- ...Nem, nem hiszem, hogy sokáig maradok. Sietek haza. Persze, minden rendben. Egy karcolás nélkül, elpusztíthatatlan vagyok, tudod. Nem, tényleg minden rendben, csak túsztárgyalás volt, semmi más. Ne stresszelj már ennyit, tényleg jól vagyok. Aha, persze, jó a spagetti. Nem t'om, másfél-két óra, talán. Nyugodtan feküdj le aludni, nem kell megvárni. Mi? Eszedbe se jusson, ha tovább nézed nélkülem a sorozatot, elhagylak. Elképesztően gonosz nő vagy, ugye tudod? Jó, de tényleg várj meg. Én is szeretlek, szia, szívem... - A mugli technológia csodái: elég volt egy mobiltelefon és az ember London másik végéből is bagolyszar és több órás csúszás nélkül tudathatta otthon az asszonnyal, hogy később ér haza a tervezettnél. Persze az Abszol úton túltengő mágia és a pub háttérzaja nem volt a legjobb hatással a hívás minőségére, de még mindig ezerszer jobb opció volt, mint megváratni Fridát, aki így is halálra aggódta magát minden kibaszott alkalommal, mikor kivezényeltek minket terepmunkára. És még milliószor jobb volt annál, mintha a Scamander lakásra hoppanáltam volna közölni vele, hogy közbejött valami, mert túl jól ismertem magam, tudtam, hogy amint átléptem volna a kényelmesen és csendesen hívogató lakás küszöbét, Imperius átokkal sem lehetett volna visszahajtani a kollégák társaságába. Félreértés ne essék, kedveltem és nagyra tartottam az embereimet, a többségükkel az időmet is szívesen töltöttem... a Minisztériumban, nem pedig a munkaidőm után, egy zajos pubban, csapatépítés és ünneplés címszóval összeverődve. Senki előtt nem volt túl nagy titok, hogy a parancsnokuk szociális eleme szélsőségesen gyorsan le tudott merülni, amint kikerültünk a megszokott formális környezetből. Húsz évvel ezelőtt sem én voltam az akadémiai bulik lelke, azóta pedig nem pozitívan változott a hozzáállásom a két-három embernél többet magába foglaló összejöveteleket illetően. Komolyan nem volt semmi bajom a kollégáimmal, de egyszerűen ez nem az én világom volt, különösen nem egy órákig elhúzódó túsztárgyalást követően és végképp nem akkor, ha Frida otthon vacsorával és egy félbehagyott Netflix sorozattal várt. Elnézve a tíz perc alatt második kört rendelő kollégákat, elég nyilvánvaló volt, hogy a szórakozásról alkotott elképzelésünknek valószínűleg nem létezett keresztmetszete. Vagy csak megöregedtem volna? Húszéves önmagam a fejét verte volna a falba, ha meglát a pult egy csendesebb felének dőlni, a kezemben egy kibaszott pohár sütőtöklével? Megeshet. Csakhogy nem én voltam az egyetlen, aki nem az összetolt asztaloknál folyó beszélgetésben próbálta túlharsogni a többieket - és velem ellentétben ő még csak a közelgő negyvenedik születésnapjára sem foghatta a félrevonulást. - Ünnepelned kéne. Az első terepmunkád - jegyeztem meg a bárpultnál félszegen ácsorgó Sky Shunpike-nak, visszacsúsztatva az egyenruha zubbonyának zsebébe a telefont, hogy aztán előhúzzak helyette egy doboz cigarettát. - Ők lesznek a jövőbeli kollégáid, muszáj lesz megismerned őket. Nem fogják leharapni a fejed, ha odaülsz közéjük és egy pohár sörbe sem halt még bele senki. Persze nem erőszak... Megvontam a vállam, tulajdonképpen nem sok jogom volt osztani az észt, mikor én is félrevonultam és eszem ágában sem volt inni. - Vagy odakísérjelek kézenfogva, mint első nap az oviban? - Meg sem próbáltam elfojtani egy tenyérbemászó mosolyt, miközben meggyújtottam egy szál cigarettát.
Good heart.
Bad temper.
Vendég
Pént. Jún. 17, 2022 6:25 pm
Sky & Holden
Sok kemény szituációval képes megbirkózni. Nem fognak ki rajta a csavaros kérdések, kilométereket tud futni ítéletidőben, és terepen pontosan tudja, hol a helye, mi a dolga, mivel segítheti leginkább a csapatát. De őszintén, az ilyesfajta szociális eseményekkel egyszerűen nem tud mit kezdeni. Fogalma sincs, hogyan kellene viselkednie, frusztráltan érzi magát a sok felszabadult, hangos kollégától. Neki ez nem pálya. Holnap reggel is ugyanezekkel az emberekkel munkába állni, és így látni őket, rendkívül zavarba ejtő. Neki megfelel ez a csendes szemlélődés innen a pult mellől, valamivel, amiben nincsen alkohol. Ittasan egész elképesztő dolgokat képes művelni, és nem akarja magát már most elásni leendő kollégái szemében.
Épp azon töri a fejét, hogy hogyan szabadulhatna meg mihamarabb, mikor felbukkan a főnök, teljes életnagyságban, túl közel ahhoz, hogy azt mondhassa, nem hallotta, hogy hozzá beszél. – Ühüm. Az első. – És csodás élmény volt egyébként. Tényleg. Abszolút megerősödött benne a gondolat, hogy ez a neki való szakma, hogy itt érzi otthon magát, ezt szeretné csinálni. Csak ez a része nem hiányzott igazából.
- Tudom. Nem is az ismerkedéssel van baj, csak… - nem, igazából erre nem tud mit mondani, legalábbis semmi olyat, amivel ne jönne ki furán a helyzetből. Nem szeret állandóan magyarázkodni, hogy miért érzi magát kényelmetlenül. – Az alkoholt viszont biztosan kihagynám. Nem tesz jót. – Mondjuk úgy véli, hogy senkinek, de hát neki meg aztán pláne nem. Persze, erről sem akar nagyon magyarázkodni, mert igazából nem is tartozik Mr. Briggsre ez az egész. Így is nagyon, de nagyon kedves, hogy idejött hozzá és megtiszteli a társaságával.
- Feltétlenül Mr. Briggs, másra sem vágyom. Tényleg. – A szarkazmusa még ilyenkor sem hagyja el, inkább csak egy kis idő kell, hogy előbukjon a megszokott énje a megszeppent kislány mögül. – De tényleg. Nekem ez most nem annyira hiányzik. Nem baj, ha itt maradok? – Felnőtt ember, persze, nem kellene senki hozzájárulása vagy engedélye semmihez. De mégis, ettől tisztább a lelkiismerete. Elvégre ha Holden mond valamit, akkor annak úgy is kell lennie.
