aelum jól sejti, William valóban a saját lakásomra hoppanál velem, vagyis közvetlenül az elé. Ezúttal nem kockáztatja meg, hogy rosszul érjen földet, hiszen abban az esetben nem csak ő sérülne, hanem én is. Milyen gentleman! Ha nem ismerném a valódi arcát, esélyesen oda meg vissza lennék a tudattól, miszerint ennyire foglalkoztatja a hogylétem, de itt és most csupán hányingert érzek ettől a hamis stílustól. Ennek az embernek mindene a látszat, ezt már sikerült megtanulnom, amióta eljegyeztek vele. Nem fog a nyílt utcán nekiállni veszekedni. Természetesen minden kihalt, ellenkező esetben nem ide értünk volna célba, de akkor is... Az embereknek fülük van. Amint meghallják a hangos szót, máris leselkedni kezdenek és beszélni. A pletyka makacs tulajdonsága pedig az, hogy terjed, akár egy kellemetlen ragály. Olyan fülekbe is eljuthat, amelyekbe nem kellene. - Befelé! - förmed rám szigorúan, miközben felrántja az ajtót és még taszít is egyet rajtam az adott irányba. Ez az a pillanat, amelyet Caelum kihasználhat arra, hogy macska alakban beosonjon a lábaim mellett. Ha Will észre is veszi, esélyesen nem fog gyanút, hiszen a legutóbbi alkalommal is azt hitte, hogy a jószág az én macskám. Ha alkalma nyílik hát rá, még bele is rúg, hogy szedje a mancsait. Végezetül ő is átlépi a küszöböt és hangos dörrenéssel rántja be maga mögött ismét a bejárati ajtót, hogy végül hátat fordíthasson számomra és kulcsra zárhassa azt. - Nem szükséges maradnod... - szólalok meg, azt hiszem az első alkalommal azóta, hogy Cal lelépett mellőlünk, hogy előre jöhessen. - Itthon vagyok, nem lesz baj. William nem válaszol azonnal, szavak helyett leveti az öltönyét, hogy azt végül a fogasra akaszthassa. Látom a tekintetén, hogy mérges, ó, de még mennyire! Azt hiszem, nem a sikátorbeli két tag jelentette számomra a mai nap folyamán a legnagyobb veszélyt. - Igen, hogy utána valami noname taggal hentereghess, nem igaz? - mordul fel ingerülten, miközben felém fordul. - Mit kerestél te azon a helyen, Lea? - mered végül rám, én pedig látom a szemein, hogy ha nem találok ki valami épkézláb kifogást, akkor itt perceken belül el fog csattanni az első pofon. Óvatosnak kell hát lennem, hiszen a vőlegényem ilyenkor olyan, akár a vékony jég. Nem mindegy, merre lépek, hogy ne szakadjon be a súlyom alatt. - Hozzávalókat kerestem néhány bájitalhoz - felelem végül szemrebbenés nélkül. - Tudod, mennyire szeretek velük kísérletezgetni... - fogok bele a magyarázatomba. Ez igaz, hiszen a bájitalokkal való főzőcskézés évek óta a hobbim. Egyszerűen kikapcsol. És nagy sikereket még nem értem el ugyan benne, de szeretem csinálni. Még abban az esetben is, ha csak egy-két értelmesebb alkotásom volt az eddigi évek folyamán. - Aha... vagy úgy... - biccent egy aprót óvatosan, mialatt az arcom rezdüléseit figyeli egy lépésnyi távolságból. - Ugye nem hazudsz nekem, Lea? - teszi fel végül ismét a kérdést, szándékosan olyan hangon, amely azt sejteti, miszerint ő tud valamit, de nem sétálok bele a csapdájába. Arra számít, hogy térdre vetem magam előtte és minden bűnömet megvallom majd. Hát, nem. Nem születtem bolondnak. Ha ezt tenném, esélyesen nem jönnék ki valami jól ebből a helyzetből. - Nem szokásom - felelem enyhén ingerülten, miközben a macska alakban leledző Caelumot a karjaim közé kapom, ha esetleg nem menekül el és a füle tövét kezdem el vakarászni. Szükségem van a közelségére. A tudatra, miszerint ő velem van. - Ha nem bánod, ennek azért utána járok - szólal meg végül William színtelen hangon. Nem bízik bennem, hát ez nevetséges! Pont ő, aki olcsó kis nőcikkel múlatja az időt, bármerre is megy. És még elvárja tőlem, hogy az ártatlanság mintaképe legyek? Egy röpke pillanatra még az is felötlik bennem, hogy a fejéhez vágom, hogy tudom jól, mit keresett pont azon a helyen, de végül mégse teszem. Ő engem kérdőre vonhat, én őt nem. Komolyan, mintha a középkorban lennénk... - És ki volt az a figura, aki megmentett? A névtelen lovag, a nap hőse! - forgatja meg a szemét drámaian. Sejthettem volna, hogy féltékeny lesz. Ha egy ellenkező nemű alak két lépésnél közelebb jön hozzám, mindig ezt teszi. - Ismerted, nem igaz? - ragadja meg az egyik karom, majd akkorát ránt rajtam, hogy akarva-akaratlanul is elejtem a macskát. - A szeretőd volt, te r*banc! - csattan fel végül, én pedig elhűlve meredek vissza rá. Ezt meg mégis honnan a fenéből szedte? - Hát te nem vagy százas... - hozom végül tudtára a véleményemet és rántok egyet a karomon, hogy elengedjen. - Nem tudom, észrevetted-e, mi a fészkes fene folyik ott, de ha esetleg nem, akkor szívesen a tudtodra hozom: meg a-kar-tak e-rő-sza-kol-ni - szótagolom végül a lényeget, hátha így végre fény gyullad a fejében. - Te pedig azzal vádolsz, hogy a szeretőmmel találkoztam... Mond, elgurult a gyógyszered netalán? - vonom fel végül a szemöldököm, a rá következő pillanatban pedig akkora pofon csattan az arcomon, hogy a mellettem helyet foglaló kanapéra zuhanok és néhány másodpercig a fülem is csengőt játszik. Nem állítom, hogy meglep, hogy ezt tette, de azért még így se érintett valami kellemesen. - Vigyázz a szádra vagy megjutalmazlak a párjával is! - magasodik fölém William fenyegetően. - A tulajdonom vagy! Nekem ígértek! Szóval jobban teszed, ha nem találkozgatsz senki mással, világos? - szegezi nekem a kérdést, de nem válaszolok. Villámló tekintettel meredek rá, miközben gondolatban már ezerszer is végeztem vele. Adná az ég, hogy holtan essen össze!
Macska alakban várakozok az ajtó előtt, mikor a hopponálással megjelenik a pár. Az ajtó nyilik, szedem a mancsaim még mielőtt valaki hátsón billentene. A közelben maradok, szaglászom élelem után, hah, nah persze, inkább csak hallgatom a cseverészést. Bájital...lassan vissza sétálok a pároshoz, Lea egyből ölve kap és simizést is kapok, nyugodtan üsörgök karjaiban, miközben figyelem a fickót. Dorombolni nem fogok... ám a dolgok változnak, Will ingerült lesz, Lea elejt, én a földre kerülök és onnan figyelem a jelenetet miszerint egy pofon csattan el a lány arcán, aki szédülten csüccsen le a kanapéra. Nyávogok egyet aggódóan Lea irányába, morogni kezdek Will-re, majd a nyakába ugrok egy lendülettel és a fülébe harapok, azzal a lendülettel ugrom is tovább Lea ölébe, onnan figyelem Will-t jéghideg szemekkel. Ha vissza változom, azzal csak nyaobb problémát generálok, de ha nem...nem tudom megóvni a leányt. Melyik a fontosabb...az ő vagy az én épségem? A szomszédban itthon vannak, ezt tudom, hiszen nemrég sétált be az egyik fickó, jól ápolt volt, nem lehet valami útszéli suttyó. Morgásomat elkezdem, majd nyávogni kezdek aggódóan eléggé hangosan. Hallani lehet a szomszédok morgolódásást, szóval ezzel nyert ügyem van, hogy Will távozzon, vagy legalábbis, Lea levegőt kapjon.
