezni, hogy nincs az az erő, ami engem rávehetne arra, hogy komolyabb sérülést okozzak a lánynak. - Túl sok pletyka van ebben az iskolában. – Jegyzem meg széttárva a karjaimat. - De rendben, tegyük fel, hogy jogosan cseszel le. Annyira viszont ismerhetnél, hogy semmilyen taktikát és stratégiát nem mutatok senkinek, aki nem jogosult rá. – Komolyodok el teljesen, ez pedig azért így is van. Az, hogy néha napján repkedek Alinával, az senkinek nem okoz semmilyen kellemetlenséget. A mi csapatunknak pedig semmiképp. - Amúgy meg azt sem mondhatom, hogy igazán gyakoroltunk volna. Valamelyik idióta megátkozta a gurkókat és próbáltunk nem megdögleni. – Fintorodom el egy kicsit és önkéntelenül és megdörzsölöm a vállamat, ami még mindig kicsit érzékeny a gurkóval való találkozás miatt.
- De ha még mindig úgy érzed, hogy le kell tolnod, akkor rajta, essünk túl rajta. – Teszem hozzá sóhajtva. - Ha végeztél utána viszont kezdjünk gyakorolni, mert tényleg megfagyok, és tudod jól, hogy mennyire utálok nem formában lenni. – Márpedig ez így van. Már nagyon régóta nem sikerült terelő pozícióban megcsillogtatnom a tudásom, ami kifejezetten zavar, és minél előbb túl akarok lendülni ezeken a kezdeti nehézségeken. Ehhez pedig a legjobb tanító az Leo. Abban viszont biztos vagyok, hogy köztünk a csapatmunka az tökéletesen fog működni… főleg, ha rendesen beindul nálam a gépezet és normálisan tudok majd teljesíteni terelőként. Nem hagyhatom cserben a csapatot, főleg mivel rossz vagy sem, de azt be kell vallanom, hogy Briggs igen csak jó volt abban, amit csinált. Tudom, hogy én is az vagyok… csak egy kicsit gyakorolnom kell, mert régen volt már, mikor olyan magabiztosan lengettem az ütőmet.
Vendég
Hétf. Feb. 10, 2020 7:53 am
to Ty
A falatnyi fánk képes egy éhes férfi figyelmét elterelni a valóban fontos dolgokról, így aztán csoda, ha késtem? Ty persze megérti, mert miért is ne tenne így. A legjobb barátom elsős töpörtyű korunk óta és nagyjából elég rám néznie, hogy tudja, miben mesterkedek. Miközben betömöm a fánkot is már kiszúrja, hogy bizony nem fog tetszeni neki, amire készülök. De az a nagy igazság, hiába ismerem a legjobb haveromat, hiába tudom, hogy nem az a célja, hogy beköpjön minket, attól még csapatkapitányként rá kell kérdeznem a pletykákra. Ő az a fajta, aki akkor sem tagadja az igazságot le előttem, ha közben ég rendesen a talpa alatt a föld. De ezért is bízom benne annyira, ami pedig fordítva is ugyanúgy kölcsönös. - Szóval nem tagadod. - hümmögöm még egészen emberi hangon, de kissé már érezhető a vihar előtti csend szele. Hát persze, ezek után le kell kapjam a tíz körméről akkor is, ha a következő kérdésem már egészen más lenne. Nem, most fegyelmeznem kell magam, nem engedhetjük meg magunknak, hogy még jobban szétessünk. - A gyengeség kifigyelése gyenge érv most, amikor a csapatunk lyukacsos. Ty, nem az a baj, hogy találkozgatsz egy csajjal és nem is az, hogy szerencsétlenségedre csak így tudod elhívni, hanem hogy épp a csapatunk az összeomlás szélén van, Carol ki akar szállni, a helyedre kell egy új hajtó, Briggs meghalt, mindenki kételkedik a kupában. Kell a francnak a hátunkra az is, hogy te mint friss terelő mással gyakorlatozz. Merlin szerelmére, legalább most segíts ebben nekem. Most ez az első, meg az, hogy bemelegítselek az új pozíciódra. - igen csak elkapom azzal a fejmosással, de nem esek túlzásba, nem kezdek el annyira kiabálni, csak a mondandóm hevében kicsit megemelem a hangom. Aztán mikor csak befejezem, amit meg akarok osztani vele, fújok egy nagyot. - Igen, valóban. Ennek az iskolának a retkes falai között semmi nem marad titokban. - újabb konzekvenciát vonok le és mielőtt még hozzálátnánk