A kíváncsiság nem bűn (...), de ha nem vigyázunk, bajt hozhat ránk.
Azt gondolná az ember, hogy nagy lány módjára az ilyen dolgokat egyedül oldom meg, fű alatt, ahogy azt a többiek szokták. Nem így van. Több okból sem tartottam jó ötletnek ezt elhallgatni, és hát.... ebben apám a tettes társam, hisz most is mellette sétálva, lépkedek a minisztérium pdalóján. Ő, a megtestesült elegancia, míg én megint felvettem az első kezembe kerülő ruhadarabot, de... legalább megfésülködtem. - Elintézted? - nézek fel rá, mire egy olyan pillantást kapok, amin mosolyognom kell. Igen, ő tud a szándékomról, és a vele alakuló közös megegyezés alapján nem tud anya. Mindketten jobbnak láttuk, ha utólag szerez róla tudomást. Még biztosítom róla, hogy minden rendben lesz, pontosan úgy cselekszem, ahogy megbeszéltük, és azonnal jelzek, ha gond adódna, aztán elválnak útjaink. Jelenleg nem tudom minek betudni a segítségét, vagy ő is úgy tartja jónak, ha felveszem a férfivel a kapcsolatot, vagy díjazza, hogy nem őket kijátszva teszem ezt meg. Nem, eszemben sincs, főleg azért, mert előttük valahogy semmi nem marad titokban, így most apunak is falaznia kell. Ahogy viszik az aktákat, én egyet gyorsan odacsúsztatok, miután leverek valamit. Nincs benne nagy dolog. Egy térkép a kilencedik szintről, szépen bekarikázva egy adott pontot, meg az, hogy egyedül jöjjön. Nos, így jobbnak láttam, mint körbeírni az egészet, és a "profizmusból", Briggs parancsnok simán le tudja szűrni, nem egy kezdetleges merényletről van szó. Amint megbizonyosodok róla, el is ért céljához az akta, veszem is az irányt oda fel, mert enyhén szólva ciki lenne, ha nem lennék ott. Nem, ezt nem akartam úgy intézni, hogy meglegyen a veszélye annak, bárki láthat minket. Bőven eleget szívok a Gaunt név miatt is, kicsit sem hiányzik, hogy összerakják a képet, és szóba hozzanak a Briggsekkel, majd ha sikerült leváltani Mauricét... akkor... esetleg, de én leszek az ünneplő tömeg első sorában, az biztos. Így hát óvatos vagyok, oda meg elvileg úgyis külön engedély kell. Azt szerezte meg nekem az apám. Járkálok, míg meg nem hallom a lépéseket, és azért egy halvány mosolyt eleresztek, mert csak eljött. Várom már, hogy lássam az arcán a döbbenetet, hisz valószínűleg mindenre számít, csak nem egy tizennégy éves diáklányra. - Elnézést, csak nem akartam, hogy anyám meglásson minket.... Leonie Gaunt-Fleming - kihúzom magam, ahogy apu is, mikor olyas valakivel találkozik, akit nem túlzottan kedvel. Még a kezem is nyújtom, mint a nagyok, de komolyan. - Csak egy kicsit rabolnám az idejét - nem, nem nézek körbe, szépen végig a szemeibe nézek, hogy lássa rajtam a határozottságot amit egyébként most nagyon nem érzek. Remélem, egynek jó lesz ^^