Vendég
Szomb. Jan. 08, 2022 11:53 am
Lea & Caelum
N
em állt szándékomban elejteni Caelumot, tényleg nem, de a mozdulat, amellyel William arcon vág, akkora lendülettel érkezik és annyira felkészületlenül ér, hogy még a saját egyensúlyomból is kibillenek egy pillanat tört része alatt. A kanapéra zuhanok tehát, hajam az arcomba lóg, az ütés ereje égeti a képemet, de nem adom meg Will számára ama örömet, hogy gyengének és védtelennek mutassam magam előtte. Legszívesebben sírnék szégyenemben, amiért mindennek Cal is fül-és szemtanúja lehetett, de itt és most visszanyelem a könnyeimet. Helyette mérgesen meredek a vőlegényemre, aki ebben a pillanatban is fölém tornyosul. Ijesztő jelenség a maga valójában és ereje is van rendesen, noha mindig is csak egy gazdag ficsúr volt, aki kártyázással és nőzéssel múlatta az idejét. - Ezt ne merészeld még egyszer, különben... - kezdek bele, majd fejezem is be a mondatot egyetlen levegővétellel és harapok bizonytalanul az ajkaimba. Mégis mit mondhatnék? Fizikai erő tekintetében nem múlom felül, ezt ő is tudja. Gyengébb vagyok nála. Ujjaim az arcomon égő ütés helyére siklanak és próbálom magamban megemészteni a történteket. Komolyan vele kell leélnem a hátralevő életemet? - Különben? - visszhangozza William, a szemöldökét felvonva, az indulattól eltorzult arccal. - Felbontod a jegyességet? - röhög a képembe hirtelen. - Ennyire buta vagy, Lea? A szüleid nem ostobák, nem véletlenül szemeltek ki engem számodra. A rangom, a vagyonom, minden csábító számukra, amivel rendelkezem. Egy-két pofon még nem a világ, még ha nyoma is marad. Ha továbbra is ilyen hangnemben beszélsz velem, nem fogok itt megállni, ezt ne felejtsd - mászik ki végül a képemből, miközben megigazítja a ruháját, amely kissé félrecsusszant az ütés következtében. És ez az a pillanat, amikor a macska alakot magára öltött Cal nekiesik Willnek... A férfi felordít fájdalmában, ahogy a harapás a fülét éri, majd reflexszerűen kapna az állat után, hogy lehajíthassa magáról, de Cal addigra az én karjaim között lel menedékre és onnan szemléli jelenlegi vőlegényemet. Védelmezően ölelem át kezeimmel, mert ahogy Willt ismerem, képes és kitépi az ujjaim közül, hogy móresre taníthassa. - Mégis minek tartasz te állatot? - csattan fel mérgesen, miközben vérző füléhez kap. - Az isten szerelmére, tüntesd el innen ezt a dögöt vagy nem állok jót magamért! - bújik ki végül a szög a zsákból, de nem engedelmeskedem. - A macska marad - szögezem le higgadtan, mintha az imént mi sem történt volna. Eközben a kinti folyosón halk mozgolódás támad, majd pár másodperc múltán meghallom az egyik egyetemista, mugli lány szomszédom hangját is, amint azt tudakolja, minden rendben van-e. - Igen, persze, egy pillanat! - kiáltok ki, majd intézek egy újabb pillantást Will irányába. - Ez Chloé - világosítom fel. - Jobban teszed, ha eltűnsz innen, hacsak nem áll szándékodban egy mugli börtön cellájának a falait is közelebbről megismerni - állok fel végül a helyemről, Calt továbbra is magamnál tartva. William olyan gyilkos pillantást intéz a macska irányába, hogy lassan komolyan aggódom érte. Ha egyedül találja a lakásomon, minden bizonnyal végez vele, akár ebben az alakban lesz, akár nem. - Attól, hogy most eltűnök innen, még hozzám vagy kötve - szegi fel az állát, én pedig óvatosan biccentek egyet. Ezzel sajnos tisztában vagyok. Ahogy azzal is, hogy ha nem lépek hamarosan olajra, ennél sokkal, de sokkal komolyabb bajom is eshet majd a közeljövőben. - Kellemes szórakozást a szeretőiddel, William - búcsúztatom el rideg hangon, mialatt ő a ruháját ölti ismét magára, méghozzá igen indulatos mozdulatokkal. Az ajtót már-már feltépi, majd elviharzik a döbbenten pislogó Chloé mellett, majdnem fellökve a lányt. A sápadt, vékony szőkeség aggódó pillantást vet felém, de én csupán megcsóválom a fejemet, ezzel is jelezve irányába, hogy minden rendben, nincs miért maradni. A lány veszi is a lapot, végül fordul sarkon, hogy távozzon, én pedig leteszem Caelumot, majd az ajtóhoz lépek, hogy bezárhassam azt. - Ez nem volt bölcs döntés részedről - állapítom meg, miközben ismét visszafordulok. - Williamet megharapni... De azért vicces volt látni, hogy macska alakban is képes vagy elbánni vele - mosolyodom el végül minden neheztelésem ellenére is. Willnek leginkább a szája nagy és csak magatehetetlen nőkkel szemben erős, másnak nem mer nekimenni. Kissé bánt, hogy ilyen gyenge vagyok, de egyelőre még várnom kell. Nem léphetek vaktában. - És bocsáss meg azért, amit múltkor mondtam - teszem azért még hozzá óvatosan. Elég csúnyán váltunk el, vagyis ő lépett le szó nélkül egy kiadós veszekedés közben. A végén véglegesen el fogom veszíteni őt, azt pedig nagyon nem szeretném. - Neked volt igazad, el kellett volna mondanom - ismerem el, habár ez - a látszat ellenére - igen nehezemre esik. Továbbra is tartom ugyanis magam ahhoz, hogy vannak dolgok, amelyek nem tartoznak az ő orrára, ahogy ő sem osztja meg velem élete minden egyes pillanatát. Így vagyunk egyenlőek. De mégis... Nem szeretném, ha újfent magamra hagyna.
William az ajtónyitásra odébb húzza a belét, majd a kopogtató is magunkra hagy. Ketten maradunk újra, letesz, bezárja az ajtót, jómagam pedig megrázom magam és újra emberi alakban állok előtte. Letöröltem aruhám ujjával a számat. - Bevált, nem? Elment! A következő szavakra már megjegyzést sem tettem, hiszen bocsánatot kért a múltkori viselkedéséért. Mi van ma vele? - Azért édesen áll, ha dühös vagy. - engedtem fel egy sejtelmes vigyort vonásaim végtelen egységére. Nem mintha bármire is rá tudna venni - egy bocsánatkéréssel főleg nem-, amit nem akarok, de nem árt már jó előre tisztázni a dolgot, vannak ilyen rigolyáim, az évek magukkal hoznak kellemetlen dolgokat is. - Hogy érzed magad? - nem akartam felhozni, főleg nem a sikátort...de tudnom kell, hogy mi a helyzet. Arcához nyúlok, hahagyja, akkor elsimitom arcából a hajszálakat és figyelem a piros kézlenyomatot. Az az átkozott....Szerintem nagyon is jól tudja, hogy Will átlépte a határt, és én meg vagyok annyira mély igazságérzettel rendelkező kis Black, hogy nem megyek dalolva az Azkabanba. A létező összes figyelmem az övé, lássa csak, vagyok annyira tisztelettudó, hogy meghallgassam, akármennyire is mehetnékem van máshová. Szerintem nincs olyan, aki nálam jobban szeretné, hogy boldog legyen. Csakhogy egyelőre kilátástalannak tűnik ez a lehetőség. - Szóval...miért is voltál arrafelé? - próbálok finom lenni, de meglehetősen frusztrál a téma, és küzdenem kell, hogy ne emeljem fel a hangom, és elfojtsam a dühömet.
