Kelletlen összjáték gyanánt szólalt meg az elmémben a zongora akkordjainak egybefolyó hangja, 'mely szinte valóságos végzetként dübörgött a dobhártyám belsejében. Ismerős és ismeretlen érzések ezrei fogtak egyaránt közre, emlékeztetvén a halovány billentyűzet általi leütésekre. Habár a közelemben nem helyezkedett el maga a hangszer, mégis egy papír hátuljára firkáltam a felsejlő ötvözet tündöklő lehetőségét. Talán, egy másik élet vázlatában zongorista lennék, egy egyszerű ember, akit nem foglalkoztatnak a varázsvilág tényei és aki... átlagos életet remélhet önmagának és egyúttal a családjának. Ellenben a realitás nyomán: a rideg papírhalmaz tömkelege köszön vissza rám, míg a mostani ügy mappájába fűzve: megannyi dokumentációval tarkított írást pillanthatok meg. Mélyen fújom ki a tüdőmben tartott levegőt, ahogy könnyedszerrel arrébb helyezem a zongorajáték dallamát. A hivatalos formai jelleg tetején: 'Holden Briggs' neve üdvözli az írisztükreimet, s ugyan bele-belelapozgatok a feljegyzésekbe, azonban mégsem szentelek nekik elég időt. Jobban szeretem meghallgatni ezzel kapcsolatosan a velem szemben ülőt, hisz' mindannyian emberek vagyunk, s ekként az érzelmek átfogó sorozata leolvashatóvá válik rólunk. Megszámlálhatatlan másodpercekig bámulom az értelmetlen szakzsargonok millióinak láncolatát, amely alapján a kollégák valós véleménye olvasható az úriemberrel összefüggésbe hozhatóan. Semmiképp' sem pozitív szemléletű az álláspontjuk, ellenben jó magam ismerem őt; még, ha nem is részletekbe menően, de a javát akarom szolgálni ezzel az egésszel. Nem hiába kértem át őt magamhoz a napokban, így egyetlen személyként sajátítva ki a részlegről. Nem engedhetem meg azt, miszerint véget vessenek a karrierjének; attól sokkal több van benne. Becsületesen végzi a munkáját, ugyanis az érdemei, a kitüntetések, vagy a jegyek.. Kiváló auror, remek személyiség és ő az egyetlen ember, aki a legpontosabban látja át ezt az egész káoszt, ami bezzeg körülölel bennünket. Egy ilyen bonyolult feladatból kiindulva, nos senki sem várhatja el azt, miként mindennel egyetértsen. S mit érnénk, akkor, ha senkinek se számítana mások helyzete? A saját emberünkről volt szó, szóval megértem, miként nem hagyta veszni hagyni az eshetőséget, sőt.. a helyében valószínűleg én sem cselekedtem volna másképp'. Az elmélyült elmélkedésemből a kopogás egyértelműnek tűnő hangja ránt vissza a faktumba. Kell nekem néhány kósza minutum, 'mire sikerül visszarázódnom az iroda zordnak látszó környezetébe. Gyönyörű rendezettség fedezhető fel az íróasztal felületén, rendszerezett papírokkal ékesítve meg a képi világot; önmagában csak a hangjegyek viszontagsága észlelhető oda nem illőnek. Hetykén megrázom a fejem, miközben esetlenül állok fel az eddigi ülőhelyzetemből. Még egy utolsó levegővétel, majd' beinvitálom az ajtón a kéretlen látogatót. Kilépek az asztal mögül, hátra téve a karjaimat, s finoman fűzve ezáltal össze az ujjaimat. 'Míg belép rajta, addig megnyalom a kiszáradt ajkaimat. A kollégám sokatmondó tekintetével találom szemközt magam, miként le se tagadhatná az érzelem apró rezdüléseit az arcának vonásaiból. - Megérkezett hozzád, Holden Briggs, ha gondolod várakoztathatom odakint! - Jegyzi meg ötlet felvetésként, mintha szórakoztatónak találná azt, miszerint raboljuk más értékesnek vélt idejét. Enyhe fejrázással minősítem csupán a mondandóját, midőn közelebb lépek hozzá. - Nyugodtan engedd be, ugyanis nincs szükségünk a szórakozásodból fakadó esztelenségre! - Nyomatékosítom számára a szavakat, kifejezetten komoly hangnemmel társítva meg az akcentust. Nem fűz hozzá semmiféle kommentárt, egyszerűen csak kimegy ott, ahol az imént bejött. S ha minden igaz, akkor nem sokára beengedi a megnevezett személyt is e légtérbe, feltéve, hacsak nem kíván velem gonosz kis előadást űzni.