Ha egymásra pakoltam volna az íróasztalomra érkező teendők mappákba zsúfolt halmát, legalább egy házimanó magasságát ütötték volna meg a gondosan lefűzött pergamenek. Jelentések a legutóbbi kommandós bevetésről, szigorúan titkosított akták az Auguránvadász Projekt informátoraitól, a harmadéves aurortanoncok mágiaelméleti beadandói (hat-nyolc oldal terjedelemben, normálisan lehivatkozva, amennyiben nem akartak egy akkora baszott nagy Troll értékelést kapni rá, aminek a szára még a lapról is lelógott), néhány összegzés a következő főosztályi értekezlet megbeszélendő témáiról, pár aláírandó hivatalos dokumentum és... valami, amit nem tudtam hova tenni, de az utóbbi időszak eseményei után egyszerűen egy vállrándítással nyugtáztam, hogy nagyjából fél óra múlva tennem kell egy remélhetőleg rövid látogatást a kilencedik szinten is. Magamban már vizionáltam a kibaszott hírszerzés újabb hisztijét a Projekttel kapcsolatban, újabb halálos fenyegetést a családra nézve vagy tulajdonképpen bármit, amivel eddig nem számoltam és lehetőleg katasztrofális következményekkel jár, mert túl nagy luxus lett volna csak néhány nyugodt hét az életemben. Nyilván. A feltüntetett időpont előtt néhány perccel befurakodtam a minisztériumi liftbe - a tengerészkék, parancsnoki rangjelzéssel ellátott egyenruha és a kellően széles váll előnye, az ember könnyen utat tör magának a legnagyobb konzervhal parti közepén is -, ahol végül egyedül maradtam, mire a kilencedikre értem, ezen a szinten csak nagyon kevesen fordultak meg. Kiszálltam a liftből, rágyújtottam egy cigarettára és határozott léptekkel elindultam a feketére burkolt folyosón (egyáltalán ki a faszom tartotta jó ötletnek, hogy egy egész minisztériumi szintet olyan depresszívre csempéztek, amit még az Azkaban is megirigyelt volna?). Sok mindenre számítottam, de a folyosón ácsorgó, éppen csak a mellkasomig érő kislányra biztosan nem. Nem szerettem tippelni és bizonytalan feltételezésekbe bocsátkozni, de ha így is tettem volna, ez a találkozás biztosan nem került volna a képzeletbeli listámra - bár ha jobban belegondoltam, annak a kevés embernek a köre, akik bármikor mertek ugráltatni, elég sok gyereket tartalmazott, akiknek szerencsés vagy szerencsétlen módon a nagybátyjának nevezhettem magam. Akárcsak az előttem álló lány esetében, ugyanis a bemutatkozása nélkül is tudtam ki ő, emlékeztem rá az Isabella otthonában látott fotókról. - Tudom, mi a neved. - A fejemet ingattam, meg sem kíséreltem elfojtani egy hitetlenkedő mosolyt. Tökös gyerek volt, ezt el kellett ismernem. Bár nehezemre esett komolyan venni egy tizennégy éves kislány határozottnak szánt bemutatkozását - halkan megsúgom, igazából kurvára nem volt határozott -, azért elfogadtam a felém nyújtott kezet. - Holden Briggs, de ezt már úgyis tudod, nem igaz? - fújtam ki a cigarettafüstöt. - Elég lett volna írnod egy levelet vagy faszom tudja, de lett volna erre kevésbé drámai és netflixes tinisorozatba illő megoldás, ugye tudod? Nem voltam benne biztos, hogy egyáltalán tudja mi az a Netflix, elvégre az apja egy Gaunt volt. - De nem fogunk egy folyosó közepén beszélgetni, különösen nem itt. Ha akarsz valamit, visszajössz velem az irodámba és beszélgetünk, kapsz egy teát vagy kávét is, ha gondolod. Van rád nagyjából háromnegyed órám, utána kiképzést tartok az aurortanoncoknak. Megfelel?
Good heart.
Bad temper.