Vendég
Vas. Jan. 09, 2022 9:31 am
Lea & Caelum
- I
gen, el, de ezek után még macska alakban sem lesz biztonságos számodra a szeme elé kerülni - jegyzem meg Cal szavai hallatán, de abban mindketten egyetértünk, hogy legalább William eltűnt a képből. Igazán irritál az egész ember, ráadásul még erőszakos is, muszáj lesz megszabadulnom tőle valahogy. Nem szeretném a saját testi épségemet veszélyeztetni, a felesége pedig pláne nem szeretnék lenni. Már így is úgy bánik velem, mint holmi tárggyal, mit tenne hát abban a helyzetben, ha hozzámennék? - Úgy gondolod? - mosolyodom el én is a bók hallatán, habár azt azért már nem teszem hozzá, hogy számára kevésbé áll jól, amikor éppen tombol. Caelum is elég ijesztő tud lenni abban az állapotban, néha Williamen is túltesz, de tőle legalább nem félek annyira. Tisztában vagyok ugyanis azzal, hogy engem nem bántana. Eddig legalábbis ennek nem adta jelét. - Jól - felelem végül kitérően a kérdése hallatán. William elfeledtette velem a sikátorban történteket, de most, hogy Caelum ismét felhozta a dolgot, újfent kellemetlenül érint ez az egész. - Nem kellett volna egyedül mennem oda, tudhattam volna, hogy ez lesz a vége... - dünnyögök egy sort halkan, leginkább saját magamat okolva a történtek miatt. - Próbáltam kerülőutakon menni, szándékosan voltam azon az elhagyatott helyen, de még így is megtaláltak - zuhanok egy kissé magamba. Mindig is felkeltettem az ellenkező nem figyelmét, a Roxfortban is akadtak olyan fiúk, akik néha túllépték a határt az udvarlás során és jóformán még az sem izgatta őket, hogy hivatalosan vőlegényem van. Eleinte élveztem, hogy ennyien kitüntetnek a figyelmükkel, amikor még ki nem állhattam Caelumot, el is mentem randizni egy-két esélyessel, de egy idő után kezdtek nem pont jó irányba elmenni ezek a próbálkozások. Az egyik srác odáig ment, hogy nekivágott a falnak és erőszakkal csókolt meg. Diákkoromban ez volt a legkomolyabb helyzet, amivel találkoztam, felnőtt nőként azonban akadtak ennél cifrább szituációim is. - Ha pedig Willre gondolsz... - emelem fel a kezem, majd fogom meg gyengéden az ujjait, melyekkel a tincseimet rendezi. - Mindenképp véget szeretnék vetni a vele való kapcsolatomnak - ismerem el őszintén. - Fel fogom bontani a jegyességet, kerüljön bármibe. Nem vagyok hajlandó mellette maradni, bármit is remélnek a szüleim ettől a házasságtól. Inkább maradok egyedül egész életemben, semmint egy ilyen alak felesége legyek. Fogalmam sincs, hogy anyám mit szólna ahhoz, ha kiderülne, hogy az általa olyannyira kedvelt William néha megüt, de esélyesen nem örülne a dolognak. Abban ugyan nem vagyok biztos, hogy felrúgná a házassági szerződést csak emiatt, szóval nem is töröm magam annak érdekében, hogy mindez kiderüljön. Szépen szeretném elintézni, a magam módján. Az, hogy titokban hozzámenjek Caelumhoz, nyilván szóba sem jöhet, hiszen ő láthatóan nem igazán szeretné ezt. Várnom kellene, de arra nincs időm. William napról-napra durvább és egyre gyakrabban jár el a keze, ha kettesben maradunk. Vagy lelépek itthonról vagy... De vajon mennyire lenne kockázatos azt meglépnem? - Volt egy kis elintéznivalóm, ennyi az egész - vonom meg a vállam Cal kérdése hallatán. Elvégre, azt mégse vághatom a képébe, hogy be szeretnék épülni a Szindikátus tagjai közé és egyenesen őt szeretném erre megkérni, erre pedig Százfülé-főzetre van szükségem. - Cikket szerettem volna írni az egyik üzletvezetőről, semmi több - sóhajtok fel végül, hátha ez már valamilyen szinten hihető magyarázat lesz számára. - Azt hittem, ha elmegyek a Zsebpiszok-közbe és sikerül valami igazán szaftos kis sztorira lelnem, előreléphetek - folytatom, de azt már nem teszem hozzá, hogy ennél sokkal, de sokkal komolyabb dobással készülök. - És te? Mi járatban voltál ott? - pillantok rá végül kérdőn. Sötét ügyei vannak, ezzel tisztában vagyok, méghozzá nagyon is, de pont akkor és ott egymásba futni... Különös véletlen, nem igaz? - Bajba jutott hölgyekre vadásztál, hogy segíthess rajtuk? - mosolyodom el játékosan, majd simulok hozzá egész testemmel, hogy minden porcikámat érezhesse. A jelenléte minden előzményt kiöl belőlem ebben a pillanatban és csakis rá vágyom. - Hogy köszönhetném meg, mister? - dorombolom lágyan. Reggel már megittam egy főzetet, amely garantált eredményt ígér és nem lenne bölcs részemről hagyni, hogy kárba vesszen. Szeretem Calt és vele képzelem el a családalapítást, csakis vele. A felesége ugyan nem lehetek, de szeretnék tőle gyereket. Kockázatos ugyan a tudta nélkül mesterkednem, de mégis miként jöhetne rá? A bájital csupán segít abban, hogy hamarabb eredménye legyen az együttléteinknek, viszont ez előbb-utóbb az üvegcse nélkül is megvalósulna. És ha teherbe esnék, esélyesen William is elpártolna tőlem. Mégis mi a legrosszabb, ami történhetne velem, ha mindez balul sülne el? Egyedülálló anyuka lennék. Annyira nem hangzik borzalmasan. Jobb, mint a feleség, akit a férje terrorban tart-státusz.
Nem vagyok biztonságban macska képében sem ... Hát akkor többet nem jelenek meg akképp előtte. Személyesen jobb az ilyet elintézni. Szimplán csak nem tűröm, ha úgy beszélnek velem, mint egy kutyával, vehemenciától és tőrös állapottól függetlenül sem. És nagyon bízom benne, hogy majd visszavesz egy kicsit, mert lehet a végén mégiscsak jelenetet fogunk rendezni valaminek a kellős közepén. De visszatérve az incidensre, persze hogy aggódom érte... Mi lett volna ha nem vagyok ott... Azt hiszem bele gondolni sem kellene, így aztán csak hallgatom a dünnyögését, a mosolyom sehol sem található, szigorú vonásaim levakarhatatlanok. Nem vaktában károgás mind ez, véleménye és meglátásai mindenkinek vannak – és lehetnek is, velem szemben legalábbis biztosan. Sőt, kifejezetten örülök is neki, ha valaki képes megmondani, mit gondol és nem ijeszti el a birtokolt titulusom. Amikor ráfog ujjaimra és beszélni kezd a hapsitól, a jegyesség bontásáról, csak szám széle rándul apró mosoly félére. Nincs kedvem ujjongani ezt hallván, lehet csak a sokk beszél belőle, de lehet komolyak a szavai. Nem, nem akarok a gondolataiba matatni, ma nem legalábbis. Csak figyelek a magyarázatára, a szaftos cikk, a sztori miatt még ezt is megléptek, hogy olyan helyre sétált be, ahol semmi keresni valója sincs. Mert ugye egy úri hölgy ne mászkáljon a hányásban. Hát mire nevelt az a jó anyád?! Azonban vissza kérdez, amire nem is számítok, ám választ sem tudok neki mit mondani, mert egyből közelebb kerül hozzám a kelleténél... - Mivel köszönhetnéd meg? Mondjuk többet nem mész el arra?! - nézek rá szigorúan. Nem mondhatom azt, hogy maradjon itthon, szóba, vagyis házfogságra nem ítélhetem, szóval csak óvatosan. Azonban ellenállni nem tudok neki semmiképpen sem. A sok csacsogás helyett azonban inkább ugrok a lehetőségre, tenyereim a derekáról a fenekére siklanak, hogy aztán a combjára ráfogva emeljem őt meg, a derekam köré kulcsolva a lábait. Könnyedén tartom meg, ahogyan ezúttal már ajkaihoz hajolok, követelőző csókot kérve tőle, szenvedélyes táncra hívva ajkait, nyelvét egyaránt. Akarom, igen, hiányzott az érintése, a közelsége, a vágyam pedig nem csak a birtokló csókban, de az egyre keményedő lenti helyzetben is tökéletesen megmutatkozik. Bizony, van, amit képtelenség elfelejteni, most mégis újult erővel csap le rám a mámorító érzés, a mohóság és a vágy, hogy élvezetben részesítsem, hogy elvegyem a józan eszét és önként adjam a sajátomat is. Ha mindezzel elfeledtethetem a történéseket számára, hát legyen!
Vendég
Vas. Jan. 23, 2022 3:10 pm
Lea & Caelum
K
omolyak a szándékaim. Caelum irányába legalábbis mindenképp. Már évek óta szeretem őt, még annak ellenére is, hogy a kapcsolatunk nem indult valami fényesen. Kényszerházasság? Ez olyasvalami, amely még egyszer sem sült el valami jól és nap, mint nap találkozom olyan párokkal, akik csakis az elvárások miatt vannak egymás mellett. A család, a név, a vagyon, később pedig a közös gyermekek. Ránk is ez a sors várt volna, de a későbbiek folyamán érzelmileg közeledni kezdtünk egymáshoz. Hogy mikor is érkezett el az a pont, nem tudom, a lényeg az, hogy megtörtént és ezért hálás vagyok. Szeretem őt és ő is engem, habár ritkán enged bepillantást az igazi érzelmeibe. - Bármire hajlandó lennék kettőnkért - szólalok meg, amint megpillantom azt a halovány kis mosolyféleséget a szája sarkában. Mondhatni, vérszemet kapok tőle. Ezek szerint örül a dolognak és esze ágában sincs lebeszélni róla. - Tudod, sokat álmodozom az esküvőnkről... a házunkról... a gyermekeinkről - suttogom halkan, a lehető legközelebb vonva magam hozzá. És ezúttal a szavak nem csupán a csábítás érdekében hangzanak el, hiszen tényleg rengeteget gondolok arra, hogy milyen lenne, ha... Ha mellettem lenne, fényűző szertartás keretében kelhetnénk egybe és nem kellene folyamatosan menekülnie. A múltja továbbra is fogságban tartja, de én még mindig kettőnk jövőjére gondolok. És nem áll szándékomban csak úgy feladni. Kockázatos vizekre eveztem, hiszen Caelum legilimentor, bármikor képes lenne a gondolataim között matatni egy-egy gyengébb pillanatomban. Mindenesetre, bízom a saját képességeimben és abban, hogy az a sok oklumencia-óra nem volt hiábavaló. Valamilyen szinten képes vagyok kivédeni a gondolatolvasást, de profivá természetesen nem váltam benne. Néha kicsúsznak a kezeim közül a dolgok és olyankor játszi könnyedséggel lát belém. De most nem kockáztatok egy pillanatra sem. Teljes mértékben arra koncentrálok, hogy a tervem abban az esetben is rejtve maradjon előtte, ha esetleg tudná, mit is kell keresnie. Ha kiderülne, abban nem lenne sok köszönet. Ez nem csak számomra, hanem számára is veszélyes. Pont ezért sem sétálhatok csak úgy oda elé és kérhetem meg arra, hogy segítsen. Nekem minden bizonnyal nemet mondana és ismét csak összevesznénk. Kell hát a Százfűlé-főzet. - Ne aggódj, nem leszek többé olyan ostoba - biztosítom afelől, hogy nem kell aggódnia, habár magamban már a legközelebbi látogatásomat szervezem meg oda. A tervem beválhat, csupán nem hagyhatom, hogy bármi vagy bárki is eltántorítson tőle. Még Caelum szavai sem. Mégis szükségem van arra, hogy kiemelkedőnek érezhessem magam valamiben és ha ez esetleg beválna... A csókját viszonzom, miközben szorosan tartom magam lábaimmal a dereka körül, tenyereimmel megragadva arcának mindkét oldalát. Még igen élénken él bennem a legutóbbi együttlétünk emléke és a szívem máris hevesebben ver, a testem pedig teljes mértékben felhevül a közelségétől. Már nem agyalok a főzeten és azon, hogy esetlegesen mekkora terhet is veszek mindezzel a nyakamba, hiszen jelen pillanatban nem pont az eszem diktálja az iramot. Cseppet sem érdekel már, hogy mi minden történt a mai nap folyamán, hiszen ez a hely csakis kettőnkké, senki másé. A csókja követelőző, mégis elhúzódom tőle egy pillanatra, egészen addig, amíg le nem hámozom magamról a felsőmet és szabaddá nem teszem előtte azt a csipkés melltartót, amely bájaimat hivatott rejteni a kéretlen tekintetek elől. Ismét az ajkaihoz hajolok tehát, hogy újfent megízlelhessem azok mámorító, édes ízét, végül őt is nekiállok megszabadítani a felsőjétől. Érezni akarom, birtokolni és magamba fogadni...
