Wylie Willows

"Never trust anything that can think for itself if you can’t see where it keeps its brain."

Nem: férfi

Kor: 21 év

Vér: aranyvérű

Születési hely: Barnton, Cheshire, UK

Iskola/ház: Roxfort, Mardekár (akadémista)

Munka: még tanul

Családi állapot: egyedülálló

Patrónus: tigris

Pálca: akácfa, főnixtoll mag, 11,5 hüvelyk, rugalmas

Amit szeretnek bennem

Sokan nem tudják elhinni rólam, hogy tudok megértő is lenni. Pont ezért nem is szokták keresni a társaságom, ha valami nagy baj adódna, még a legközelebbi barátaim is képesek kizárni ilyen helyzetekben, amelyek valljuk be, elég fájóponton tudnak érinteni. Kívülről tűnhetek akármilyen keménynek, belül igenis egy érző lélek lakozik, ám ezt csak kevesen láthatják meg. Nem szeretem kiteregetni a lapjaimat.
Azt is értékelendő tulajdonságomként szoktam felemlegetni, hogy valójában elég csendes figura vagyok. Sok esetben inkább hallgatok, megfigyelek, de ha kell akkor elég frappáns válaszokat tudok odalökni bárkinek. Ez a kettősség olyan, ami nélkül már el sem tudom képzelni az életemet. Gyerekként a szüleim árnyékában annyi dolgom volt, hogy kövessem édesapámat. A szigorú neveltetésnek hála elég sok dolgot idő előtt megtanultam. Olyan dolgokat is, amelyeket a varázslótársadalom elítélne. Én ezeket mindig a javamra írom, hiszen enélkül kevésbé lennék művelt és nyitott a világra.

Ami zavar bennem másokat

A csendnek jótékony hatása mellett ezer meg egy olyan dolgot fel tudnának sorolni az emberek, melyek zavaróak tudnak lenni. Hányszor hallottam már azt rövidke életem során, hogy miért nem reagálok és miért nem mondok valamit. A válasz mindig egyszerű, hiszen ha akarnék válaszolni, akkor megtenném. Néha így kerülöm el a frappáns beszólásokat, amelyeket a legtöbb esetben oly szívesen hangoztatok. Itt újra felötlik a kettősség bennem, hiszen nem is érezném úgyhogy magam lennék, ha néha nem eresztenék el egy-egy csúnya, már inkább sértő poént vagy megállapítást. Az emberek többsége ezt ki nem állhatja, de én ilyenkor vagyok csak igazán önmagam. Mindig ott van azaz apró mosoly a szám szélén, mely szinte már levakarhatatlan, s ami a védjegyemmé vált. Gúnyos lenne? Lehet, de nem érdekel. Nem veszem magamra, ha mások bunkónak könyvelnek el magukban, hiszen ha egy embernek ilyen véleménye van rólam, akkor valószínűleg ott rejlik valahol az igazság. Nem tagadom, nem én vagyok a világ legkedvesebb és legfigyelmesebb sráca. Összességében nem vallom magam rossz embernek, habár hallottam már ennek a fordítottját. Jobb lesz, ha mindenki magának könyveli ezt el.

Életem története

A nap, amikor rádöbbentem, hogy szeretni rossz...

- Mr. Willows, meg tudná mondani, hogy mely a legnehezebben beszerezhető alapanyaga az amortentiának? - szegezi egyenesen felém a kérdést Mrs. Rennes, a bájitaltan tanár. Meg sem lep, hogy engem talál be. Mostanában a tanárok örömüket lelik abban, ha piszkálódhatnak velem.
- Nem - vágom rá egyből. Egy picit sem zavartatom magam és azzal sem foglalkozom, hogy erőlködnöm kellene. Igazából tudom, hogy a holdkő az, de ha az utóbbi pár hétben ennyire élvezik, hogy lejárathassanak, akkor hát hajrá. Engem aztán nem érdekel!
A tanárnő mielőtt válaszolhatna ledöbbenve néz rám pár másodpercig, esküszöm még az álla is leesik közben, ám gyorsan becsukja a száját, nyel egyet és egy hatalmas sóhaj közben, fejét lemondóan rázva válaszol.
- Nem tudom, hogy mi történt magával az utóbbi időben, de megkérem, hogy szedje össze magát. Jövőre végez és ilyen tendenciával nem lesznek meg a vizsgái!
Mondandója közben végig az előttem heverő pergament bámulom, mert tudom, ha felnéznék megvetést és csalódottságot látnék a nő szemében, amit most minél inkább el szeretnék kerülni. A reakcióm hiányára szinte hallom, ahogy megrázza a fejét és elfordul, majd a holdkőről kezd el valamit magyarázni, de már nem figyelek. A gondolatom teljesen máshol jár. Pár órával ezelőtt vagyok...