bármihez, fel kell tennem azt az imént lenyelt fontos kérdést. - Legalább megérte a fejmosásért? Milyen a csaj? - huncut vigyort villantok rá, mielőtt fogom a holmim és elindulok a láda felé. A seprűtárolóban mindig megtalálhatunk egy gyakorlós példányt, bár lefogadom nem ezzel megyünk a meccsre. Mindenesetre most egynek elmegy. - Oké, akkor nézzük meg azokat az elátkozott gurkókat. - megremeg a szám széle, mert most az egyszer neheze mre esik visszafojtani a nevetést. Nem illene, mégis csak jóízűen kitör belőlem. - Te aztán csak nagy szerencsemadár vagy, barátom. -megveregetem a vállát, mielőtt bármit is tennék, aztán komolyságot erőltetek magamra és felnyitom a labdákat rejtő tetejét. A gurkók mindjárt izgatottan kezdenek ficeregni. - Oké, első szabály, hogy nincs szabály. Megvan még az a csuklómozdulat, amit mutattam egyszer? - mi is szoktunk csak úgy gyakorolni és egyszer jobban beavattam a taktikáimba. Most is fogom az ütőt és mutatom neki. Gyakorlott vén róla vagyok már ebben. - Én úgy szoktam gyakorlatozni, hogy egy céltáblának ütöm el mindig a golyókat, hogy minél pontosabb legyek. Ez az első és legfontosabb ismétlés, a csapatjátékot majd később vesszük.
Érzem, hogy közeledik az a lecseszés, de valamilyen szinten jogos is, így egy szavam sem lehet. Nem is igen tiltakozom, mert felesleges lenne. Ez tényleg egy olyan időszak, amikor nem igazán kellene bármi másra koncentrálnom, csak arra, hogy segítsem Leot, amiben csak tudom. - Nem tagadom. – Erősítem meg egy apró bólintással, majd pedig csendben várom, hogy letolja a fejemet. Ami így is történik. Nem vágok közbe és nem is kezdek el tiltakozni a felhozott vádak ellen. - Jó. Teljesen jogos. Majd igyekszem, hogy más ne tudja elterelni a figyelmem. – Ismerem be az igazát, majd pedig próbálok az egészen túl is lépni. Egyszer a nők fognak a sírba venni, ez egészen biztos. A sírkövembe is ez lesz belegravírozva, a végén pedig még látó is leszek, hogy ezt így előre megjósolom. A hülye pletykákra meg inkább nem is mondok semmit, Leo már elég jól ismeri a véleményemet arról, hogy mit gondolok. Ritkán tudom olyan durván felhúzni magam, mint ezeken a baromságokon.
A következő kérdésére meglepő módon zavarba jövök. Én. Főleg Leo előtt ilyen nagyon ritkán szokott előfordulni, ezért is igyekszem eléggé elmismásolni a kérdést, habár van egy sanda gyanúm, hogy így is úgy is ki fogja szúrni, mert túlságosan ismer már. - Igen, megérte, de csak barátok vagyunk. – Mondom eléggé szűkszavúan, ami szintén nem jellemző rám. Ami viszont úgy igazán meglepő lehet, az a mondat másik fele. Szerintem még életemben nem mondtam még ilyet egy lányra sem hogy csak a barátom lenne. Mondjuk nem is túlságosan örülök ennek a ténynek, azt bizony el kell ismernem. - Nevess csak, akkor te sem nevettél volna. – Morgom kicsit sértetten. Azt el kell ismernem, hogy kívülálló szemszögéből ez vicces lehet, de akkor nagyon nem volt az. Még túl élénken élnek bennem az emlékek, ezért egyelőre még nem tudok vele nevetni a dolgon. Majd egyszer, talán.
A gondolataimat ezek után már csak a kviddicsre vagyok hajlandó irányítani, mert az előbbi témákból csak én jönnék ki szerencsétlenül. - Igen. – Bólintok a kérdésére. Aztán át is veszem tőle az egyik ütőt. Mint mindig, most is kellemes érzésekkel tölt el már csak maga az egyszerű tudat is, hogy végre megint ütő lehet a kezembe, most pedig különösen várom, hogy leverjem a gurkókon a rajtam ért sérelmeket. - Oké, ez így jól hangzik. Kezdjük. – Lelkesen megforgatom a kezemben az ütőt. - Mit szoktál használni céltáblának? – Érdeklődöm kíváncsian, már le sem véve a szemeimet a mozgolódó golyókról, fejben már most készülök az elkövetkezendőkre.
