Howard B. Rosier

• Rosszul van a kosztól, a rendetlenségtől, a ki nem vasalt ruháktól, a mocsoktól, meg gyakorlatilag mindentől, ami nem felel meg az arisztokrata standardnek.
  
• Rettentő érzékeny a szaglása, bármikor felismeri a különbséget az olcsó és a drága kölni, a kannás és a minőségi bor, illetve a büdös és a jó illatú között.
  
• Cseppet sem rajong az olyan sportokért, amit az átlagember is annak nevezne, ellenben a varázslósakk, a krokett és a golf szerinte remek dolgok.
  
• A lelke mélyén nagyon szeretne kísérletezni, kipróbálni olyan dolgokat, amiket az eddigi élete miatt nem sikerült, még akkor is, ha előre tudja, hogy gyűlölni fogja, akármi is legyen az.
  
• Rajong a musicalekért, betéve tudja a Macskák összes szereplőjének a szövegét. Persze énekhangja egyáltalán nincsen.
  
• A fine dining az egyetlen étkezési mód, amit elvisel, állítása szerint túl gyenge a gyomra minden máshoz.
  
• Nehezen áll ki magáért, többször húzták le a fejét a vécékagylóban, verték meg és köpték le Roxfortos évei során... meg azóta is.
  
• Van egy enyhe beszédhibája, amit jobb helyeken csak pöszeségnek hívnak. Kiskorában sokat foglalkoztak ezzel, így azóta csak ritka esetekben jön elő, ha nem figyel oda rá.
  

A lista nagyrésze csak egy álarc. Valami, amit Howard magára öltött és szinte a sajátjáévá is tett annak érdekében, hogy bizonyos tulajdonságait felnagyítsa vagy éppen tökéletesen elfedje. Valójában ő egy végtelenül sérült, elhanyagolt és szerencsétlen kisfiú, aki sosem tudott biztonságban felnőni. Úszik csak az árral és hagyja, hogy az élet arra sodorja, amerre éppen tetszik neki, mert képtelen megvetni a lábát és ellenállni az árnak. Howard érzékeny lélek, akit könnyű megbántani, könnyű még jobban porba tiporni az önbecsülését, és mivel nagyon szeretetéhes, ezeket többnyire azok az emberek követik el, akiket túl közel enged magához. Görcsösen vágyik egy kapcsolatra, ami stabilitást és biztonságot nyújthat neki az életében, mert ha valaki, akkor ő képes úgy szeretni, ahogy senki sem szeret másik embert, és aki a csillagokat is lehozza az égről a másiknak - akkor is, ha az illető éppen nem érdemli meg.

- Nőegyletnél dolgozik.
Howard hangja úgy töri meg a csendet, mintha egy csillár zúgott volna le egy üres terem közepére. Hosszú percek óta ültek nevelőanyja szobájában, Howie az ablakpárkányon, maga elé felhúzott és átölelt térdekkel, Lysandra a kandalló előtti pamlagon meredve a hamuba. Borzasztó a helyzet, de kettejük csendje mégsem feszült. Mindketten a saját gondolataik viharával foglalkoznak, nem egymás jelenlétével.
- Tessék?
- Az ügyvédje. Egy nőegyletnél dolgozik.
- Picsába.
Ismét csend, talán még hosszabb, mint az előző. Howard soha életében nem szívott cigarettát, most mégis megmagyarázhatatlan késztetést érez, hogy rágyújtson erre. Hiszen elvileg jó az idegekre és a stresszre, akkor egész biztosan meg tudja nyugtatni őt is... De nem. Úgysem segítene, ezt pedig a lelke mélyén ő is tudja. Mert egy szál cigaretta, de még egy doboznyi vagy egy egész dohányfarmnyi sem tudja semmissé tenni azokat a vádakat, amiket ellene hoztak fel.
- Félek, Lys. Nagyon félek.
Howard érzi, hogy marják a könnyek a szemeit, amiket nem tud kordában tartani most sem. Homlokát a térdei közé támasztja, a vállát néma zokogás rázza. Vége van az életének, itt és most vége mindennek, amit eddig sajátjának hitt. És fogalma sincs, mi lesz ezután.

