would rather slit my throat; Francesca & Bernard

- Bernard fogd már meg! - Csattanok fel a hosszas vita közepén, remélve, hogy  végre pontot tehetek az ügy végére és áttérhetünk a következő lépésre. Ha már az első feladatnál ezt csinálja, sötétedésre fogjuk befejezni.
"Nem." - Hangzik az egyszerű válasz, amire én máris reflexből rávágom azt, hogy;
- De!
- Te fogd meg!
- Én biztos, hogy nem. - Még a gondolattól is rosszul vagyok, amikor a nyálkás, undorító lényre pillantok, minden lelki erőmet összeszedve, hogy ne kezdjek el hangosan öklendezni a látványától. Nem is tudom mire gondolt, hogy majd én emelem bele a főzetbe? Úgy nézek én ki, mint aki egy barlangból jött elő és sárral kenegeti magát szabadidejében?
- Hányni fogsz? - Úgy kérdezi, mintha nem lenne egyértelmű.
- Undok vagy!
- Bagoly mondja.
- Ezt szándékosan csinálod velem, nem igaz? - A homlokomra fektetem a kezem, miközben mélyen sóhajtok, mintha a világ legnagyobb fejfájását okozná a viselkedésével. Bár ha jobban belegondolok, nem áll távol tőle. - Jó, tök mindegy, akkor megcsinálom én, mint minden mást is! Nehogy aztán letörjön a körmöd...
Az elméleti része a tervnek nem volt rossz; megemelni az ezüsttálcát, óvatosan a főzet felé emelni és belecsúsztatni a löttybe. Simán is ment volna, ha végül a heves mozdulatok közben nem lökte volna meg durván valamelyikünk a tálca szélét és nem katapultálta volna azt a förtelmes, visszataszító férget, egyenesen az arcomra.
Egy rövid pillanatig észre sem vettem, hogy hol landolt a pióca, egészen addig amíg meg nem éreztem a nyálkás érzést a bőrömön, egy kis ideig némán elfehéredve, csak hogy utána egy dobhártyaszaggató sikoly is elhagyja a számat.
- Merlinre, szedd már le, szedd már le rólam! - Sipítok hangosabban, többször is megemelve a kezem hogy leemeljem magamról, majd vissza, mert én biztos hogy nem nyúlok ahhoz a döghöz puszta kézzel! - Gyerünk már! - Siettetem jobban, amikor észreveszem a hezitálását és egy másodperccel sem várok tovább rá, inkább kikapom a kezéből a csipeszt és megoldom a problémát. Egy gyors mozdulattal tépem le magamról a piócát, majd azzal a lendülettel a főzetbe is dobom.
Végig volt egy retkes kurva csipeszünk és baszott szólni.
Hisztizve pattanok fel a helyemről, hogy azonnal a mosdóba szaladjak és lemossam magamról azt a gyomorforgatóan nedves érzést, amit még mindig a homlokomon érzek. Az apró vágásról pedig ne is beszéljünk, amit a tükörbe nézve fedezek fel. Biztos vagyok benne, hogy legalább tíz percet töltök a bőröm tisztára mosásával és a sebhely "eltüntetésével" - legalább annyira, hogy ne legyen feltűnő.
Már az is végigfut bennem, hogy szarok az esettanulmányra és szó nélkül lelépek, de sajnos a teremben hagytam a cuccaimat, amit semmiképpen sem lenne jó Bernard markai között tudni. Valamint az se biztos, hogy szerencsés lenne egy rossz jegy pusztán azért, mert elegem lett. Nem hiszem, hogy ki tudnám magyarázni a helyzetet, mert senki sem értené azt, hogy milyen súlyos volt az eset.
- Remélem van már egy jó ötleted arra, hogy hogyan fogsz kárpótolni. - Ezzel a mondattal lököm be a tanterem ajtaját, a bal kezemmel még mindig a taláromat szorongatva. A tekintetem helyettem is beszél; olyan, mint aki napok óta egy másodpercet sem pihent. Nem mondom azt, hogy ölni lehetne vele, de egyértelműen látszik az, hogy már most elegem van. - Megsérült a bőröm, ráadásul még elrejteni sem tudom. - Mutatok a homlokomra dacosan, hogy aztán a derekamra tegyem a kezem. - Nagyon remélem, a te érdekedben is, hogy nem hagy heget, különben örökre veszítek a szépségemből.
Nyöszörögve dobom le magam a padra, összekulcsolva a kezemet a mellkasom előtt. Szó nélkül bámulom őt, várva egy kis ideig, hátha veszi a lapot. Csak a hallgatása után szólalok meg, amikor már egyértelmű, hogy ő nem fog.
- Még bocsánatot sem akarsz kérni tőlem?... Mivel fogod helyrehozni azt a sokkot amit okoztál??