-Christophe! Olyan vagy, mint egy nagy gyerek, ne egyél belőle, még a végén nem fog maradni a vendégeknek! – Hallom anyám dorgálását apám felé, aki éppen úgy viselkedik, mint egy rajtakapott kisgyerek, aki szidást érdemel, miután túl sok süteményt csempészett a tálról. Sóhajtva megforgatom a szemeimet, de inkább nem fűzök az egészhez semmilyen megjegyzést, nem akarom elrontani a nagy családi békét, habár igazából ez nem igazán nevezhető annak. Ez volt az első olyan ünnep, amit Séra nélkül töltöttünk el, és ez akár szeretném, akár nem, eléggé megvisel. Hiányzik, hogy velünk legyen, és hiába látogattam meg karácsony másnapján, az a kevés együtt töltött idő szinte semmire sem volt elég. Ennek következtében annyi kedvem van jó pofát vágni az egész szilveszteri felhajtáshoz, mintha csak nyúznának. Pedig máskor kifejezetten szeretem az ilyen összejöveteleket. Szeretek a figyelem középpontjában lenni, rég nem látott rokonokkal társalogni, önfeledten várni az új év kezdetét.
- Én ehetek? – Kérdezem meg végül egy szolid mosollyal, majd meg sem várva a választ el is veszek egy újabb süteményt a tálról, mire anya csak megadóan legyint. - Áh, feladom! Zoopy! Minden készen van? – Fordul a megjelenő házimanónk felé, aki engedelmesen bólogat. El kell ismernem, hogy mi azok közé a családok közé tartozunk, akik mindig is tisztességesen bántunk ezekkel a lényekkel, amikor pedig az egész új törvény bejött örömmel kezdtünk el fizetni a már nagyon régóta nálunk tartózkodó Zoopy-nak. - Gyerünk, akkor menjetek átöltözni. – Sürget minket anyám, aki persze, mint ahogy általában mindig, már most is órák óta készen van, a külseje pedig tökéletes. Mi apámmal mindig az utolsó pillanatra hagyjuk azt, hogy felvegyünk az elegánsabb öltözékeinket, pedig nem is mondhatnám, hogy kifejezetten ellene vagyok, mert határozottan jól áll rajtam. Megadóan felemelem a kezeimet miután még egy süteményt betömök a számba, majd már fel is rongyolok a szobámba, hogy elkészüljek.
Röpke húsz perc elteltével már mindannyian teljesen felkészülve várjuk a meghívott vendégeket. A kúriánkat elég nagynak lehet nevezni, és mivel elkerülhetetlen volt, hogy a nagyanyám ebbe is beleszóljon szinte minden az ő ízlését tükrözi, hiába veszekedtek emiatt évekig anyámmal. A francia fényűző stílus eléggé megjelenik mindenhol, de szerencsére még épp, hogy a jó ízlés határain belül. Próbálom felvenni a szokásos vidám formámat és köszönteni a megjelenő vendégeket, de most kivételesen nehezen megy. Tavaly ilyenkor még a húgom itt volt mellettem és mindenféle hülyeségről fecsegett a fülembe. A nagy bálterem, amit csak emiatt az alkalmak miatt szoktunk úgy igazán használni, most megbűvölt fényektől pompázik és lebegő tálcák biztosítják az érkező vendégeknek, hogy ne maradjanak szomjasak, vagy éhesek. Sajnos én el vagyok tiltva az alkoholtól. Pontosabban, csak egy pohár pezsgő engedélyezett, az új év alkalmából, amit mellesleg én teljesen nevetségesnek gondolok, de felesleges is lenne emiatt háborognom, úgyis meg szoktam oldani, hogy jól érezhessem magam, ha úgy akarom. Kicsit unottan és nem túl nagy lelkesedéssel köszönteném az újabb érkezőket, de most először úgy igazán őszinte mosoly kezd feltűnni az arcomon, mikor észreveszem, hogy Wylie az, aki megérkezett. - Hello, Willows. – Üdvözlöm egy vigyorral, majd miután kellőképpen udvariasan, de lerázom a további érkezőket, egyből inkább vele kezdek beszélgetni. Végre valaki, aki feldobja egy kicsit a hangulatom. - Már azt hittem sosem jössz meg és a végén meghalok a dögunalomtól. – Sóhajtok teátrálisan.
Vendég
Vas. Jan. 19, 2020 5:05 pm
tyler&&wylie
- Merlin szakállára, lányok gyertek már! - apám kiáltása egyre türelmetlenebb. Az utóbbi tíz percben legalább húsz alkalommal hagyta el a száját ez a kijelentés. Az elején csak megmosolyogtatott, hogy mennyire nem bírja kivárni, hogy a húgaim és anyám kicsípjék magukat a ma esti szilveszteri bulira, ami a Roquetalliade házban kerül megrendezésre. Mostanra már egyáltalán nincs jelen az arcomon az a pajkos vigyor és kezd felidegesíteni. Alig telik el fél perc, mire megint szólásra nyitja a száját, mindössze fél szemmel figyelem őt a könyvem mögül, ám úgy érzem kezd felmenni bennem a pumpa. - Merlin szaká... - Apa, hagyd már abba! Inkább megnézem hogy állnak csak még egyszer nehogy kimond ezt a mondatot, mert esküszöm kinyírom magam - kiáltok vissza, s biztosra veszem, hogy ezt a családunk női egyedei is tisztán hallják. Ugyanolyan heves lendülettel, mint ami a hangnememet is jellemzi becsukom az éppen olvasott Vértestvérek - Életem a vámpírok között című könyvet Eldred Worple-től és nagy nehezen felállok a fotelből és elindulok be egyesével a lányok szobáiba. Első utam Daisy-hez vezet, aki az ágyon fekszik már teljes harcidíszben és állítása szerint csak a többiekre vár. Nem túl kedves testvér módjára ráparancsolok, hogy menjen az előtérbe apához és szórakoztassa míg megérkezem a többiekkel. Meg persze azt is a lelkére kötöm, hogy az előbb ismételt mondatot meg ne halljam még egyszer apától, mert valami rontást szórok rájuk. Ezután utam anyához vezet, aki szintén elkészült már, ám rohangál a hálóban fel-alá, mint aki valamit elfelejtett. - Wylie drágám, segíts megtalálni a Roquetalliade családnak szánt ajándékot! Már legalább fél órája keresem, de nincsen sehol! - panaszkodja, mire a szemeim kikerekednek és a fejemet nem tetszésem jeléül rázni kezdem. - Invito ajándék! - anyám hasonló arcot vág, mint én, mivel hamar kiderül, hogy teljesen megfelejtkezett arról, hogy ezt az egyszerű, napjában többször használatos varázsigét használja, ami által rögtön ott terem előttünk az ajándék, ami nem mellesleg az ágy alatt volt. Nem akarom tudni, hogy hogyan került oda. A kezében az ajándékkal kiszalad a szobából, hogy összeszedje Poppy-t, hogy ne nekem kelljen, mert nem akarja, hogy összevesszünk még indulás előtt. Hosszú még az este és nagyon sok időt fogok együtt tölteni a családdal, de már most úgy érzem, hogy nem fogom ezt bírni, pedig még el sem indultunk. Ennek következtében hirtelen ötlettől vezérelve kiveszem a szüleim hálójában található bárszekrényből az egyik üveg lángnyelv whiskyt és és egy gyors varászlattal összezsugorítom és a zsebembe rakom, hogy a többiek ne vegyék észre. Tyler biztosan értékelni fogja, csak tudjunk elszakadni egy kicsit majd. Leérve már az összes családtagom a zsupszkulcs körül áll, ami most nem más, mint egy régi, rozsdás fazék. Ránézésre mindenki morcosnak tűnik, de leginkább Poppy-n látom ezt, aki szinte kérleli az apámat, hogy visszamehessen átöltözni, mert még van két ruha, amit nem próbált fel és így nem tudja, hogy ez megfelelő-e a ma estére. Komolyan mintha nem középkorú varázslókhoz mennénk, akik családosak. Kész vicc! Szemforgatva fogom meg a zsupszkulcsot és pár másodpercen belül már ott is vagyunk a Roquetaillade házban. Csodának tűnik nekem, hogy sikerült ideérni, hiszen azt hittem már sosem megyünk sehová. Illedelmesen üdvözlök mindenkit, mikor Tyler odalép hozzám és szinte egy kő esik le a szívemről, hogy meglátom a srácot. - Csá Ty - köszönök én is neki viszonozva a vigyorát. Még végig hallgatom, hogy apám ezúttal is, mint karácsonykor is megjegyzi, hogy mennyit izmosodott a srác a legutóbbi találkozásuk óta, majd ha a húgaim és a többi felnőtt elindulnak egyre bentebb, én Tyler felé fordulok. - Én sem hittem, hogy valaha ideérünk. Anyám szétszórt, Daisy konkrétan szarik az egészbe és Poppy meg hát Poppy. Ha rajta múlik egész este csak ruhákat próbálgat. - Viszont van számodra egy meglepetésem, nem megyünk fel az emeletre? - kérdezem és próbálok közben egy picit titokzatos maradni. Nem akarom lelőni a poént, hogy idén végre olyan szilveszterünk lesz, mint amit megérdemlünk és ezúttal kirúghatunk ám a hámból rendesen.
