Csóró. Hagyd, ez csak egy Weasley! Na, mi van Weasley? Kéne a könyved, mi? Kapd el Weasley! Mi lenne, ha levágnánk a haját? Hagyjad, félárva. Humortalan. Nincs benne semmi életkedv! Mit vártok tőle, hiszen visszaszólni sem mer?
Fiatal korunkban élőszeretettel pécéztél ki magadnak a baráti köröddel, vagy éppen inkább te sodródtál az árral, és sose állítod le őket. Sőt, talán inkább próbáltad túlszárnyalni őket, nem törődve azzal, hogy a viselkedéseddel és a cselekedeteiddel megbántasz másokat, megbántasz engem.
Pedig nem voltál akkor sem szörnyű ember, sokkal inkább olyan társaságba keveredtél, akik ezt hozták ki belőled. Én már akkor láttam rajtad, hogy másabb vagy, hogy értelmesebb vagy a többinél, de hiába próbálkoztam hatni a józan eszedre, nem értem el vele semmit néhány horzsoláson és átkon kívül.
Aztán anyukám halála után minden megváltozott. Hiába voltam csendes, de felemeltem a hangomat, ha mások inzultálni merészeltek, s bizony készen álltam pálcát ragadni önmagamért, a barátaimért, vagy éppen a kishúgomért. A stílusom is sokat szelídült azóta, így aztán végképp megdöbbentette a kis baráti körödet, hogy szétáztalak benneteket. Akkor, aznap ti kerültetek a gyengélkedőre különféle kelésekkel, illetve rád nyúlfüleket varázsoltam. Nem értékelted, de a húgom annál inkább.
Utána is próbálkoztatok piszkálni: ha verbálisan tettétek, keresztülnéztem rajtatok, ha pedig párbajozni akartatok, akkor bizony megvédtem magamat. Elengedtem azt, hogy megpróbáljalak megmenteni egy olyan közegtől, amelynek csak addig voltál jól, amíg azt cselekedted, amit ők, amíg nem voltak önálló gondolataid, hanem mentél a csordával. Mert bizony erősen hajtott téged a csordaszellem egészen addig, amíg fél évre át nem kerültél a Durmstrangba.
Ott szembesültél azzal, hogy milyen az igazi terror – talán téged is kinéztek, hiszen valamennyire ott te voltál a kívülálló, vagy éppen megpróbáltak bevonni a saját játszmáikba, de azt a te gyomrod már nem vette be, így ezért közösítettek ki −, lényegtelen is a kapcsolatunk szempontjából, hogy mik történtek ott veled. Az a fontos, hogy amikor visszaértél a Roxfortba, teljesen másképp láttad a világot: rászóltál a haverjaidra, megpróbáltad leállítani őket, vagy éppen csúnyán összevesztél velük. Megpróbáltad hát helyrehozni azt, amit alaposan elszúrtál, és úgy döntöttél, hogy velem is rendezed a soraidat.
Bizalmatlan vagyok veled szemben. Szeretnék hinni benne, hogy a valójában jó irányba változol, de attól félek, át akarsz verni, vagy csalódást fogsz okozni nekem. Szeretnék bízni benned, meg kell dolgoznod ezért, mert bármennyire is akartam a barátod lenni gyerekként, most épp annyira tartok tőled.
//Igazából, én a karakterrel való kapcsolatban ennyit szabnék meg. Nem gondolom egyébként, hogy egyébként Laertes egy rossz ember lenne, sőt… De hát tudjuk milyen könnyen befolyásolhatóak a fiatal gyerekek… A Lestrange család kicsit átszerveződés alatt áll, több testvéred, illetve egy féltestvéred van. A szüleidre azonban biztosan számíthatsz, ahogyan a féltestvéredre is, és remélhetőleg, hamarosan befutnak majd a többiek is. Biztos vagyok benne, hogy a szövevényes családi plotba is hamar be tudsz majd illeszkedni, ezzel kapcsolatban viszont a drága családtagjaidat (
@Amelie Lestrange,
@Benedict Lestrange,
@Leta Whitman,
@Rodney Lestrange és
@Remington Nott ) keresd. :3 Mi mind nagyon várunk téged, reméljük, hogy hamar megérkezel körénk.//
