Néha tényleg kezd elegem lenni apámból, hiszen még mindig loti-futinak használ a feketepiacos kalandjaiban. Most se vesztegette az idejét, s máris belekevert valami rúnakígyós piszkos ügyletbe. Az iskolában csak annyi maradt meg erről a dögről, hogy három feje van, na meg pár jelentéktelen információ a kereskedelmével kapcsolatos illegalitásból. Az öregem ugyanakkor ragaszkodik hozzá, miszerint a tudásomat kibővítse a rúnakígyós témákban. Persze ezt is csak azért, hogy felismerjem, ha azaz átkozott Nyakigláb Merlin átverne a tojással…Nyakigláb Merlin ilyen egy hülye állnevet se hallottam még, azonban hozzá kell tennem, hogy édesapám nekem szintén briliáns nevet választott erre a találkára. Még mielőtt elmentem volna a Szárnyas Vadkanba, úgy gondoltam rám fér valami ital a sokkal patinásabb Három Seprűben. Egy lángnyelv whisky-t kértem ki magamnak, hozzá pedig a régi szép idők emlékezetére egy vajsört. Szétnéztem a gyülekezeten, akiket bent láttam. Volt egynéhány helybéli lakos, ám a tömeg javarészét a Roxfortos diákok alkották. Megannyi felsőbb éves mulatta az időt itt, az aligha erősnek mondható vajsörének társaságában. Egy-egy asztalnál előkerültek a Mézesfalásban vásárolt édességek is, amelyeket a csapos vizsla tekintete elől próbáltak rejtve megenni az élelmesebb diákok. Mintha csak magamat látnám annakidején. A Mardekárosok asztala igencsak harsány volt, így onnantól kezdve rájuk figyeltem. A zöld talárosok közül az egyik fiú felállt, majd a kviddics tragikus kimeneteléről regélt, amely a jövőben az összes csapatot érinteni fogja, persze kivéve az övéjüket. Nem is csoda, hogy kisebb szóvita kerekedett a dologból, aztán egy-egy asztalnál máris felpattantak a büszkébb képviselők. Lehúztam a sörömet, méghozzá azért mert nem akartam, miszerint valaki lerántsa rólam a csuklyát a verekedés közepette. Persze a hepajt az is lehet valamelyik felnőtt megakadályozza, mielőtt az elfajulna. A meleg után az arcomat a deres szellő csapja meg, mely rögvest magamhoz térít. Megrázom hát a fejemet, s tovább megyek abba a bizonyos kisutcában, ahol a disznóval ellátott cégér található. Valami rongyos fickó, egy elég gyanúsnak tűnő tócsában ott is fekszik a kocsmával szemközti falnak dőlve. Biztosan nem önszántából van ott ahol van, de aki ennyire képes ilyen korán berúgni az csak magát hibáztassa. A megkopott tömör ajtón betérve, egy igencsak huzatos, na meg porlepte helyen találom magam. A legtöbben a sötétbe burkolózva fedik a képüket, egyedül a kocsmáros az aki felvállalja itt biztosan a képét. Szétnézek kellőképpen, majd meglátom a rikító türkiz sálat, amely a megegyezésben állt. A fickó akit láttam tényleg rászolgált a nevére, olyan jó tíz láb magas lehetett, derékig érő sötétszürke szakállal. - Te vagy az Nyakigláb Merlin? – teszem fel a kérdést, kissé bizonytalanul. - Ki kérdezi? - Hát, a Kis Sárkány. – fene apámat meg az idióta névválasztását. A fickó se szó, se beszéd, csak int nekem, majd egyenesen felmutat a második emeletre. Követem a hatalmas lépteit, a lépcsőn, majd egy kisebb fordulót követően, beérünk a csere helyszínére. Merlin egy szebb napokat látott rekamién foglal helyet, mialatt én egy rozoga székbe kényszeredek. - Hoztad a megbeszélt galleont? – tette fel gyanakvó hangnemben a kérdést. - Hát persze, hogy hoztam, s te a tojást? – vágok rá hirtelen, amelyre egy kimért bólintás a válasz. Éppen hogy csak előkerül a tojás, a lelógó talár ujjából, máris visszateszi ugyanazon kimért mozdulatával. - Ha jól emlékszem megegyeztünk apáddal abban, hogy ne hozz magaddal senkit. - némi pálcaintéssel megcélozza a deszkákból összetákolt falat, amelynek egy résén jól látszik a nem kívánatos vendégünk jelenléte. Hirtelen én is előkapom a pálcám, azonban mikor meglátom, hogy egy lányról van szó, kissé leblokkolok. - Pimasz kis diák olyanba üti bele az orrát, amibe nem kéne! – mondja öblös hangján a fickó, majd ismételten egy pálcaintést következik, azonban ennek már hangot ad „Crucio”. El sem tudom hinni, hogy valaki szájából halhattam egy főbenjáró átkot, s éppen ezért Stupor-ral válaszolok, amellyel Merlint célzom meg. Odaszaladok a diáklányhoz, majd miután meggyőződtem az épségérőé odakiáltok neki: - Fuss, ha kedves az életed!