Túl sokat várattam már a lányt, lassan bele őrült majd tán, vagy a legrosszabb lehetőség, hogy beletörődik, hogy nem leszünk egyek. Elfogadja a választási lehetőségek egyikét, majd búcsút inthetek neki. Akarom én ezt? Nem! Túlságosan is össze nőttünk gyermekkorunktól kezdve, mást már lassan el sem tudnék képzelni az oldalamon. Azonban még mindig várnunk kell ezzel...csak még egy kicsit. Igen, húzom az időt, ameddig csak lehetséges mindez. Lea már családot akar, boldogságban élni, én azonban még nem akarok apa lenni. Bele gondolni is furcsa, hogy valaki engem apának szólítson. Sőt ... Ahhoz nekem egy pszichológus kellene hogy megfelelnek a múltammal... De van még egy csepp időm ezen agyalni, most hogy itt van a legeslegközelebb az a lány, akit én szeretek...elveszi a maradék épp eszemet is a csipkés melltartójával. Olyan szinten, hogy az eddigi haragomat és kutakodásomat is abba hagyom ... Hogy mire nem képes ez a nő!? Bele sem gondolok, hogy eme nő mi mindenre képes a céljaiért. Még ellenem is bevet mindent! Nekem még eszembe sem jut, hogy nah hoppá! Ajkaihoz hajolva lopom a csókokat tőle, majd nyakához bújva suttogom a szavakat, leheletemmel csiklandozva őt - El sem tudod képzelni hogy mennyire akarlak! Azzal a lendülettel robogok be vele a hálóba, hogy minél előbb lehámozzam róla a ruhákat. Aztán kezem irányt változtat, és a hátára simítok, hogy a melltartóját kikapcsoljam. Nem hinném, hogy nagyon szükségünk lenne rá az elkövetkezendő időben. Majd pedig újra előreérve, elkezdem az egyik mellét a kezemmel masszírozni. Ha ezek megtörténtek, akkor pedig elszakadva az ajkaitól először csak a nyakát hintem csókokkal, majd pedig egyre lejjebb haladva az egyik mellét veszem kezelésbe a számmal, nyelvemmel. A masszírozó kezem végül elkezd a hasán keresztül egyre lejjebb siklani, lágyan végigsimítva a bőrét. Beérve az ágyhoz, egyből borulunk is rá, aztán pedig már kezdem is megfosztani őt a nadrágjától. Ujjaim mohón törnek utat a nadrág, harisnya, és bugyi alá, hogy aztán ott kezdjem el ingerelni Őt. Amint le sikerül róla ráncigálnom róla, már dobom is a földre a hátam mögé, nem kell az neki most úgy sem. Kérése számomra parancs, jómagam is megválok a nadrágomtól, majd pedig az alsómtól is. Ellenben nem azt teszem ezt követően, amire valószínűleg számítana, hanem végigcsókolgatva a testét a számmal, nyelvemmel kezdem el kényeztetni a legérzékenyebb pontját. Kezemmel eközben nem vagyok rest hol a hasát, hol a combjait cirógatni, miközben ajkaimmal falom odalent.
Vendég
Hétf. Jan. 24, 2022 5:59 pm
Lea & Caelum
18+
Sosem adnám fel a Caelumért való harcot. Soha! Egyetlen egyszer se inogtam meg a vele kapcsolatos érzelmeim terén és ezt nem is áll szándékomban pont most elkezdeni. Hosszú évek óta szeretem őt és igen, vannak számomra nehéz pillanatok, amikor úgy érzem, minden hiábavaló és sohasem vonulhatok vele oltár elé, de akkor jön és felbukkan a semmiből, majd ismét rájövök, mennyire szeretem őt. Mintha csak megérezné, melyek azok a pillanatok, amikor szükségem lenne a közelségére. Mint például ma is... Kevesen mondhatják el magukról, hogy ennyire szerencsésen alakulna minden lépésük. A tervem ugyan nem jött össze, hiszen ez a kis közjáték megakadályozott benne, de holnap is lesz nap. Az álmaim... A vágyaim... Mind-mind Caelum kezében vannak egytől-egyig. Feleség szeretnék lenni, az ő felesége. Gyereket szeretnék. Tőle. Azok az álmok, amelyek már hetek óta egyre inkább megkörnyékeznek, csak még inkább sürgetnek a céljaim irányába. Nem riadok hát vissza attól sem, hogy némi külső segítséget vegyek igénybe egy-két fiola bájital képében. Az a kislány, amint felém rohan... Szavakkal ugyan senki se mondja ki, de biztos vagyok abban, hogy a mi lányunk. Nem több hat évesnél, de az álmomban hihetetlen mértékű szeretetet érzek iránta. Vannak látói képességeim, így teljes mértékben biztos vagyok abban hogy ezek munkálkodnak a háttérben. A jövőt látom, kettőnk gyermekét, ezt a jövőt pedig nem szeretném eldobni magamtól. Így hát bűn lenne részemről csak úgy szimplán megülni egy helyben és arra várni, hogy Caelum mikor méltóztat feleségül venni engem és egy gyerekkel megajándékozni. Cselekednem kell! A szavaira nem válaszolok ugyan, de ha hallaná a szívverésemet, minden bizonnyal hamar rájönne, hogy én sem vagyok közömbös iránta, ahogy eddig se voltam. A sóhajaim egyre gyakoribbak és minden egyes érintését egyre intenzívebben élem meg. A csókjai csupán tovább korbácsolják a vágyaimat, amikor pedig megindul a hálószoba irányába, azt egy elégedett nyögéssel hagyom jóvá. Szeretnék már az ágyon heverni, arra várva, hogy mikor tesz végre ismét magáévá és élhetem át újfent azt a mámorító gyönyört, amelyet azóta is hiányolok. Amint kikapcsolja a melltartómat, mindenféle külön kérés nélkül hajítom el azt magamról a szoba egyik távoli pontjába. Kellemes, halk sóhajokkal nyugtázom, ahogy kezelésbe veszi őket, majdhogynem mindenféle módszert bevetve a siker érdekében, a próbálkozását pedig siker koronázza, hiszen a légzésem egyre szaporább és igencsak türtőztetnem kell magam annak érdekében, hogy csupán ennyitől ne menjek el perceken belül. Igyekszem másra gondolni, fejben legalább pár másodperc erejéig valahol egészen máshol járni, ezzel pedig sikerül is kiküszöbölnöm a "zavaró" tényezők egyikét. Engedelmesen dőlök hátra az ágyon, mialatt ő már a nadrágomtól és a tangámtól foszt meg szorgalmasan, egyiket sem rest lerángatni rólam, egészen addig, amíg anyaszült meztelenül nem fekszem előtte. Már rég túl vagyok azon a ponton, hogy megpróbáljam magam takargatni előle. Kínoz engem, a végletekig húzva a vágyaimat, én pedig hangos sóhajokkal adom tudtára, hogy egy elég jó helyre koncentrál. Életemben nem éreztem még ehhez foghatót, nem is csoda hát, hogy képtelen vagyok tovább türtőztetni magam és ezúttal nélküle érek célba. Az egész testem megfeszül, miközben ujjaimmal az ágyneműt gyűröm össze magam mellett és noha érezhetnék bűntudatot emiatt, mégsem teszem. Nem, hiszen Caelum még nem jutott el arra a pontra és számomra is csupán egy röpke szünet kell annak érdekében, hogy ismét a végletekig kívánjam őt. Felülök hát a helyemen, majd nyomom le ezúttal őt gyengéden az ágyra, magamban abban reménykedve, hogy nem áll neki tiltakozni, majd veszem kezelésbe legérzékenyebb pontját én is az ajkaimmal. Igyekszem óvatosan csinálni, nehogy akaratlanul is fájdalmat okozzak számára, miközben fél szemmel a reakcióit lesem. Ha látom, hogy valami tetszik neki, megjegyzem és többször is megismétlem, de egyszer se ragadok le csak annál. Nyelvemmel finoman táncolok körülötte, miközben ujjaimmal lágyan masszírozom az alsóbb részeit. Lassan én is újra tettre készen állok, határozottan kezdem ismét megkívánni őt...