Vendég
Hétf. Jan. 20, 2020 2:59 am
To: Wylie
Nincs semmi bajom Wylie családjával. Tényleg nincs, kifejezetten kedvelem őket, hiszen lényegében szinte együtt nőttünk fel köszönhetően annak, hogy a szüleink igen csak jó barátok hírében állnak, de ez alkalommal csak azt szeretném, hogy minél előbb kettesben maradhassunk és viszonylag nyugalomban. Máskor semmi bajom nem lenne a tömeggel és a bulizással, hiszen hiába sok meghívott van, azért inkább csak olyanok, akik elég közel állnak a családunkhoz, máskor pedig kifejezetten jól is érzem magam az ilyen helyzetekben, de nem ma. Valahogy ma nincs hangulatom a nagyobb bagázshoz. Udvariasan bólogatok a megjegyzésekre, majd persze letudom Wylie szüleivel és a testvéreivel is a szokásos köröket, hogy aztán végre megszabadulva tőlük – hiába is hangzik ez egy kicsit kegyetlenül – viszonylag kettesben maradjunk az idősebb fiúval. - Valahogy meg sem lepődöm. – Jegyzem meg a magyarázatára, hogy miért is késlekedtek addig. Igyekszem elrejteni előle, hogy mennyire nincs hangulatom az egész felhajtáshoz, hiszen ő azon emberek egyike, akinek mindig is meg akartam felelni, akaratlanul is, de elég nehezen tartom magam, mikor ennyire rossz érzések munkálkodnak bennem.
- Meglepetés? Jól hangzik. – Mosolyodok el újra, habár kevésbé lelkesen, mint ahogy alapból tenném. Máskor ilyenkor már rég kiugranék a bőrömből és alig várnám, hogy elszabaduljunk innen, akármi is legyen az a meglepetés. Ezzel szemben… igaz, hogy most is az minden vágyam, hogy elszabaduljak innen, de nem érzem magamban azt az izgalmat, amit kellene. - Menjünk. Remélem, észrevétlenül fel tudunk osonni. – Szavaimnak eleget téve gyorsan körülpillantok, hogy senki sem figyel-e, majd mikor úgy ítélem meg, hogy szabad a terep, hogy eljussunk a lépcsőig, már meg is indulok.
Vagyis… indulnék, mert hirtelen a semmiből megjelenik anyám nővére. Egyből hátrahőkölök, mert nem számítottam rá, hogy a semmiből nagynénik jelenjenek meg. Mielőtt reagálhatnék bármit is, azzal az idegesítő „de aranyos ez a gyerek, jól meg kell szeretgetni” mosollyal egyből közelebb lép, hogy jó alaposan megszorongasson. Kétségbeesetten próbálnék szabadulni az ölelő karokból, ami kifejezetten nehéz feladat, mert olyan erősen szorít magához, mintha évek óta nem látott volna, pedig karácsony előtt találkoztunk. - Tyler! De rég láttalak! – Ja, csak a múlt héten, de nem baj… - Én is örülök neked, Margaret… – Préselem ki magamból, miközben Wylie felé pislogok elég kétségbeesetten, hogy mentsen valahogy meg az egész szituációtól. - Merre vannak a szüleid? Ó, te is itt vagy Wylie! Mekkorát nőttél, alig ismerek rád. Milyen az akadémia? – Veszi észre, hogy bizony nem vagyok egyedül, hanem társaságom is van. -Menekülj! – Tátogom Wylienak, mikor a nagynéném felé is megindul, hogy megölelgesse. Szerintem az agyára ment, hogy annyi gyereket szült… mindenkit öt évesnek néz.
Vendég
Szer. Jan. 22, 2020 12:13 am
tyler&&wylie
Tyler családja nem olyan, akik előtt inkább csendben vagyok és bámulok ki a fejemből. Az esetek többségében szívesen beülök közéjük és eszmecserét folytatok, de most ez nem fog menni. Szilveszter van és legszívesebben nem itt tölteném, hanem valahol buliznék. Nem értem, hogy a varázslócsaládok miért olyan szigorúak, ha erről az ünnepről is van szó. Mondjuk ezt is inkább az aranyvérűekre értem. Ha valakinek a családjába beférkőzték magukat a muglik, akkor a szabályaik, erkölcseik felhígulnak. Ha egyszer nekem is lesznek gyermekeim, amit igazából erősen kétlek, mert sosem adnám a fejemet házasságra és családalapításra, de ha mégis, akkor ezt a hagyományt el fogom engedni. Szép és jó dolog a kölcsönös tisztelet és a kapcsolatápolás, de egy bizonyos kor felett nem kellene mindent kötelezővé tenni. - Én azt nem értem, hogy ide mi a fenének készülődik annyit. Még ha valami buliba menne az évfolyamtársaival megérteném, de így felfogni nem tudom - bólogatok lemondóan. Poppy egyre rosszabb. Nem értem ezt a pepecselést minden alkalommal, hogy kilépne a házból. Már csak attól félek, hogy hamarosan Daisy is átveszi ezt és akkor lesz ám ne mulass a férfi részlegnek. Anya végülis nem a külseje miatt szokott ilyen sokáig készülődni főként. Ő csak szimplán szétszórt és ezáltal a dolgok nem mindig úgy alakulnak, ahogyan ő azt elsőre tervezte. - Menjünk - bólintok rá és igazából alig várom már, hogy el kezdjem inni azt az üveg lángnyelv whiskyt. Biztosra veszem, hogy Tyler is értékelni fogja, amint meglátja. Jobb program, mint a szülők és különböző rokonok között ülni. A földet bámulva indulok el, hogy még véletlenül se kerüljek senkivel szemkontaktusba, mert az sosem vezet jóhoz. Akkor muszáj elkezdeni a beszélgetést és jelenleg csak felszínes dolgokra futják tőlem. Pár másodperc múlva viszont azt veszem észre, hogy Tyler nincs a nyomomban és pár lépésre lemaradt tőlem, mivel az anyja nővérével cseveg. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy nem avatkozok közbe, de ha nem tenném, akkor valószínűleg tovább tartana ez a bájcsevej, mint azt mi szeretnénk, így úgy határozok, hogy muszáj közbe lépnem. Nagy sóhaj hagyja el a számat, mikor visszaindulok a kiindulása pontra, de seperc alatt Tyler mellett termek. - Áh Margaret! Az akadémia? Jó - adok rövid választ és gyorsan megölelem, amikor felém jön. - Ha jó, annak én csak örülök. Nagyon szerettem odajárni, de mikor is volt az már - legyint egyet, mintha azt várná el, hogy mondjam nem is olyan idős. Tényleg nem az, de nincs most erre időnk. Inni akarok és azt nem Margarettel fogom megtenni. - Wylie, mi lett a kisfiús arcoddal? - kérdezi abban a pillanatban, hogy már lépni készülök és mikor meglátom Tyler tátogását, miszerint meneküljek. Rögtön útra is kelek és már nem nézve a nőre kiáltok neki vissza, feleletet adva a kérdésére. - Elfelejtett borotválkozni - válaszolom ugyanazt, amit karácsonykor is feleltem ugyanerre a kérdésre. Mindössze egy hete. Régen mindig nekem volt a babaarcom a családból. Nem fogott rajtam a kor és sokáig borostám sem nőtt rendes, ami miatt rendkívül rosszul éreztem magam, de ez mára megváltozott és néha elfelejtem levágni. Nem azért, mert annyira jól állna vagy olyan sűrűn nőne. Mindössze jólesik, hogy van. - És íme a meglepetés - az egyik üres szobába érve előhúzom a zsebemből apám whiskyjét és felnagyítom, hogy visszanyerje az eredeti alakját. - Mit szólnál, ha ezt itt és most elfogyasztanánk?