- Briggs parancsnok, itt nem lehet dohányozni - jegyezte meg óvatosan a Belső Ellenőrzés valamelyik kis taknyos újonca, még tojáshéjjal a seggén, amint lekanyarodtam a szakosztály folyosójára. - Nekem lehet. Melyik Slughorn irodája, kölyök? - Nem firtatta tovább a kezemben tartott, meggyújtott cigaretta kérdését, bár az arcáról sütött a sértett elégedetlenség, aminek nyilván nem mert hangot adni - lehet, hogy ideiglenesen elvették a jelvényemet, de attól még a felettese voltam, akár tetszett a hülyegyereknek, akár nem. Intett, hogy kövessem, majd az egyik komor irodaajtó elé vezetett, ami mögött aztán eltűnt egyetlen szó nélkül, engem kizárva, mintha ezzel lemoshatta volna a szánalmas kis méltóságán esett foltot, miután leugattam. Nem mert volna az arcomba vágni egyetlen ajtót sem, ha a főosztály vezetősége nem szopatott volna már hetek óta. Amióta kiengedtek a Mungóból, háromszor jártam a Belső Ellenőrzés irodarészlegén, két kolléga vendégszeretetét élvezve, akik mindent, de tényleg kibaszottul mindent megtettek azért, hogy bebizonyítsák: kiszámíthatatlan voltam, ön-és közveszélyes és természetesen alkalmatlan a munkavégzésre. Valószínűleg az ügyemet nem segítette, hogy a legkisebb megbánást sem mutattam a Byrne villában történtek miatt, az egész meg sem történt volna, ha engedélyt adnak a mentőakcióra, ami logikus volt és morálisan az egyetlen elfogadható döntés - de hol érdekelte a fejeseket a moralizálás és a logika, mikor a legtöbb egy korrupt rohadék volt? Sehol, nyilván. És éppen ezért nem akarták azt sem, hogy túl hamar visszaálljak a munkába, még akkor sem, ha mindannyian tudtuk, hogy a mágiaügyi miniszter öccsét azért mégsem illik kirúgni és talán nem is lehetséges. Legalábbis elméletileg, arról nem tudtak, hogy Maurice és köztem mostanság nem volt felhőtlen a viszony. Hamarabb kinyílt az ajtó, mint amire számítottam, az elmúlt három alkalommal már hozzászoktam, hogy szándékosan megvárattak. Nem vontam le messzemenő következtetéseket, ennyi nem garantálta, hogy Slughorn nem volt ugyanolyan pöcs, mint a kollégái - bár annak idején roxfortos diákként és az aurorképzőben töltött évek alatt kifejezetten pozitív véleménnyel voltam róla, de azóta sok minden történt. Például feleségül vette Emma Williams-Lovegoodot... - Ugorjuk át azt a részt, Slughorn, amikor sápítozol a felelőtlen viselkedésemen. Azt már eleget hallottam - dobtam le magam a Slughornnal szemközti székre, meg sem várva, hogy hellyel kínáljon. A mozgásom még árulkodott az augusztus végén elszenvedett sérülésekről, bár kétségkívül sokat javult a William Byrne-el történt összecsapást követő napokhoz képest, amikor a kórházi ágyból sem tudtam segítség nélkül kimászni. Valószínűleg Frida nem erre gondolt, mikor reggel azzal engedett utamra, hogy "próbáljak meg civilizáltan viselkedni".