Az ebéd most kivételesen nem ízlik annyira. Csak turkálok a villámmal a krumplipürében és a húshoz is alig nyúltam. Éhes vagyok, de egy falatot sem tudok lenyelni. Reggel anyám baglyot küldött, Daisy megint betegeskedik, a Szent Mungóban nem tudják megmondani mi a baja. Apám ahelyett, hogy támogatást adna egész álló nap a boltban van és mindenféle jött-ment varázslóval tölti az idejét, míg Poppy az egészről mit sem tud. Az idősebbik húgom itt van velem a Roxfortban, ma már keresett is, a segítségemet akarta, de én minden szó nélkül kikerültem. Nem akarok vele beszélni, hiszen nem tudhatja meg, hogy nincsen minden rendben otthon. Jobb, ha azt hiszi, hogy szimplán bunkó vagyok. Úgyis azt hiszi, hogy minden nagytesó ilyen elcseszett, mint én. Hallottam, hogy egyszer még mosolyogva el is mesélte az egyik barátnőjének. Pont akkor, amikor éppen meg akartam lepni, mondanom sem kell, hogy rögtön sarkon fordultam.
- Wylie, figyelj már rám! - Sapphire hangja élesebb, mint valaha. A lány arcára tekintve pedig láthatom, hogy nincs valami jó hangulatában. - Nem hiszem el! Egész héten mindig találsz valami fontosabbat, minthogy meghallgatnál!
- Ne haragudj - a hangom remeg és hirtelen jobb ötletnek tartok lenyomni egy falatot a torkomon, mint Sapphi-vel beszélgetni. A lánnyal, akivel már hónapok óta úgymond egy párt alkotok. Igazából nem mondtuk ki, de nagyon olyan a szituáció, viszont kezdek rádöbbenni, hogy ez a kapcsolatosdi nem éppen olyan, mint én elképzeltem. Adott egy gyönyörű lány, akit tényleg szeretek, de egyszerűen képtelen vagyok ennyi mindennel foglalkozni egyszerre. A családom és Sapphi annyi időt vesznek el, hogy magammal már szinte nem is tudok foglalkozni.
- Folyamatosan csak ezt hajtod... - a lány hangja lemondó. Már meg sem próbál hinni abban, hogy tudnék más is lenni és ami azt illeti, valószínűleg igaza van. - Fogadni mernék, ha megkérdezném, hogy miről meséltem neked tegnap este nem tudnál semmit mondani.
Nem válaszolok, csak a krumplipürével játszom, egy W betűt próbálok kialakítani belőle. Ekkor azonban Sapphi megragadja a kezem és megállítja.
- Ez így nem mehet tovább, Wylie - összekulcsolja ujjainkat, mire már azokat kezdem el bámulni. Apró, vékony ujjai szinte elvesznek az enyémek között, ám mégis érzem a szorításukat. Az akaratot. - Valami baj van? Mi történt? Egyre inkább magadba fordulsz és próbálsz engem kizárni és ami azt illeti sikerül is. Elárulnád, hogy ez miért van? - most már gyengédebben beszél.
Ott motoszkál bennem valami, hogy elmondjam, de abból csúnya veszekedés lenne és a lényem nagyobbik része hevesen tiltakozik. Hogyan is közölhetném azt vele, hogy szeretem, de nem akarok vele foglalkozni? Hogy képtelen vagyok az életem jelen periódusában más problémáival foglalkozni? Alapjáraton szívesen meghallgatnám és tanácsot is adnék neki, de ez most nem megy. Vele is akarok lenni meg nem is. Plusz az őrületbe kerget az érzés, hogy mindig ő jár a fejemben. Mennyivel egyszerűbb lenne nélküle! Anyám szerint ez normális, apám szerint gyengeség és az utóbbival kell egyetértenem.
Sóhajtok egyet és a lány szemeibe nézek. Talán utoljára ilyen közelről, mivel csak annyi erőm van, hogy kihúzzam a kezem a szorításából és felálljak. Az ételt úgy hagyom és kifordulok a nagyteremből olyan gyorsan, amennyire csak telik tőlem.