Vendég
Csüt. Jan. 23, 2020 12:14 am
To: Wylie
Nők. – Vonogatom a vállamat Wylie megjegyzésére Poppyval kapcsolatban. Mindig mindenhol csinosak akarnak lenni. Igazából ezzel csak nekünk akarnak kedvezni, hogy tudjunk bennük gyönyörködni. Nem igazán fogják fel, hogy nekünk sokszor jobban tetszenek, ha nincs rajtuk semmi cicoma, például szex után. Na akkor kifejezetten vonzóak, legalábbis nekem jobban tetszenek úgy, mint teljes puccban. – Magyarázom komolyan az észrevételemet az egésszel kapcsolatban, miközben megindulunk felfelé az emeletre. Ha ugyan nem akadályozna meg a haladásban a hirtelen megjelenő nagynéném.
Félre értés ne essék, szeretem őt, de igazán rosszul tud időzíteni, és habár nagyon szívesen magára hagynám mindenféle csevegés és magyarázat nélkül, de nem akarok bunkó lenni vele, teljesen jogtalanul. Hiszen ő honnan is sejthetné, hogy mennyire nincs hangulatom ehhez az egész családi szilveszterhez? Sehonnan. Mindenesetre, viszonylag hamar sikerül őt leráznunk. Wylie a tanácsomat megfogadva el is indul felfelé, én pedig még egy pár udvarias szó után gyors léptekkel szintén követem a másik fiút, kihasználva az apró résnyi menekülési lehetőséget.
A lépcsőn felérve, az egyik kicsi, szinte már-már rejtett könyvtárba térünk be. Ez az egyik kedvenc helyem, főleg azért, mert rengeteg alkímiával foglalkozó könyv található itt, másrészt pedig tényleg elég rejtett, nagyon ritkán jár erre bárki is, akkor is csak akkor, ha kifejezett célja van azzal, hogy ezeknél a könyveknél keresgéljen. Ma viszont erre igen csak csekély az esély, így biztos vagyok benne, hogy zavartalanul tölthetjük el itt az este további részét. Ha ez pedig nem lenne elég, ráadásul nagyon kényelmes fotelek segítik elő az itt olvasók kényelmét. Nagyon sokszor volt olyan, hogy itt szundítottam el egy-egy érdekes könyv felett, mert annyira eltelt az idő.
Le is vetem magam az egyik ilyen fotelbe, majd érdeklődve figyelem, ahogy Wylie elővesz egy üveget, majd amikor felnagyítja, már egyből fel is ismerem a whisky-t mire egyből széles mosoly tűnik fel az arcomon. - Ennél jobb meglepetést nem is hozhattál volna. Természetesen benne vagyok. – Lelkesedek az alkohol láttán. Előveszem a pálcámat, és egy nonverbális invitóval magamhoz intek két poharat a nem olyan messze lévő vitrinből. Ha már szilveszter van, adjuk meg a módját az ivásnak is. - Hogy sikerült elcsenned? – Kérdezem kíváncsian. Ennyi erővel én is megdézsmálhattam volna apám készleteit, de ő már túlságosan ismer, amikor még a délelőtt folyamán megpróbáltam, rá kellett jönnöm, hogy bizony erős kis védőbűbájjal látta el az alkoholos italokat. Mintha még mindig öt éves lennék… pedig már lassan nagykorú leszek.
Vendég
Hétf. Jan. 27, 2020 10:34 pm
tyler&&wylie
- Engem annyira nem érdekel, hogy mit csinálnak magukkal. Úgyis csak egy valamire kellenek és ahhoz nem kell ruhát válogatni órákig - rántom meg a vállam. Elég szélsőséges elveket vallok, ha nőkről, házasságról és családalapításról van szó. Egyszerűen úgy vélem, hogy nincsen rájuk szükségem. Persze néha ki kell ereszteni a gőzt, olyankor mindig találok valakit az Akadémián, akivel ezt megtehetem és ennyi. Egyszerűen irtózom az elköteleződés gondolatától és attól, hogy egy napon majd másokra is vigyáznom kell. Nem akarok senkiért sem felelni, csak és kizárólag magamért. Szerencsére hozzám apám még nem adott senkit, míg tudtommal Tylernek már menyasszonya van, habár nem tudjuk a lány kilétét. Talán nekem csak azért nincs, mert a szüleim belátják, hogy a házasság szentsége nem egy olyan dolog, amit kezelni tudnék. Örülök, hogy hamar sikerül lerázni a nénikét. Nem igazán van kedvem most semmilyen olyan csevejhez, ami órákat elvehet és a semmiről szól. A legtöbb mindig ilyen. Ja meg természetesen újra lefutjuk a köröket. Hogy megy a tanulás? Van már menyasszonyod? Mit fogsz csinálni az Akadémia után? Mikor nőttél fel ilyen gyorsan? Mindig ugyanazok a kérdések és ez akkor sem változik, ha éppen hetente találkozunk. Decemberben pedig ezeknek az összejöveteleknek a száma elég nagyra ugrik. A könyvtárba érve kicsit otthon érzem magam. Egészen pici korom óta szeretek elvonulni olvasni, hiszen akkor egy olyan világba vonulok, ahová senkinek sincs kulcsa. Csak én és az olvasott szöveg. Felemelő érzés tud lenni, ám néha depresszív gondolatokat is okozhat. Ha olvasol, akkor tanulsz és sokszor ki is kapcsolódsz egyben. Kell ennél több? Mondjuk ma erősen kétlem, hogy olvasni fogunk a könyvtárban. Nem leszünk rá képesek pár pohár után. - Tudtam, hogy benne leszel, de azért óvatosan. Nem akarom, hogy rajtam csapódjon, ha arcon fogsz pörögni a részegségtől - nevetek fel, majd felbontom az üveget. Mind a két pohár aljára öntök a whiskyből, amiket az imént Tyler idehívott. - Egészségünkre - emelem poharam a koccintáshoz. - Igazából szerintem, ha elkérem, akkor ideadja. Már négy éve nagykorú vagyok, rúgtam már be apámmal. Csak most nem éreztem, hogy engedélyt kellene kérnem és a felesleges kérdések elkerülése miatt inkább eldugtam az üveget. Plusz akkor Poppy tuti nyavalygott volna, hiszen már ő is tizenhét - felelek őszintén. Anyám nem szereti, ha iszom és szerinte olyankor rossz példát mutatok a húgaimnak, de apámat nem érdekli különösebben.
Vendég
Kedd Jan. 28, 2020 6:10 pm
To: Wylie
- Teljesen egyetértek. – Bólintok a szavaira mosolyogva. Habár azt valahogy elfelejtem megemlíteni neki, hogy mostanában van egy lány, aki képes már csak azzal bearanyozni a napom, ha rám mosolyog. Nem, ezt nem tervezem megosztani Wylieval, mikor így is elég bizonytalan a párkapcsolati helyzetem. Továbbra sem tudom, hogy ki a menyasszonyom, de az idő rohamtempóban telik, én pedig majd azon kapom magam, hogy lassan nagykorú leszek, ami viszont nagyon sok mindent hozhat magával. Félreértés ne essék, nincs bajom azzal a gondolattal, hogy van egy menyasszonyom. Amióta az eszemet tudom, tudok róla, még ha hajlamos is vagyok figyelmen kívül hagyni a hétköznapokban és nem gondolni rá, hogy hamarosan össze kell majd házasodnom valakivel, akit nagy valószínűséggel nem ismerek. Ezért is csak szórakozom a lányok többségével, mert felesleges lenne szerelembe esni, amikor nekem kötelezettségeim vannak. Az egyetlen probléma ezzel az, hogy Alinával és a hirtelen megjelenő érzéseimmel egyáltalán nem számoltam. Ezt pedig igyekszem a lehető legmélyebbre temetni, mert így járok a legjobban. Meg mindenki más is. Ebben az egyetlen esetben jó, hogy ő csak puszta barátként tekint rám.