Good heart.
Bad temper.
Vendég
Pént. Feb. 18, 2022 12:35 am
Holden
& Jesse
Mélán révedek az ajtó irányába, mintha bármiféle válasszal is szolgálhatna nekem az elkövetkezendő másodpercek töredéke folytán. Azt hihetnénk, miszerint képes vagyok megfejteni a szakmából eredően egyes személyek reakcióját, ám a realitás mértékéhez viszonyítva pusztán találgatásokkal szolgálhatok egy-egy vázlatszerű szituáció nyomán. Vegyük ezt a helyzetet, ahol olyan abszurd ponton kell dolgoznom, 'melynél nagyban megkötik a kezem. Elvárásokat támasztanak a felettesek, írásos beszámolót várnak a legutolsó kielemzés értékelésén át; a behívott fél mimikájáig bezárólagosan mindenről, s eközben azt vallják szenten, miszerint az ügy érdekében tesznek meg bizonyos lépéseket. Siralmas, ami ebben a szakmában folyik; nem beszélve arról, hogy milyen nehéz is volt megszereznem a Holden-féle esetet. Szinte foggal-körömmel ragaszkodtak a megbuktatása ideológiájához, ami az aláírt és a hivatalos aktákban is egyértelműen szemet szúró egy magamfajtának; töméntelen negatív értékeléssel ássák alá benne a tekintélyét, mindezt rengeteg komponens alapjául szolgáltatva. 'Bár ez engem konkrétan nem riasztott el attól, miként a saját ínyemre történjenek a cselekményszálak. A felsőbb vezetőség sem kérdőjelezte meg a szakszerűségemet; egyedül azon egyedek összessége pampogott a háttérben, akiknek nem állt módjukban Mr. Briggs-t újfent a parancsnoki rangjában látni. Legtöbbje természetesen összetehetné a két kezét, amiért egy ilyen vezetője van a részlegnek, s nem ellehetetleníteniük kellene, azért, mert a saját gondolatai révén meghozott egy általa helyesnek vélt döntést. Ámbár.. ki is vagyok én szerintük, nem igaz? Apropó; velük ellentétesen én élesben is dolgoztam nemcsak aktakukacnak vonultam ide, sőt, ha fokozni akarnám a feszültséget, akkor lazán elintézhetném, miként egyiknek se fájjon többet a fejecskéje a munkája okán. Oh, hogy az igazságtalan lenne?! Miért is?! Tutira veszem, hogyha tüzetesebben utána járnék a dolgoknak, akkor lelnék náluk olyan érveket, amik miatt alkalmatlanok. Azonban én nem vagyok olyan, mint ők: nem ártok másoknak és nem állok kicsinyes bosszút, mert valakinek épp' nem szimpatikus a jelenléte. Én a szakmámért élek; ezáltal igazságot biztosítva és kiállva egyaránt másokért. Most' mondhatnám azt, miszerint meglepődtem a bevonulója végett, ellenben valamiért mégsem bámulom őt tátott szájjal eme kis incidensből kifolyólag. S bár a hírneve jócskán megelőzi őt, velem szemben mégis hasztalanná válik ez az álcatrükk. A szavai, vagy mondjuk úgy: a feltételezése magában sértő lehetne rám nézve, mindazonáltal egy szót sem ejtek ki az ajkaimon. Helyette inkább veszek egy mélyebb lélegzetet és szó szerint magunkra zárom az irodaajtót, akármennyire is kivetnivaló e húzásom. Komótosan indulok vissza a dolgozóasztal felé, ahogy a kezembe kerül két üvegpohár és egy jóféle drágább ital. Talán, elfogadja a régi szép idők emlékére, bármennyire is nem bájcsevegni jött ide. Esetleg, megenyhül a kezdeti szakaszból kizökkenve, vagy csak szimplán... folytatja tovább