Nincs is jobb kezdése a napnak, mint kiszökni a Roxmortsba amikor az meg van tiltva, hogy utánajárjak az egyik fülesnek amit az egyik Malfoy tagról hallottam. Kiara?... Kiera?... Valami hasonló, Sebastian biztos ismeri. Akadémisták körében igencsak ritkán fordulok meg. Ha csak a fele is igaz annak, hogy feketepiacokon fordul meg és bűnözőkkel paktál, már az is elég. Ha elég bizonyítékot szerzek, máris a markunkban van. A lehető legfeltűnésmentesebben próbálom követni a lépteit, kellemes távolságot hagyva kettőnk között, de épp csak annyit, hogy ne tűnhessen el a szemem elől. A Három Seprű táblájának látványára viszont hamar felszökik a szemöldököm. Mégis mit keresne egy alvilági alak egy ilyen zsúfolt helyen, ami ráadásul tele van Roxfortos diákokkal? Egy pillanatra az is átfut az agyamon, hogy csak megvezettek a kapott fülessel - fél órát adok, hogy történjen valami, különben azt is megbánja a besúgó, hogy valaha kinyitotta a száját. Rövid idő után én is csatlakozok, figyelve arra, hogy ne közvetlenül utána érkezzek. Megpróbálok elvegyülni a tömegben és az egyik asztal melletti falnak dőlök, amit a Mardekárosok foglaltak be. Néha mosolyogva bólintok, amikor találkozik a tekintetem valamelyikükkel, de nem hagyom magam túlságosan belevonni a témába. Talán rendelnem kellene egy pohár vizet, hogy legyen valami a kezemben?... Az ebben a pillanatban kirobbant harsány vita miatt viszont inkább úgy döntök, hogy helyesebb döntés, ha nem hátráltatom magam ilyenekkel. Ha esetleges tömegverekedés lenne az imént kialakult méregetésből, jobb hogy ha minél hamarabb le tudok lépni a helyszínről. Úgy tűnik a célszemély is így gondolta. Lehet csak alibi kellett és mégsem volt téves az infó? A hevesen veszekedő felek pont jól elterelik a figyelmet rólam, így egy szempillantás alatt el tudok tűnni és követni őt egy sokkal lelakottabb helyre. Fintorogva lépem át a részegnek tűnő embert, bár ha agyonverték sem zavar. Minek jön ilyen helyre, ha ezzel nem számol? Épp időben fordulok be az ajtón, mert pont van időm elkapni Malfoy hátát, ahogyan egy másik férfival az emeletre mennek. Nem állok meg sokáig az egyik sarokban, hamarosan én is követem őket, szorosan a falnak húzódva, amikor felérek a másodikra. Igyekszem az egyik résen keresztül jobban megfigyelni a célszemélyt és a társaságát is, több kevesebb sikerrel. Annyit mindenképpen ki tudok venni, hogy szakállas és még ülve is kurva magas. - Hoztad a megbeszélt galleont? – Szűrődik át a kérdés. - Hát persze, hogy hoztam, s te a tojást? – Még a lélegzetemet is visszatartom, amikor az idegen talárjából megcsillanni látom a tojást, viszont olyan hamar vissza is kerül. Jobban összehúzom magam, csendben, lassú mozdulatokkal előhúzva a varázspálcám az ingujjamból. - Ha jól emlékszem megegyeztünk apáddal abban, hogy ne hozz magaddal senkit. - A szívem kihagy egy ütemet, főleg amikor hamarosan egy átok kiejtését hallom. Azonnal elugrok a helyemről, egy pillanatot sem várva, hogy lefussak a lépcsőn, kettesével szedve a fokokat, s közben tisztán hallom azt is, ahogyan Malfoy egy Stupor után utánam ered. Már csak az hiányzott, hogy ő is a nyomomban legyen, esetleg eltaláljon! Pont leszarom, hogy mit kiált közben, csak próbálom minél hamarabb kitépni magam a helyzetből. - Fumos Duo! - Sikoltom magam mögé az utolsó lépcsőfoknál, mielőtt elérhetne. Kiszaladok az ajtón, becsapva azt magam mögött miközben próbálok elvegyülni az emberek között. A kabátomat kifordítom, hátha a színe alapján keresne, a sálat pedig, ami eddig a hajamat takarta, most a táskámba gyűröm. Mégis hogy a faszomba találtam jó ötletnek azt, hogy egyedül jöjjek ide?! Ha meghalok, Sebastian és a szüleim ki fognak nyírni.