A legnagyobb szerencsénkre sikerül hamar leráznunk a nénikémet, ami igazi csodaszámba megy, mert ő mindig információra éhes. Nagyon sok pletykafészek van az aranyvérű hölgyek között, főleg azok között, akik a legtöbb idejüket otthon töltik, míg a férjük dolgozik, de ő az egyik szószóló közöttük, valahogy mindig sikerül kiszimatolnia a legfontosabb információkat, hogy aztán a kis hálózaton keresztül pillanatokon belül mindenki megtudja. Csodálom ezért a képességéért, habár ezt sosem vallanám be. Perceken belül meg is érkezünk a kis rejtekhelyünkre, én pedig ennél jobban nem is élvezhetném azt, hogy most nem kell jó pofákat vágnom az aranyvérű elitnek, akik kint mulatoznak. Hónapok óta nem vagyok igazán önmagam, a hülye érzések, a depresszív gondolatok amiért nem láthatom a húgomat, mind-mind ahhoz vezettek, hogy egyre kevesebb a lelkesedésem az egész élettel kapcsolatban, így nagyon jól fog most jönni némi ital.
- Áh, ne aggódj. Ismerem a határaimat. – Biztosítom Wyliet, miközben átveszem tőle a megtöltött poharat. - Egészségünkre. – Mosolyodok el és koccintok vele. Legszívesebben egyből felhúznám az égető italt, mert nagy szükségem lenne rá, de megtartóztatom magam és csak belekortyolok, kiélvezve az ízét. Végül is nem hajt a tatár. Berúghatok lassan is, még ha nem is tervezem, hogy annyira hulla részeg legyek, hogy már mászni se tudjak. Pedig őszintén… talán az esne a legjobban. - Mázlista vagy. Ilyenkor azt szeretném, hogy minél előbb én is nagykorú legyek, miközben annyira mégsem szeretném. – Mondom egy kicsit fanyarabb mosollyal, miközben egy újabbat kortyolok a whiskyből. - Az én szüleim valamiért nagyon kényesek erre. Jó pár olyan korombeliről tudok, akik büntetlenül ihatnak alkoholt az ilyen parádékon, csak figyelniük kell, hogy ne vigyék túlzásba. Bár szerintem tuti anyám keze van a dologban, ő az aki még a széltől is óv, apám meg papucs, ő mindenben követi az ő szavát. – Vonom meg a vállam. - Amúgy mi a helyzet veled? Tudom, nem sok minden történhetett karácsony óta, de sosem lehet tudni. – Ezzel a végszóval le is húzom a maradék italt, és nyújtom felé a poharam, hogy töltsön még.
Vendég
Kedd Feb. 04, 2020 6:50 pm
tyler&&wylie
- Akkor jó - nyugtázom magamban a dolgokat Mondjuk nem is tudom egyelőre elképzelni Tylerről, hogy komolyabban érdeklődne egy lány iránt. Habár én is ennyi idős lehettem, amikor Sapphire az életem része volt. Mindenkinek át kell esnie az első szerelmen és utána tud csak dönteni arról, hogy mit szeretne a továbbiakban. Talán én azért vagyok ennyire házasság és szerelem ellenes, mert az első túlságosan elsöprő volt. Olyan, mintha azzal az eggyel mindent átéltem volna az életben, amire szükségem volt. Arra is rá kellett jönnöm, hogy önzőbb vagyok, mint azt valaha hittem volna, de mindennek már pár éve. Ennyi idő távlatából sem csináltam volna másképp. A szüleim néha félnek, amikor ezeket elemezgetem nekik, hogy nem lesz, aki tovább vigye a család nevét. Ilyenkor sajnos nem tudom őket megnyugtatni, úgyhogy csak tovább állok és hagyom, hogy maguknak izgulják túl a nyilvánvalót. - Én is azt szoktam mondani, hogy ismerem a határaimat, de aztán rájövök, hogy még szomjas vagyok, viszont már kellően részeg - rántom meg a vállam. Valóban nem örülnék, ha a szüleink elővennének engem, hogy megrontom Tylert, de azt hiszem tudnám kezelni a helyzetet. Azt hiszem ezen mondjuk még felesleges ennyire előre gondolkozni, hiszen még csak az első pohárnál tartunk. Majd ha üres lesz az üveg, akkor aggódhatunk. Haza vinni meg persze nem akarok belőle. - Egészségünkre - koccintok vele és belekortyolok az italba. Rögtön égetni kezdi a nyelőcsövemet, ám túlságosan szeretem ezt az érzést ahhoz, hogy emiatt lassabban kezdjem el inni. Ha majd elfogy az első pohár már nem fogok azon aggódni, hogy Tyler túlságosan is részeg lesz. Ha bekövetkezik, akkor majd kitalálok valamit arra az esetre. Talán még valami józanító bűbáj is létezik. Itt vagyunk egy könyvekkel teli helységben, nincs számunkra lehetetlen. - Egy év se és nagykorú leszel - nyugtatom meg. - Na ugyan miért nem szeretnéd? - kérdezem csodálkozva. Mióta nagykorú vagyok rengeteg kapu megnyílt előttem. Sokkal szabadabb vagyok és jobban érzem magam. A szüleim nagyon kevés dologba szólnak bele és azokba is csak akkor, ha úgy látják, hogy kezd kicsúszni a lábam alól a talaj. - Egyébként alapból nem szóltak rám sem, ha néha otthon megittam apával egy pohár valamit, de családi összejöveteleken sosem hagyták, hogy alkoholt fogyasszak. Te gondolom erre már nem emlékszel - remélem ettől egy kicsit jobban érzi majd magát. Tyler tizenkettő éves volt, amikor én betöltöttem a tizenhetet. Jó pár év van köztünk, ám ennek ellenére elég hamar megtaláltuk a közös pontot. Elég sok dologban hasonlítunk egymásra, ami mindig segít nekünk beszédtémát vagy egyéb elfoglaltságot adni. Például én tanítottam meg Tylernek, hogy hogyan kell patrónust idézni. Ennek hála már ez egész fiatal tinédzserkorától megy neki. - Otthon voltam és a nők nyávogását hallgattam egy hétig. Úgy gondoltam, hogy most végre relaxálok és olvasgatok, ha már nem kell az akadémián rohadnom, de nem. Nyilván egy olyan családba kellett beleszületnem, ahol három lány is van - morcosan válaszolok és úgy hangozhat, mintha nyűg lenne a családom a hátamon, de ez egyáltalán nem így van. Mindössze néha az agyamra mennek és olyankor kicsit durvább tudok lenni. - Veled történt valami? - kérdezek vissza és elveszem tőle a poharát, hogy újra tölthessem azt. Utána ugyanezt a mozdulatot a sajátommal is megismétlem.
Vendég
Csüt. Feb. 06, 2020 5:07 pm
To: Wylie
Nem is boncolgatom tovább a párkapcsolati témát, egyelőre még én magam sem vagyok biztos abban, hogy mit érzek, vagy hogy mi lesz majd később, ezért is igyekszem egyik napról a másikra élni, nem aggodalmaskodni azon, hogy mi történt, vagy mi fog. - Túlságosan hasonlítunk. – Vigyorgok Wyliera, mikor megemlíti, hogy ő is ezt szokta mondani, aztán valahogy mégsem úgy alakulnak a dolgok, ahogy eltervezte. - Olyan részeg még sosem voltam, hogy ne tudjak a körülöttem lévő világról, ahogy annyira sem, hogy mindent elfelejtsek, ami történik. – Mondjuk az eddig alkalmakkor nem is igazán voltam ennyire magam alatt, mint a mostani időszakban, de ettől függetlenül is eléggé jól bírom az alkoholt. Most sem igazán tervezem azt, hogy ezt a tehetetlen állapotot kitapasztaljam, meg hát Wylienak sem akarok igazán bajt okozni. Bár azt kétlem, hogy a szüleim igazán haragudnának rá, nincs olyan dolog, amit ne néznének el neki, annyira szeretik majdnem, mintha ő is a saját fiuk lenne, ami azért sok mindent elárul a családjaink kapcsolatáról.