az élcelődést. Mellé kerülve lerakom az egyik poharat, majd bemászom végül a saját helyemre, ekként pakolva arrébb néhány tárgytalan dokumentumot. Legszívesebben a kukába dobnám az egész írást, ami Holden-ről szól, mert egy irgalmatlan nagy hazugságnak gyanítom. Befejezvén a rendezést; leteszem a másik poharat is, majd' töltök magunknak belőle, akár kéri, akár nem. - Valahol sejtem, hogy mit gondolhatsz erről az egészről.. - Foglalok helyet a székemben, míg a tekintetét keresem az íriszeimmel. - Igazság szerint, nos én sem tennék másként a helyedben, amennyiben ily' szavak állnának a papírokon. Őszinte leszek veled; felületesen futottam át a sorokat, mert kicsit sem érdekel a kollégáim szaktudatlansága, ellentétben azzal, amit te magad ejtesz ki e nap leforgása alatt. Szóval... lehet unalmas lesz a kérésem, vagy a kérdéseim többsége, de a Te nézetedből szeretném hallani az egészet; az elejétől a végéig! - Kortyolok bele végül az alkoholtartalmú nedűbe, amit munka alatt az ember nem engedhetne meg magának. Ezzel szemben kicsit hetykére veszem a figurát, ugyanis a múltban nem ápoltunk egymással rossz viszonyt és amúgy is; nekem ő nem munka, hanem egy 'baráti szívesség', ha persze, nevezhetem így. - Még mielőtt belekezdenél a bővebb részletekbe: lefektetnék néhány szabályt! - Egy aprónak tűnő mosoly jelenik meg a szám sarkán. - Először is szólíts, ahogy szeretnél; csak kérlek, ne legyek Slughorn, mármint... nem ragaszkodom a formális verzióhoz. Aztán nem, nem vágok közbe a szavadba és nem, nem foglak szidni a felelőtlenségért sem, ami valójából egy nagyon is átgondolt taktikai húzás volt. - Mintha csak elismerném a tettét és egyetértenék vele; igen, így is van. - Azt hiszem, részemről ennyi, habár, ha valamit még szeretnél hozzátenni, akkor tessék! - Bólintok egy aprót, ezzel utat engedve annak az eshetőségnek is, ha valamivel netán kiegészítené a sort. Ismételten beleiszok az italba, mialatt a fényjáték nyomán csillogni kezd az üvegpohár és a benne lévő nedű aranysárgás ötvözete gyönyörűen fest e jellegzetet illetően.
Nincs ezen mit szépíteni: bizalmatlan ember voltam és nehezen feltételeztem jószándékot másokról, egy-két kivételtől eltekintve - és ha jobban belegondoltam, valójában általában a lehető legrosszabb emberekbe fektettem bizalmat, mint például a két bátyám. Azonban a különféle lelki gátjaim feloldását nem Jesse Slughorn irodájában terveztem megkezdeni, a Belső Ellenőrzés kibaszottul korrupt kis kivizsgálásán. Persze Slughorn lehetett különb a kollégáinál, lényegében semmi okom nem volt azt feltételezni róla, hogy akkora faszkalap, mint a többiek, akik minden belső frusztrációjukat és kisebbségi komplexusukat az én kihallgatásomban élték ki. Viszont - többnyire - racionális ember voltam, az eddigi statisztikák alapján pedig több okom volt rossz szándékot feltételezni a férfiről, mint segítőkészséget. - Nem kell feltételezésekbe bocsátkoznod, nagyon szívesen elmondom, hogy mit gondolok erről az egészről. A részleged halálra akar szívatni, élvezik a helyzetet, talán még jól meg is fizették néhányukat, hogy basszanak