Vendég
Szer. Jan. 26, 2022 9:33 pm
Nem igazán vettem számításba azon eshetőséget, hogy a találkozón, valaki az én tudtomon kívül fellopakodik utánam a Szárnyas Vadkan ódon lépcsőin. A kíváncsi személy sajnálatára, bűntársam nem volt olyan elnéző, mint szerény személyem. Amint kiszúrta a betolakodót Nyakigláb, máris megsuhintotta pálcáját, mindenféle figyelmeztetést mellőzve. A robbanást meghallva rögvest megfordultam a tengelyem körül. A fedezékét vesztett lány, most leginkább egy halálra rémült nyúl látszatát kelltette, amely arra gondol, hogyha megmozdul, akkor halál fia. Most már jobban szemügyre vettem a betolakodót, ki valószínűleg egy Roxfortos diák. Életkorát tekintve, olyan végzős formának tűnt, s igencsak csinos arcvonásokkal rendelkezett. Nem tudom, hogy az ősi lovagi ösztönök éledtek e fel bennem, vagy más van a háttérben, ám minden porcikám egyöntetűen tiltakozott a leány megkínzása ellen. Mielőtt célt érhetett volna a szakállas átka, én sikeresen megakadályoztam benne azt. Fejemet behúzva igyekeztem a rémült harmadik személy után, s a biztonság kedvéért, a mögöttem lévő könyvespolcot egyenesen a helybenhagyott lépcső elé döntöttem csakhogy akadályozzam a felbőszült rúnakígyó tenyésztőt. Sötétvörös füst lepte el, a söntést egészen a lépcsők aljáig felkúszva. A megannyi köhögő hang közt, egy nyikorgó ajtó nesze szűrődik ki. Utána kell erednem, mindenképpen utol kell érnem! A kocsmáros pálcáját fenyegetően suhogtatva, káromkodások egész hadát vágta a nemrég kirohanó leány fejéhez, s valószínűleg próbált valami igével megszabadulni a füst bűbáj kellemetlen fennállásától. - Ventus! – V betűt intettem a pálcámmal, melynek hatására szél támadt a szobában, amely eltaszította az undok füstöt az utamból, így könnyedén kitaláltam az ajtón. Szétnéztem, és kémleltem a tömeget, hogy vajon hol lehet a leány. Megütközve érzékelem, hogy már talán megváltoztatta a kilétét annyira, hogy nehezebben bukkanhassak rá. Ide-oda kapkodtam a fejem, mígnem egy árulkodó nyomra nem lettem figyelmes. A nő mögé lopakodok, s néma pálcaintéssel egy stupor bűbájt hajtok végre rajta, amint összeesett volna a válla alá bújtam. Ez által egy lányt támogató fiú látszatát keltve megyek vele tovább. Mivel a Szárnyas Vadkanból érkező kiabálásokkal a tömeg kellőképp elfoglaltnak tűnt, így tudómást se vettek rólunk. Szépen kimegyek a tömegből, majd egészen a szellemszálásig hurcolom a testet, a későbbiekben ügyelve a magányos bámész tekintetekre. Mikor megérkezek a régi épületbe, a leánytól elveszem a pálcáját, viszont megkötözni nem kötözöm meg, csak egy rozoga székre ültetem, azután pálcámmal rá célzok, öt méternyi távolságból, majd.... - Renervate! – mikor magához tér, máris némító varázslatra készülök, hiszen akármikor elsikkanthatja magát. - Tudod mi leplezett le? A hajadból kiálló apró faszilánk, s forgács darabok. Még jó, hogy kiszúrtam. Na meg a ruhád is egy helyen kiszakadt, mutatok a lábát takaró alsó ruházatra. – nagyot sóhajtok, s még egyszer próbálok magamtól rájönni miért is követett az iskolás, de miután nem sikerült ezt már sokszori nekifutásra se kigondolnom, inkább neki szegezem a kérdést. - Miért követtél, kishölgy?