- Ó, ennek sok oka van. – Válaszolom a kérdésére az italt kortyolgatva. - Most még gyereknek számítok. Olyan dolgokat is megtehetek, amit a felnőttek még nem, mert elnézik nekem azt, hiszen még úgyis olyan fiatal vagyok. Ott van a másik, hogy még van időm, amit eltölthetek a Roxfortban, éppen a legboldogabb éveimet élem ott, sok baráttal és számtalan lehetőséggel. Plusz, amint nagykorú leszek utána még inkább a kőkemény tanulásé lesz a főszerep, főleg ha el akarom érni az álmaimat, márpedig ez nem kérdés. Plusz, ha nagykorú leszek, az még közelebb hozza a házasságot, és jelenleg nem érzem úgy, hogy készen állnék rá, hiába tudom régóta hogy egyszer majd el fog jönni ez a nap is. De ezektől függetlenül azért várom is. Végre majd olyan területeket tudok majd tanulni, ami specifikusan a céljaimhoz lesznek köthetőek, és nem kell majd tölteléktantárgyakkal foglalkoznom, amik egyáltalán nem érdekelnek. – Fejtem ki kicsit jobban a véleményem. Nem mondhatnám különösebben, hogy ez az italnak köszönhető, hiszen alapvetően is mindig szeretek beszélni, pláne Wylieval, mert tudom, hogy ő nem fog elküldeni a francba, ha megosztom vele a kétségeimet vagy félelmeimet. Régóta ismer már, és azért elég sok hasonló dolgon kellett neki is átmennie, mint ahogy nekem is. Az aranyvérűek élete már csak ilyen, szavak nélkül is szövetséget köt az ember néha a másikkal.
- Nem nagyon, akkor azt a korszakomat éltem, hogy utáltam az összes bált, és minden lehetőséget megragadtam arra, hogy eltűnjek valahova Sérával. – Emlékszek vissza egy kis mosollyal azokra az időkre. Na azok hiányoznak. A húgom is nagyon hiányzik, még ha akkurátusan el is szoktam kerülni a vele kapcsolatos témákat. - Szörnyű lehet. – Nevetek fel, mikor arról morgolódik, hogy három nővel kénytelen együtt élni. A következő kérdés megválaszolása előtt megvárom, amíg a pohár újra megtelik és csak egy újabb korty után szólalok meg. Semmi. Azon kívül hogy kihallgatásra hívtak, mert meghalt az a rohadék Briggs. De ott se voltam, úgyhogy… – Vonogatom a vállamat, de nem nagyon nézek Wylie szemébe.
Vendég
Kedd Márc. 24, 2020 4:00 pm
tyler&&wylie
Nem érzem annyival másabban magam a Roquetaillade háznál, mint a Willowsnál. A légkör szinte ugyanaz, a felfogás is és egyikünknek sem kell aggódnia a pénz miatt. Mindössze azzal van egy kis problémám, hogy a családjaink fennköltsége nem engedélyezi azt, hogy külön utakon járjunk olyan alkalmakkor, mint a szilveszteri buli. Huszonegy évesen bulizni akarok, azt hiszem ráérek még az ősökkel és a többi rokonnal találkozni később is. Annyi viszont minden szempontból kárpótol, hogy Tyler itt van velem és apám whiskyje, pedig melengeti a nyelőcsövemet. Nem hiszem, hogy probléma lesz azzal, hogy elhoztam az engedélye nélkül. Maximum egy kicsit erősebb hangnemben megkér majd, hogy legközelebb szóljak neki előtte. - Leszel még olyan részeg szerintem. Utólag annyira nem jó móka – rántom meg a vállam, s egy apró kacaj hagyja el ajkaim. Az Akadémia első évében rúgtam be először úgy igazán. Semmire sem emlékszem abból az estéből, de a srácok, akikkel töltöttem az estét szívesen, már túlságosan jó kedéllyel világosítottak fel az események alakulásáról a következő napon. Nem csináltam semmi nagy hülyeséget, de azt aláírom, hogy vicces voltam. - Az Akadémián, ahová gondolom tervezel menni, sokkal nagyobb szabadságot kapsz. Annyi órád sincsen, mint a Roxfortban volt és körülbelül ugyanazokkal az emberekkel leszel körülvéve, kiegészül a dolog néhány számunkra külföldi varázslóval. Nem lesznek szabályozások és azt teszel lényegében, amit csak szeretnél. Én sokkal jobban élvezem et, de a te korodban hasonlóan vélekedtem a dolgokról – lehúzom a maradék lángnyelv whiskymet, amint befejezem a kis mondókámat, majd újratöltöm a poharamat a varázslatom segítségével. Nem erőltetem meg magamat olyannal, minthogy felálljak és megemeljem az üveget. Túlságosan elkényelmesedtem, mióta már minden varázslatot bevethetek a Roxforton kívül. Valamennyire izgalmas volt, hogy sokszor jártunk tilosban akkoriban, de most sokkal jobb. Minden annyira felszabadult. - Biztosan nagyon hiányzik neked – szomorú mosoly kúszik fel az arcomra, de jobban nem akarok belefolyni ebbe a témába. Azért hoztam ezt az üveg alkoholos italt, hogy jól érezzük magunkat. Nem akarok lelkizésekbe kezdeni és könnyeket csalni a szemeinkbe. - Én nem emlékszem erre a Briggsre, de az unokabátyával, Eric-kel én a mai napig jó viszonyt ápolok. Semi baj nincs azzal a sráccal. Milyen volt ez az ifjabbik? – érdeklődöm. Az arca sem rémlett, amikor megláttam a plakátokon. Sokszor jártam csukott szemekkel a Roxfort falai között, csak olyan embereket láttam meg, akik ténylegesen is érdekeltek. Viszont ez a srác, akkor még elég kicsi volt. Valószínűleg változott is eleget az évek során.
Vendég
Pént. Ápr. 10, 2020 2:00 am
New Year's party
A Wylieval töltött idő mindig is fontos volt számomra, hiszen úgy tekintek rá, mint a példaképemre. Ahogy egyre inkább kezdek felnőni és igyekszem minél jobban elhatárolni magam a családi fészektől, főleg a húgommal való incidens után, csak egyedül ő az, aki miatt képes vagyok megőrizni a józan eszemet. Mindig sikerül feldobnia a hangulatomat, a beszélgetéseinkkel, vagy csak pusztán azzal, ha kapok tőle egy levelet. A gyerekkori túlzott rajongásom ugyan mostanra már egy kicsit alábbhagyott, de azért még mindig nagyon felnézek rá, és segít abban, hogy inspirálódjak, ha nagyon elkeserednék valami miatt. - Lehetséges, habár nem igazán tervezem. Nem szeretem, ha nem tudom irányítani a cselekedeteimet. – Mondom egy kis mosollyal. Nem mondom, voltam már elég rendesen becsípve, hála az illegális buliknak amiken rendszeresen részt veszek, de úgy érzem, hogy elveszíteném a büszkeségemet azzal, ha annyira sok alkoholt fogyasztanék, hogy már tényleg ne kelljen gondolnom semmire, hiába nagy néha erre a kísértés. Mint ahogy most is.
- Várom az akadémiát. Tényleg. Amiket meséltél eddig, az mind jól hangzott, de ha addigra már hivatalosan is megnevezésre kerül a menyasszonyom, nem lesz olyan nagy szabadságom, mint amilyet szeretnék. – Mondom egy apró sóhajjal. Mostanában különösen sokat gondolkozok a jövőmön, pedig már nem egyszer elhatároztam magamban, hogy kár ilyesmikért aggódni. A húgommal történtek után viszont akaratlanul is egyre többször azon kapom magam, hogy ezen jár az agyam. Most még inkább rám nehezedik az a teher, hogy fenn kell tartanom a családunk hírnevét és makulátlan nevét, de ez nem jelenti azt, hogy jobban szeretnék megházasodni. Arról nem is beszélve, hogy mélységesen elítélem a szüleimet azért, amit tettek, még akkor is, ha józan ésszel nézve a legjobb döntést hozták, amit tehettek az adott szituációban. Így még kevésbé akarok nekik engedelmeskedni, annak ellenére is, hogy a neveltetésemet nem tudom eldobni a kukába, mert mindig is ezt a világot ismertem.
