Mulciber & Gaunt

A mólón ácsorogva néztem, ahogy három griffendéles taknyos a tó közepén próbált evezni. Azok az idióták olyan ostobák voltak, hogy betolták az arcukba azt a süteményt, amelybe altatót kevertem, majd poénból betettem őket egy csónakba, és beküldtek őket középre. Nem sok dolguk lett volna, csupán meg kellett volna tanulniuk egyszerre és egyirányba evezniük ahhoz, hogy kievickéljenek a partra, ehelyett fába szorult féreg módjára üvöltöztek egymással.
Háttal álltam hát mindennek és mindenkinek, de ez nem jelentette azt, hogy az éberségem lankadt volna. Nagyon is jól hallottam a trappoló lépteket, majd a puffanást a hátam mögött. Felvont szemöldökkel, már-már mosolyogva fordultam hátra. Tekintetem először a háztársamra, majd a velem szemben álló taknyos kis hollóhátasra tévedt.
Az ujjaimat összekulcsoltam hátam mögött, az államat felszegtem, ahogy a lányra pillantottam. Cadmus Gaunt lánya… Még egy nagyszerű férfi, aki bemocskolta a saját vérvonalát. Hallottam a pletykákat, hogy ráadásul egy olyan nővel, akinek köze volt azokhoz a mocskos Briggsekhez.
− Miért is kötnék csomót a nyelvére, amikor szólásszabadság van? – kerültem meg mosolyogva a földön fekvő elsőst, miközben a lány rám szegezte a pálcáját. Nem ismertem a félelmet, így nem hatott meg egy csitrinek a próbálkozása sem. Főleg úgy, hogy pusztán a jelenlétemtől remegett a keze.
− Nos, rendben. Elmagyarázom nektek, amit tudnotok kell – csempésztem némi jókedvet a hangomba, ahogy megálltam a lány előtt.
− Valóban rosszul magyaráztam neki, ugyanis a félvérek és a sárvérűek között nincs sok különbség. Mindkét csoportba tartozók szégyellhetik magukat, amiért teljesértékű varázslónak, vagy boszorkánynak merik nevezni magukat. Ahogy te is eláshatod magad hat láb mélyre, amiért pusztán a létezésed beszennyez egy olyan nagymúltú családot, mint amilyenek a Gauntok – hajoltam előre, már-már belemászva az aurájába, miközben eltoltam a pálcáját. Természetesen, a lány nem hagyta abba, hajtogatta tovább a saját igazát. Tipikus huszonegyedik századi nő… Mondhattam volna, mégsem tettem meg.
− Miből gondolod drága szívem, hogy én Voldemort után sírok? Ugyanolyan senkiházi, mint amilyen a riválisa is – vált rideggé a mosolyom, hiszen tisztában voltam vele, hogy a Sötét Nagyúr sem volt aranyvérű. Számomra a Sötét Nagyúr éppolyan senki volt, mint Potter, vagy a velem szemben álló lány.
− Értem én, hogy a liberális kis kamaszodó önérzetedet sérti, ha más elmeri mondani a véleményét, de hogy is van ez? Neked mindent szabad, de mások kussoljanak, akik nem értenek veled egyet? Ha már ennyire kardoskodsz az egyenlőség és minden faszság mellett, akkor ne hazudtold meg magad a saját cselekedeteiddel, vagy szavaiddal! Vagy azt hiszed, hogy azzal, amit most csináltál nem süllyedtél le arra a szintre, amely miatt mások felett ítélkezel? – Újra és újra közelebb léptem hozzá. Közben előkerült a pálcám is, hogy egy suhintással feloldjam azt az átkot, amit egy elsősre szórt.
− Tudod, kicsi lány, kettőnk között az a különbség, hogy én nem csak a gyengébbekkel kezdek ki, hanem a súlycsoportomnak is neki megyek, ha a helyzet úgy kívánja. De most legyen nagy a szád, mondjad, amit mondani akarsz! – szegeztem rá immár a lányra a pálcámat, csakhogy vele ellentétben nekem egy pillanatra sem remegett meg a kezem.
− Ha pedig nem tudsz értelmesen beszélni, akkor menj vissza oda, ahová tartozol, fattyú! – feleltem undorodva, hiszen továbbra is semmibe vettem az előttem állót. Ha annyira példát akart statuálni, hát tegye meg úgy, hogy nem „alacsonyodik le” erre a szintre, mert ezek szerint az ő értékrendje alapján fikarcnyival sem volt jobb nálam.

A kislány szavaira keserűen felnevettem, miközben a pálcám hegyével feltűrtem a talárom ujját. Az alkaromon lévő tetoválásokat átszelte egy hosszú heg, amelyet még nyáron szereztem.
