Once upon a time... Fabien & Betsy

Fejembe vettem, hogy meglepem Louist valami aprósággal, ha már vállalta a korrepetálásomat annak ellenére, hogy nem is önszántából jelentkezett a feladatra, hanem Desiree írta fel. Az a lány… Nagyon aranyos volt tőle meg minden, de inkább a mérkőzéseken kellett volna ilyen csapatjátékosnak lennie, ugyanis sose védte meg szegény Renét.
Mindenesetre Louistól tényleg nagyon kedves volt, hogy segített nekem, így a mai napon úgy döntöttem, hogy összekötöm a kellemeset a hasznossal, és egy újdonsült, mégis kedves barátommal találkozok Roxmortsban.
Mivel egy kicsit én is inkább a mediterrán éghajlathoz szoktam, így a hosszú, szövetkabátom mellé egy hatalmas sállal tekertem körbe a nyakamat, de olyannyira dideregtem, hogy kénytelen voltam a számig felhúzni. Félúton voltam már, amikor eszembe jutott, hogy a sapkámat és a kesztyűmet a hálóteremben felejtettem, s bosszankodtam is, amikor feltámadt egy kicsit a szél. Mégsem fordultam vissza, hiszen így is talán megvárakoztattam Betsy-t. Aranyos lány volt, borzasztóan pozitív kisugárzással, ez volt az egyik oka annak, hogy szerettem vele időt tölteni.
Az energikussága abban a pillanatban megmutatkozott, hogy kiszúrt engem a távolból, és a sálam mögött mosolyogva emeltem fel a kezem, hogy visszaintsek neki. Kicsit megszaporáztam a lépteimet, majd lejjebb toltam a sálat, hogy felfedjem a mögötte rejlő mosolyomat.
− Szia! – köszöntöttem hasonló vidámsággal a hangomban, s kérdőn pillantottam a másik lány irányába, akinek szintén integetett.
− Értem – bólintottam, hiszen az elmúlt hónapok során nagyjából megtanultam megérteni az angolját, sőt mivel akadnak olyan diáktársaim, akik Portugáliából érkeztek a Beauxbatonsba, így ragadt rám is egy-két szó. Ugyan a nyelvet nem beszélem, mégis kézzel-lábbal megoldjuk a kommunikációt, ha úgy adódik.
− Tudom-tudom, katasztrófa – csóváltam a fejemet, hiszen abszolút egyetértek vele. Én a francia Riviéra közelében nőttem fel, ahhoz képest ez az időjárás olyan volt, mintha befagyasztották volna a poklot. Mégis gondolkozok rajta, hogy esetleg tudok-e valami olyan varázslatot, amivel melegebbé tehetném a kabátját, de sajnos ötletem sincs jelenleg.
− Csak a szél – nevettem el magam, miközben a mutatóujjammal a hajam felé böktem, ahogy újra és újra összeborzolta a csípős fuvallat.
− Szeretnél felmelegedni? Egy forró csoki? – böktem a Három Seprű irányába, hiszen bár megígértem neki, hogy ő dönt a programról, mégis úgy látom, hogy ráférne egy forró ital. Mindenesetre, ha előtte mást szeretne csinálni, akkor nem fogok erősködni, csupán javaslatot tettem, mielőtt szegény teljesen idefagy.