- Igen. – Bólintok csak a mondatára és nagyon nem is folyok bele én sem a témába. Nem szándékozom gyengének mutatkozni előtte, utálnám magamat érte, ráadásul azt sem akarom, hogy véletlenül eláruljam a titkot, ami azóta is nyomaszt. Túl jó barátom Wylie, így is nehéz az, hogy neki is hazudnom kell, mint ahogy mindenki másnak a környezetemben. Mindig is gyűlöltem a hazugságokat, egyenes embernek ismerem magam, aki általában kimondja a gondolatait, és csak azért nem teszem ezt minden egyes alkalommal, mert tartanom kell magam a családom elveihez. - Lehet, hogy vele nincs semmi baj, de… ez egy seggfej volt. – Mondom komoran újabb nagyobb kortyot tüntetve el az italomból. - Először azzal húzta ki nálam a gyufát, hogy elhappolta előlem a terelői pozíciót, aztán meg ő lett a pöffeszkedő kapitányunk. Sosem jöttem ki vele jól, gyakran veszekedtünk, vagy éppen verekedtünk, arról már nem is beszélve, hogy az összes lánnyal úgy bánt, mint egy rakás szeméttel. Nem találtak ellene bizonyítékot, de szinte biztosra lehet venni, hogy nem egyet meg is erőszakolt. – Már csak az említésétől is felmegy bennem a pumpa, pedig már szerencsére alulról szagolja az ibolyát. - Gyűlöltem. Tényleg sokkal jobb lett a világ nélküle. – Fejezem be végül, a maradék whiskyt forgatva a pohár alján.
Az évek alatt már egészen jól kiforrott a barátságunk Tylerrel. Az utóbbi másfél-két évben pedig az eddiginél is jobb lett a viszonyunk. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy a srác felnőtt. Már nem kell annyi dolgot titkolnia és mivel nagykorú, sokkal szabadabban élhet. Nálunk, varázslóknál ez a tizenhét év nagyon nagy szó. Már varázsolhatunk itthon és emellett elég sok más dolgot tehetünk még, ami nem szorít minket korlátok közé. - Az egyik haverom az Akadémiáról mindig azt mondja, hogy az ivás nem akarat kérdése – nevetek fel halkan. A srác valami zseniális. Ugyanúgy Nagy-Britanniából származik, mint én, de elég vad hozzánk, angolokhoz képest. Szereti elég nagy gyakorisággal szétcsapni magát és ha valaki ki akarná húzni magát az este alól, akkor mindig azt mondja, amit most említettem meg Tylernek és már teszi is eléd a teli poharat. - Milyen szakra is akarsz menni? – érdeklődöm. – Tudsz már valamit a menyasszonyodról? Mi van, ha visszalépnél? – Abszurd lehet ilyet kérdezni, hiszen tudom, hogy a szülei milyenek. Már azt várom, hogy nekem is előálljanak majd egy menyasszonnyal, amikor tudomást szereznek arról, hogy nem tervezek házasodni. Még az sem biztos, hogy ebben az országban akarom majd leélni az életem. Apám, ha ezeket a terveimet meghallja, akkor biztosan vérszemet kap. - Attól, hogy valaki seggfej még nem érdemli azt, hogy megöljék – válaszolok. Ennyi erővel engem már ezer meg egy alkalommal eltalálhatott volna az a bizonyos tiltólistás varázsige. Én sem vagyok a világon a legkedvesebb, legjobb ember. Sokszor tapostam már át másokon és az ellenkező nemet is többnyire csak kihasználom. – Biztos vagy ebben a megerőszakolásban? – húzom el a számat. Én is hallottam pletykákat, de vannak dolgok, amiket nem hiszek el. Lehet valaki a világ legnagyobb seggfeje, bunkó és önző is, de nem nézem ki egy tizenéves kölyökből, aki még keresi magát, hogy ennyi embert megerőszakolt volna. Ha meg igen, akkor sem a halált érdemli meg, inkább dugják be az Azkabanba pár évig. Ott nem lesznek prédái. Mindössze ő marad és a jobb keze. Vagy a bal. Kinek mi. - Van tipped arra, hogy ki ölhette meg vagy mi történt pontosan? – érdeklődöm, majd lehúzom a pohár alján maradt whiskyt és egy újabb adagot töltök magamnak. Mostanában Kyle Briggsszel van tele a varázsló sajtó. Mindenki róla cikkezik, róla susmorognak az emberek az utcán, ám mindezt a lehető legkisebb visszhanggal, hiszen senki sem felejtette el, hogy a mágiügyi miniszterünk is egy Briggs.
Vendég
Hétf. Ápr. 20, 2020 9:38 pm
New Year's party
Halkan nevetek az ivással kapcsolatos megjegyzésére. - Lehetséges. Mindenesetre nem nagyon tervezem, hogy lerontsam a rólam kialakult képet azzal, hogy öntudatlanul olyan dolgokat teszek, amik nem méltóak hozzám. – Na igen, akármennyire is szeretném elhatárolni magam a családomtól, az aranyvérű neveltetésnek meg van a hatása, és ez a felfogás örökre bennem lesz, akármennyire is nem szeretném néha. - Főleg nem a Roxfortban. Bár tény, hogy általában olyan bulikban veszek részt, ahonnan semmilyen információ nem kerül ki, de sosem lehet tudni és szeretem megtartani az irányítást. – Nem csak ebben, hanem az életem felett is, akármennyire is akarják a szüleim egyengetni az utamat. Annak sem igazán örülnek, hogy alkimistának készülök, mert habár apám büszke az őseinkre, de szakított a hivatással, mert ez így neki egyszerűbb volt. Én pedig közel sem vagyok olyan, mint az apám.
- Mágiatudományira. – Vágom rá a kérdésére habozás nélkül. Csodálkozom, hogy még nem unja az alkímiáról tartott kiselőadásaimat, szerintem mindenki más már messziről menekül a közelemből, ha belekezdek, mert annyira képes vagyok belefeledkezni, hogy nem nagyon figyelek arra, hogy a társalgás abba az irányba haladjon, ami a másik félnek is megfelelhetne. - Nem, még semmit. – Rázom meg a fejem kicsit sóhajtva. -Tudod, hogy nem léphetek vissza. – Komorodik el az arcom. Vagyis, normális helyzetben még meg is tehetném, sőt amíg aranyvérű lenne a választottam, szinte biztos vagyok benne, hogy a szüleimnek egy rossz szavuk sem lenne, de így, hogy a húgom kvibli, és ha ez a botrány kiderül… -Ennyi év eljegyzés után, nem tehetem. – Pontosítok kicsit a dolgon, még ha nem is teljesen az igazat mondom. -Én még bízom abban, hogy ebből jól is ki lehet jönni. – Mondom egy halvány mosollyal, és lehúzom az italomat, hogy egyből újra is töltsem a poharat. Egyre kényelmetlenebbül érint ez a téma, mert nagyon gyorsan telik az idő.
- Jó, igazad lehet, csak az indulat beszélt belőlem, tényleg soha nem kedveltem. – Én személy szerint biztos nem tudnék megölni senkit, de azért Kyle Briggset sem tudom igazán sajnálni a sorsa miatt, olyan mintha maga az ég büntette volna meg az eddig elkövetett bűneiért. - Sajnos eléggé. – Bólintok rá a kérdésére komolyan. - Elég nagy információhálózatot építettem ki az iskolában, és tudom, hogy ki a megbízható forrás, és ki nem az. – Nem mintha nem szerettem volna, hogy az egész ne legyen igaz, ez az egyetlen olyan dolog, amivel tényleg ki lehet kergetni a világból. Gyűlölöm, ha valakit akarata ellenére kényszerítenek olyanra, ami egy életre tönkreteheti az illetőt. Főleg mivel én, szörnyen tisztelem a „gyengébbik” nemet, akármennyire is nem tűnik úgy a sok kalandból, amiben eddig részem volt. De attól még így van. - Sajnos semmi. Nem voltam ott a bálon, így még csak sejtéseim sem lehetnek. Majd akkor tudok több mindent kideríteni, ha visszamegyek az iskolába, biztos mindenki erről fog beszélni. – Mondom elgondolkozva, iszogatva a whiskyt.