Az óra további részében csak a bájitallal foglalkozom, nem figyelek a tanárra. A könyv utasításait követve készítem el az amortentiát és végig azon gondolkozom, hogy milyen vicces is a sors. Pont ma kell ezt összedobnom. Ma, amikor úgy döntöttem, hogy többé nem leszek Sapphi-vel. Vajon ez a bájital akkor is hatásos, ha a szerelem már megvan, de minden más hiányzik? Szerintem rajtam ez sem segítene.

Ha tükörbe nézek

Senkinek sincs olyan göndör haja és ragyogó zöld szeme a családban, mint nekem. Örök rejtély marad, hogy kitől örököltem, de azt mondják, hogy ezer íziglen is visszaüthetünk. Az arccsontom, viszont teljesen olyan, mint az apámé, ahogy a számat pedig anyámtól örököltem. Innen látszik, hogy nem a gólya hozott. Termetre magasnak mondanám magam a 183 centimmel, habár vannak nálam magasabb emberek is. Az utóbbi időben sikerült kicsit elengednem magam és túl sokat olvastam és keveset sportoltam, ennek köszönhetően felszaladtam rám 2-3 kiló felesleg, amit igyekszem majd leadni csak még elolvasnék pár fejezetet.
Alapjában véve mindig is meg voltam elégedve a külsőmmel és amilyen visszajelzéseket kaptam ezzel kapcsolatban az évek során egy percre sincs okom azt hinni, hogy nem nézek ki jól. A lányok elsősorban mindig a mosolyomat emelik ki, amit ők aranyosnak, míg én inkább lenézőnek gondolok, de kinek mi.

Családom

Hassan Fletcher Willows, 45 év, aranyvér
Édesapám a Mágiaügyi Minisztérium Varázslény-Felügyeleti Főosztályának a Bestia tagozatának a volt igazgatója, amit Briggs hatalomra kerülésével kénytelen volt feladni. Azóta a saját kis boltját üzemelteti az Abszol úton, mely régi varázslóktól származó holmikkal foglalkozik, azokat értékesíti. Nem szereti ezt a munkát, de nem hangoztatná mások előtt. Az egyik legjobb színész a férfi, akit ismerek. Régen halálfaló volt, néhány év után pedig sikerült kijutnia az Azkabanból, máig rejtély mindenkinek, hogy hogyan sikerült ezt végrehajtania szökés nélkül. Valószínűleg őt tartják az egyik legtenyérbemászóbb alaknak a munkatársai, ám jól tudom, hogy mégsem fognak ellene sosem felszólalni. Apának sem a legjobb, habár elég szigorú ahhoz, hogy büszkén állíthassam, hogy jó nevelést kaptunk. A tanai ellenére nem utasítja el mások gondolkodásmódját és szívesen száll be bármikor egy kedvére való vitába.

Eloise Gabrielle Willows (neé. Elphick), 44 év, aranyvér
Apámmal a Roxfortos éveik alatt szerettek egymásba. Anyámnak már az első perctől fogva megtetszett apám és addig tepert, míg meg nem szerezte magának a férfit, aki attól a perctől fogva a tulajdonának tartja. Csúnya ilyet mondani a nőre, aki az életedet adta, de anyám sosem arról volt híres, hogy mennyire okos és találékony asszony. Mindig engedelmeskedik apának a mai napig, nem dönt semmiben önállóan. Ha én és a testvéreim kérdezünk tőle valamit, akkor is biztosan megpróbál úgy válaszolni, ahogyan apa tenné.

