A diákjaim már megszokták, hogy szinte minden órára más hajszínnel megyek, hol barnára, hol pedig szőkére változtatom a tincseimet. Természetesen ezzel a figyelem felkeltés a célom. Ugyan nem magamra hanem inkább arra, amit tanítok majd nekik. Bár nem sok szükségem van erre, hisz enélkül is betudom tartani a fegyelmet az osztályaimban. Határozott léptekkel nyítok be a terembe ahol már ott várakoznak a diákjaim. Mindenik gyorsan feláll és Jó napot Tanárnő-vel üdvözöl engem. - Jó napot! Leülhetnek - válaszolom én a köszönésükre és a katedrához megyek. - Mr Graves vegye le a lábát az asztalról. - szidom le az egyik diákomat úgy hogy eközben háttal állok az osztálynak, kipakolom a varázspálcámat és egy könyvet. - Mrs Low tegye el a rúzsát mielőtt még megeszi az egészet. - szidom le a másikat is. Majd az osztály felé nézek, hogy közöljem velük az óra anyagát. - A mai órán csoportokban fogunk dolgozni. - mondom kedvesen mosolyogva. - Szeretném ha alkotnátok hármas vagy négyes csapatokat. - teszem hozzá. - Na kezdjenek hozzá a csapatok megalkotásához. - utasítom őket ha még nem kezdtek el szerveződni. - Most az egyszer önökre bízom, hogy csapatokba szerveződjenek. - nem szoktam letegezni a diákjaimat, ez afféle tiszteletadás részemről. - Majd ha megvannak a csaptok abba is beavatom, hogy mit kell tenniük. - mondom a felém bámuló kíváncsi szempároknak. Ezután elhallgatok és figyelem, hogyan szerveződnek 3-4-es csapatokba. Így kissé azt is felmérhetem, hogy ki kivel van jóban. - Na remélem most már mindannyian megvagytok. - nézek körbe az osztályon, miután megszűnt a lépések zaja, bizonyára befejezték a csoportosulást és mindenki megtalálta a párjait. Kiadom a feladatot a csapatoknak, miszerint írjanak le mindent, amit tudnak a Vingardium Leviosa és az Expecto Patronum bűbájról. Valamint írják le azt is, hogy milyen helyzetekben használnák azt. Írhatnak akár egy történetet is vagy helyzetet. Mikor ezt elmondom nekik felfigyelek, hogy egy lány egyedül van az egyik padnál. A többieket utasítom arra, hogy nekifogjanak dolgozni. Ezután odamegyek a lányhoz. - Hát te? - kérdezek rá kedvesen. - Mért nem csatlakoztál valamelyik csapathoz? - nézek rá gyengéden.
Vendég
Vas. Jan. 12, 2020 6:37 pm
To: Evelyn
Mindig is szerettem a bűbájtan órákat. Bár igaz néha bizarrnak tartottam ahogy a tanárnő naponta változtatja a hajszínét. Kíváncsi vagyok, hogy hátulról, hogy ismerik fel a tanárnőt. Ahogy belép mindenki köszönti. Én az a fajta jó diák vagyok, aki azt teljesíti, amit elvárnak tőle....kivéve bizonyos dolgokban. És ez az egyik, amit most a professzor elvár tőlünk. Rendeződjünk csapatokba. Nem vagyok csapat játékos. Sőt a legtöbbször azonos vagyok a levegővel. Nincsenek barátaim, magányos farkas vagyok, mindig is egyedül voltam. HA csapatban dolgozunk nagy eséllyel az lesz a vége, hogy én csinálok mindent egyedül a többiek meg pihenve ülnek a padokban és beszélgetnek. Meglapulva ülök a padban és nézem, ahogy mindenki mosolyogva oda megy a másikhoz. Nem bánom az egyedül létet, mindig is hatékonyabb voltam olyankor. Nyakamon egy szalag csavarodik, ami az az alatt meglapuló lilás csíkokat takarja. Próbáltam olyan színűt választani, ami nem túl feltűnő. Nincs semmi kedvem elmagyarázni a tanároknak mitől lett lilás a nyakam, mintha fojtogattak volna Ami lényegében igaz, de mondjam azt, hogy bemerészkedtem a Rengetegbe néhány nappal ezelőtt ahol megtámadót egy növény és azóta ott a nyoma? Biztos jelentenék Avery prof-nak. Pedig annyi dolga van, nem hiányzom még én is neki. Meghallva a feladatot apró mosoly jelenik meg arcomon. Jól ismerem ezeket a bűbájokat és eléggé gyakran idézek patronust is magányos perceimben. Lelkesen kezdem írni gondolataimat, mikor meghallom a tanárnő hangját. Felpillantva kérdőn nézek rá. - Nem vagyok csapat játékos. - felelem. - Meg...nem is szeretek olyanokkal dolgozni, akikben nem bízok... Igen nem bízom az osztálytársaimban. A legtöbb Hollóhátas eltipor mindenkit és mások hátán másznak fel, hogy ők legyenek az iskola legokosabb tagjai. A tanárok előtt játsszák a kis angyalokat, de valójában ugyan olyanok, mint a legtöbb mardekáros.