Nem is emlékszem mikor futottam utoljára ennyire gyorsan és készségesen, mint most. Az agyam csak a túlélésre tudott koncentrálni, hogy meneküljek, elrejtőzzek, biztonságba érjek. Még a saját füstöm fojtogatása sem érdekel, vagy az, ahogyan a kocsmáros embertelen szitkozódásba kezd a helység egyik sarkából. Gyorsan fordulok ki az ajtón, átlépve a földön fekvő részeg férfit és próbálok minél hamarabb elvegyülni az emberek között. Annyira biztosan nem hülye, hogy a tömegbe lőjön egy átkot. Érzem ahogyan a szívem a torkomban dobog, remegő kezekkel bontom ki a kabátom és fordítom ki, miközben úgy érzem minél jobban sietek, annál több időmbe telik. Szépen akarok meghalni, tisztán és elegánsan, nem egy mocskos utcán egy gyors varázslattal leszerelve. Kezdek kifogyni a levegőből és az oldalam is elkezd szúrni. Befordulok az egyik épület sarkánál és megtámasztom magam a falnál, hogy összeszedhessem magam. Üzennem kellene Sebastiannak, vagy visszatérni a Három Seprűbe, beszélni egy diákkal, segítséget kérni- Felpillantok a körülöttem elhaladókra, hátha ismerős arccal találkozok, de hiába. Váratlanul mosódik össze a kép miközben az embereket kémlelem, az elején szinte észre sem veszem, olyan mintha csak álomba merülnék.
Másodpercekkel később riadok fel és reflexből pattannék fel a székből, ha nem venném észre az abban a pillanatban rám szegeződő pálcát. Lassan felemelem a kezeimet a levegőbe, a mozdulat közben észrevétlenül végigsimítva a kabátzsebem környékén, mielőtt egyértelműen meg nem adom magam. Lehet tévedek, de nem éreztem a pálcám benne. Elvette volna? Most, hogy van lehetőségem felmérni a terepet ahová hozott, valószínű, hogy sokkal több idő telt el mint gondoltam. Ki tudja mit csinálhatott velem addig amíg eszméletlen voltam. A gondolattól görcsbe szorul a gyomrom, a torkomon pedig egyszerre kúszik fel a szégyen és az undor. Főleg úgy, hogy tisztán éreztem a kezét magamon, mielőtt eszméletem vesztettem. Nem vagyok olyan helyzetben hogy ellenőrizhessem magam és ez csak még jobban tetézi a szorongásom. Nem fáj semmim, de ha később csak egy foltot is találok magamon, vagy bármi kiderül, én- Egy másodpercre átfut a vérszomj a pillantásomon, amíg észre nem veszem azt és gyorsan korrigálom azt, amint elkezd beszélni hozzám. Szóval még a szoknyám is elszakadt, fasza. - Nem tudom miről beszél... - Kezdek bele kimérten, mégis figyelek arra, hogy a hangom meg-meg rezzenjen a beszéd közben. - Engedjen el, esküszöm nem beszélek senkinek, csak kérem, ne bántson. Nem tudom mire van szüksége, de odaadom, legyen a magáé! - Síró hangon könyörgök, olyan beleéléssel, hogy még a könnyek is elkezdenek gyűlni a szememben. - Kérem, engedjen el, kérlek, kérlek, kérlek... Nem tettem semmit, nem akartam rosszat tenni, nem tudtam róla. Gyorsan gördülnek le az arcomon a cseppek, mialatt a testem össze-össze rezzen zokogás közben, újra és újra ismételve a könyörgéseimet.