ki velem, de mindannyian tudjuk, hogy mi az igazság. Persze folytathatjuk ezt a farokméregetős játékot és csinálhatunk úgy, mintha nem az egész arról szólna, hogy az egész részlegetek élvezkedik rajta, ha elnyújthatja ezt az ügyet, aminek úgyis tudjuk mi lesz a vége. Mert mind tisztában vagyunk vele, hogy nem mertek kirúgni. - Nem, igazából közel sem voltam benne annyira biztos, hogy a bátyám közbenjárna az érdekemben, ahogy abban sem, hogy mindenkit megijesztett a Belső Ellenőrzésnél Maurice Briggs neve. A bizonytalanságnak azonban a legkisebb jelét sem láthatták rajtam, nem adhattam meg nekik azt az örömöt, hogy tudják, valójában nagyon is féltem és vergődtem az elkeseredett önsajnálatban augusztus vége óta. Gyanakodva méregettem az elém tolt poharat. Eszem ágában sem volt inni belőle, talán ez is csak egy szánalmas próbálkozás volt arra, hogy megingassanak és terhelő bizonyítékot találjanak a beszámíthatatlanságomra és munkaképtelenségemre. De ezen túl sem kívántam az italt, sosem rajongtam különösebben az alkoholért, végképp nem olyan helyzetekben, ahol teljes mértékben meg kellett őriznem a józan ítélőképességemet. - Ha nem tudnám, milyen remek nő a feleséged, még a végén azt feltételezném, hogy fel akarsz szedni. Ennyi kedvességet... Szóval ez most egy burkolt munkahelyi zaklatás ironikus kibontakozása a Belső Ellenőrzésnél vagy csak próbálsz jó zsarut játszani? Mindenesetre, ezt az italt most visszautasítom. Nyugodtan írd csak fel a kis aktáidba, nincsenek alkoholproblémáim, nem kaptam rá a fájdalomcsillapítókra, és képzeld, még tüdőm is remekül bírja, bár aláírom, hogy ez kész csoda - szívtam mélyet a cigarettából, amire egyelőre még egyetlen megjegyzést sem tett, pedig azzal a szándékkal hoztam be, hogy azonnal nekem eshessen miatta, majd én visszautasíthassam a cigaretta eloltását. Csak a szokásos, gyerekes dominanciaharc. A probléma csupán az volt, hogy Jesse Slughorn egyelőre nem ment bele ebbe a játékba, a közvetlensége és kedvessége kizökkentett, és azt tettem, amit váratlan, nehezen kezelhető helyzetekben mindig: ösztönösen támadtam, jobb félni, mint megijedni alapon. Abban viszont közel sem voltam biztos, hogy ezúttal is jó taktikát választottam-e. - És köszönöm a dicséretet, de nem, valójában nem volt átgondolt taktikai húzás, nem vagyok eszelős, ezt én is elismerem. Öngyilkos vállalkozás volt, igen, fel tudtam mérni akkor is és utólag is látom. De ez a munkánk, nem? Kockáztatni az életünket mások életéért. Igen, szembe mentem a paranccsal, de azért, mert a parancs pedig szembe ment mindennel, amire aurorként felesküdtünk. Tudom, hogy engedély nélkül behatoltunk egy magánterületre és nagy károkat okoztunk, de egy informátort hoztunk ki onnan, sokkal rosszabb következményei is lehettek volna, ha ottmarad. Már azon túl, hogy nyilvánvalóan meghalt volna, bár ez úgy tűnik, a kedves vezetőséget kurvára nem érdekli. Mit szeretnél hallani? Mert nem fogom azt mondani, hogy megbántam, akkor sem, ha ezért elveszitek végleg a jelvényemet. Csak jót akartam, valakinek azt is akarnia kell...
Good heart.
Bad temper.