Vendég
Szomb. Jan. 22, 2022 11:41 pm
Igazából nem tudom, mennyire örültem volna, ha nem jön el. A szemem előtt az lebeg, ezen túl kell esni, aztán lezárni, és remélem, anyám szeme előtt is, mert ha nem, akkor most nagy szarban vagyok. Bár legalább apámmal együtt. De a férfi feltűnik, nekem meg a torkomban dobog a szívem az izgalomtól, hisz ez nem egy Roxforti folyosó, ahol ha nem megy a kommunikáció, maximum összeraknak a gyengélkedőn, ő meg nem egy felsőbb éves, akinek maximum kinyitom a bicskát a zsebében. Rohadtul meg kell válogatnom a szavaim, különben nem jutok egyről a kettőre, ezzel tisztában vagyok. - Még tart az ingyenes hónap - húzom el a szám, és itt akkor el is búcsozok az elképzeléstől, hogy Leonie kedves, cuki és bájos lesz, és nem pofázik vissza. - Netflix? Komolyan? - akadok fenn, még a szemöldököm is felvonom, mert azzal apám sincs teljesen képben, sőt... őszintén szólva ezek a mugli dolgok valahogy nem fekszenek neki, amit egyébként én megértek. Csak furcsa, hogy Briggs meg kapásból bedob egy ilyet, pedig aztán.... egy kutya. - Ha őszinte akarok lenni, egy fokkal értelmesebbnek találom a mágiaügyi miniszternél, ezért próbálkozok inkább Önnél - nyilván, abban semmi kivetnivaló nincs, hogy kapásból úgy beszél velem, mintha legalább Naomi lennék, de én minden létező módon próbálom vele tudatni, hogy egy cikk miatt még nem fogok a nyakába ugrani, és bácsikámnak szólítani. - És sajnos ezt az ajánlatot nem tudom elfogadni. Apám azt tudja, hogy itt vagyok... ő is itt van az épületben - teszem hozzá a miheztartás végett, végigmérve a parancsnokot. - De ígérem, gyors leszek.... Mit akar az anyámtól? Miért érzett késztetést arra, hogy harmincix év után, rátörjön a saját lakásában? És ki írta azt a cikket? Ne próbáljon bepalizini, magának is legalább annyira érdeke, hogy megtudja, mint nekem, és ha valaki, akkor maga meg is tudta - pedig esküszöm, ez nem így volt megbeszélve. Összefonom a kezeim a mellkasom előtt, ezzel próbálva megakadályozni, hogy véletlenül kicsússzon a számon, hogy amúgy a franc akar veled kávézni. De apu büszke lehet rám, eddig egész jól megy.
Az első másodpercben nyilvánvalóvá vált, hogy pontosan ugyanolyan volt, mint a többi unokahúgom - már ha tényleg fennállt közöttünk a rokoni kapcsolat -, egy duzzogó tinédzser, aki borzalmasan zokon vette, ha valaki szembesítette ezzel a ténnyel. Bár lehet az jobban sokkolta a csípős megjegyzésnél is, hogy tudtam mi az a Netflix. - Tudod, nem mindenki a sötét középkorban él, mint Gaunték. És annyira öreg sem vagyok, ha esetleg erre próbáltál célozni. - Nehezen tudtam elképzelni a pedigrés Gaunt család bármely tagját a Netflix előtt ülni, ő pedig ehhez szokott hozzá, valószínűleg a legtöbb felnőttet egy technológiai analfabétának gondolta. Valahol persze jogosan. Kétségkívül tökös gyerek volt, már-már pimaszságba hajlóan. Egyetlen határozott mondattal a helyére tehettem volna, különösebb erőfeszítés nélkül meg tudtam volna félemlíteni egy tizennégy éves kislányt, de eszem ágában sem volt. Valahol nem is olyan mélyen szórakoztatott a tiszteletlen viselkedése, vagy talán csak hozzászoktam a bátyáim gyerekei mellett. Erichez képest Leonie maga volt a megtestesült visszafogottság és kedvesség. - Nagyon kedves tőled, mindjárt zavarba is jövök. Nehezen engedtem a saját elképzelésemből, a kompromisszumkészség nem szerepelt a jó tulajdonságaim állítólag nem túl hosszú