Nem tudom, hogy mi lenne most velünk, ha lent kellene ülni a családjainkkal. Igazából most felötlött bennem egy olyan megválaszolatlan kérdés is, hogy miért pont Roquetaillade famíliával ünneplünk mindig, az utóbbi években meg aztán tényleg kivétel nélkül itt vagyunk. Ennek én személy szerint csak örülni tudok Tyler miatt. - Ettől nem kell tartani, nem tennél annyira gáz dolgokat, ami szégyent hozna a nevedre. Ha meg mégis, a fél varázslóvilág a kezedben van, nem mernének szólni senkinek – rántom meg a vállam nemes egyszerűséggel, míg belekortyolok a whiskymbe. Egyszer tettem igazán nagy hülyeséget illuminált állapotban, de szerencsémre olyanokkal voltam, akiknek nincsen nagy befolyásoltsága a varázslóvilágban. Egy apróbb fenyegetés és mindnekinek alaphelyzetben áll a szája. - Ah azért egyszer még szívesen visszamennék a Roxfortba egy buliba – mosolyodom el visszagondolva az akkori emlékeimre. Nagyon jól éreztem magam végig abban az iskolában, de egyszer minden jó véget ér. Az Akadémia is ugyanolyan kiváló, de nem ugyanaz. A túlzott szabadság néha azt eredményezi, hogy teljesen felnőttnek érzem magam. - Imádni fogod – bólintok. Mást nem is tudnék elképzelni Tylernek, de azért néhányan mellé szoktak nyúlni és nem azt választják, amihez igazán értenek. Nekem sikerült jól döntenem a saját szakommal, de még megutálhatom bőven a munkában töltött évek alatt, amiket határozottan nem mostanában fogok elkezdeni. - Értékelem a kitartásod, de boldog leszel egy előre elrendezett házasságban? – érdeklődöm. Én biztosan nem lennék az, de vele szemben ne tervezek megházasodni semmilyen formában. Másabb vagyok, mint a legtöbb varázsló és boszorkány. – Mikor fogtok végre találkozni? Már ideje lenne. Legalább akkor el tudnád dönteni, hogy képes lennél-e szeretni – magyarázom. Azt már nem teszem hozzá, hogy nem utolsó sorban a külső is fontos, de ez maradjon inkább kimondatlan dolog kettőnk között. - Rengeteg ember van az én életemben is, akikről azt kívánom a legtöbbször, hogy bár meghalnának, de azt hiszem ha megtörténna, akkor szomorú lennék – belekortyolok a whiskybe. Már kezdem egy nagyon picit megérezni, de hozzá vagyok szokva. Múlt nyáron majdnem minden este megittunk apával pár pohárral. A család női szekciójának már biztosan teljesen elege volt belőlünk. Ettől függetlenül nem hagytuk abba, mert úgy éreztük jól magunkat. Miért kell az ilyenekbe mindig beleszólni? - Ez mind szép és jó, de biztos vagy te ebben a megerőszakolós dologban? – húzom össze a szemöldököm. Ez nekem annyira abszurdnak tűnik. Egy tizenhat-tizenhét év körüli srácról van szó, aki ráadásul még egy nagy nevű családból is származik. Csak volt annyi esze az állítólagosan elviselhetetlen személyisége mellett, hogy ezt ne mocskolja be. Végülis Maurice Briggs rokona. - Majd írj nekem baglyot a nyomozás állásáról – kérem meg tárgyilagosan. Kíváncsi vagyok rá és nem hiszem, hogy a húgaimmal annyit fogok beszélni erről meg úgy bármiről. Eric meg nem fog beszélni az Akadémián. Azt hiszem jól is teszi.
Vendég
Csüt. Május 14, 2020 6:31 pm
New Year's party
Igazából sosem bántam azt, hogy az idő nagy részében a családdal, meg a családi barátokkal kellett eddig mindig mindent megünnepelnem. Szeretem a bálokat, a nagy felhajtást, azt hogy olyan rokonokat láthatok, akiket máskor, más esetben elég ritkán, és imádok táncolni is. De már elértem abba a korba, hogy már inkább vágyom arra, hogy a közeli barátaimmal töltsem el ezeket a bizonyos ünnepeket, és alaposan rátesz egy lapáttal az is, hogy a szüleimmel, most nem túlságosan rózsás a viszonyunk, hála a húgommal történteknek. -A családom befolyásos bár, de azért mindent én sem tehetek meg. Hála annak, hogy az apám francia, nagyobb beleszólásunk van a francia oldali ügyekbe, mint az itteniekben. A minisztériumban hiába van nagy befolyása, ha közben soha sem fog igazán ehhez az országhoz tartozni, akármilyen hosszú ideje is él már itt. - Mondom egy kis mosollyal. - Különben sem szeretnék rossz fényt vetni rá, rengeteget dolgozott azért, hogy oda kerüljön, ahova. Na mindegy, a lényeg az, hogy azért igyekszem figyelni arra, hogy mit teszek. - Még akkor is, ha lennének olyan alkalmak, amikor legszívesebben semmire sem gondolnék, és csak teljesen elengedném magam, hogy aztán történjen, ami csak akar.
- Mi akadályoz meg? - Kérdezem nagy vigyorral. - Ha gondolod egyszer bejutatthatlak egyre. Bár, igaz, ami igaz, nem biztos, hogy annyira élveznéd a sok kis pisis között a bulizást. - Mondom egy kicsit nevetve. - De ha mást nem, akkor azt is megcsinálhatjuk, hogy csak benézel, aztán max mi elvonulunk valahova máshova és privát bulit csapunk. Biztos nosztalgikus lenne újra végig barangolni a folyosókat. Megcsinálhatnánk ezt akár az utolsó évemben, akkor pedig el is tudnék köszönni a kastélytól. Mit szólnál hozzá? - Kérdezem egészen fellelkesedve. - Hívhatnánk Leot is, meg csinálhatnánk valami utolsó, emlékezetes balhét, hogy ránk is emlékezzenek. - Fűzöm tovább a gondolataimat. Egyre jobban tetszik ez a gondolat, imádnám, ha a példaképemmel és a legjobb barátommal együtt búcsúzhatnék el az iskolától.
- Nem tudhatom, sajnos nem vagyok látó. De én mindig is úgy gondoltam az egész szerelem dologra, hogy elég ritkán jön szembe az emberrel. - Mondom halkan. - Azt tartom, hogy a szerelemért meg kell dolgozni, nem jön csak úgy egy csapásra. Sokkal többet ér, ha az ember megdolgozik érte, a párjával együtt, és kialakítanak maguk között egy olyan kötődést, ami eltéphetetlen. - Kezdem meg érezni azt a jó pár pohár whiskyt, mert máskülönben, biztosan nem fejtegetném azt, pont Wylienak, hogy mik az elképzeléseim a szerelemről. Valahogy ez sosem volt téma közöttünk. - Én még örülök, hogy nem találkoztam vele. - Vallom be. - Mert így még legalább hihetem azt, hogy tényleg szabad vagyok. Ha tudnám ki az, ha bemutattak volna már neki, akkor képtelen lennék megtenni vele azt, hogy más lányokkal fekszem le, miközben pontosan tudom, hogy ő a menyasszonyom, és hogy esetleg ezzel fájdalmat okozok neki. Van értelme egyáltalán annak, amit magyarázok? - Kérdezem kicsit felnevetve.
- Jó, ez jogos… valójában én sem gondolom komolyan. Képtelen lennék bárkit is megölni például, de arra is képtelen vagyok, hogy meggyászoljam őt. Sosem voltam az az igazán jó ember, gondolom… szóval… - Szavak helyett inkább megint beleiszok a poharamba. Azt eszemben sincs megemlíteni, hogy már így is eléggé utálom magam, mindenért. - Sajnos eléggé biztos, van egy… ismerősöm… akit megtalált. - Kicsit már összeakadnak a számban a szavak. - Majd mindenképpen értesítelek, ha lesz bármilyen fejlemény. - Bólintok rá egyből. Tőle aztán biztos nem fogom megtagadni az információkat, akármilyenekhez is jussak hozzá. Kezd egyre jobban elnehezülni a fejem, de ez most valahogy jól esik, meg hát Wylien kívül úgysem lát senki, talán nem olyan nagy gond, ha egyszer az életben úgy igazán elengedem magam, ugye? Megiszom a maradék whiskyt a poharamból. - Asszem… túl sokat ittam. - Nevetek fel hirtelen.