Vendég
Szer. Márc. 16, 2022 1:34 am
Holden
& Jesse
Lényegében nézőpont kérdése pusztán, de az emberek legnagyobb gyengesége: az érzelmekben rejlik. Nem akarnak gyengének mutatkozni, amikor is mások állnak velük szemben. Nem óhajtanak fejet hajtani, hisz' azzal el kéne ismerniük azt, miszerint nem mindig van igazuk. Nem hajlandóak mások nézeteit szemügyre venni, ugyanis csak egyedül nekik lehet jogos jussuk eme életből kifolyólag. Oh, s nem kívánnak tudomást szerezni olykor a saját sebezhetőségükről, ellenben előszeretettel átgázolnak mindenkin a saját céljaik érdekében. Mi emberek vagyunk azok, akik megbuktatjuk önmagunk, ekként idézve elő a vesztünk képviseletét. A normák, amikhez illeszkedni szeretnénk, az elvárások, amiknek kényszeresen megfelelni óhajtunk, s az a.. társadalmi küszöb, ami részben diktálja a menetet. Az alapokat ellessük otthon, a továbbiakat pedig elsajátítjuk a tanárok, barátok, szerelmek, iskolatársak és munkatársak révén, feltéve... ha csak nem igyekszünk az első pillanattól fogva integrálódni a környezetünkkel. Mindenki máshogy viszonyul egyes rendelkezéshez, ezzel is betekintést nyújtva a sokszínűségbe, amely által kiköthetünk egy valótlan ideálnál. Eljuthatunk egy olyan abszurditásba, ahol már nem vagyunk azok, akik egykor voltunk, helyette sokkal inkább álarcok ezreit öltjük fel nap, mint nap ismételten. Meggyűlöljük a személyünket, vagy szimplán másokat és élvezkedünk azon apropón, miként keresztbe tehetünk valakinek, holott pont... pont, hogy magunkban kellene keresnünk a hibát és nem mások magánszférájában, amihez voltaképp' semmi közünk, nem igaz? Ítélkezzünk mások felett, mert megtehetjük. De vajon mi magunk jobbak vagyunk? Aláássuk mások önbecsülését, mert ettől jobban érezzük belsőleg magunk. De azok az emberek nem szenvedtek már épp' eleget? Átgázolunk bárkin a cél teljesítésének értelmében, mert, hogy... el kell érnünk valamit, ami számunkra kedvezően fontos. Azonban vajon... mindez tényleg megéri? Megéri a siker azt, hogy ártsunk? Jobb attól, hogy eltiportunk egyedeket, akiknek már lehet ez volt a végső tűréshatáruk? Vagy egyszerűbb olyanná válni, mintsem a többiek, akik ugyanazt tették velünk, mint most mi másokkal? S mégis.. mitől is vagyunk mi különbek? - Ez az általánosítás némileg elhamarkodott és egyben túlzó mértékű.. - Jegyzem meg viszonylag halkabban, miközben ráemelem a kék színű írisztükreimet. Kissé bántó, miként egy kalap alá sorol a többiekkel, ellenben mégsem csodálkozom ezen, hisz' ez az egész mizériás rendszer, nos... nem épp' a jó szándékról híres a dolgozók körében. Veszek egy mélyebb levegőt, ahogy igyekszem elfojtani a belső kényszert arra vonatkozólag, miszerint felvilágosítsam Holden-t az igaznak vélt tényekről, azonban elnyomom eme kéretlen jelleg ideált. - Nem áll semmiféle szándékomban elhúzni ezt a fajta eljárást, viszont.. mivel mondhatni: most vettem át az ügyedet nem régiben, így elég nehéz rögtön fogáspontot találni a többi felhozott alaptalanság ellen, ezért is gondoltam arra, miszerint meghallgatlak téged. S nem kitalációkra hagyatkozom, miközben vissza akarom adni a jelvényedet. - Könnyedén felülírom az érzelmeim legjavát: úgy mondva el a lényeget, hogy koránt se érződjön belőle a sértettségem