Poppy (17 év) és Daisy (14 év) a húgaim. Nem állítom, hogy olyan szoros a kapcsolatunk, habár az utóbbi időben kezdett realizálódni bennem, hogy a lányok már nem is olyan picik, mint az elmémben. Poppy már kész hölgy, most végez a Roxfortban és itt az idő, hogy válaszút elé álljon. Ezzel szemben Daisy-nek még van jó pár éve dönteni.

Szerelem? Szerelem!
Abból kifolyólag, hogy általában képtelen vagyok kifejezni az érzéseimet és sokszor érezni sem akarok - eme gyönyörűnek vallott dolog nem sokszor fordult meg nálam életem során. Mindössze egyszer. Sosem fogom elfelejteni a lány ámulatba ejtő szemeit és rózsaszínen csillogó ajkait, ám többé nem vagyok biztos benne, hogy szeretnék ilyet érezni. Az a lány felforgatta a mindennapjaimat, mindig ő járt a gondolataimban és ez egyszerűen az őrületbe kergetett. Egyszerre akartam őt és üldöztem volna el a világ másik végébe. Mikor már azt hittem képes vagyok megváltozni és magamon kívül mást is szeretni, rá kellett jöjjek, hogy ez nem nekem való. Soha többé nem küldtem baglyot a lánynak és innentől fogva kerültem a Roxfort folyosóin. A mai napig úgy sétálok el mellette, mintha nem is ismerném, pedig lehet, hogy ő lett volna a boldogságom egyetlen igazi kulcsa.

Apróságok

A vanília illata mindig eszembe juttatja a gyermekkoromat. Nagymamám vaníliás gyertyája a nappaliban. A süti, amibe éppen, hogy egy pici csepp aromát rakott, ám mégis az egész házban ezt érzem.

Akármennyire is tisztelem édesapámat és értek vele egyet sok dologban, egyszerűen rettegek attól, hogy az ő sorsára jutok.

A hírnév talán nem is a legjobb szó arra, amit magamnak szeretnék. Azt akarom, hogy egy olyan varázsló legyek, akit mindenki ismer, s akire felnéznek. Abban nem vagyok biztos, hogy az utóbbit hogyan is értsem. Vágyom rá jóként és rosszként egyaránt.

Mondanom sem kell, hogy a kviddics engem is már egész kiskoromban magával ragadott. Egy időben gondolkoztam azon is, hogy jó lenne annyit edzeni, hogy profi váljék belőlem, de hamar rá kellett jöjjek, hogy az olvasás is pont annyi időt elvesz az életemből, hogy esélyem sem lenne a felső rétegbe kerülésre.

Nekem nagyon fontos, hogy mindig hű legyek magamhoz, de nyitott szemmel járjak a világban és ne utasítsak el semmit, ami számomra idegen lehet.

Ugyan nem áll tőlem messze a feketemágia, de a halálos átkot sosem szórnám senkire.

Ami a leginkább zavarni tud és fel tud idegesíteni azaz, ha valaki akkor is bizonyítani akarja a maga igazát, ha már egyértelműen nyilvánvaló a dolog ellentéte. Ilyenkor csak lejáratja magát, jobb néha előre gondolkozni és nem csak beszélni a baromságokat.

A húgaim.

Ugyan imádom a családomat, de sajátot semmiképp sem szeretnék. Úgy érzem, hogy visszafognának, hogy élni tudjam az életem. Apám sem ott tartana, ahol most van, ha mi nem lennénk.

Sosem mondanám ki hangosan, de nagyon büszke vagyok rá, hogy apám fia vagyok. Az egyik legzseniálisabb meg nem értett személy a világegyetemen annak ellenére is, hogy nem éppen a jólelkek közé sorolnánk.

Az lenne a legjobb, ha nem tudnék gyengéd érzelmeket táplálni senki iránt, mert az csak elterelés. Lehet itt szó bármiről.

Remélhetőleg az iskola elvégzése után találok valami munkát, amivel beutazhatom a világot pár év alatt, majd visszatérni Angliába és az egyik legsikeresebb, leghíresebb varázslóvá szeretnék válni.

Nem a legnépszerűbb a varázslóknál a tetoválás, de az én testemet jó néhány borítja. Mugliszalonokban varrták rám őket és ha otthon vagyok a családdal olyankor egyszerű álcázó bűbájjal eltüntetem őket.