listáján. Ha valamit elterveztem, annak legtöbbször pontosan úgy kellett lennie és kurvára nehezen viseltem, ha valaki módosítani akart vagy megkérdőjelezte a véleményemet. Ezúttal azonban nem erősködtem. Felhozhattam volna millió érvet amellett, hogy miért tudtunk volna kényelmesebben beszélgetni az irodámban, köthettem volna az ebet a karóhoz, közölhettem volna vele, hogy amennyiben nem fogadja el a feltételeimet, köszönjünk is el egymástól... de igazából csak egy tizennégy éves kislány állt velem szemben, akinek biztonságot adott, hogy a szüleivel egy emeleten találkozott velem és félt elmozdulni innen. Én pedig a világért sem akartam olyan szituációba kényszeríteni egy gyereket, ahol félnie kellett, még akkor sem, ha ez a gyerek próbált nagyon bátornak tűnni és számon kérni rajtam valamit. És még engem mertek szívtelen faszkalapnak nevezni... - Na baszd meg, te aztán le sem tagadhatnád, hogy jogász az apád. Tudsz tárgyalni, annyi biztos. De rendben, legyen, ahogy szeretnéd, akkor se kávé, se tea, maradunk a folyosón, ha neked így kényelmes. - Beleszívtam a cigarettába, ezt a pillanatot választva arra, hogy először alaposabban áttanulmányozzam az arcát. Az anyám nevét viselte, de első ránézésre cseppet sem hasonlított rá. Viszont ha elég ideig néztem, a vonásai alól fel-felsejlett egy-egy ismerős rezzenés. Vagy talán csak én akartam túlságosan belelátni valamit, ami ott sem volt. Közelítve a negyvenhez kezdtem volna ennyire szentimentális barommá válni? - Először is, már mondtam, hogy nem szeretem a drámázást. Egyáltalán nem törtem rá az anyádra, hanem meglátogattam. Hidd el, van némi gyakorlatom benne, hogy ajtókat törjek rá másokra és az egyáltalán nem így néz ki. Csak beszélni akartam vele, és azért ennyi év után, mert korábban a létezéséről sem tudtam, ahogyan ezt neki is elmondtam. A következő nekem szegezett kérdése után nem bírtam megállni, muszáj volt kinevetnem. Tényleg tökös kiscsaj volt. - Remélem, azt te sem gondolod komolyan, hogy majd egy tizennégy éves kislánnyal fogok ehhez hasonló információkat megosztani. Különben is, mihez kezdenél vele? Csúnyán nézel majd arra a szerencsétlen újságíróra? - Nem értettem, mit várt tőlem. Ha válaszokat akart a családunkra vonatkozó kérdésekre, a lehető legrosszabb embert kereste meg. - Nem egészen értem, miért rángattál ide és mit vársz tőlem.
Good heart.
Bad temper.
Vendég
Szer. Márc. 30, 2022 8:49 pm
-Anyu szülei, vagyis hát.... a nagyapáim is, pedig nem aranyvérűek. Tiszta analfabéták, de imádom őket - tartonom kellene attól, hogy sokat mondok, vagy olyat, ami miatt hátat fordít, és itt hagy a picsába, de most megelőlegezem a bizalmat, és nyugodtan élek a feltételezéssel, hogy Holden Briggs bőven elég szarságot tapasztalt már élete során ahhoz, hogy ne egy meleg pár ténye akassza ki. - Mi a kedvence? - jó, tudom, ez baromira nem vág ide, de hát csak érdekel. És végtére is, még ha az életben nem mondanám ki ezt hangosan, meg úgy magamban sem, de csak érdekel, ha már így alakult. - Bocsánat, én esküszöm, letettem a nagy esküt apunak, hogy visszafogom magam - halványan, de elmosolyodok, viszont rá nem nézek, még a végén meglátná rajtam - amennyire jó emberismerő -, hogy a várttal ellentétben mégsem úgy állok itt, mint akinek a fogát húzzák. Ennél sokkal, de sokkal rosszabbra számítottam, ha őszinte akarok lenni. - Tökéletes, kávézni amúgyse kávézhatok, anyu szerint így is