Ejtették az ügyet. Nem mondták azt, hogy Howard Bishop Rosier ártatlan, ez senkinek sem hagyta el a száját. Az a haszontalan ügyvéd csak annyit mondott erre, hogy "legalább azt sem, hogy bűnös". De ez nem volt elég, nem volt győzelem. Howard neve egy életre bemocskolódott, olyan kosszal, amit semmi nem tud onnan levakarni. Valahol sejti, hogy ezen egy ártatlannak minősítés sem változtatna semmit, de a lelke talán könnyebb lenne, ha már más nem az.
Howard hazaér, szó nélkül vonul végig a folyosón a szobájáig, végig abban reménykedve, hogy egyetlen családtagjával sem találkozik össze útközben. Nem akarja elmondani a fejleményeket, nem akarja, hogy megvetéssel vagy szánalommal nézzenek rá. Néma, gyors léptekkel siklik végig a szőnyegen, ami a szobája ajtajában áll meg, gyorsan be is csusszan az ajtón és kulcsra zárja maga mögött. Nekidönti a homlokát a hófehérre festett fának és mélyet sóhajt - azt hiszi, már vége van, lezárhatja magában a történteket. Az ajtó melletti komódon azonban egy nem odaillő, felbontatlan boríték várja. Az akadémiáról jött.
Howard Bishop Rosiert a nemi erőszak vádja miatt elbocsátják a Docendo Discimus Mágusakadémia teljes intézményéből, tanulmányait sem a megkezdett szakon, sem máson nem folytathatja. Vajon ha ma délelőtt felmentést kap az ügy ejtésével szemben, más lenne a végeredmény? Akkor még tanulhatna? Ki tudja. A többi hallgató úgyis a lába elé köpne, mert nem érdekli egyiket sem az igazság, csak a vádak.

- Elintéztem.
Howard felpillant a Shakespeare szonettek közül, a szalon ajtajában a húga áll.
- Micsodát?
- Tudod te azt. Megkapta amit megérdemelt.
A fiatal férfi értetlenül néz Lyra után, ahogy a lány elhagyja a szobát. Nem kell sokáig gondolkodnia, azonnal rájön, miben volt benne a legkisebb Rosier keze. Hálát érez, ugyanakkor félelmet is. Honnan tudhatja Lyra, hogy nem lesz belőle problémája? Nem akarja, hogy rajta kívül másnak is szenvednie kell a tettei miatt. Pontosabban a nem létező tette miatt. Reméli csak, hogy Lyra okosan tette, amit tett, és nem üt vissza rá csúnyán.
Pislog párat, hogy eltűnjenek a könnyek a szeméből. Lyra komolyan megtette ezt érte? Hogyan fogja meghálálni?
- Köszönöm. -A suttogás elhal a levegőben, úgysem ér el ahhoz, akihez kellene. De a szándék a fontos, és Howard őszintén hálás a húgának.

Kilép a kúria súlyos vaskapuján, egy ideig utoljára. Tudja, hogy mérgesek rá odabent, főleg a húga, de érzi, hogy ezt a lépést meg kell tennie. Haszontalannak érzi magát - az is -, és változtatni akar ezen. Az akadémiával már semmire nem megy, próbált leveleket írni a dékánnak, évekig könyörgött, hogy visszavegyék, mindezt sikertelenül. Fel is adta egy idő után, most már elfogadja a tényt, hogy sosem lesz belőle diplomás varázsló.
De otthon sem boldog, nem lehet önmaga, nem élheti úgy az életét, ahogy szeretné... És kell a szabadság, kell a levegő. Még akkor is, ha ezt a családja nem képes elfogadni.
Ránéz a kezében lévő papírlapra, hogy jól memorizálta-e az albérlet címét és a lakótársa nevét is.
Gregory Ollivander. A családneve alapján egy remek embernek gondolja, olyannak, akivel megosztozik egy szép, felsőosztálybeli londoni ingatlanon.
Ó, drága naiv Howard.

Az átlagosnál alig magasabb, vézna férfi, bár megborotválkozva inkább egy kisfiú szokott visszanézni rá. Nem is gyakran szabadul meg szakállától (amit egyébiránt olyan gondossággal ápol, mint minden mást, ami a külsejével kapcsolatos). Rendszeresen, sőt a kelleténél többször jár borbélyhoz igazításra, szabóságokba új ruhadarabokért, vagy éppen cipészhez, ékszereshez, illatszertárba... Szereti, ha minőségi termékek illata és/vagy látványa lengik körbe.