Neville Longbottom

Egészen másmilyennek indultam életem elején, s sokmindennek kellett megtörténnie, hogy az legyek, aki most vagyok. Események és barátok nélkül nem lettem volna erre képes. És én is változni akartam, mert a barátaim mellett akartam állni, kitartani mellettük, védeni és támogatni őket. Ismered életem korai éveit, így arról nem beszélek, azonban nagyon fontos, hogy igazi példának tartom magam abban, mennyire számít az, ha elfogadod, mit mond rólad a közösség, amiben van, és el is hiszed. Hallgass a belső hangra, aki benned van, és ne csak halld, hanem hallgass rá, s cselekedj ennek megfelelően.
Megismertem, hogy a félelem nagy úr tud lenni, ha hagyjuk, elhatalmosodjon rajtunk. A megérzés viszont úgyis megmondja, mi a helyes.
Az is közismert, hogy kedvelem és értek a növényekhez, így azt sem részletezem, mégis, ahoz is hosszú út vezetett, hogy később átvegyem Bimba professzor helyét, mert az az egyik legnagyobb megtiszteltetés. Mindig van mit tanulnom.
Talán a csendes határozottságot lehetne rám aggatni. Az vagyok, aki a háttérből támogat, s csak akkor lép elő, amikor szükség van rá. Nem szeretek vezető lenni, hiszem, hogy mások sokkal alkalmasabbak rá, mégis, sokszor volt idő, mikor úgy gondoltam, szükséges cselekednem, szükséges kimondanom dolgokat, mert így tartom helyesnek. S így, ha szükséges, leszek vezető.

S nem, még a mai napig nem tudtam bizonyos ügyetlenségeket levedleni, másba csomagolni viszont igen, ez pedig nem más... igen, egyrészt azért még tudok dadogni, ha hirtelen sokat akarok egyszerre mondani, és nyelvem képtelen követn a gondolataimat. Ugyanakkor képes vagyok teljesen oda nem illő, és meglepő reakciókat is adni, amitől akár egy maró gúny is teljesen élét tudja veszteni azáltal, hogy teljesen hülyének tűnök abban a pillanatban.

Bizonytalan
Nagyanyám, a múlt, rokonok, minden és mindenki óvott, mióta szüleimmel az történt, ami. Bizonytalan voltam magamban, nem hittem abban, hogy egyszer valaha képes leszek nem csak a saját lábamra állni, hanem vezető leszek, bizonyos szinten. Nagyon meg akartam felelni, boldoggá tenni  nagyit, és olyan aggódon fejezte ki minden alkalommal magát, hogy nem lesz varázserőm és semmilyen erőm, hogy életképes legyek, hogy meg akartam felelni. Nem, nem úgy, hogy erősebb legyek. Hiszen valahogy sosem hitte el, képes leszek rá, így inkább azt erősítettem benne, mire nem leszek képes. És ez mindig megnyugtatta, és nem szerettem volna csalódást okozni neki. Nagyon szeretett, és féltett, tudom, s felnőtt fejjel már azt is tudom, hogy csak nem akarta, ugyanarra a sorsra jussak, mint a szüleim. S mióta gyerekeim vannak, teljesen át is élem: fogalmam sincs, képes lennék-e valaha túltenni magam azon, hogy a gyerekem teljesen elveszti a valósággal való kapcsolatot. Nekem az is elég volt, mikor bementem a szüleimhez, nem ismertek fel. Talán az volt a szerencse, hogy nem voltam idős, amikor az eset történt velük.
Ezért is lepődtem meg, amikor a Süveg a Griffendél házhoz osztott be. Nem éreztem magam bátornak, azt vártam, hogy Hugrabugba kerülök. Hollóhátba esélyt sem gondoltam.

Megkérdőjelezés
Bár mindenki ismeri a történetem, amikor Hermione mozdualatlanná varázsolt, azt senki sem tudja, hogy miközben magamnál voltam, nagyon sok mindent újra megkérdőjeleztem magamban. Azok az eszmék, amikben felnőttem, a magamba vetett, nagyon kevés hitem, és az újonnan szerzett kitartásom, ami egy pálcasuhintással a semmibe fulladt.
És valahol érzékeltem, hogy igazam van, s jogosan álltam ki a véleményem mellett. S valahol azt láttam, ugyanazt teszem, mint nagyi tette velem, olyan sok éven keresztül.
A bátorságom lepett meg mégis, hogy képes voltam megtenni, s akkor is kitartani, nem visszavonni a szavaimat, s meghunyászkodni, mikor a barátaim kitartottak a saját véleményük és elhatározásuk mellett.
Azt hiszem, az volt az első kiindulópont. Sokat köszönhetek nekik ebben.

Első bizonyosság
Hosszú percekig nem akartam elhinni, elfogadni, hogy Dumbledore a miatt adott pontot a háznak, hogy én kiálltam magamért, a házért, és a barátaimért, hogy olyat akarnak tenni, aminek nagyon könnyen nem jó vége lehet. Az is végigfutott a fejemben, hogy csak azért kapok, hogy Griffendél nyerhessen. Évekkel később értettem meg, hogy egyáltalán nem. Ez volt az első olyan eset, amikor a kiállásom jutalmazásra lelt, amiben felvállaltam magam, és az eszméimet. Dumbledore nagyon jó emberismerő volt, s szerintem tisztában volt azzal, hogy ezzel mekkora lépést tettem meg a felé, hogy levessem a páncélt, amit évek alatt húztam magamra, s az első év alaposan meg is repesztette.

Bizonyosság
Ez bizony nem történt egy csettintésre. Apránként jött, s ha nem a külső körülmények kényszerítenek rá, akkor talán meg sem történik, meg sem teszem. Nem mondom, hoztam rossz döntéseket, ám azok mellett is kiálltam, egészen addig, míg meg nem győződtem arról, nem volt igazam.
A bizonyosságok szerzése még most is folyik, megtanítva arra, mire is figyeljek, amikor a gyermekeimmel foglalkozom. Nem tartom magam mintaapának, s bár tudom, mivel magam is tapasztaltam, a szeretet mennyire fontos, s az is, hogy kimutassuk, az is fontos, hogy higgyünk azokban, akiket az életünkbe fogadunk, történjen bárhogy is. S egyúttal azt is, hogy nekünk is jogunk van elmondani a saját véleményünket, miként vélekedünk erről, s lépni, megvédeni magunkat, ha úgy érezzük, a helyzet a kárunkra történik, megfosztva bennünket dolgoktól, lehetőségektől.

Átlagos testalkat, átlagos kinézettel, sötét, rövid haj, zöld szemek. A fogam nem annyira csálé, mint gyerekkoromban volt, azt kinőttem.