pörgök eleget - és igen, bármennyire hihetetlen is, azért van hogy eleget teszek a tiltásnak, és nem játszik a csak azért is. Na jó, túl szép ez, hogy igaz legyen, pusztán olvastam a koffein káros hatásairól, és nem szeretnék húszévesen magas vérnyomással küzdeni. Meg amúgyis egy keserű szar, de ezt persze nem tudhatom. - És nem, nem az alkotmányból kaptam az esti mesét, paragrafusokat is csak azért tudok, mert azzal le lehet venni apát a lábáról, és akkor engedékenyebb - igen, itt tartunk, hogy ilyen nagy titkokat osztok meg Holden Briggs aurorparancsnokkal, de nem tehetek róla, a szavak jönnek maguktól. Végighallgatom, elhúzom a szám, mikor rávilágít, megint túltolom, de ez is olyan, ami ellen még nem tudok, mit tenni. Aztán a fejemhez vágja azt, ami belém fagyasztja a szót, talán percek is eltelnek, míg lehajtott fejjel vizslatom a padlót, aztán mint aki megadja magát, leülök a fal tövébe, felhúzom a térdeim, és kezeimmel átkarolom. - Nem tudom én sem, mit akarok. Csak... megérteni, vagy nem is tudom. Összevesztem anyuval, ő nem tudja, hogy felkerestelek, csak az apám, mert annyira nem voltam bátor, hogy egyedül intézzem ezt. Egy újságból tudtam meg, érti? - nézek fel rá teljesen esetlenül, választ várva, vagy csupán azt, hogy értse meg. - És nem sok mindent tud rólam, tudom. De apu, ha meg akar venni kilóra, nekem nem iphonet vesz, hanem elintézi, hogy végigülhessek egy kongresszust, vagy meghallgassak egy előadást az akadémián. Sok minden érdekel, kivagyok attól, mennyire ellehetetlenítik a vérfarkasokat, és ha tehetném, Pridekor színesre bűvölném a roxfort lépcsőit, orvosi könyveket bújok, hogy tudjak segíteni a papának, mert rákos, ha lenne pénzem, az összeset odaadnám, csak hogy találjanak rá gyógymódot. Az anyám meg..... vagy nem látja ezt, vagy ő maga is félt attól, hogy elmondja, és ez kiakaszt - igazság szerint van abban valami, hogy egy idegennek kitálalni sokkal könnyebb. - Már megtanultam együtt élni a Gaunt névvel, már megbarátkoztam a ténnyel, hogy egy kelése vagyok a világnak, aki beszennyezte egy olyan nagymúltú család nevét, már feleannyira se fáj, mikor ezt a fejemhez vágják, és akkor bumm.... mégegy név, ami miatt szedhetem elő az ásót, hátha tudok már elég mély gödröt ásni. Biztos tudja maga is, mennyire megosztó a családja - teszem azért hozzá a nos szofisztikáltabb verziót. - És akkor az egyik pillanatban még rámförmednek, hogy szálljak le az asztalról, és mosogassak el magam után, a másikban már elvárják tőlem, hogy meg tudjam fogalmazni az érzéseim ezzel kapcsolatban, vagy hogy úgy kezeljem ezt az egész helyzetet, ahogy kell. De fogalmam sincs, hogy kell kezelnem, mit kellene tennem. Azt se tudom már sokszor, hogy felnőtt, vagy gyerek vagyok még? Ha gyerek vagyok, miért hallgatják végig, ahogy a protego programjáról alkotott véleményem ecsetelem, és miért engednek nyugodt szívvel el egy LMBTQ tüntetésre? Ha már felnőtt vagyok, miért kell még mindig azért kiabálni, hogy rakjak rendet, és ne maradjak fent tizenegyig? - teljesen tanácstalanul döntöm a fejem a falnak, a plafonra emelve a tekintetem, mintha attól várnék megoldást. - Egyik pillanatban még anyám óv a széltől, a másikban meg Gaunt nagypapa rúg belém, és jelzi, hálálkodjak, amiért megtűr... tiszta gáz ez az egész - és bárhogy is szeretném, másképp már végképp nem tudom megfogalmazni, így csak remélni tudom, megérti, amit mondani akarok ezzel.