+ 18 Miközben Athalea-t kényeztetem, én magam is próbálok kicsit helyezkedni, hogy azért mégis kényelmesebb legyen számomra is ez a dolog. A hangok, amiket kiváltok belőle egyébként is hatással vannak rám, ezt sosem tagadtam. Szerencsére nem kell olyan sokat játszadoznom vele, és viszonylag hamar el is éri azt a pontot. Majd következőleg meg már én vagyok alul, és mosolyogva pillantok végig rajta, már amennyire tudok. Egyre lejjebb indul el a testemen csókjaival, mire az én pulzusom is egyre inkább emelkedni kezd, ahogy azon pontom felé közeledik. Mikor viszont ajkaival elkezdi a férfiasságomat ingerelni, akkor egy hosszabb sóhaj szakad fel a torkomból, egyik kezem pedig automatikusan utat talál hajzuhatagába, a tarkójára, és ott pihen meg. A kényeztetésének köszönhetően érzem, ahogy egyre inkább afelé a pont felé lök, és ezt az is tetőzi, hogy már a látvány, mit is csinál, az is rendesen felizgat. Látszólag tisztában van vele, hogy mikor kell megállnia. Csak örülni tudok annak, hogy nem így akarja, hogy ez az egész véget érjen. Ujjaimmal édesgetem magam felé, csípőjénél fogva emelem magamra, a szerszámom pedig belé igazítom, hogy aztán egy erőteljes lökéssel merüljek el tövig benne. Hátravetem a fejem, míg magába fogad, hogy aztán végigtekintsek a lány lélegzetelállító testén. Jóleső sóhajok szöknek fel a torkomból, ahogy elkezdek ritmukusan mozogni, kezem a csípőjén időzik el mindeközben és a látványt teljes mértékben magamba szívom. Végül pedig gondolok egyet, és felülök, ettől függetlenül meghagyva neki az irányítást. De nem hagyom abba magam sem. Ajkaihoz hajolva csókolom meg őt, és ráadásként még kezemmel is elkezdem odalent kényeztetni őt. Ha már csináljuk, csináljuk jól. Amúgy is imponál valamelyest, hogy nem egyszerűen csak fekszik az ágyon, mint valami szobor, és nekem kell végeznem minden egyes munkát. Gyorsítok. Közben helyet változtatok, a lány keveredik alulra, jómagam pedig megemelem őt alul, hogy jobban magába fogadjon, hogy még mélyebbre döfjem. A tempó gyorsulásával fokozódik a szívverésem, légzésem is, de nem bánom. Mi több, csak egyre jobban élvezem. Aztán már érzem is, hogy a vég nagyon közel van, néhány pillanat múlva pedig testem megfeszül, és beléengedem magam egy jóleső, mély, hosszas sóhajjal kísérve mindez. De ezután sem hagyom abba, amíg érzem, hogy merev a férfiasságom, addig élvezem a forró ölét. Csak ezután húzódom ki belőle és eresztem el őt lassan, cinkos mosollyal pillantva végig rajta. Amíg pihen, addig egy gyors csók után lépek le a fürdőhelyiségbe, hogy rendbe szedjem magam.
Ezután öltözök fel, majd a főző helyiséget veszem birtokba. Nem tudom hogy működik a sütő, a mikro, de mikor a hűtőbe be nézek, bár ne tettem volna, csukom is be. A szekrények nyitogatása közben észre veszek egy müzli feliratú dobozt. A kezembe véve olvasgatom az érthető részeket, ám a fejem is bele sajdul. Érthetetlen. Ám a tej szót mindenhogy értem, így egy porcelán tálat élőszedve öntök a műzliből, majd a tejet is megkeresve összeöntöm a kettőt. Fiókot nyitogálva szedek elő kanalat. Éhes volnék, hogy ilyesmit is magamba öntök? Valami férfiasan kaja kellene, ám szégyen ide vagy szégyen oda... baba korom óta kitörlik a seggem, szinte a mai napig. Sose főztem magamra, mindig is egyszerű kajákat ettem, mióta szökésben vagyok. Bajban lennék itt az biztos. Szökésem előttig elit ételeket ettem, de ez a kaja se rossz...de csak az éhség beszél belőlem. Hogy meddig bírom még? Az a jövő kérdése. Sokáig itt sem maradhatok, ám addig biztosan, amíg lecsillapodik a levegő. Legalább egy kicsit.
Vendég
Kedd Jan. 25, 2022 4:26 pm
Lea & Caelum
18+
Kifejezetten örülök annak, hogy képes vagyok ilyen mértékű gyönyört kiváltani a partneremből. Hosszú évekig vártunk egymásra Caelummal és nem tagadom, akadtak helyzetek, amikor úgy éreztem, ezt nehéz lesz kibírnom, de mégis sikerült. Vele, csakis vele szerettem volna átélni az első alkalmamat, amely nagyon is kellemesre sikeredett. Nem mondanám, hogy anyám kellően bevezetett annak idején az intimitás világába, hiszen ezt a témát vele egyszer sem érintettük, mivel ő mindezt valamiféle tabuként fogja fel magában. Nos, nem bánom, hiszen bizonyára elég cinkes lett volna pont vele átrágni a témát. Így jobb, sokkal jobb... Valóban nem szeretném, ha Caelum nélkülem érné el a végső pontot. Nem, velem kell megtörténnie. Sokat nem kell tehát édesgetnie, engedelmesen hagyom abba addigi tevékenységemet, majd foglalok helyet a csípőjén. Minden apró mozdulata tovább ingerel, finoman szólva is arra késztet, hogy újfent megkívánjam őt, amikor pedig meg is kapom... Halk nyögés szakad fel belőlem, amint a magáévá tesz, amikor pedig mozogni kezd bennem, úgy érzem, végem van. Érzem minden egyes pontját, eme közelség pedig csak még tovább tüzel odabenn. A csípőm azért nekem is mozog rendesen, nem szeretném csupán őt terhelni a munka oroszlán részével, de igenis hagyok teret számára, ha esetleg úgy érezné, miszerint másként kellemesebb lenne neki. A sóhajaiamat végig hallatom, esélyesen nem olyan típus vagyok, aki csendben élvezné a test nyújtotta örömöket. Cal szintúgy hozzám hasonló alkat ilyen téren, ennek révén pedig nem csupán a fizikai közelségével ingerel még tovább, hanem a tudattal, miszerint ő is ennyire élvezi az együttlétet. Hirtelen alulra kerülök, ő pedig kissé megemel, de ez cseppet sem zavar. Lehunyom hát a szemem, hogy még intenzívebben élhessem át a gyönyört. A pulzusom az egekben, miközben ő minden egyes lökésével a csúcs felé juttat. Méghozzá nem is akárhogy... A mostani pozíciónk révén sokkal erőteljesebben érzem őt, mint az első alkalmunkkor. Ujjaimmal az ágyneműt markolászom a tehetetlen gyönyörtől, de szabadulni eszem ágában sincs. Lassan elvesztem az eszem, ebben biztos vagyok... Cal mozgása egyre erőteljesebbé, gyorsabbá és mélyebbé válik, én pedig nem sokkal előtte jutok el ismét a végső pontra. Hátravetett fejjel nyögök fel, miközben a testem megfeszül és pár fokkal jobban szorítom őt magamhoz. Hozzá hasonlóan én sem sietek szabadulni tőle, hagyom, hadd élvezze a vendégszeretetemet, miközben egy utolsó csókra invitálom őt. Végül mindketten pihegve fekszünk a másik mellett, miután pedig ő végzett a fürdőben, én következem. Van mit lemosni magamról, az tény...