aprónyi árnyalata sem. Valahol persze, meglehet, miszerint tartanék neki egy alapos fejmosást azon kis érvről, miként nem mindenki egyforma és nem is ugyanolyan személyiségtípusú, azonban nem érzem ennek a szükségességét. Holden Briggs egy felnőtt ember, saját akarattal és ugyanezen körülmények révén tapasztalattal. Nincs arra igénye, hogy mások mondják meg neki a dolgait, így jómagam sem törekszem kizökkenteni a hitrendszeréből. Ha számára az a kedvező felfogás, hogy én is egy vagyok a részleg többi korrupt tagjával, akkor csak hajrá. Enyhén felszökik a szemöldököm -, ha lehetne az egekben lenne - a mondadója hallatán, ami... ami kellően elég rendhagyóra sikerül. Ami azt illeti, nos.. öhm, nem ismeretlen jellegű ez a stílus, mert sok ilyen adottságú ember veti le magát arra a székre, ahol Holden is tartózkodik jelenleg, de ez a... ez a mondat.. Olyan, mintha mindenki mogorva volna vele szemben és senki se viselkedne kedvesen, vagy lehet én őrültem meg... világéletemben fair voltam másokkal és az igazságosság elvét alkalmaztam, tehát.. ez fura. Nagyon fura! Ha pedig ez nem volna elég, akkor még meg is tetőzi ezt azzal, hogy firkáljak az aktáimba... Édes szentséges egek! Ez a nyamvadt papírhalmaz nem is az enyém! Ő róla véstek bele valótlan állításokat, vagy... pont olyan dolgokat, amikkel alááshatják a tekintélyét és... Erősen megrázom a fejemet, ekként fókuszálva a zongora közjátékára, amelyet mindezek előtt véstem fel arra a bizonyos papírlapra, amely nem messze hever tőlem.. tőlünk. S habár a kezdetleges nyugtalanság megszűnik, ellenben teljes mértékben mégsem múlik el. Ismételten egy újabb beszédet hallgatok végig, ezáltal tudatosulva azzal a mivolttal, miként ő azt hiszi... Jó, oké, rendben... Neki nem kell az itala: nekem meg most kettővel is kell -, annyi szent! Lazán megiszom a sajátomat, majd azt is, ami elé lett kirakva, miközben az üres üvegpoharakat hetykén arrébb tolom; az itallal egyetemben. Egyféle fájdalom csillan meg a fényjáték nyomán a szemeim kékségében, amiért ez... ez ennyire elterjedt az embereknél. Tévhitek, képzeletek, ámítások.. - 'Csak jót akartam, valakinek azt is akarnia kell...' - Suttogom ezzel megismételve a szavait, ahogy szokatlanul felállok az ülőhelyzetből. Nem mondva számára semmit: kilépek az íróasztal mögül, majd' elsétálok egy távolabb eső horizontra. A fallal kerülök szemközt, így kapaszkodva meg benne. Kifújom lassan a tüdőmben tartott oxigént, koncentrálva a hófehérség árnyalatára és arra, hogy minden a lehető legnagyszerűbben alakul. Oh, micsoda szép illúzió is volna! - Oké, Mr. Briggs, akkor... kezdje el az elejétől elmesélni az egészet részletesen! - Mindösszesen ennyire telik tőlem, mialatt megkísérlem összeszedni saját magamat, anélkül, hogy kiakadnék. Nem tudom; mi ez a hevesség nálam éppenséggel, azonban valamiért bántóak a szavai. Lehet a múlt felidézése teszi, vagy csak az, hogy alább ássa az általam megírt jellememet. Jó szándékkal fordultam felé, azt akarván, hogy megoldódjon a helyzete, s erre... erre tessék: én is egy korrupt és gerinctelen féreg vagyok, mintsem mindenki más. Gyerünk, Jesse, ezek csak szavak! Csak szavak... amiken változtathatsz, amik által bebizonyíthatod, hogy jobb vagy, mint ők, nem igaz?