Tylerrel ellentétben engem néha frusztrálnak ezek a nagy családi összejövetelek. Sok a rokon, sokan vannak a szüleink barátai is és én csak elvágyom innen. Az Akadémián akarok lenni éppen, ahol néhány barátom egy szilveszteri bulit tart maguknak, amire én is hivatalos voltam. Tyler is jobban érezné magát ott. Még nem is tapasztalta meg, hogy milyen az igazi szabadság. Én is csak addig élveztem a nagy családi partikat, míg be nem iratkoztam oda. Onnantól kezdve mindent máshogy kezdtem látni. Már szülinapi bált sem engedtem rendeztetni magamnak, miután nagykorú lettem. Túl nagy a felhajtás körülötte és még csak nem is élvezem igazán. - Apám a mai napig gyűlöli Maurice Briggset mióta kitúrta a helyéről a Minisztériumban. Csökkent a befolyása emiatt, így most minél több kapcsolatot keres, ami állandó lehet – kotyogom ki a whiskynek hála, habár nem hiszem, hogy pont Tytól fogja ezt bárki is megtudni. Sajnos a mi családunk is áldozatául esett az egész mizériának, amikor Briggs került hatalomra. Köztudott, hogy anno apám a Sötét Nagyúrat támogatta és a halálfalói között volt. Sosem volt kérdés, hogy mennie kell. – Emiatt nem vetnél rá rossz fényt. Maximum nevetnének rajtad egyet és megveregetné a válladat, hogy ügyes vagy, fiam, de ennyi. Ebben most lehet kételkedsz, ám bízz bennem – mosolyodom el. Jól emlékszem az első alkalomra, amikor csatak részegen estem haza egyik nyári este, amikor végeztem a Roxfortban. Azt hittem, hogy nagy balhé lesz belőle, de apám viccesebben fogta fel a helyzetet. Anyám ezzel ellentétben csak a fejét fogta, de ő sosem szól rám magától. - Igazából, ha szeretnéd, akkor még elmegyek egyszer míg végzel – adom be a derekam. – Biztosan másabb lesz, mint az én időmben, de miattad legyen – kortyolok bele a whiskymbe. Őszintén már nem sok kedvem van visszamenni. Az előbbi kijelentésem is inkább arra vonatkozott, hogy olyan formában csinálnám ezt megint, mint amikor én voltam roxfortos. - Szerelem? Ilyeneken szoktál gondolkozni a szabadidődben? – nevetek fel, de egy cseppet sem gúnyosan. Ez egy olyan téma, ami nálam az utóbbi években nem került terítékre és annyit változtam amióta az Akadémián vagyok, hogy nem is nagyon hiszem, hogy valaha még szerelmebe fogok esni. Egyszerűen nem akarok. A testem minden porcikája természetellenes módon tiltakozik ellene. - Lehet, hogy egy olyan lányról van szó, akit amúgyis tudnál szeretni. Ismerem apádat. Nem fog olyat választani neked, aki nem hozzád való – mosolygok rá megnyugtatóan, amennyire csak tőlem telik. Tippre egy olyan lányt választottak neki a szülei, aki aranyvérű, jó nevű családból származik és még gazdag is. Valószínűleg a külsejére is odafigyeltek, mert úgy gondolják, hogy Tyler mellett csak egy nagyon szép asszony jelenhet meg. - Ha valakit nem szeretek, akkor én sem gyászolnám meg – rántom meg a vállam. – Ettől még nem leszel rossz ember – valószínűnek tartom, hogy szemrebbenés nélkül hallgatnám végig egy olyan személy halálhírét, aki nem állt közel hozzám. Ha muszáj lenne, akkor megmondanám, hogy sajnálom, de ennyi. Nem látom értelmét a felesleges könnyhullatásnak. - Ki az, akit megtalált? – érdeklődöm kíváncsian. Az is lehet, hogy egy olyan lányról van szó, akinek csak feltűnési viszketegsége van. Nem vésném kőbe, hogy ez tényleg megtörtént, mert egy ember ezt állítja. - Még van egy pohárra való, akkor beáldozom magam – felállok a helyemről és töltök egy újabb adagot magamnak, s ezzel ki is fogy az üveg. Már varázsolni nem merek ittas állapotban, mert attól félek, hogy az italt nem a pohárba fogom önteni, hanem a könyvekre.
Vendég
Szer. Júl. 01, 2020 3:26 pm
New Year's party
Csendben hallgatom egy darabig azt, amit Briggsről mesél, majd csak egyetértően bólogatok. - Ja, az teljesen érthető. Az én apám sem túlzottan örült neki, mikor ő került hatalomra, bár ő mindig is olyan volt, hogy az alá dolgozott, akinek nagyobb hatalma volt, és ahhoz dörgölőzött oda, akihez kellett azért, hogy jobb pozícióba kerüljön, vagy megtartsa magának azt, amit kell. - Avatom be szemforgatva. Sosem tiszteltem igazán az apámat ezekért a húzásai miatt, azt sem nagyon tudom felfogni, hogy miért határolta el magát teljesen a háborútól, habár azt el kell ismernem, hogy így utólag ez tűnt a legbiztonságosabb döntésnek, minden ellenére. Attól még nem feltétlenül kell megváltoztatnom a véleményemet arról, hogy szerintem apám igenis elég gyáva alak. Bár gondolom Franciaországban nem nagyon foglalkoztak az angolok háborújával, de én személy szerint biztosan nem tudtam volna ennyire kivonni magam az eseményekből, főleg nem úgy, hogy közben már bőven anyámnak udvarolt abban az időben. -Ha te mondod hiszek neked. - Vigyorgok rá Wyliera, mikor szóba kerül a lerészegedés. - Akkor úgy mondom, hogy magamnak nem akarok csalódást okozni. - Teszem hozzá félig-meddig komolyan, de egy kicsit mégis elviccelve. Megvannak a saját magam elé állított szabályok, amiket csak nagyon ritkán szegek meg, és általában meg is szoktam bánni, amikor így teszek.
-Nem muszáj ám, csak egy ötlet volt. - Kezdem alaposan érezni az alkoholt, de még így is ismerem annyira Wyliet, hogy igazából nincs kedve hozzá. - Lehet túl sokat ittam. - Jegyzem meg csak úgy mellékesen, habár akkor is jönnek őrült ötleteim, ha éppen nem iszok. -Nem nézted volna ki belőlem, igaz? - Kérdezem én is nevetve, mikor a szerelemre terelődik a téma. - Igazából senki sem, tekintetbe véve az eléggé… hírhedt dolgaimat a lányokkal a Roxfortban, de azt hiszem egy részem még mindig bízik abban, hogy ez lehetséges. Annak ellenére is, hogy elrendezett házasság jár. - Lehet túl idealista vagyok ilyen szempontból, de én tényleg abban hiszek, hogy a szerelem az nem gombnyomásra jön, hanem dolgozni kell érte. - Lehet. Én tényleg bízok benne. Jobb ebben reménykedni, mintha azt gondolnám egyből, hogy biztos valami hárpiát kapok, de kétlem, hogy a szüleim rosszat akarnának nekem. - Sőt, pontosan tudom, hogy a legjobbat akarják nekem, egész életemben mindenből a legjobbat kaptam, biztos vagyok benne, hogy ez nincs másképp a leendő feleségemmel sem.
- Köszönöm, hogy így gondolod. - Mosolygok rá hálásan, mikor azt mondja, hogy nem leszek rossz ember csak attól, hogy nem sajnálom valakinek a halálát. De sok más minden is van még, ami rossz emberré tesz, csak ő nem tud róla, így talán jobb is ebbe a témába nem belemenni, főleg nem így, hogy már teljesen összekavarodnak a gondolatok a fejemben az alkoholnak hála. - Nem ismered, de az eset miatt döntött úgy, hogy inkább másik iskolában folytatja a tanulmányait. - Motyogom, most már laposakat pislogva, hiába igyekszem továbbra is éber maradni, úgy látszik a whisky tényleg meghozta a hatását. Azt sem tudom, mennyi idő telhetett el, mióta elvonultunk a könyvtárba, hogy elérte-e az óra az éjfélt. Amikor Wylie felkel, hogy kitöltse magának az utolsó pohárral, csak bólogatok, de mire visszaérne én már nagyban húzom a lóbőrt. Az alkohol, a stressz és a fáradtság dolgozni kezdett és alaposan kiütött a végére.