Vendég
Vas. Márc. 08, 2020 10:54 pm
to Ty
Az edzéseink Tyal egészen más hangvételűek voltak, mint most. De hisz eddig mondhatni egymásnak segítettünk, most pedig egyek vagyunk. Mert a csapatnak egy a lelke, ha terelőről van szó. És ha eddig működött, akkor most szárnyalni fogunk. Épp ezért is sikerül ennyire felhúzni magam a faszkodásán, mikor a csapatunk amúgy is romokban van. De semmi gond, mert ugye csak Casanova próbálta felszedni a lányt. Ja nem, mert a gurkók el voltak átkozva. Ez engem cseppet sem érdekel, mert a vállamon nem kisebb teher van, mint a csapat sorsa az idei szezonban. - Oké, helyes, seggfejekre nincs szükségünk!- kiáltom még mindig indulatosan, de aztán vissza veszek az arcomból és elpillantok a gyakorlóbábú felé. Szóval erre az izére kellene most koncentrálnunk, semmi másra sem. Túltárgyaltuk a ne gyakoroljunk máskor más csapatok játékosaival dolgot, ideje lenne a tárgyra térni. - Bocs, elragadott az indulat. És ha még így sem jött össze, akkor semmi értelme nem volt az egésznek. Ty... nagy dolog lenne azt kérni tőled, hogy inkább nekem segíts összefogni a csapatot mint felszedni azt a csajt? Főleg ha a frendzonba tett téged. - biztosan van más csaj is, akit fel tudna szedni, ha neki nem jut tíz ujjára negyven lány, akkor egy sem. - Azt a bábut ott, ni. - mutatok a faltól nem messze elhelyezkedő furcsa hordószerű bábura. - Ha eltalálod, visszabillen, mint valami keljfeljancsi. Persze én megbűvölni szoktam, olyankor tekereg aztán mindenfelé. Szerintem első edzésnek jó lesz ez is neked, a lényeg hogy lazulj el és gyere bele a dolgokba. Elengedem a gurkókat amint rendje és módja adja és kezembe veszem az egyik ütőt. Mutatom a mozdulatot, de csak egyszer. Mert aztán elütöm a bábu felé. Akkorát nyekken, hogy a föld adja a másikat. Majd míg a gurkó elrepül másfelé, kapom is elő a pálcát, hogy életre keltsem a drágát. Úgy kezd el hajladozni, hogy egy sztriptíztáncos is megirigyelné. A következő gurkót pedig egyenesen az arcába küldöm, hajoljon is bármerre is. - Oké cimbora, te jössz.
Teljesen jogos a lecseszés, de igyekszem most már nem ezzel foglalkozni. Amúgy is elég feszült a helyzet mostanában a csapattal, így nem csodálom, hogy Leo is egyre inkább az, sok minden szakadt egyszerre a nyakába. Én meg mit csinálok? Alinával múlatom az időt ahelyett, hogy segítenék neki. De most már nem lesz több ilyen, az már biztos, most a fókuszomat arra fogom irányítani, hogy neki segítsek. Jobb is, mintha a saját nyomorommal lennék elfoglalva. - Tudom. – Mondom csak sóhajtva, meg sem próbálva vitatkozni vele. Ahhoz már túlságosan jól ismerem és ő is engem, hogy abból bármi jó is kisüljön, főleg akkor, ha kivételesen nagyon is igaza van, még szerintem is. - Semmi baj, megérdemeltem és ezt mind a ketten tudjuk. Ahogy azt is, hogy teljesen igazad van és sajnálom. Ezentúl nincsenek csajok, akik elveszik az eszemet. Számíthatsz rám. Ez mindig így volt és mindig is így lesz. – Biztosítom egy nagyon kis mosollyal, de teljesen komolyan is mondtam. Ezer éve ismerjük egymást, sosem hagynám igazán cserben, ha kell az életemmel is megvédeném, ha úgy adódna bármilyen helyzet, pedig az nagy szó, mert elég önző vagyok.
- Oké. Jól hangzik. – Bólintok most már teljesen áttérve a gyakorlásra. Figyelem ahogy meglendíti az ütőt, majd azt is, ahogy a gurkót egyenesen a bábú felé küldi, tökéletesen célozva, mint ahogy az el is várható tőle. Én már előre látom, hogy nem leszek ennyire ügyes, az hogy évekig nem sikerült ebben a pozícióban játszanom, az nagyon könnyen ki tud hozni a gyakorlatból. A felszólítás előtt már fogom is a kezembe a másik ütőt, és pár próbalendítés után, hogy szokjam egy kicsit a figyelmem egyből a gurkó felé irányul, ami most felém száguld teljes sebességgel. A lendítésem határozott, és kellően erős, és a célzás sem lenne annyira rossz, mert mindig is jó szemem volt, de a bábú gyorsaságához még nem szoktam hozzá, és mint említettem a gyakorlatból is eléggé kijöttem. A célpontom nekem is az arca volt, de az nagyon nem jött össze, épp hogy csak súrolja a gurkó a bábú oldalát, mire csak megejtek egy fintort, önmagam lefikázásaként. - Jobban kijöttem a formából, mint gondoltam. – Jegyzem meg egy kis sóhajjal, de ez csak még inkább feltüzel arra, hogy a következő alkalommal jobban sikerüljön, sőt, egyenesen tökéletesen. Mindig is jót tettek nekem a stresszhelyzetek, olyankor mindig messzemenően jól teljesítettem, legyen akár szó egy veszélyes helyzetről, vagy éppen másról.