− Akkor mondd meg a kis sárvérű geci haverjaidnak, hogy álljanak le ők, és mi sem fogunk ártani másoknak! Én nem gondolnám, hogy faszságokat terjesztenének, amikor Ti ilyeneket műveltek velünk – toltam az arcába a korábban megsérült karomat, ezzel is bizonyítva az igazamat. Azok a mocskos férgek még megfizetnek ezért egyszer. Ha kell, romba döntöm valahogy az egész világot, hogy végre igazságot szolgáltassak, és elnyerjék a méltó büntetésüket.
Ha hozzáértem, néha még most is fájt annak a kaszaboló átoknak a helye, amely majdnem leszakította a karomat. Ezek után ez a kis senkiházi hogy merészelte egyáltalán kinyitni a száját? Felhorkantottam, amikor felemlegette a Briggseket.
− Ezt a kedves rokonságodnak köszönhetem, szóval akkor még inkább kussoljál, mielőtt még jogokról kezdesz papolni! Vagy kérdezd meg Briggset, hogy Ő milyen jogon tört be a bandájával egy magánotthonba, használtak tiltott átkokat az őrvarázslókon és milyen jogon kezdeményeztek párbajt úgy, hogy a rendezvényen nők és gyerekek voltak, de őket kibaszottul nem érdekelte mindez! Vagy kérdezd meg Bagmant, hogy ő, mint tanfelügyelő milyen jogon basztatja az aranyvérű diákokat a kis sleppjével. Jó lenne, ha kinyitnád a szemedet, és meglátnád, hogy mi miért történik, és utána kezdenél el ugatni! – rántottam le a talárom ujját, olyan undorral az arcomon, hogy szívem szerint nemcsak Bagmant, de az egész csőcseléket kinyírtam volna.
− Ha jól csinálta volna, amit csinált kicsi lány, akkor most nem ilyen világot élnénk – mosolyodtam el hidegen, hiszen neki fogalma sem volt az egészről. Nem érhetett semmit, hiszen pusztán a létezésével beszennyezte egy nagymúltú varázslócsalád vérvonalát.
− Ahhoz pedig semmi közöd, hogy én mit teszek, vagy éppen mit nem. Ne aggódj, előbb-utóbb úgyis értesülni fogsz mindenről, ha az élet is úgy kívánja – szegeztem ismét rá a pálcámat, miközben közelebb léptem hozzá. Kezdtem unni a nagyszájú pattogását, és azt, hogy úgy osztotta az észt, hogy a világ működéséről fogalma sem volt.
− Szerinted az normális, hogy aurorok ok nélkül rontanak rá egy családra és a barátaikra, majd addig balhéznak, amíg ártatlanok halnak meg? Szerinted arról is mi tehetünk, hogy a saját otthonainkban rettegnünk kell, mert a rokonaidhoz hasonló csicskák a hatalmi pozíciójukat kihasználva mondvacsinált okokból ránk ronthatnak és lemészárolhatnak minket? Szerinted az normális, hogy megfenyegették a leendő anyósomat és menyasszonyomat, illetve majdnem meggyilkolták a sógoromat azért, mert ők nagyobb rasszista gecik? Ne sírjon már a szád azért, mert a srácok azt mondanak, amit akarnak, amikor ti, a varázsvilág szégyenei támadtatok bennünket először. − Az arcomról sütött a gyűlölet, ahogy felidéztem magam előtt annak az estnek az eseményeit. Akkor átléptek egy olyan határt, amely után már nem volt visszaút, és esküt tettem arra, hogy a képességeimhez mérten tönkre teszem ezeknek a nyomorultaknak az életét.
− Azért vagyok különb nálad, mert az én véremet nem szennyezi be varázstalan söpredék. A képességeim határtalanabbak, mint a tieid. A családom ősi, nemesi származását pedig nem mocskolja be semmi, ami a rangunkon aluli. Mert bizony kicsi lány, mi rangban is felettetek állunk, nem csak képességekben. Belőletek hiányzik az a fajta magasztos nemesség, aminek az egész varázslótársadalmat kellene. Mi vagyunk a hagyományok és az ősi eszmék képviselői, zászlóshajói, és nem engedjük, hogy bárki is megtörjön, vagy sárba tiporjon sem minket, sem pedig a becsületünket. Ha pedig ez neked nem tetszik, akkor elkotródhatsz a színem elől, akár egészen a csigazabálókig, akik annyira libsik, mint te magad is vagy. De ha tovább untatsz a hülyeségeiddel, a gyengélkedőig foglak röpíteni, ebben biztos lehetsz.
Intettem a pálcámmal, hogy mozduljon az utamból, ugyanis kezdtem unni a szájjártatását úgy, hogy rálátása sem volt a dolgokra. A türelmem fogytán volt, nem éppen a legjobb hangulatomban talált.