Caelum végül a konyhába megy, én pedig negyed óra múlva követem őt, szimpla bugyi-melltartó kombinációban. A lakásomban kellemesen meleg van és hát pont előtte nem igazán vagyok szégyenlős. Ráadásul, tisztában vagyok azzal is, hogy a testem minden egyes porcikája tökéletes. Egyetlen pozitívum, amelyet a génjeimmel együtt örököltem. A hűtő üres, hiszen nem vagyok az a tipikus boltba járó nő. Ráadásul, nem igazán vagyok képes felmérni azt sem, hogy mire is van szükségem tulajdonképpen. Tehát Caelum több, felesleges vackot is találhat a fridzsiderben... Tej, sajt, vajkrém, saláta, édességek dögivel és konzerv májkrém. Hát, egyik sem pont olyasvalami, amire egy férfi vágyik szex után. Nem szokásom főzőcskézni, hozzá hasonlóan engem is mindig szolgálók vettek körül, bár én bőven meg vagyok főtt étel nélkül is. Mégis... Cal leendő feleségeként talán nem ártana megtanulnom gondoskodnom róla az ágyon kívül is. - Ne főzzek esetleg valamit? - ajánlom fel végül készségesen számára, miután egy pár pillanat erejéig elgyönyörködöm a látványban. Azért nem túl gyakori jelenség, hogy egy szökevény tejet öntsön a müzlire a konyhámban. - Mármint, ne várj valami eget rengető dolgot, de egy rántotta esélyesen menne részemről - bizonytalanodom el hirtelen. Egy barátnőm adott régebben egy receptet, hozzá pedig mellékelt egy telefonszámot is, amelyen keresztül rendelhetnénk, habár nem hiszem, hogy Caelum hajlandó lenne megenni olyasvalamit, amit muglik készítettek el. - Vagy tükörtojás? - csillan fel hirtelen a tekintetem. Az ezerszer egyszerűbb, mint holmi rántotta és úgy rémlik, egy alkalommal már sikerült korábban is elkészítenem, méghozzá teljesen egyedül. - Csak olajat kell melegíteni hozzá és már kész is van... - magyarázom, miközben a hűtő elé lépek. Úgy rémlik, van itthon tojás. Kell lennie... Kinyitom az ajtaját, majd elégedetten állapítom meg, hogy igazam volt. Akad. Büszkén egyenesedem hát fel, kezemben immár a tojástartóval, végül fordulok Caelum irányába. - Meg kellene tanulnom főzni - sóhajtok gondterhelten, egy pillanatra pedig még az is eszembe ötlik, hogy mennyire nem állok készen az anyaságra. Hiszen egy gyereket el kell látni! Szolgálók híján pedig ez az én feladatom lesz. Nem vághatok oda elé egy konzervet, miszerint nesze, bontsd fel és egyél... Calról nem is beszélve. Felnőtt férfi ugyan, de hozzám hasonlóan ő is teljes mértékben kuka ilyen téren...
Főzni? Ő? Mit képes a semmiből összeütni? A hütőben és úgy máshol sem nem igen lelhető fel semmi ehető dolog. A konzerveket nem veszem figyelembe. Amolyan biztos komolyan gondoltad ezt arcot vágok felé, miközben majszolom a tejes kaját. Nem sok minden, de hát jelenleg ez jutott osztályrészül. - Nem szeretem a rántottát... - kapok be egy utolsó falatnak tűnő halmot, majd a tányérból megiszom a maradék tejet. - ... meg úgy magát a tojást sem! Mindezt a pultra helyezem, majd elintézi a dolgot. Jómagam nem mosogatok, eleve nem is kellene itt lennem, de a lány miatt mégis megteszem. Más kaját nagyon nem ennék, főleg nem úgy hogy idegen csinálja, nem tudom miből áll össze ... Ki tudja mérgező-e? Idegen fogdossa azt az ételt, melyet én ennek meg? Előbb dobnám a kukába, minthogy a számmal érintkezzen az az étel! Nem! Athalea a hűtőből tojást varázsol elő, büszkén mutatja felém, azonban kicsit sem jókedvemben vagyok itt. Már magam sem tudom, hogy miért is maradtam. Miért is? Lea kedvéért? Egy jó numeráért? Vagy csak hogy lássam jól van-e. De mindaz ami a konyhában fogadott, kicsit csalódtam. - Lea...ezt te sem gondolhatod komolyan... - meredek magam elé, majd a tojástartóra. Nehezen emésztene meg mindezt...mi akik a luxusban kellene hogy éljünk, csak tojáson éljünk, mert ő azt tud sütni csak? Nem, én magam sem tudok ennél többet a konyhai útvesztőben, ám nem is próbálkozok, erőltetni meg nem fogom. - Maradj önmagad...ez... - mutatok körbe a lakásra egy gyors karmozdulattal. -...nem a te otthonod! Ne erőltesd, hiszen ezzel nem érsz el semmit...Önállósodás? Így!? Nem ebben nőttünk fel! - magyarázom, majd elvesztem tőle a dobozt, majd egyet kivéve belőle, a többit lerakom a pultra. Nézegetem egy kicsit az ujjaim között forgatva a tojást, majd egy laza lendülettel Lea felé dobom, alkapja vagy sem céllal. Nem érdekel. Ebben nem akarok részt venni. Ez őrültség. Saját magadnak vásárolj be? Saját magadra takaríts? Moss? Jó egy apró része ismerős, mert már kis ideje magamról gondolkodom, de az én vagyok. Hozzá kellett szoknom, ám nem hosszúra terveztem. Haza kell térnem és át kell vennem azt, ami engem illet! Ahogy Athalea-nak is. Ám nem tervezek vele maradni. Nem azért mert nem szeretem, azért mert nem biztonságos velem az élet már kis ideje. Ám már a gondolata annak, hogy tojáson éljünk és olyat tanuljunk meg, amire semmi szükségünk nem lenne, kicsit elszalad velem a ló. Egy dühös pillantással fordulok meg a pult felé és ököllel rácsapok. Másik kezemmel pedig lesöpröm az üres tányért, mely hatalmas csörömpöléssel törik össze a padlón. - Ebbe nem rángatsz bele!
Vendég
Szer. Jan. 26, 2022 4:30 am
Lea & Caelum
Amíg egymagam éltem, nem volt gondom a főzéssel. Mégis kire is főzzek? Caelumra, aki jóformán velem sincs? Igen hülyén venné ki magát, hogy két vallatás között betoppan egy hétfogásos vacsorára... Majd újfent elhoppanál embert ölni. Ugyan már! Nem vagyunk egy szokványos páros, ami az igazat illeti. Én, aki félig-meddig a származásommal sem vagyok tisztában, ezt pedig titkolom az előtt a férfi előtt, akit szeretek, mert még a végén fogja magát és lelép, mindent maga mögött hagyva. Úgy tudja, a nevelőapám az igazi apám, ez pedig így van jól. A vélaságom ugyanis nem ütközik ki annyira rajtam, hogy számottevően észrevehető legyen. Szép vagyok, a legtöbb pasi megőrül értem és birtokolni szeretne, de ritkán futok bele olyasmibe, mint a mai nap folyamán. Így azért lényegesen könnyebb Caelum elől is rejtegetni az igazságot az eredeti származásommal kapcsolatban. - De a müzlire úgy vetetted rá magad, mint egy hetek óta éhező etióp bennszülött - húzom el a szám szélét sértődötten. Fogalmam sincs, mi baja van pontosan a tojással, de vagy azt eszik, vagy elmegy az erdőbe vadászgatni. - Mindegy, ez van, ezt kapsz - vonom meg a vállam. 22 évesen már illene tudnom főzni valamiféle minőségi ételt, még abban az esetben is, ha csak egy tál tésztáról van szó, de hát az eddigi életkörülményeim nem adtak lehetőséget a tanulásra ebben a tekintetben. Mindent a seggem alá toltak, bármit megkaptam, amit kiejtettem a számon, cserébe csupán bele kellett mennem abban, hogy Caelum lesz a férjem a jövőben. Aminek eleinte azért nem igazán örültem... - Mert mégis mit vártál? - vonom fel kérdőn a szemöldököm, kezemben a tojástartóval. - Hogy úgy mozgok a konyhában, mintha otthon lennék? Nem, Cal, nem tudok főzni. De tudod, ez az egyetlen olyan dolog, amelyet talán képes lennék megtanulni - nyomom meg a "talán" szavacskát, hiszen lassan már ő is kezd olyan ostobának nézni, mint a szüleim. Ő se tud főzni, szóval mégis miben különb nálam? Pasiból van ugyan, de van egy olyan sejtésem, miszerint nincs genetikailag belekódolva az, hogy ne tanulhasson meg ilyesmit. Miért várja el mindenki egy nőtől, hogy egyszerre legyen r*banc a hálóban és szakács a konyhában? Ennyi erővel Caelum felé is támaszthatnék olyan elvárásokat, amelyeknek soha az életben nem lesz képes megfelelni. - Nem megyek vissza anyámékhoz, mert abban az esetben William lenne a férjem! - emelem meg kissé a hangom, hátha végre ő is felfogja a miérteket. - Ez itt mind miattad van - mutatok én is körbe, miután leteszem a tojásokat az asztalra. - Hogy veled lehessek. És igen, nem megy valami jól a dolog, de még csak nemrég óta lakom egyedül... Róma sem egy nap alatt épült fel! Rendben, nekem is mindig az volt az álmom, hogy egyszer a saját lábamra állok majd, de ebbe nem vettem bele azt, hogy lesz