395 szó
Vendég
Szer. Ápr. 08, 2020 10:02 am
to Ty
Az életben ritkán vagyok következetes, ami a hozzáállásomat illeti nagyon sok mindenben. A családommal és a barátaimmal szemben leginkább annak vallom magam, ahogy arra is ügyelek, hogy a stklijeim ki ne derüljenek. Néha ugyan rettentően rosszul kezelem azt, amikor egy lányt fűzögetek, majd egy másikat és megneszelik. Na igen, olyankor egy pofonnal konstatálom, hogy bizony az a fagyi komolyan visszanyal. Még azt mondanám, a tanulásban sem követem mindig az elvárandót, mert olykor nekem is elegem lehet, nem? De amiben sohasem engedek, az a kviddics. Nem adom olyan könnyen azt a keményen kiharcolt hírnevet, sem a magam sem a csapat részéről. Ha már egy nehéz pillanatban ott volt a helyén a szám és a szívem és tettem, amit egy széthulló csapatnál csak lehet, akkor meg is harcolok érte. Bár még sohasem csináltam és nem mondanám, hogy egy vezető alkat lennék. Talán egy picit messzire vetettem azt a sulykot, amikor Tylert lekaptam a tíz körméről. És noha egyetlen egy szavát sem bánom meg annak, amit mondtam, attól még komolyan is gondolom mindazt. De talán rövidebbre foghattam volna és nem rajta verem el mondjuk a bál óta egyre csak fokozódó frusztrációm. Mert nem is tagadhatom, hogy így van. - Jól van, jól van. – nyugtázom egyben magamnak is és megszorítom a vállát. Csak mint barát a baráttal, ahogy tenni szokás. Megmutatom a trükköt egyszer és még egyszer is neki. Elsőre nem is rossz a próbálkozása. Igazából nem sokat kell pofozni Tyon, csak megszokta a másik szerepet. - Emlékszel, amikor nálunk koptattuk az ütőt? Amikor eltaláltunk egy szélkakast és sokáig csak pörgött, de sikerült ugyanúgy ugyanott eltalálni mozgás közben? – talán erre hasonlít ez, amikor még a kviddicsről csak álmodoztunk úgy igazán, de már sufniban toltuk otthon a sok gyakorlást. Tylert végül nem terelőnek válogatták be, mert Briggs nem engedett a statisztikából. Hiába volt szarabb, ő Kyle fuckin’ miniszterelnök unokaöccse Briggs. De most itt a lehetőség visszarázódni. - Hangolódj rá, érezd át a ritmusát és üss úgy, hogy eltalálod és a következő ütést is oda viszed be. Figyelj, Ty, én látom a kezedben a lendületet, de azt is, hogy kicsit idegen az ütő. Csak szellemülj át a pozícióra, jó leszel.
Szerencsére viszonylag hamar túl vagyunk a leteremtésen, és újra minden visszazökken a régi kerékvágásba, mint ahogy az tőlünk már megszokott. Nem hiába vagyunk ennyire jó barátok, az ilyen hülyeségek nem állhatnak az utunkba. Nem tudom mondjuk, hogy ha beavatnám abba, hogy a húgom életben van, arra mit szólna, de egyelőre nem is nagyon akarok ezzel foglalkozni. Még nem aktuális az, hogy bármit is tegyek a sorsa ellen, és amíg nem tudok tenni ellene, addig kár még több embernek fejfájást okoznom ezzel, és ki tudja, lehet a kapcsolatunk is megromlana, habár azt azért kétlem, Leot nem úgy ismertem meg, aki ebből problémát csinálna. Mindenesetre ennek a… beszélgetésnek nem most van itt az ideje. Talán, majd egyszer… - Mostantól tényleg jobban erre figyelek, megígérem. – Mosolygok rá, majd már fogom is a kezembe az ütőmet. Tényleg igyekszem eleget is tenni ennek az ígéretemnek, de elég sok minden van a fejemben mostanában, hogy maradéktalanul így legyen.