Vendég
Kedd Ápr. 05, 2022 8:33 am
Nem is tudom mit gondoltam, mikor beleegyeztem ebbe a marhaságba. Végkép elégem volt az első átok elsülésétől kezdve apám piszkos ügyleteiből. Nem csak az ő hírnevét kockáztattam ilyenkor, de a magamét is, s az életemről már nem is beszélve. Minden esetre sikerült kimenekülni, még annak ellenére is, hogy a kedves kukkoló, egy elfedő bűbájjal próbálkozott. Milyen abszurd, bezzeg ő leskelődhet mások után, viszont azt nem szeretné, hogy én lássam hová is szökik. Sikerül végül kitörni a Szárnyas Vadkan füstölgő helységéből, majd ahogyan sejtettem, jó páran odagyűltek a hangzavar miatt. Kíváncsi mágusok egész hada fürkészte az épületet, s szemükben ott volt az a bizonyos kérdés „hát itt meg mi történt”. Lassan de biztosan a tömegek által képzett folyam tovább indul az utcákon, ám volt még pár ember aki nem adta fel, hátha válaszra lel a fejében megfogalmazódó kérdésekre. Egy pár cifra taláros idősebb hölgy le is támadott engem a kíváncsi, törekvéseikkel. Bizonyára ők akarták birtokolni az első pletykákat, ám én egy legyintéssel leszereltem őket. Számomra nincs vesztenivaló idő, belevetem magam a tömegbe, s gyanús jeleket keresek, mivel úgy vélem a hölgyike próbál elrejtőzni, ebben a emberek alkotta kavalkádban.
A hölgy, mint aki nem is észlelné milyen nagy bajban van, egyszerre csak megpróbál felpattanni, azonban hirtelen meghőköl, mikor meglátja a rá szegezett veszélyes eszközt. Zavart tekintetét, és könnyed mozdulatát látva, amelyet egy figyelmetlen szempár nem venne észre, elmosolyodok. - Arra nincs most szükséged… - színpadiasan teszek pár lépést oda-vissza, mint aki gondolkozik, azonban már a gondolatok rég megfogalmazódtak a fejemben. - Mit is tegyek most veled, ha elengedlek, csak bajt hozol a fejemre, talán a felejtő bűbáj lenne rád a legmegfelelőbb hatással, nem de? Lehet véletlenül többet törölnék ki a fejedből, mint amennyit szeretnék. Nem mindig voltam jó a Exmemori...an? Azt hiszem így hívják. A könyörgő szavakat halva, csak rázom a fejemet kaján mosollyal az arcomon. Nem is vártam volna mást egy mardekárostól. Ugyanolyan ravasz, és ha kell hihető szerepléssel szeretne bennem szimpátiát kelteni, csakhogy lankadjon a figyelmem. - Shhhh. - teszem az ajkam elé ujjamat ezzel hallgatásra intve őt. - Dehogynem akartál rosszat tenni, vagy ha igazat mondasz is, hát akkor rosszat tettél, akaratodon kívül. - Van nálam egy veritaserum. Mit gondolsz, akkor is ezt fogod mondani, ha lecsúszik ez a torkodon. - egy kicsiny üvegcsét veszek elő, melyben átlátszó anyag van, mégis ez nem az a bizonyos szérum, ez egészen más, ám pont ez benne a csel, ha az arcmimikáján bármiféle árulkodó jel megjelenik, akkor az többet mond ezer szónál.