From: Lulu
Vendég
Szer. Jan. 29, 2020 10:50 am
Lulu & Evelyn
A lány felé lépdelek és finoman megszólítom őt. Nem akarom megijeszteni és azt sem akarom, hogy parancsnak gondolja mindazt, amit mondani fogok neki. Megkérdezem tőle miért nem ment oda valamelyik társához, akivel egy csapatban szeretne lenni. Hisz rajta kívül mindenki ezt tette, csak ő nem. Kissé furcsa. De ha jól emlékszem meséltek valamit erről a lányról a tanárok. Mintha azt mondták volna, hogy sose látták még őt valakivel játszani vagy egyszerűen klubtársaival dolgozni együtt. Nem tudom pontosan. Nekem úgy tűnik, hogy inkább olyan magányosa farkas. Ám ez nem mindig jó tulajdonság az életben. Sokszor kell majd megosztania másokkal az életét, a gondolatait meg minden mást. Így jó volna ha tudna kapcsolatot teremteni a többi diákkal is. - Nem bízol bennük?! - nézek rá kérdőn. Nem értem a kijelentését igazán. Netán bántották volna? Vagy csúfolkodnak vele? Nem akarok tolakodó lenni és megbántani őt, ezért megpróbálok csak beszélgetni vele és nem egyből letámadni azzal, hogy ki bántotta vagy mért mondja ezt. - Tudod. Néha az embernek meg kell tennie olyan dolgokat amiket nem szeretne. - fogalmazok finoman és kedvesen, miközben leülök a mellette levő székre. Igazából nem tudom, hogy szeretne-e beszélgetni velem vagy sem, mégis megpróbálkozom vele. - A feladattal foglalkozzatok! -fordítom a fejem az osztály felé, mikor némi sustorgást vélek felfedezni, valamiről pletykálhatnak. Azt nem tudom miről, de szinte biztos vagyok abban, hogy nem a feladatról beszélnek. - Ha még egy piszmogást is meghallok, vagy tudomásra kerül, hogy nem a feladatról beszélgettek büntető munkát fogok kiróni rátok. - fegyelmezem meg kissé őket. Bár nem szeretek büntető munkákat kiosztani, de néha muszáj ezt hangoztatnom ahhoz, hogy fenntartsam a tiszteletet és a fegyelmet az osztályban. Ezután visszafordulok a lány felé. Most már nagyon kezd érdekelni, hogy mi baja lehet. Mért nem akar együtt dolgozni a többiekkel. Természetesen nem fogom arra kényszeríteni, amit nem szeretne. Ám azért érdekel a dolog. Úgy hiszem nagyon okos lány lehet és kár lenne veszni hagyni tudását. Sokat segíthetne másoknak és mi is neki, de úgy gondolom az, hogy ennyire magányos farkas nem segít rajta és a jövőben sem lesz ez jó neki. - Tudhatom mért nem bízol bennük? - teszem fel a kérdést. Remélem elfogja mondani, ha viszont nem akkor majd másképp próbálkozom meg vele.