egyvalaki, egyetlen egy személy az életemben, akit ki kell majd szolgálnom. Caelum pedig nem valami egyszerű ebből a szempontból. Hozzám hasonlóan ő is a végletekig el lett kényeztetve, majdhogynem mindent megkapott, amit csak kívánt, most pedig szembesülnie kell azzal, hogy ha tovább folytatja ezt az életvitelt és ennek ellenére is velem szeretne együtt maradni, akkor bizony nem várhatja el azt a luxust és pompát, amelyben felnőtt... Mert én nem leszek képes azt biztosítani számára. Főzni ugyan megtanulhatok, de a gazdagság és vagyon olyasvalami, amit hosszú évek kemény munkájával építenek fel az emberek maguknak. Alap esetben a nevünk elég kellene, hogy legyen mindenhova, de úgy, hogy leváltunk a családunkról, tudnunk kell kompromisszumot kötni. Calban pedig láthatóan most kattan valami. - Bujkálsz és ki tudja, milyen körülmények között tengeted az életed - szólalok meg némileg ingerülten. Most már állandóan veszekedni fogunk, miután lefeküdtünk egymással. - Te dobtad el magadtól az eddigi életedet és váltottál át másikra. Tisztában voltál azzal, hogy le kell mondanod néhány dologról. És most komolyan azt várod el tőlem, hogy mindezt én teremtsem meg, csak azért, mert nem ebben nőttem fel? Már megbocsáss, de számomra pont az a lényeg, hogy kimozduljak a komfortzónámból! - fejezem be, miközben azért átsuhan a fejemen az a gondolat, hogy ebben a helyzetben nyilván nem jönne valami jól egy gyerek. Caelum iszonyatosan ingatag engem illetően és részemről egyre világosabbá kezd válni ama gondolat, hogy nem szeretne feleségül venni engem. Soha. Egy-két kósza numerára bőven megfelelek, de az, hogy a felesége legyek... nos, finoman szólva is felejtős. Esélyesen nem vagyok elég jó az elvárásainak. Eme kétségeimet egyébként simán kiveheti, ha egy pillanatra úgy döntene, hogy mégis belepillant a fejembe, habár az arcomra is tisztán rá van írva minden. - Vagyis ne is várjam el tőled, hogy feleségül vegyél? - mondom ki hangosan a szavakat. Az eldobott tojás nem messze a hátam mögött loccsan szét a padlón, de egyelőre hidegen hagy. Amúgy se rajongok érte én se különösebben.... - Mondjak le mindenről velünk kapcsolatban? - A hangomból süt, hogy mennyire bánt ez a gondolat, de igyekszem pókerarcot vágni mellé. Ha már a saját lakásomban tárgyaljuk meg a szakításunkat, akkor legalább azt ne hagyjam számára, hogy a földbe döngöljön. - Maradjak csak az alkalmi ágyasod és ennyi? Mert, ha ezt szeretnéd... Ha más nőt akarsz elvenni, akkor engem felejts el - formálom nehezen a szavakat, de ki kell mondanom. Nem vagyok holmi játékbaba, erre neki is rá kell jönnie, de mostanában mintha egész egyszerűen nem lenne hajlandó elfogadni ezt az egészet. - Komolyan hagynád, hogy Williammel éljem le az életem? Valóban ezt szeretnéd? Mert ha most kimondod, véglegesnek tekintem a döntésed. Nem táncolhatsz vissza, Caelum... Pontot kell tennünk ennek az egésznek a végére, mert ez így számomra nem fog menni. Képtelenek vagyunk meglenni egymás nélkül úgy, hogy ne vesszünk össze valami apróságon. Jó vele lenni, mi több, fenomenális, de ez... Nekem nem áll szándékomban szakítani vele, de ha ő ezt szeretné, elfogadom. Mégis mi mást tehetnék? Akaszkodjak rá és könyörögjek? Sírva boruljak elé annak érdekében, hogy ne hagyjon el? Nagyon is jól tudja, mi mindennel fog járni, ha kimondja azt a bizonyos szót. Ha pedig képes elveszíteni engem, akkor talán tényleg nincs értelme tovább dédelgetnem a magam romantikus kis álmait.
A műzli egy fokkal jobb, éhen már nem halok. Ráadásul akadt még ilyen a szekrényben, szóval nem épp állandóan a főtt kaját tömi magába. És még ő szól be! Ezt kislány ketten játszuk. Ám csak hallgatok, figyelem, ahogy kimondja magából mindazt, ami hónapok óta nyomasztja őt. Legalább kitárjuk egymás előtt az ajtóinkat. Ám arra nem számítottam, hogy ilyen mód lemos a pályáról. Dühös pillantással mérem végig. Nem, nem azért mert alig van rajta ruha...azért, mert ott mart belém épp ahol csak tudott. Pont ő. Jó. Hibás vagyok, hiszen évekig várt rám, jómagam meg még mindig váratom. Holott ha mindez nem történt volna meg... már a feleségem volna. De azt hiszem ennél fontosabb dolgok is léteznek a világban... A tojás a padlón koppan, úgy ahogy az én fejemben is viszhangot vetnek a lány szavai. Ezeket hallva szinte egy pillanat alatt éberebb leszek egy kicsit. Vagyis ne is várjam el tőled, hogy feleségül vegyél? Mondjak le mindenről velünk kapcsolatban?Maradjak csak az alkalmi ágyasod és ennyi? Mert, ha ezt szeretnéd... Ha más nőt akarsz elvenni, akkor engem felejts el! Reagálni viszont erre nem reagálok, csak még rosszabbá tenném a helyzetet, ha beszólnék neki. Mérge, haragja szinte égeti a bőröm, érzem, ahogyan perzsel. - Lea... én... - bizonytalan a hangom, ahogyan vállaimat leeresztve sóhajtok egyet, beletörődve, hogy bizony nyakig szarban fürdök. Jó pár pillanatig csak szótlanul állok és bámulom Őt. Ezt nem hiszem el. Ha nem szólalok meg, akkor még a végén elveszítem! Azt pedig nem igazán szeretném. Úgy érzem magam, mint egy pisis 4 éves, aki éppen bedurcizott valamin. Nem válaszolok, már csak dacból sem. Azzal áltatom magam, hogy át kell gondolnom ezt az egészet, holott rohadtul tudom, hogy nem fogom a szarban hagyni és ha kell, hát én is vásárra viszem a bőrömet. A fenébe is! Már a vásárra vittem a bőrömet párszor! Nem mondok semmit, nem válaszolok arra sem, hogy enyém a döntés. Tudom jól, olyanba úgysem fog belekényszeríteni, amibe nem akarom - nem is tudna. De ez most teljesen más helyzet. - Szeretlek! Nem a kósza numera miatt...9 éves korom óta el kell hogy viseljem a jelenlétedet... szar érzés lenne, ha nem lennél... mert azt hiszed most, hogy nem akarlak! Téged akarlak. - jelentettem ki határozottan. Mind hozunk áldozatokat, már csak az a kérdés, hogy sikerül-e idővel megbarátkoznom a helyzettel és észrevenni a lehetőségeket és a jó oldalt. Már ha léteznek ilyesmik. Azt pedig megtanultam az elmúlt jópár évben, hogy igenis létezik rosszabb, mindig van lejjebb és lejjebb, pláne, amikor abba a tévhitbe ringatjuk magunkat, hogy ennél rosszabb már úgysem lehet. Bár szerintem kellőképpen megedződtem, hogy ne döngöljön még egyszer valami úgy a földbe, mint a történtek. Azt meg amúgy sem hagynám, hogy Willel élje le az életét...akkor minek voltak azok az évek, mikor mindennap a képembe dörgölték, hogy ő lesz a mennyaszonyom, ha tetszik, ha nem. Mást úgysem tudnék elvenni...vagy ő, vagy a magány. - Én.. - nem tudom, mit mondhatnék. Mérhetetlenül jól esik, hogy ennyire küzd értünk és bármennyire szeretném megérteni, mégis képtelen vagyok rá. Nem megy. Fájdalom hullámzik keresztül a vonásaimon, halkan sóhajtva hajtom le a fejemet. - Nekem nem megy olyan könnyen a megbocsátás, mint neked. Szar érzés tud lenni, ha az ember saját magára haragszik, idő kell, hogy megszabaduljak ettől az érzéstől! Nem válaszoltam ezúttal sem semmit a szavaira, nem lett volna értelme, nem tudtam volna mit mondani. Azt hiszem ez az a pillanat, amikor valami végleg átfordul bennem. Nem tiltakozhatok örökké, ez van és kész, el kell fogadnom és kihozni belőle a maximumot. Menni és csinálni, történjék bármi, legyen bármekkora a szar, amin át kell vágnom magam, amit el kell takarítanom. - Be fogom fejezni... - ígérgetni mindenki tud, nagyon is tisztában vagyok vele, ahogyan azzal is, hogy megtartani már jóval kevesebben képesek az adott szavuk. De ez nem ígéret volt. Ez kijelentés volt, akarat, szándék. Mint a kidobott kutya, úgy éreztem magam, bárhova rohannék, nem lelném sehol a helyemet. Mert elcsesztem. Mert bármennyire is próbálnám újrakezdeni, bármilyen vonzó is a tiszta lap ígérete, a pecsét örökre ott marad a homlokomon. Örökre… Bármennyire is csábító lenne az a gondolat, hogy végre nem kellene Athalea miatt is aggódnom, nem fogom megtenni. Mert ha más nem, hát ez teljes mértékben közös bennünk! Végigcsináljuk.