- Nincs szükségem? Mire? - Ártatlan hangon teszem fel a kérdést, tekintetemmel minden lépését követve, amit a szobában tesz. Észre vette volna, hogy a pálcámat keresem? Ugyan, azért annyira csak nem voltam feltűnő... Vagy mégis? Akármit is mondd, azért nem jönne most rosszul. Minél több monológot hallgatok tőle, annál nehezebb visszatartani a szarkasztikus megjegyzéseket. Most komolyan, inkább tépné le a körmeimet, vagy valami... Vagyis inkább ne, sok időt ölök abba, hogy ilyen szép alakú és fényes legyen. Bár egy fekete csipke kesztyű nagyon jól mutatna rajtam, ha a sérülések eltakarásáról lenne szó... Egy pillanatra meg is feledkezek arról, hogy beszél, de hamar felkapom a fejem a felejtő bűbájra, főleg arra a részre ahol azt vesézi ki, hogy lehetséges a kudarc. Mármint persze, dobd rám, hátha elfelejtek mindent amit tanultam és hivatalosan is Mulciber hagyományt csinálhatunk az évismétlésből. Mégis mi a francot keres egy ilyen szerencsétlen alak az alvilágban, ha egy varázslatot sem tud helyesen megcsinálni? Vagy azt hiszi, hogy ennyivel be lehet ijeszteni? - Kérlek, biztosan találunk valamilyen megoldást a helyzetre. - Annyira beleéltem magam az elesett nő szerepébe, hogy már az sem esik nehezemre, hogy zokogni kezdjek a mondat felénél. Egyébként igen, Exmemoriam. - Sajnálom, nem akartam rosszat... - Szinte már suttogva folytatom miután csendre intett és félkézzel lassan megtörlöm a szememet, a kabátom ujjával. Ha még egyetlen egyszer könyörögnöm kell, a számba fogok hányni. Ekkora szarba keverni magam basszus. Veszek néhány mély levegőt és megpróbálom lenyugtatni magam. Tiszta fejjel kell mérlegelnem, újratervezni és megtalálni a kiskaput amivel elhúzhatok innen, mert a mostani alakításom egyértelműen nem működik. Bár nem is tudom, el akarok innen menni? Mármint persze, nem ez a legkellemesebb hely vagy társaság, de voltam már sokkal rosszabb helyzetben is. Arról nem is beszélve, hogy ha eltűnök, biztosan jobban értékelnének az emberek miután visszajöttem. Vagy ha nem is, legalább felfedné a környezetem valódi szándékait. Ez nem is tűnik rossz ötletnek. - Kaphatnék egy zsebkendőt?... - Ártatlanul emelem rá a tekintetemet, miután abbahagytam a szipogást, csendben várva arra hogy kiszolgáljon. - És lerakhatnám már a kezem? Elkezdett fájni. - Ha bármit is szólna az igenen kívül, csendre intem és lassan hátradőlök a székemben, figyelve arra hogy a kezem jól látható helyen maradjon. Ezúttal nem trükközök, csak már kezd meghúzódni az izom a hátamban a sok megerőltetés miatt. Egészen eddig észre sem vettem, hogy mennyire szar volt a tartásom. - Csak mérlegeld a helyzetet és engem. Nálad van a pálcám, ráadásul kétszer erősebb és gyorsabb vagy nálam. Nem vagyok hülye, annak ellenére hogy annak látszom. Azért még én is fel tudom mérni, hogy jelenleg esélytelen a helyzetem. Nem hiszem, hogy ezen változtatna bármit is, ha a combomra fektetem a kezem... Vagy téged. Ha szeretnéd, természetesen. - Egy ártatlan mosollyal egészítem ki magam, szórakozottan megütögetve a nadrágom, pont úgy ahogyan Minnie-nek is jelezni szoktam, hogy az ölembe ugorhat. - Nem szoktál magányos lenni? - Egyszerűen teszem fel a kérdést, bármi ítélkezés nélkül. Persze, akkor sem haragszok meg ha egyenesen ignorál, néha Seb is ezt csinálja. Nem mindenki szeret szembenézni az igazsággal. - Mármint ne érts félre, de ha gyakran mozogsz ilyen körökben, nem hiszem, hogy lenne társaságod. Sokszor csinálsz ilyeneket? Vagy gondoltál már arra, hogy munkát válts? Bár gondolom ez eléggé nehéz lehet, ha mások kezében vagy. A veritaserum említésére felkuncogok egy kissé. Hajrá. Engem is érdekelne, hogy milyen is amikor őszinte vagyok. Még úgyse láttam ilyet. - Nem mintha lenne beleszólásom a helyzetbe, nemde? - Oh persze, hogy van. - Megtehetnéd, de nem jobb úgy beszélni velem, hogy tiszta vagyok? Szerintem így érdekesebb. Arról nem is beszélve, hogy nem szívesen iszok meg valamit egy bűnöző kezéből, ne vedd sértésnek, de ki tudja, hogy mi van benne valójában és mit tennél velem utána.
