Valentin-nap alkalmából valami egészen különlegessel készültem Emma számára. Ezáltal azt kívántam elérni, miszerint kissé kiszakadjon a hétköznapok adta közegből, avagy, miként némileg jobb kedvre derítsem. A megoldatlan problémát elodázva igyekeztem valami felejthetetlent nyújtani, ekként díszítve fel pontra-pontra a helyiséget, amelyet a mai nap egyedisége okán béreltem ki kettőnknek. Lehet túlzásba is vittem ennek kapcsán a dekorációt, ellenben a beleölt időt koránt sem bántam meg. Általam vágott papírszívek lógtak a függönyszerű fehér színezetű háttéren, 'melyek arany csillogással ragyogtak meg a fényhatás nyomán. Egyetlen asztal foglalt helyet a terem közepén, míg a másik oldalon egy hatalmas ablakfelület volt látható. Két szék párosult a fából készült bútorzat mellé, mialatt a falapon megannyi kellék hívta fel magára a figyelmet. Egy vízzel teli áttetsző anyagú váza, egy ezüstös borítású gyertyatartó; piros gyertyával megtoldva az impulzust. Két nagyobb vörösboros pohár, egyszerű, ámde stílusos terítési módozattal, ami alapjául szolgál: két tányér, evőeszközök halmaza, vörös és szív alakúra formált damasztszalvéta, amelyet egyébként egy ehhez tartozó szalvétagyűrű fog össze. Oldalra helyezett jégtartóvödör az egyik végletben, amelyet az indulás előtt még megtöltök jégkockákkal és amibe majd' egy üveg vörösbor is belekerül. A másik oldalon pedig: egy gyönyörűen becsomagolt ajándék helyezkedett el; aranyozott szalaggal masniba kötve. A padlózat felületén rózsaszirmok áradata volt szétszórva, a bejárat irányából egészen az asztalig vezetve. Az ételt már elkészítve hoztam magammal; egy melegentartó megoldási opcióval vegyítve. Utolsó lépés gyanánt vittem be a hangszertokot, amit az egyik székre raktam le. Óvatosan kipattintva a zárat nyitom fel a tetejét, amelynek a belseje tiszta bársonyos borítással fedett. Ügyelve a hangszer által adódható sérülés elkerülésére; veszem ki a helyéről a hegedűt és az ahhoz köthető vonót. Bezárólagosan eljátszom a meglepetésnek szánt dalt próbaképpen, majd' ennek végeztével elpakolom az egészet és befejezvén a további műveleteket hagyom el az épületi jelleget. Milliónyi gondolat tölti ki az elmém berkeit, 'míg Emma-ért sétálok az iskola felé. Eközben számtalan opció variánsával szórakozom el az eszmei jellegben, midőn a 'bárcsak' kérdéseibe ütközöm akaratlanul is újra bele. Talán egy másik sors által kínálta lehetőség felhozatalában nem kell ezt tennünk; nem kell megfosztanunk magunkat mindentől, vagy... vagy legalábbis tőle nem kell elszednem mindazt, ami most' lehetne. Olykor-olykor kevésnek tűnök mellette; nem elengedőnek ahhoz, miszerint kitöltsem a benne keletkezett hiányérzet okozta űrt. S valahol mélyen sajnálom ezt az apropót, amiért ennyire hagytuk elúszni a dolgokat, azonban én koránt sem bánom a történteket. Imádom őt teljes szívből, szeretem a családunk jelentette örömöt és azt az egészet, amit képes vagyunk együtt megalkotni. Általa vagyok egy egész, hisz' máskülönben úgy érzem, hogy nem igazán lenne értelme az életnek... az életemnek. Ha abban a momentumban mindketten a karriert részesítjük előnyben, akkor nem biztos az, miszerint itt kötünk ki. Lehet nem lennének az ikrek, vagy nem lennénk mi sem, sőt... ez a helyzet nekem egy kaotikus káosz volna. Nélküle nem látnék megoldási fázist, nélküle lényegében nem érnék semmit, ugyanis minden egyes szívverésemmel tagadhatatlanul is szeretem. A gyönyörű szemeit, az elbűvölő mosolyát, azt a személyiséget, amit nyújt, vagy azt, aki ő maga. Csodálatos feleség, remek édesanya és kiváló tanár.. Egyszerűen akárhogyan is tekintek magunkra; nem tudom elcseszettnek vélni ezt, amivel.. amivel lehet önzőnek tűnök, ellenben nekem szükségem van rá. Olyan Ő nekem, mint a levegő, amely nélkül nem élhetnék tovább egy perccel sem többet. Megérkezve a helyszínre, megállok egy eldugottabb ponton. Tudom jól, hogy ki fog jönni nem sokára onnan, hiszen megbeszéltük eme időpont kapcsán a találkozót. Lehetséges, miszerint azt gondolja, hogy elfelejtettem eme napot, vagy, hogy nem készülök semmivel, vagy, miként kések, ám egyik tényező sem áll fent. Itt vagyok teljes egészében; egy hatalmas nagy rózsacsokorral a kezemben, amit vélhetőlegesen nem húz majd' a fejembe. S amint felsejlik az alakja a távoli pontok valamelyikén, nos a hátam mögé rejtem a virágokat. Pontosan úgy érzem önmagam e szituáció nyomán, mint, amikor először vittem el őt randira; fiatalos zavarban, pezsgő szerelmi vággyal a mellkasomban. Igen, a mai napig képes engem zavarba hozni ez a nő és az ő tökéletes kis jelenléte.