Vendég
Csüt. Jan. 27, 2022 4:19 am
Lea & Caelum
Nem, nem eszem főtt ételt, számomra a müzli is bőven megfelel. Egyébként se lenne időm a konyhában téblábolni... Van egy gyakornoki állásom, amely elég gyakran jár ide-oda való rohangálással, én pedig igazán szeretnék megfelelni az ottani követelményeknek. A szakácsképzést ráérek utána is letenni. Egyelőre egy dologra koncentrálok, egyetlen egyben szeretnék a legjobb lenni, a főzés művészete pedig olyasvalami, amely képtelen lenne bármilyen szinten is lázba hozni. Ha meg is tanulnám, kit illetően venném hasznát? Caelum? Hiszen nem győzöm ismételni magam, miszerint ő szökésben van 0-24 óráig, korántsem biztos hát, hogy képes lenne annyi időt is várni, hogy a tészta megfőjön. Williamre pedig már csak dacból se főznék. Etesse őt a halál... Számomra igenis az a fontos, hogy a felesége lehessek. Gyermekkorom óta erre a szerepre készítettek fel, ez rögzült belém, noha nem pont a kötelesség miatt szerettem bele Caelumba. Nem. Szerencsés véletlen volt csupán, hogy ennyire egymásra hangolódtunk minden szempontból. Az utóbbi években megváltozott ugyan és lett pár rigolyája, de még ezekkel együtt is képes vagyok őt annyira szeretni, hogy erőltessem az esküvőnket. Gyilkossá vált, de kit izgat? Én nem félek tőle. Ő továbbra is az, akit megszerettem. Azt azonban fáj látnom, hogy előbbre tartja a bosszúját, mint a közös életünket. A halottaknak már aligha lesz jobb bármitől is, de nekem igen. - Te? - kérdek vissza kérdőn, sürgetően. Kissé meglep ugyan, hogy nem támadással reagál, ahogy mindig is szokása volt, de ettől függetlenül még nem enyhülök meg egy pillanatra sem. Arra van szükségem, hogy velem legyen! Unom már, hogy folyamatosan felbukkan, majd eltűnik, ki tudja, merre. Utána pedig napokig, hetekig, hónapokig nem hallok felőle és fogalmam sincs, mi is lehet vele pontosan. Bármelyik pillanatban meghalhat úgy, hogy én nem is tudok róla. Utána pedig várhatok a végtelenségig, magamat ismerve pedig folyamatosan csak reménykednék, mindhiába. - Ezeket a szavakat ezerszer elmondtad már, mégse változott semmi - eresztek le kissé a "szeretlek" szó hallatán, de akármennyire is szeretnék, nem fújhatok visszavonulót. - Évek óta várok rád és mégse lett jobb semmi sem - sóhajtok fel gondterhelten. Nem mondom ki, hogy szeretem, pedig igenis ez a helyzet, de hadd érezze nyomorultul magát még egy rövid ideig. Hány és hány alkalommal tűrtem, amikor rám zúdította a haragját? Ezúttal legyen rajta a hallgatás sora. - És én téged, de meg kell értened, hogy nem üldögélhetek egy helyben a halálomig és várhatok egyetlen férfira. Folyamatos úgy érzem, mintha csak én harcolnék kettőnkért. Mintha számodra teljesen mindegy lenne. Tudom, hogy vannak, akiknek a házasság semmit se jelent, de nekem igenis fontos. Mert akkor nem kényszeríthetnek bele olyasvalamibe, amit nem szeretnék és utána már csak a tiéd lehetnék... De a szerelmet elszalasztani nem szeretném, ezt azonban nem mondom ki előtte hangosan. Szeretem őt, méghozzá elég intenzíven, de ha továbbra is ennyire semleges irányomba, akkor talán mást kellene keresnem. Ki tudja, kiket szalasztottam már el amiatt, mert reménytelenül vártam Caelum Blackre. Talán már rég feleség lehetnék, ha anya nem is. Ez a gondolat pedig kissé az elevenembe tapint. Nagyon is erősen ragaszkodom Calhoz, hosszú évek óta, már-már betegesen kapaszkodva olyasmibe, amely immár rég tett ígéret csupán. Már semmi se kötelezi arra, hogy az oltár elé vezessen. Ha vissza is tér a családjához, más menyasszonyt fognak neki keresni, hiszen ahol egyszer felbontották a jegyességet, ott nem fogják újfent megkötni. - Haragudj magadra mellettem - jelentem ki, felkínálva számára a megoldást. - A feleséged lennék, nem a lelki akadályod. Keljünk össze titokban és ennyi. Ettől még nem kell lemondanod a bosszúról. Eddig is képes voltam elviselni a hiányodat, ezután is menni fog. De az egy helyben való toporgást nem űzhetjük a végtelenségig. Ideje lenne végre előremenni a kapcsolatunkban, nem pedig leragadni egy helyben. Valami, amire már hosszú évek óta vágyom, mégsem kapom meg tőle. A titkos esküvő már így is jelentős kompromisszum részemről, hiszen mindig is a világ szeme láttára szerettem volna egybekelni vele. De erről is képes lennék lemondani érte cserébe. És ő esélyesen nem érti eme áldozat mértékét, mégis kimondhatatlanul jelentős. Egy nő szerelmét nem szabad alábecsülni, semmibe venni pedig pláne nem. - Már rég be kellett volna fejezned - szögezem le csendesen, miközben megállapítom magamban, hogy ismét nem jutottunk előrébb. Elengedni nem akar, ami borzasztóan jól esik, de ezzel közben magához láncol és arra ítél, hogy ugyanúgy várjak, ahogy eddig is tettem. Újfent az egy helyben való toporgás egy évek óta tartó bosszúhadjárat miatt, aminek se eleje, se vége. - Élhetnénk a saját kis életünket és tervezhetnénk a családunkat. Ha azon múlik, leszek én a konyhatündér, de szeretném megélni ezt az álmot. Más számára annyira egyszerű! Szerelmes lesz, összejönnek, egy ideig együtt élnek, majd végül jön az esküvő és a gyerekek. De én? Menyasszony lettem az akaratom ellenére, majd szerelmes, végül csalódott, jelen pillanatban pedig már ki tudja hanyadik éve várok arra, hogy Mrs. Black lehessek. Hiszen még a gyerekért is trükköznöm kell! Ez így nagyon nem járja... Ha Caelumra várnék, sose lehetnék anyuka. Erről az egyről pedig határozottan nem szeretnék lemondani. - Fáradt vagyok - zárom le végül a vitát, holott nem ez az igazság, egész egyszerűen csak szeretnék elmenekülni a gondok elől. Mert vannak, az tény. A tojással a padlón nem is foglalkozva veszem útba a hálószobámat, hogy kipihenhessem magam és holnap kissé frissebb lehessek. Hátha ez segít helyretenni a gondolataimat is...
Évek óta semmi sem változott. Még ugyanúgy kergetem anya gyilkosát és még mindig nem házasodtunk össze. Leát ez zavarja, sőt...utálja az életvitelemet és a bosszúhadjáratomat is. A pokolba kívánja. Ám a megoldása számomra katyvasz...mellete nem tehetem mindazt...nem haragudhatok magamra...lehet egyáltalán? Előre lépni...elengedni ezt az egészet. Nem...nem lehet! Vagy...félnék egy helyben toporogni? Félek végre megállni egy helyben kikötni...hiszen mi va ha soha nem léphetek ki? Mi van ha...? Ha....mi van ha a félelem miatt veszítem el Őt? Harag és keserűség váltakozva lángol fel bennem, miközben a lányt hallgatom, ám egyszerűen nem jön semmilyen szó a számra... nem tudok mit mondani. Igaza van, de hajtom a magamét. Mert az én igazam, az én bosszúm a valós. Az övé csak álomnak kell maradnia. De mi van ha nem is szeretem őt? Mi van ha... ha csak a berögződések miatt térek vissza hozzá? Mi van ha már rég nem is akarok tőle semmit? Eme gondolatok dűhíteni kezdenek, a harag pedig eltompít, hallom amit mond, de szinte meg sem akarom érteni... élhetnénk, tervezhetnénk... álmok...De aztán Athalea mondja ki a végszót, visszavonulót fúj, jómagam pedig ott maradok egyedül ácsorogva a konyhában. Hallom a lépteit, majd a csendre eszmélek fel. Némaságba búrkolózva állok a konyha közepén, majd percek pörögnek le, miután képes vagyok megmoccani a lefagyásból. Halkan lépek a ruháimért, hogy felöltözzek, nem pillantok Leá-ra, nem szólok hozzá, nem teszek semmit... talán csak annyit, hogy a fejébe mászok, hogy egy két kósza hangot elkapjak. Bár tudom mire gondol. Keserű! Még annyira elidőzök a lakásban, hogy rendesen felöltözzek, rendbe szedjem magam, majd körülnézve Lea otthonában immár remélhetőleg utoljára, végül hopponálásra szánom a fejem. Nem maradhatok...nem jöhetek vissza többet. Talán ha...nem várna rám többet. Sokkal boldogabb lenne. Nem szenvedne. Nekem meg nem kellene miatta félbehagynom semmit sem. Bár holnap, vagy egy hónap múlva úgyis másképp gondolom, mint általában minden alkalommal. Ennek csak én vethetek véget. De minél hamarabb döntenem kellene. Utolsó esélyt kaptam a mai napon, melyet nem kellene elcsesznem. Fontossági sorrend? Sosem volt. Most sem lesz majd!
//Nagyon imádtam! Köszönöm az újabb lelkifröccsöt! //