-Persze. – Bólintok rá a szavaira az első próbálkozás sikertelensége után, és tudom, hogy mire akar ezzel célozni. Tényleg egy kicsit hasonló, amit anno a sufniban műveltünk, az is tökéletes volt gyakorlásnak. Emlékszem, hogy addig nem voltunk hajlandóak elszakadni a szélkakastól, amíg mind a kettőnknek tökéletesen nem sikerült a mozgó tárgyat eltalálni. Kitartásban, mind a ketten verhetetlenek vagyunk, az kétségtelen, ahogy makacsságban is. Azért is szokott néha vita lenni közöttünk, amikor nem értünk egyet valamiben. - Oké, megpróbálom. – Mondom beleegyezően a tanácsára és megint szorosabban fogom az ütőt a kezemben. A gurkó nem is várat nagyon sokáig, hamar visszatér, én pedig még jobban koncentrálok, mint az első alkalommal. Az ütő még mindig kicsit ismeretlen a kezemben, de a mostani ütés jobban sikerül. Igaz, hogy még mindig nem teljesen pontos, ahogy én szeretném, de ezúttal gond nélkül találom el a célpontot, csak pár centin múlik, hogy nem tökéletes a találat. -Kösz, ez egy kicsit már jobb volt. – Pillantok hálásan Leo felé, de látszik a szemeimben, hogy addig nem leszek elégedett a teljesítményemmel, amíg tökéletesen nem sikerül.
330 szó
Vendég
Csüt. Ápr. 30, 2020 5:33 am
to Ty
Nem hiába vagyunk haverok. Mit haverok, a legjobb barátok és ezt most joggal kérte volna ki magának, ha meghallotta volna a gondolataimat. Szerencsére semmi ilyenről nincsen szó, pedig aztán mi tudunk veszekedni, mindenféle baromságot dobálni a másik fejéhez, hogy aztán röhögve béküljünk ki. Igen, ilyenek vagyunk mi, akik az első viccesnek tűnő megjegyzésre konkrétan szakadnak a röhögéstől. De most agyalás off, inkább koncentráljunk. A helyzet igazából rohadt ismerős, mert régen sokat álmodoztunk arról, hogy majd egyszer egy csapatban játszunk, mindketten terelőként és mi leszünk a pálya királyai. Aztán egy Kyle "seggfej" Briggs beledumált a terveinkbe és Ty elbúcsúzhatott a terelőitől. Nem is tudom, az a beválogató nekem valahogy jobban feküdt nekem és noha nem volt azóta egy darab vitánk sem erről, talán ő is tudja, hogy nem babra ment az a játék és nem tartom semmivel sem rosszabb játékosnál magamnál. De ugye az én szavam semmi a teljes csapat jogos tagjainak a véleményével szemben. Amikor ott álltunk és vártuk, hogy mi lesz, ki kerül be és ki nem. De majd most mindent is bepótolunk. Vázolom a tervet, felhívom a figyelmét arra, ami anno régen neki is nagyon jól ment, ami nekem most lehet evidens, de neki nem biztos. Sebaj, bele fogunk jönni. Én pedig addig fogok itt segíteni neki, amíg nem sikerül. Én figyelek nyitott szemekkel, a mozdulatot, az ütést, ahol eltalálja a gurkót, mintha csak egy lassított felvétel lenne. Csak egy villanás, de én kész vagyok elemezni a helyzetet. - A csuklómozdulat jó, másodszorra nem ugyanott ütötted meg a gurkót. - adom az észrevételt. Nem bántásból mondom, mert tudom, hogy ha szembesítem a hibáival, pillanatok alatt kész korrigálni és valami sokkal jobbat alkotni. Túlságosan maximalista ahhoz, hogy ennyiben hagyja. De nem bánom. Még néhány ütögetés és sikerülni fog. Én is beállok megint, szemléltetem a mozdulatsort, elismétlem az előbbi hibátlan találatot. Na de én évek óta lendületben vagyok ezen a poszton. - Gyerünk haver, a következő az igazi lesz! Most mondhatnám, hogy nekem is meg kellene kicsit izzadnom egy kis gyakorlástól, de nem ezért jöttünk most ide ki. Majd legközelebb gyakoroljuk a szinkronban ütögetést, az már valamivel jobb, dehogy, sokkal jobb, mert minden nyáron ezt játsszuk. - Képzeld oda azt, akit utálsz és szét akarod csapni a képét. Aztán nem lesz nehéz. - jegyzem meg szórakozottan.