Vendég
Csüt. Jan. 30, 2020 6:31 pm
To: Evelyn
Szeretek egyedül dolgozni. Ezt leginkább apámtól örököltem ahogy azt is, hogy a saját munkatársaimban nem bízok meg. Ő is mindig, Dodo-t viszi el az utazásaira, olyankor anyám az ablakon szokott kinézni, mikor jönnek már meg. Szeretem a szüleimet és nem is hazudtam nekik egyszer sem...jó...kétszer már igen. Mikor megkérdezték tőlem, miért kértem tőlük a szalagot, hogy postázzák már el, amit most is hordok. Hazudtam arról, hogy bementem a Tiltott Rengetegbe és kis híján megfojtott ott az egyik növény. Ez volt a második alkalom. Az első meg a Briggs eset. Egyedül Avery professzor és Hunter tudja mi történt a tónál....legalábbis azt, hogy én voltam az, akit majdnem belefojtott a vízbe. Mert, mint Gina-tól is megtudtam már mindenki tudja az esetet csak azt nem, hogy ki is volt pontosan az a lány, aki ennek áldozata volt. Szorgosan csinálom az órai munkát mikor elém lép a tanár nő. Felnézek rá és megállok az írásban. Válaszoltam kérdésére és visszafordulva papírom felé ismét írni kezdtem. Megvolt a saját véleményem az osztálytársaimról, de sosem mondtam ki nyíltan. Azzal sem foglalkoztam, hogy a tanár nő szigorú, hangos szavakkal bírta fegyelemre az teremben tartózkodókat. Csak írtam tovább és már a gondolataim felénél jártam, amivel megcsinálhattam az órai munkát. Gyors voltam. Dolgozatoknál is félórával előbb adom be, mint kéne és aztán olvasok. - Miért bízzak olyasvalakiben, akit nem is ismerek? - néztem a tanárra. Csupán azért nem szeretek tanárokkal beszélgetni, mert a legtöbben nem értik meg a gondolkodási menetemet. Mondjuk könnyebb lenne a dolguk,ha tudnák, hogy az anyámtól örököltem antiszociális vonásaimat, míg apámtól a bizalmatlanságot míg nem beszélek az illetővel egy-két szót. - Különben is az osztály nagy része kétszínű. - csak e miatt örülök, hogy olyan típus vagyok, aki inkább figyel és csendben marad. Így a többiek beszélgetéseiből letudom szűrni, ki az aki tényleg barátkozni akar és nem csak kihasználni a másikat. Ennek hála elkerültem egy csomó olyan esetet, amiből én jöttem volna ki rosszul. Ez olyan, mint amikor lemásolják rólad a dolgozat válaszait, majd úgy állítja be, hogy te voltál aki csalt és te is kapsz büntetést.
From: Lulu
Vendég
Vas. Ápr. 05, 2020 9:40 pm
Lulu & Evelyn
““teach reflection, relationships, and resilience.””
Kérdésemre tett válaszára kissé elképedve nézek. Nem gondoltam volna, hogy ennyire érett gondolkodású lány. Mindenesetre jól meglepett ezzel. Némi igazság végül is van abban, amit mond. De én mint tanár azért meg kell próbálkoznom azzal, hogy csapatjátékost neveljek belőle. Meg amúgy is a társadalomban szükség van arra, hogy másokkal is kapcsolatba kerüljünk. - Ebben igazad van - jegyzem meg azért neki, hogy jelezzem némiképp egyet érte azzal amit mond. - De viszont ahhoz, hogy beilleszkedjünk a társadalomba szükséges kapcsolatokat kialakítanunk. - teszem hozzá némi magyarázatképp. Azt hiszem kezdem érteni Lulut vagyis megértem miért viselkedik így. - Nem gondolod, hogy talán ők is éppen igy vélekednek rólad? - kérdezek rá kedvesen. - Tudod én sem bízok meg épp mindenkiben, de próbálok mindenkivel kedvesen viselkedni és mégis a legkevesebbet megmutatni magamból, hogy aztán majd ne használják ki a azt. - próbálok utalni arra, hogy én hogyan próbálom meg az ilyen helyzeteket. Nem tudom mennyire lesz hatással ez rá, de talán kissé elgondolkodtatja majd. Okos lány, okosabb mint az itt jelenlévők nagy része ebben már megbizonyosodtam. A következő kijelentésére egy kissé összeráncolom a szemöldökömet. Ezek szerint volt már némi rossz tapasztalata a diákokkal, emberekkel. Emiatt viselkedhet úgy ahogyan. - Na. Azét ez kissé durva kijelentés. -mondom halkan. Nem azt mondom, hogy nem lehet igaza, de ilyen kijelentést azért nem teszünk. Főleg nem az iskolában és a tanároknak. - Tudod ez egy igen súlyos kijelentés. Ilyesmit csak akkor ejtünk ki a szánkon ha biztosak vagyunk benne - próbálom kedvesen elmagyarázni neki, hogy mit tehet és mit nem az iskolában. - Na jó. De lássuk akkor te mit szeretnél inkább? Egyedül ücsörögni egész életedben. Úgy, hogy soha sincs akivel megosztanod valami örömödet, bánatodat vagy bármi mást. Hogy nincs akivel mókáznod vagy bolondoznod egyet. Szerintem nem. Te annál okosabb lány vagy, minthogy remete életet élj. - mondom figyelmesen.