− Valóban nem óvóda, mégis te játszod itt a kis ribanc fejed, és próbálod adni a hatalmas hőst meg a kibaszott bölcset. Osztott itt az észt, mintha valami kibaszott prófétája lennél a világbékének, de el kell keserítenem téged: soha nem fog eljönni. És jöhetsz a kis liberális elveiddel meg utópisztikus elképzeléseiddel, de majd egy szép napon rájössz, hogy kitörölheted vele a seggedet. Szóval szerintem fogd be a pofádat, és ne ugass nekem arra, hogy mennyire különb vagy, mint mi, vagy hogy itt ti vagytok az áldozatokat, mert kurvára nem vagytok azok. – Elszállt a türelmem. Rohadtul utáltam, ahogy ez a kis lotyó ugatott nekem, és azt hitte, hogy ő valami kibaszott Terézanya, vagy a fasz tudja mi. Mert senkinél nem volt különb, igazán megérdemelte volna, hogy az egész kibaszott családjával máglyán égessem el, de sajnos egyelőre ez nem volt opció.
− Kibaszottul nem úgy volt, ahogy képzeled. Szerinted egy rajtaütést hogyan lehetne kikerülni? Merlin bocsásson meg nekem, hogy meg akartam védeni a menyasszonyomat és a leendő anyósomat. De hát könnyű úgy ugatni, hogy ott sem voltál, és a csökött agyaddal fel sem fogod, hogy milyen egy ilyen szituációba keveredni – léptem közelebb hozzá, miközben cigarettára gyújtottam, és a pofájába fújtam az összes füstöt. Nem is értettem, hogy miért akartam elmagyarázni egy ilyen fogyatékos tyúknak a nyilvánvalót, amikor olyan agymosott, csökkent értelmű kis geci volt, hogy kár volt időt pazarolni rá.
− Miattam? – röhögtem az arcába. – Mégis a kis liberális geci fejeddel miért olvasol rám olyan bűnöket, amelyeket sem én, sem pedig a családom nem követett el? De menj csak, nyald fényesre Holden Briggs seggét, felőlem akár le is szophatod, ha ennyire éltetsz egy olyan embert, aki ténylegesen meggyilkolt másokat. Szerintem kurvára előítéletes vagy, és te próbálod játszani azt, hogy érted, ami a világban történik, de szerintem valami kibaszottul erős cuccot szívsz. Majd szólok a tanfelügyelőnek, hogy vizsgáljon ki téged, mert neked rohadtul elmentek otthonról – léptem újra és újra közelebb hozzá, ezzel kényszerítve őt a hátrálásra. Mert gecire bajok voltak vele, ez tagadhatatlan volt.
− A családom közül rengeteg elismert boszorkány és varázsló került ki, nehezen tudnám elképzelni, hogy bárkit is lesittelnének, még akkor sem, ha egy fogyatékos kislány koholt vádakkal jönne – vágtam oda neki, és szívesen hozzátettem volna, hogy legszívesebben bebasztam volna nehezékkel a lábán a Fekete tóba, hogy a kákalágok kitépjék a beleit, de ezt a gondolatot megtartottam magamnak.
− Apám miatt? Ember, mégis hogy a faszba mersz előhozakodni az öregemmel, amikor semmit nem tudsz róla?! Szerinted, ha bűnös lenne, akkor főosztályvezető lenne a Minisztériumban? Komolyan, takarodj a gyengélkedőre, vagy kérj beutalót a Mungóra, mert kibaszottul nem vagy normális – horkantottam fel megvetően. Ennyit arról, hogy ő az igazság harcosa volt. Ja, kurvára. A saját igazát baromi jól tudta hajtogatni. Talán jobb is volt, hogy egy ilyen sárvérű mocsok nem született aranyvérűnek, mert ezekkel a nyomorult eszmékkel hamar kivetette volna magából a társadalmunk.
− Remélem, hallod saját magad. Nem tudom ki jött ide üvöltözni velem, vagy ki alkalmazott erőszakot egy elsőévesen, és baszta le elém, majd ugrott a torkomat azzal a szándékkal, hogy lenyomja a torkomon saját elmebeteg kórságát. – Nem hagytam annyiban, abban a pillanatban, hogy sarkon fordult, a tenyeremben egy tűzcsóva jelent meg, amelybe az összes haragomat sűrítettem. A háta irányába hajítottam, innentől kezdve rajta múlt, hogy mennyire tudott kitérni előle. De nem hagytam annyiban, a tűzgolyó után egy lefegyverző varázslatot küldtem felé.
− Majd megmutatom neked, hogy igenis van miért félned – sziszegtem.